Velünk született képesség a nyelv kialakítása
2004. szeptember 18. 15:09, szombat
Egy új jelbeszéd, amit az elmúlt 30 évben fejlesztettek ki nikaraguai süket gyerekek, egyedülálló betekintést nyújt a szakértők számára a nyelvek kialakulásának folyamatába. A gyerekek által létrehozott nyelv a beszéd számos alapvető szabályát követi, annak ellenére, hogy nem tanulták azokat.

Ez arra utal, hogy egyes nyelvi jellemvonások nem a kultúrával alakulnak ki, sokkal inkább az ember azon veleszületett képességével, amivel a nyelvet feldolgozza, hangoztatják a szakértők. A nyelv fejlődése hosszú ideje vitatéma. Egyesek szerint a nyelvtan bele van vésve agyunkba, míg mások szerint nem létezik velünk született alapja, csupán a kultúra alakította ki. Nehéz igazságot tenni, mivel a legtöbb ma létező nyelv ősi eredetű, éppen ezért gondot okoz kialakulásuk körülményeinek pontos megállapítása. Ez az oka, hogy a gyerekek kis csoportja által feltalált jelbeszéd ekkora jelentőséggel bír, mivel minden eddiginél tisztább betekintést nyújt a tudósok számára az ember nyelvtanulási képességébe.

"Amikor az emberek a történelmi nyelvészet útján megpróbálják kikövetkeztetni egy nyelv születését, általában régi történelmi adatokra kénytelenek támaszkodni" - magyarázta a tanulmány társszerzője Ann Senghas, a Columbia Egyetem kutatója. "Ez az első eset, hogy alkalmunk nyílott megfigyelni magát a folyamatot, mivel a nyelvet létrehozók még élnek."

Steven Pinkert, a Harvard Egyetem egyik pszichológusát - aki könyvet is írt a nyelvek fejlődéséről - lenyűgözte a felfedezés. "Úgy vélem ez a kutatás évtizedekre visszamenően a legérdekesebb felfedezés a nyelvészet területén" - nyilatkozott a BBC News-nak. "Bizonyítékot nyújt arra, hogy a gyerekek kifinomult nyelvelemzési mechanizmussal rendelkeznek, ami megadja a nyelv számos jellegzetes tulajdonságát."

A hetvenes éveket megelőző időszakokban a nikaraguai süketek többsége otthonaikban maradt és minimális kapcsolata volt csak a külvilággal. Később, 1981-ben megnyitottak egy szakiskolát és innentől kezdve a gyerekek elkezdhettek kommunikálni egymással. Senki sem tanította nekik a jeleket, mégis elkezdték egy mozdulatrendszer kifejlesztését üzeneteik továbbításához. Eleinte ezek elég csiszolatlanok, pantomimszerűek voltak, hasonlóan egy halló ember gesztusaihoz, amikor valamit beszéd nélkül kell elmagyaráznia. Azonban a gyerekek egy új csoportja, miután megtanulta az elődeik által létrehozott mozdulatrendszert, egy egészen kifinomult jelbeszéddé változtatta a nyers gesztusokat, ami ma már magában hordozza a beszélt nyelvek és a jelbeszéd jellemvonásait. Ez lett az úgy nevezett nikaraguai jelbeszéd.

A gyerekek által létrehozott egyik legfontosabb vonása az a képesség, ami az információ kisebb, kezelhető csomagokká való lebontásának folyamatát adja. A jelbeszédek mozdulatai különösen alkalmasak a fenti képesség tanulmányozására. A fejlett nyelvekben az összefüggő mozgást szavainkkal szétbontjuk. Például a "legördül a hegyről" kifejezésben a "gördül" fejezi ki a mozgást, a "le" pedig az irányát. Azonban ha egy halló embert kérünk meg a legördülés elmutogatására, akkor szinte biztos, hogy egyetlen folyamatos mozdulattal fogja azt bemutatni, míg a nikaraguai gyerekek mozdulataikban képesek különbontani mindezt.

A különbontás tehát az egyik legfontosabb bizonyíték az ember nyelv kialakítás iránti fogékonyságára, állítják a kutatók. Más szavakkal a gyerekek ösztönösen tördelik az információt kisebb darabokká, így létre hozzák azt a képességet, mellyel a későbbiekben egészen más jelentésekkel bíró mondatokat alkotva újra összefűzhetik a darabokat. Érdekes módon a felnőttek elvesztik ezt a képességet, ami arra utal, hogy a nyelvtanulás velünk született dolog.

"Tanulmányunk nem bizonyítja azt, hogy a nyelv bele lenne vésve az agyunkba, ahogy azt többen is állítják, azonban azt tükrözi, hogy a nyelv alapjai a velünk született adományok részét képzik" - mondta Dr. Senghas. "Tehát születésünkkor nincs a fejünkben a nyelv vagy a nyelvtan, viszont rendelkezünk bizonyos nyelvi képességekkel."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. szept. 21. 14:44 | válasz | #11
2004. szept. 21. 14:41 | válasz | #10
És ha mindezt megissza, akkor legördül a hegyről???
RpPRO  
2004. szept. 20. 18:14 | válasz | #9
A srac a kepen 3 sört és egy Unicumot rendel. Nem nehéz ezt megérteni. :)
SuD  
2004. szept. 20. 16:29 | galéria | válasz | #8
"Szerintem ezért ha nem hozzánk hasonló genetikai eredetű idegen lényekkel próbálnánk kommunikálni, az ugyan akkora csőd lenne mint a delfinezés."
tudnánk idegenekkel kommunikálni egy bizonyos nyelven... a MATEMATIKA nyelvén!!
ez egy intergalaktikus szuperglobális univerzális nyelv
NEXUS6  
2004. szept. 20. 08:07 | galéria | válasz | #7
"Tanulmányunk nem bizonyítja azt, hogy a nyelv bele lenne vésve az agyunkba, ahogy azt többen is állítják, azonban azt tükrözi, hogy a nyelv alapjai a velünk született adományok részét képzik"

Ráadásul nem "a" nyelv, hanem egy bizonyos emberi nyelv, épp ezért vagyunk meglőve a delfinekkel. Szerintem ezért ha nem hozzánk hasonló genetikai eredetű idegen lényekkel próbálnánk kommunikálni, az ugyan akkora csőd lenne mint a delfinezés.
2004. szept. 19. 02:54 | válasz | #6
Amugy meg megint a nagy semmit kutattak. Mar megint felfedeztek a spanyolviaszt. Ezek ok:
2004. szept. 19. 02:48 | válasz | #5
2004. szept. 18. 21:42 | válasz | #4
tényleg Ti hogy mutogatnátok el az Alföldön, hogy "legördül a hegyről" ???
2004. szept. 18. 21:35 | galéria | válasz | #3
igen ez is itt SG-n volt hír :D
Xantia  
2004. szept. 18. 21:25 | válasz | #2
Érdekes viszont, hogy néhány elzárt óciániai törzsnél a számnevek nem váltak külön a főnevektől. Nyelvükben az egy alma, két alma külön szavak, és igazán kettő-háromnál tovább nem is számolnak, utána vagy egy 'sok alma' szavuk.
2004. szept. 18. 16:28 | galéria | válasz | #1
Tehát a RISC prociké a jövő.