A Google alkalmazkodik a kínai cenzúrához
2004. szeptember 25. 13:07, szombat
Az internetes keresőjéről ismert cég nemrég indította el híroldalát Kínában, amely alkalmazkodik az ázsiai ország cenzúrájához, és a találatok között nem mutatja a blokkolt weboldalakról származó információkat.

Hirdetés

A korlátozást a Dynamic Internet Technology kutatócég szakemberei fedezték fel, miután a tesztek során bebizonyosodott, hogy a kínai hálózatra csatalakozott számítógépeken a Google oldala is megszűri a találatokat, míg az Egyesült Államokban indított hasonló lekérdezések jóval több eredményt tartalmaznak. "A kérdés rendkívül nagy jelentőséggel bír, hiszen a kínai embereknek tudniuk kell, hogy léteznek a kormányzat álláspontjától eltérő nézetek is, és hogy a kormány egyes információkat tudatosan eltitkol saját állampolgárai elől. Egyáltalán nem meglepő, hogy a felhasználók elvárják a cégtől, hogy ne tegyen különbséget a kínai és amerikai felhasználók között" - jelentette ki Bill Xia, a Dynamic vezérigazgatója.

Xia véleménye szerint a Google piszkos megállapodást kötött a kínai kormányzattal, és a nagyobb profit reményében feladta az információ szabad áramlásáról vallott nézeteit. Emlékeztetett arra, hogy az ázsiai ország két évvel ezelőtt élesen szembefordult a céggel, és ideiglenesen letiltotta a keresőoldal elérését, de a közvélemény nyomásának engedve végül feloldotta a korlátozást.

A Google szóvivője elismerte, hogy a kínai nyelvű hírszolgáltatás kizárja a kormány által blokkolt weboldalakat, de hozzátette, hogy véleményük szerint a korlátozás nem akadályozza meg a vállalatot abban, hogy tovább bővítse, és tökéletesítse a keresőmotort. Hangsúlyozta, hogy a központilag letiltott weboldalakat akkor sem lehetne elérni, ha a híroldal megjelenítené a letiltott oldalakra mutató hivatkozásokat.

"Több alternatíva is felmerült a szolgáltatással kapcsolatban, de ez bizonyult a legjobb megoldásnak kínai felhasználóink számára" - jelentette ki Debbie Frost, a Google szóvivője.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
fapapi  
2004. szept. 27. 10:56 | válasz | #11
Persze majd neked egy atlag felhasznalo proxi szervert fog keresgetni ugyanmar ahoz is hulye hogy a googlen keressen bar ehez nem kell kinainak lenni SAJNOS egyre jobban üzletiesedik az internet tiltva vagy ittis ottis ez ennyi ez annyi ba kerul meg olvastam valahol hogy az INTERNETET a szabad informacio aramlasert talaltak ki hogy is hivjam maskepp szabad elektronikus sajto ? a kinaiak szerintem csak azt akarjak elkerulni ne hogy okosodjon az a szegeny nep es valahol ez nagyon saerto 1 reszt a szabad info aramlast masreszt ha ott laknek engem is sertenenek
Csabi  
2004. szept. 26. 23:50 | válasz | #10
Gondolom a google azert alkalmazkodik a kinai cenzurahoz, mert nem akarnak ok is tiltolistara kerulni. Valoszinuleg nincs valasztasuk.
andr  
2004. szept. 26. 18:53 | válasz | #9
Rossz lehet ott lakni, nem szimpatikusak a módszereik...
Egyébként szerintem normális dolog az, hogyha egy ország törvényeihez igazodik egy cég, ha abban az országban tevékenykedni akar. Vagy tévedek?

