Külön chip védi a jelszavakat az IBM új számítógépeiben
2004. szeptember 16. 23:15, csütörtök
Az IBM tervei szerint hamarosan a boltok polcaira kerülnek az első olyan asztali számítógépek, amelyekben egy külön processzor felel majd a jelszavak és egyéb személyes információk biztonságáért.
Hirdetés
A National Semiconductor által kifejlesztett technológia a SafeKeeper nevet kapta, és a hardveres védelem révén várhatóan jelentős mértékben megnehezíti majd a hackerek dolgát. A két vállalat között létrejött szerződés alapján az IBM beépítheti a speciális I/O eszközt - amely gyakorlatilag egy második processzor - az általa gyártott számítógépekbe. A chip a két cég közös fejlesztése, amely minden bizonnyal felváltja majd az IBM által korábban használt kétprocesszoros megoldást.
"A biztonság, a titkosítás, valamint a jelszavak biztonságos kezelése kulcsfontosságú szempontok a ThinkVantage technológia esetében, amely leegyszerűsíti a számítógépek használatát, és csökkenti a költségeket a kis- és nagyvállalatok számára egyaránt" - jelentette ki Clain Anderson, az IBM PC részlegének igazgatója.
Gayle Bullock, a National Semiconductor szóvivője hangsúlyozta, hogy a hardveres védelem révén a személyes információk kezelése sokkal biztonságosabbá válik, mivel a titkosított információkat kizárólag a speciális chip képes visszafejteni. A szóvivő hozzátette, hogy a termék mostantól szinte valamennyi IBM konfigurációban megtalálható lesz, és hamarosan megjelenik a chip noteszgépekbe szánt változata is.
Az asztali számítógépeknél alkalmazott változat már elérhető, ára - ezer darabos rendelés esetén - 5 dollár, míg a laptop változat ára 7 dollár körül alakul majd. A National Semiconductor közleménye szerint a Hewlett-Packard, valamint a Dell szintén szeretné felhasználni az új fejlesztést, így a hardveres jelszóvédelem hamarosan a két cég által gyártott számítógépekben is megjelenik.
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
A jelszot a chipben taroljak le, ha egyszer belekerult, azt soha nem lehet visszaolvasni software-esen.
Hardware-resen igen, de ahhoz el kell lopni a gepet, le kell csiszolni a mukodo silicon tetejet (ugy, hogy mukodokepes maradjon) es eletromikroszkoppal lehet a biteket kiolvasni, amik 1GHz-es frekvenciaval valtoznak. Na, ehhez sok sikert mindenkinek...
A chip siman ellenorzi a begepelt jelszot, ha jo, akkor tovabbengedi, ha rossz, akkor nem.
szerintem amolyan "Fritz"-chip szagu a dolog...ha a felhasználok ezt bekajálják, akkor már jöhetnek a durvább dolgok.....pl. amikor a számitógép "beszabályozz"
Tuborgs are better than one... two beers or not two beers?..thats the question :)
Az a kérdés hogy mikor kezdik el majd a szoftverek használni ezt a processzort mert eddig mindegyik saját kódolás alapján csinálja. És amilyen módon a procit fel lehet használni olyan módon fel is lehet törni. Feltörhetetlen csak az olyan dolog, amihez még a készítő sem fér hozzá... De ha ők mondják akkor biztos jó lesz.
Ha külön processzor, akkor annyi kódoló algoritmus futhat le benne, hogy azt elég nehéz feltörni. Viszont ha valaki csak úgy találomra próbál egy jelszavas fájlt ezzel feltörni (buteforce) annak kevesebb idejébe fog telni mintha szoftveresen csinálná. El lehet ezen filózni azé
Ezentúl a hekker legfeljebb nem csak a valóban kódoknak minősített szavakat, hanem az összes leütött billenytűt leszedi a férgein keresztül. A gigás méretű oprendszerek, meg a szélessávú adattovábbítás miatt gyakorlatilag fel sem tűnik majd.
Amúgy jó üzlet meg parasztvakítás az egész. Jó pár milkó dollárba került meg legalább annyit fog is hozni a konyhára, a hekker meg egy laza délután alatt feltöri vagy megkerüli, vagy akármi.
PS3 ID: NEXUS0001 Aevum est crudus, sed non satis.
CS.N.T.K.K! & A.M.É! A hétfő bűn!
Avagy: "Az ördög a részletekben van elásva!";)))
Alaplapra teszik ra es gyakorlatilag nem lehet feltorni az ilyen vedelmet.
A tul jo vedelemnek is van azonban ara. Nekem mar veszett el adatom azert, mert elfelejtett a jelszavat egy 512 bites kodolasu file-nak, amit az eletben nem lehet feltorni...
Lesz majd gondjuk a redszergazdaknak, ha a User elfelejti a jelszavat...
Tisztán szoftveres biztonság nem létezik, végre rájött vmi szakember is..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."