Korai még temetni az audio CD-t
2004. szeptember 28. 23:52, kedd
Korábban már többször is a halálhírét költötték a jó, öreg Compact Discnek, ám a legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy még jó ideig találkozhatunk majd vele a boltokban.

Hirdetés

A Compact Disc, vagyis a CD máig az egyik legsikeresebb adattároló eszköz tudott maradni. Bár kétségtelen, hogy napjainkban rohamosan egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a korábban a CD leváltására kifejlesztett DVD is, ám a CD képzeletbeli első helyét még jó darabig nem veszélyezteti majd senki és semmi. Mindez a Jupiter Research nevű piackutató cég legújabb tanulmányából derült ki. A vállalat azt vizsgálta, hogy az audio CD, mint "legelterjedtebb zenei formátum" egyeduralmát veszélyezteti-e valami.

A Jupiter Research becslései szerint 2009-ig az európai felhasználók 836 millió eurót fognak kiadni a digitális zenei letöltésekért, illetve az internetes rádiók bérleti díjaiért. Ez az összeg körülbelül a 10,2 milliárd euró értékűre becsült európai zenei piac nyolc százalékát teszi majd ki. Csak összehasonlításul: a zenei piac több, mint 90 százalékát jelenleg az audio CD-eladások teszik ki, tehát az adattároló korong valóban sikertörténetet ír. Az első audio CD 1982-ben jelent meg, s azóta - vagyis több, mint 22 éve - az ezüstkorongok uralma töretlen.

1982-ben a Bayer, a Philips és a PolyGram közösen fejlesztette ki a Compact Discek technológiáját. A CD-szabvány specifikációit pedig az úgynevezett Red Bookban (IEC-908), vagyis Vörös Könyvben rögzítették. Annak ellenére, hogy a különböző piackutató cégek előrejelzéseit óvatosan és megfelelő mértékű szkepticizmussal kell kezelni, mindenki egyetért abban, hogy az audio CD tagadhatatlanul a mai napig az egyik legkeresettebb médiacikk.

A Forrester Research piackutató cég egyébként alig egy hónappal ezelőtt még azt prognosztizálta, hogy 2009-ben a legálisan letöltött zeneszámok és zenei albumok piaci értéke 3,5 milliárd euró lesz és a digitális zenei eltöltések az európai zenei piac körülbelül 30 százalékát teszik ki.

A Jupiter Research elemzője, Mark Mulligan azonban a saját igazuk mellett kardoskodik, mondván: tény, hogy nagy mértékben megnőtt a zenei eltöltések száma, ám az audio CD-eladásokat ez még mindig nem veszélyezteti, és véleménye szerint a digitális zenei letöltések soha nem lesznek képesek felváltani az audio CD-t. Mark Mulligan közölte, hogy ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy bár az olyan médialejátszó készülékekből, mint amilyen például az iPod egyre több talál gazdára, ám ennek ellenére a különböző, egymással inkompatibilis zenei formátumok és a másolásvédelmi technológiák alkalmazása meggátolja a digitális zenei letöltések térhódítását a zenei piacon.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. szept. 30. 20:03 | válasz | #21
Ritkák az MP3-lejátszók? Bár pontos statisztikám nincs, és a ritka is relatív fogalom, de én ezt azért nem állítanám.
DW  
2004. szept. 30. 10:36 | válasz | #20
Szerintem is tükröződik csak, bár első látásra tényleg 6-nak néz ki:D
szerintem nem is baj, ha nem hal ki a CD. Végülis a különböző együttesek, énekesek stb. albuma elfér egy CD-n, sőt még azt sem töltik ki teljesen.
dez  
2004. szept. 30. 06:47 | válasz | #19
Nem lehet, hogy az egyik ujja a CD-n tükröződik?
dez  
2004. szept. 30. 00:57 | válasz | #18
Azért van idézőjelben az "adat", = mp3-as fájlok.
2004. szept. 29. 19:27 | válasz | #17
Én most az audio felhasználásról beszéltem, illetve nem, mert mp3ról, de az nekem audio : )
dez  
2004. szept. 29. 19:02 | válasz | #16
"Adat"-hordozásra ott van a DVD, de egy együttes/zenész/stb. nem fog egyszerre 100 számot megjelentetni.
dez  
2004. szept. 29. 19:01 | válasz | #15
Egy számot 1x hallgatsz meg? :) Na jó, nekem is 3 DVD-nyi van.
2004. szept. 29. 18:24 | válasz | #14
Nekem is van 20 gigám, de egy teszkó gazdaságos mp3-as dvdlejátszó 2 gombbal... és te a 3492-edik számot keresed... : )

A CD pont elég hozdozhatón mp3-mal szerintem, bár nemtom... Ha kijelző + érintőcerka meg minden, akkor talán, de az meg biztos nem olyan olcsó.
2004. szept. 29. 17:16 | válasz | #13
Durva vagy sem nekem eddig 5 és 1/2 DVD -nyi mp3-am van! :)
2004. szept. 29. 16:16 | válasz | #12
I love CD

