35 éves az internet
2004. szeptember 1. 01:44, szerda
35 évvel ezelőtt a Kaliforniai Egyetemen először kapcsoltak rá egy számítógépet az úgynevezett Interface Message Processorra (IMP). Mindez azt jelentette, hogy elindult hódító útjára az ARPANET, amelyet az internet elődjének tekintenek.

Hirdetés


Interface Message Processor
Később ezt egészítette ki többek között az e-mail és a World Wide Web (WWW). Sokan ugyan kétségbe vonják, hogy valóban ez lenne az internet születésnapja, ám a felhasználók többségét ez a vita nem túlságosan érdekli. Az első számítógépnek az IMP-re kötése után a fejlődés nagymértékben felgyorsult. 1969 végére az ARPANET már négy hálózati csomópontból állt. Az 1971-ben a hálózat részét képező 15 host (szerver) helyett napjainkra ezeknek a számítógépeknek a száma megsokszorozódott, és elérte a 233 101 481-et.

Az internet történetében egy másik mérföldkő volt 1971, amikor elküldték az első elektronikus levelet, vagyis e-mailt. 1972-ben bevezették a @ jelet az e-mailcímek számára és elkezdte működését az első online chat. Az internet igazán népszerű és a tömegek számára is vonzó csak 1991-ben, a World Wide Web (WWW) feltalálásával lett. Ez a művelet az időközben lovaggá ütött brit Sir Tim Berners-Lee-nek köszönhető. Mára a WWW az e-mail után a második legnépszerűbb alkalmazás, amelyet az internet segítségével használnak.

Ma már élő legendának számít Stephen Crocker és Vinton Cerf. 1969-ben mindketten mint hallgatók ott voltak az első IMP, egy Honeywell DDP-516-os gép üzembe helyezésénél. Mind Stephen Crocker, mind Vinton Cerf azóta is aktívan részt vesz az internet, illetve jelenleg például az új internet-protokoll, az IPv6 fejlesztésében. Az IPv6-nak köszönhetően a jelenleg rendelkezésre álló 4 milliárd 294 millió 967 ezer 296 internetes cím helyett 8 trillió 445 billiárd 618 billió 199 milliárd 572 millió 250 ezer 625 cím válik elérhetővé.

Tény, hogy amikor először kötöttek rá egy számítógépet az első IMP-re nagy mérföldkő az internet történetében, ám sokan úgy tartják, ez az esemény csak ennyi, semmi több. Ennek a tábornak a képviselői ugyanis úgy vélik, az internet nem 35, hanem "csak" 21 éves. Ők 1983 január elsejétől számítják az internet életét, ekkor állították át ugyanis az ARPANET-et a TCP/IP-protokollra. Utóbbit az internet mind a mai napig használja.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Flashy  
2004. szept. 02. 07:36 | válasz | #5
Kína meg vegyen egy NAT routert és akkor elég nekik 1 IP cím. :)) azok ugyis mindent szabályozni meg letiltani akarnak.
2004. szept. 01. 19:28 | galéria | válasz | #4
maga a 4 milliárd darabra elég lenne , de akkor iszonyat nagy kavarodás lenne hogy melyik ip melyik hálózatba tartozik .. etc etc
htmm  
2004. szept. 01. 13:19 | válasz | #3
Az ipv6 mar itt van. ;]
Cat  
2004. szept. 01. 02:21 | galéria | válasz | #2
a mostani 4 milliárd nagyon nem sok, főleg hogy eloszlása nagyon durván lejt amcsik felé, az összes IP több mint fele az övék. Kina, Távol Kelet, India jön fel, de pár éven belül korlátozni fogja a fejlődésüket (ezért is dolgoznak külön protokollon), a másik meg, hogy ha a mobiltelefonok, PDA-k is csatlakoznak a netre (és miért ne tennék) akkor meg aztán még többszázmillióval lesz kevesebb.

ha nem jön gyorsan az IPv6, nagy gondok lesznek
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. szept. 01. 01:48 | válasz | #1
Az IPv6-nak köszönhetően a jelenleg rendelkezésre álló 4 milliárd 294 millió 967 ezer 296 internetes cím helyett 8 trillió 445 billiárd 618 billió 199 milliárd 572 millió 250 ezer 625 cím válik elérhetővé.


csak? :)