Szoftverkalóz családi vállalkozást ítéltek el Stuttgartban
2004. szeptember 17. 18:54, péntek
Komplett szoftverhamisító családot vont ki a német rendőrség a forgalomból. A 30 éves Dieter Rimmele tíz hónapon keresztül ült előzetes letartóztatásban, és a most meghozott itélet szerint három évet tölt majd börtönben.

Hirdetés

A stuttgarti bíróság ítéletének értelmében 3 esztendőre kell börtönbe vonulnia, mivel Microsoft-szoftvereket hamisított és árult, tevékenységéből pedig nem kis haszonra tett szert. Az ügy pikantériája, hogy a tettét nem egyedül, hanem afféle családi vállalkozásban követte el. Dieter Rimmele édesapját ugyanis a stuttgarti bíróság 16 hónapi börtönbüntetésre és 100 órai szociális munkára ítélte, mivel segített a fiának a bűncselekmények elkövetésében. A testület bizonyítottnak látta ugyanakkor azt is, hogy Dieter Rimmele édesanyja is bűnpártolást követett el. Az asszonyra a bíró végül csak méltányosságból nem szabott ki börtönbüntetést, ugyanis annak letöltését a hölgy egészségügyi állapota nem tette volna lehetővé.

A hatóságok meglehetősen ó hatékonysággal dolgoztak, hiszen három hónappal ezelőtt sikerült lefülelniük a bűnbanda feltételezett vezetőjét, a korábbi profi sakkozót, Ralph Blasek-et. Neki a bíróság korábbi ítéletének értelmében öt és fél esztendőre kell a rácsok mögé vonulnia. A szoftvermásoló banda két további tagja ellen még tart a nyomozás. Őket szintén várhatóan hamarosan bíróság elé állítják majd.

A csoport arra specializálta magát, hogy az olcsóbb Microsoft termékeket, így például az oktatási intézmények és a diákok számára kiadott szoftvereket hamis dokumentumokkal látta el, majd ezeket, mint teljes verziójú programokat adta el. A hatóságok szerint továbbá az is elképzelhető, hogy a banda tagjai nagyüzemi szinten állítottak elő és értékesítettek eredetinek látszó hamis telepítő- és más szoftver-CD-ket. A Microsoft becslései szerint a csoport áldásosnak éppen nem nevezhető tevékenységének köszönhetően közel 100 millió euró értékben készített, hamisított és adott el különböző szoftvereket.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Atyus  
2004. szept. 20. 12:07 | válasz | #4
Ez az az eset, amikor nem a király, hanem a sakkozó rosál be. :o)
Tetsuo  
2004. szept. 18. 00:53 | válasz | #3
Sakk-matt.
2004. szept. 17. 23:56 | galéria | válasz | #2
loál :D családi kalózbiznisz :D
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. szept. 17. 19:44 | válasz | #1
Az a 100 millio jo lesz 100 zlotynak is...