Az elektronikus üzenetekben terjedő MyDoom vírus legújabb variánsainak alkotói egy üzenetet rejtettek a kártevőbe, amelyben állás után érdeklődnek a vírusirtó szoftvereket fejlesztő vállalatoknál.
Hirdetés
A MyDoom-U és MyDoom-V a korábbi változatokhoz hasonlóan az elektronikus levelek csatolt állományaiban húzódik meg, és kizárólag az állomány megnyitásakor lép működésbe. Az új variánsok a már jól bevált forgatókönyv szerint járnak el, és a csatolt állomány megnyitása után hátsó kaput nyitnak a rendszerben, amely lehetővé teszi a Surila néven ismert trójai vírus behatolását.
A két új változat azonban egy szempontból jelentősen eltér a korábbi verzióktól, ugyanis egy rövid üzenetet is tartalmaznak, miszerint a vírus készítői szívesen munkába állnának a vírusirtókat fejlesztő vállalatoknál. A készítők természetesen nem tűntették fel elérhetőségüket, de szándékuk őszinteségét némileg igazolja, hogy az új variánsok nem terjednek vészes gyorsasággal a világhálón.
A román BitDefender szakemberei a vírus felbukkanása óta több elméletet is kidolgoztak az üzenettel kapcsolatban. "Lehet, hogy a vírusok készítése a vírusirtó vállalatok erőfeszítéseinek köszönhetően többé már nem olyan kifizetődő, mint korábban, de az is előfordulhat, hogy a MyDoom készítői ezzel az üzenettel ismerték el, hogy a féregvírusok között dúló háborút a Bagle nyerte" - jelentette ki a cég szóvivője.
"Nem tudjuk, hogy mennyire vehetjük komolyan az üzenetet, de abban biztos vagyok, hogy soha senki nem alkalmazná őket a vírusirtó ágazatban" - jelentette ki Graham Cluley, a Sophos technológiai tanácsadója. "Az ok nagyon egyszerű: ha vírust írsz, soha nem veszünk fel. Egyrészt azért, mert vírusok készítése rendkívül etikátlan dolog, de legfőképpen azért, mert állandóan felmerülne a megbízhatóság kérdése, különösképpen egy vírusirtó program fejlesztésénél, amely nap mint nap felhasználók millióit védi a kártevők ellen."
Kevin Mitnicknek is biztonsági cége van, s nem elképzelhetetlen -sajnos- hogy több furcsa vírust nem a vírusirtó cégek találtak ki ill tettek közkincsé..
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."
nehogy valaki megkérdezze tőled szemtől-szemben, hogy miről is szól minden???? Mert az aztán tényleg drága lesz neked! Óvatosan használd a becenevedet majd, ha nyílvános helyen forgolódsz!
igaz de ha nm írnának vírusokat nm lenne szükség vírusitókra sem és rengeteg programozóbácsi lenne állástalan, hajléktalan majd rongálnának élelmiszer üzleteket fosztogatnának, gyerekeket molesztálnának, lázadásokat szítanának............jobb ez így na
"Faterral és öcsémmel játszottunk az udvaron, amikor anya kikiabált, hogy ki fogjuk taposni a füvet. Apám visszaszólt, hogy srácokat nevelünk nem füvet."
100% -ig egyet értek. Aki vírust ír, az nem tisztel sem embert, sem asszonyt, de végkép nem a felhasználót... Milyen poén is lenne, ha történetesen a vírusirtó cégnél "bizonyos hiányosságok" merülnek fel a szoftwerben, ezáltal sokkal több gépet tudnának megfertőzni /az összeset, amin az adott vírusirtó fut/, mint egy sima vírus elkészítésével.
Le a vírusok íróival
Ez itt a reklám helye! Ha szeretné, hogy az Ön hirdetése jelenjen meg ITT, nem kell mást tennie, mint küld egy 5000ft-ról kiállított csekket :)
"I cannot stand him. He's a liar," Sarkozy told Obama. The US president responded by saying: "You're fed up with him? I have to deal with him every day."