Jo dolog az mp3 cd is. Az mp3 dvd mar tul durva lenne : )
dez  
2004. szept. 29. 14:35 | válasz | #11
Azért van egy kis különbség a floppy és a CD között. A CD nem elavult. Ez így elsőre talán furcsán hangzik, de mégis igaz. A CD egy jobb hangrendszert is "el tud látni" megfelelő minőségű hanggal (ha maga a felvétel elég jó volt). Az átlagos hangrendszerek még nem is adnak vissza mindent, ami a CD-n van, magasabb annál a saját zajuk, stb. A 24-bit/96-192kHz elvileg jobb lenne, de bizonyos technikai okokból (átlagos megoldások komoly belső jittere, egyéb zaj, stb.) a gyakorlatban önmagában nem jelent jobb hangot, csak könnyebb
olcsón egy kicsivel jobb hangot kicsikarni belőle, a CD-hez képest.

Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. szept. 29. 14:22 | galéria | válasz | #10
A kiadók valószinűleg azért rinyálnak az mp3 miatt, mert ebben a felmérésben csak a legálisan letöltött zenék vannak. Nem hiszem hogy a piacukba beleszámolnák az illegális dolgokat is.
fapapi  
2004. szept. 29. 14:02 | válasz | #9
A csavo chat bajnok lehet 6 ujjal :D

Na igen ez a flopy tema csak cd re irva :D
Egykik sem fog kimenni a divatbol meg mostansag. Amig nem talalnak ki valami tetvesul olcso adathordozot mert megveszek egy cdt KB 200 ft bol mig egy usb butasagot 10.000 alatt nem uszok meg.
Kazetta es a bakelit lemez sem ment ki a divatbol ha mar audio dolgokrol van szo.
Vagy csak a mi pici orszagunk van az oskorban ???????
Axon  
2004. szept. 29. 13:59 | galéria | válasz | #8
Tényleg 6 ujja van a fekának, de csak a bal kezén
Hát lehet, hogy nyugaton már 22 éve van cd, de itt nálunk csak a kilencvenes évek közepétöl kezdtek cd-lejátszókat veszegetni és még sok helyen ott tornyosulnak a kazetták is. Az mp3 lejátszók pedig olyan ritkák, hogy bevallom őszintén még én sem láttam, pedig hatalmas ismerősi köröm van nekem is, na meg az öcsémnek is. Egyszer láttam a buszon egy lánynál egy olyan mobiltelefont ami már mp3-at is lejátszott, de szerintem még ő sem dobta ki az ablakon a cd-it.
vrob98  
2004. szept. 29. 13:34 | galéria | válasz | #7
Vagy 3 keze van, es amit eloretart csettinteni az takarja a cd-t tarto kezet.
2004. szept. 29. 08:37 | válasz | #6
Csak az a gáz, hogy a Win ragaszkodik az A: meghajtóhoz. És mivel az ő saját CD-jéről bootoltál, nem lehet átverni sem. Legfeljebb úgy, hogy belepiszkálsz a telepítő CD-be, hogy az install előtt még nyomjon egy subst-ot (ehhez a BIOS-ban le kell tiltani a floppy-t). Szerintem ennél egyszerűbb az igazi floppy.
2004. szept. 29. 07:26 | galéria | válasz | #5
nemmuszály , leszeded netről felrakod egy fat-os particiora aztan setupnal azt adod be neki , elvileg igyis megy
2004. szept. 29. 07:25 | galéria | válasz | #4
háháháá .. ez jó kép :D

amúgy még ne akarjon annyira megdögleni , vagy .. végülis nekem mind1 :)
Sityi  
2004. szept. 29. 07:08 | válasz | #3
Engem ez a floppy történetére emlékeztet: az se nagyon akar megdögleni -> pl. a SATA interface-szel ellátott alaplapokhoz is adnak driverfloppyt, ami kell is Win-install közben. Vagy mondjuk ott az a hely, ahol webfejlesztést tanulok. USB véletlenül sincs a gépben, a CD is csak ROM - marad a floppylemez, amin hazahozhatom a munkám...
vader  
2004. szept. 29. 06:44 | galéria | válasz | #2
áááááá bazzz. 6 újja van sztem is a brékernek". sux.

a kiadók meg-ha a cikk igaz-nem tudom mit rinyálnak az mp3 miatt.. még egy darabig tele lesznek zsével a szerzői jogi irodákkal együtt. a tré zenéket meg amúgy se tölti le/veszi meg senki. inkább azon kéne munkálkodni, hogy minél szinvonalasabb muzsikákat dobjanak piacra. ne ennyi mű lószart..

12346  
2004. szept. 29. 03:17 | galéria | válasz | #1
ennek a niga csávónak télleg 6 ujja van, vagy én néztem be?
vagy hány..