Barátságát árulja az interneten egy skót férfi
2004. szeptember 1. 13:33, szerda
Vannak megvehetetlen dolgok, ezek közé tartozott többek között a barátság is. Legalábbis eddig így hittük, ugyanis egy skót fiatalember úgy döntött, ideje változtatni ezen a hagyományon.

Hirdetés

Itt a XXI. század, át kell kicsit alakítani a gondolkodásmódot. Az persze majd csak később fog kiderülni, hogy az ötlet, amelyet afféle nem szokványos tamagochi-szolgáltatásként is felfogható, sikeres lesz-e. A 23 éves skót Stuart Donald elhatározta, hogy egész egyszerűen áruba bocsátja, ha nem is a testét, de a barátságát mindenképpen. Az elhatározást tett követte és a férfi úgy döntött, hogy az interneten lehet licitálni a nem mindennapi aukciós ajánlatra. Az érdeklődők a héten szombatig tehetik meg ajánlataikat az eBay online aukciósház oldalán.

Mindenesetre bár sokan felkeresték a szóban forgó hirdetés oldalát, eddig csupán egyetlen igazán komoly érdeklődő akadt. Az illető személy hajlandó 10 fontot, vagyis körülbelül 15 eurót kínálni Stuart Donald barátságáért.

S hogy miben is részesül a szombaton lezáruló licitálás nyertese? Nos Stuart Donald vállalta, hogy a boldog nyertesnek egy hónapon keresztül minden héten két elektronikus és két kézzel írott levelet, továbbá néhány baráti SMS-t fog küldeni. Ezen kívül afféle grátisz szolgáltatásként, az illető, amennyiben szeretné, egyszer igazán kibeszélheti magát vele, elmondhatja az összes búját-baját, minden bánatát és problémáját. Mint Stuart mondja, az ismerősei szerint ő egy nagyszerű egyszemélyes hallgatóság. A barátság természetesen - némi felárért cserébe - meghosszabbítható, akár tetszőleges időtartamra is.

A kuktaként dolgozó fiatalembernek akkor jutott eszébe elárvereztetnie a barátságát, amikor egy újságcikkben olvasta, hogy mi mindent nem árvereztek még el az interneten. Mint a PA brit hírügynökségnek elmondta, ekkor kezdett el igazán komolyan foglalkoznia az ötlettel. Ráadásul a dolgot inkább gyakorlatiasan kezeli, mintsem filozófikusan. Ezt mutatja, hogy a skótoktól megszokott legendás takarékosság, fukarság itt sem hiányozhat. A skót fiatalember szerint ugyanis igazán olcsón megússza a dolgot, hiszen nem lesz emiatt sok plusz kiadása, hacsak nem számítjuk a havi két kézzel írott levél feladásához szükséges borítékok és bélyegek árát.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Chief  
2004. szept. 03. 12:08 | válasz | #12
Eszem-f@szom megáll!
Ilyen embereket...
mb66  
2004. szept. 02. 17:40 | galéria | válasz | #11
Na pont ezek a köcsögök nem hiányoznak erre a világra!!
Myron   "Rest in Peace Myron" 
2004. szept. 02. 14:09 | válasz | #10
Lehet hogy ez olyan lesz mint a kurvázás :) Elteredt és népszerű, ki tudja?
2004. szept. 02. 11:58 | válasz | #9
Szerintem aranyos. Őrzi a skót viccek hagyományát. :)
2004. szept. 02. 00:47 | válasz | #8


baratsag

Masik

Szerintem tiszta baromsag
artschi   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. szept. 01. 19:38 | galéria | válasz | #7
:)))
arty  
2004. szept. 01. 19:01 | galéria | válasz | #6
Gabest  
2004. szept. 01. 18:24 | válasz | #5
hát éppen ezért akár barátokat, mert ennyien utáljátok!!!
2004. szept. 01. 15:52 | galéria | válasz | #4
sztem akasszuk fel , fizetem a kötelet ;>
Laci73  
2004. szept. 01. 15:43 | galéria | válasz | #3
Az ilyet kell verni.
Yv@n  
2004. szept. 01. 15:07 | válasz | #2
Hátesszüje
mireez   "Rest in Peace mireez" 
2004. szept. 01. 14:43 | válasz | #1
nc