cSuwwi  
2004. szept. 26. 00:44 | galéria | válasz | #8
és hogy szűrik a netet?
nem elég egy külföldi proxy?
SuD  
2004. szept. 26. 00:38 | galéria | válasz | #7
vannak az életben sokkal fontosabb dolgok is mint h azzal b@sszuk el az időt h sokak érdeklődési körét megsemmisítsük
SuD  
2004. szept. 26. 00:36 | galéria | válasz | #6
sztem pedig ami kínában zajlik az egyszerűen siralmas... betiltják a pornót.. jó ez nézőpont kérdése, de istenem mégicsak 2004ben élünk és szabadság van (elvileg:) és röhejesnek tartom, h amit megtehetsz európában vagy amerikában azt ne tehesd meg kínában... most az ien kis jelentéktelen dolgokról beszélek
az meg h a gyerekeket akarják megvédeni meg azér baromság, mer a gyerek akkor nézi ha érdekli >vagyis ha tudja miről van szó akkor pedig ez egy természetes dolog és nem kell eltiltani tőle
sztem totál hülyék ezek a kínaiak
2004. szept. 26. 00:20 | válasz | #5
Egyetértek, szerintem is kitalálnák hogy nem a google-nél van a hiba. Egyébként meg az lenne a legjobb ha tényleg jeleznék a találat mellett hogy a kínai kormány tiltotta le, azért nem megy.

Volt valamikor hogy a KazaaLite-ra adott találatok közül tiltatott le néhányat a SharmanNetworks, de az oldal alján ott volt a link a beadványra, amiben benne voltak a letiltani kívánt linkek. Ergo tudni lehetett hogy mi hiányzik. Így is meg lehetne oldani nem? Csakhát nyalják a kínaiak seggét a pénz reményében. Szemét egy cég ...
NEXUS6  
2004. szept. 25. 19:53 | galéria | válasz | #4
Ezér' mondom, hogy a cég szempontjából, meg a kínai elvtársak szempontjából kúl ez a megoldás.

Tudtommal a homo neticus elég kíváncsi típus, szal minekután 4X nem tudnék megnyitni valamit, akkor szépen utána néznék, hogy mi történt.
Egy olyan országban ahol 60 éve műxik a szocilusta cenzúra az embereknek azér elég hamar leesik.

Szerintem.
Cat  
2004. szept. 25. 18:02 | galéria | válasz | #3
de képzeld el hogy beüt a ficko valamit, kidob 450 találatot, és abból az első 50et meg se tudja nézni, mert a kinai nagy tüzfal tiltja
mit gondolnál? anyáznád a googlet hogy milyen szar kereső
szvsz ezt akarják elkerülni
2004. szept. 25. 16:27 | galéria | válasz | #2
komcsik .. viccesek .. de sajnos annyian vannak hogy a legtöbb elemző/politológus ..etc nem nevet ... kína több acélt vesz mint eddig bárki .. mindet beszippant .. csak ne tankot gyártson belőle :P
NEXUS6  
2004. szept. 25. 13:51 | galéria | válasz | #1
"Több alternatíva is felmerült a szolgáltatással kapcsolatban, de ez bizonyult a legjobb megoldásnak kínai felhasználóink számára" - jelentette ki Debbie Frost, a Google szóvivője.

Ez hülye(ség)!

-Ha a felhasználók érdekeit nézzük akkor a legjobb alternatíva az, hogy egyáltalán nincs korlátozás.

-Ennél rosszabb az, hogy van korlátozás de a Google erre fehívja a figyelmet, esetleg valami javaslatot is tesz a megkerülésre, pl amcsi google oldalra átirányítás.

-Ennél rosszab, hogy egyszerűen nem hajlandó kínai verzióban megjelenni a korlátozások miatt, erre esetleg más oldalain figyelmeztet is.

-A legrosszabb a felhasználó szempontjából, hogy megjelenik a kínai cenzúrázott változatban, minden figyelmeztetés nélkül, segítve a kínai kormányzat agymósó tevékenységét. Ez a verzió nem a felhasználó szempontjából jó, hanem a cég szempontjából. Nekik ugye tök mindegy, hogy ferdítik e a tartalmat vagy nem; lényeg, hogy minnél több találatuk legyen. Szemetek!