Halláskárosodást okozhat a Siemens 65-ös sorozata
2004. augusztus 30. 16:16, hétfő
A Siemens Mobile figyelmeztetést tett közzé, melyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a 65-ös terméksorozat, tehát a C65, CX65, M65, S65 és SL65 egy szoftverhibából adódóan bizonyos esetekben extrém hangosan játssza le az alacsony töltöttségi szintre figyelmeztető hangot.

Hirdetés

A Siemens ajánlata egyelőre csak annyi, hogy kapcsoljuk ki ezt a hangot a szoftverben, vagypedig egyáltalán ne használjuk a telefont, ha már túl alacsony a töltöttségi szintje. A hiba egyébként csak abban az esetben jelentkezik, ha a telefon olyan alacsony töltöttségi szintre került, hogy egy percen belül már háromszor eljátszotta ezt a figyelmeztető hangot. Ekkor a telefon automatikus kikapcsolásra van programozva, mely előtt még egyszer újból lejátssza a hangot. Ha viszont éppen egy beszélgetés közben vagyunk amikor ez bekövetkezik, akkor a telefon előbb szétkapcsol, majd azonnal, a szoftverhiba folytán extrém hangosan jelentkezik a figyelmeztető hang. Ha a tulajdonos még ekkor is a füléhez tartja a telefont, akkor bizony halláskárosodást is okozhat a hangos riasztás.

A hiba egyébként a 11-es verziószámú, vagy az előtti szoftverrel rendelkező telefonokat érinti. A bug javítására szolgáló megoldás már kész van, azonban a cég jelenleg még arra vár, hogy a szolgáltatók biztosítsák afelől, hogy minden ilyen készülék tulajdonosához eljut majd az új szoftver. Így várhatóan már az elkövetkezendő hetekben megkezdődik a hibás készülékek javítása.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. aug. 31. 14:15 | galéria | válasz | #12
vagy nem árusítják almáspitével együtt
2004. aug. 31. 14:14 | galéria | válasz | #11
amerikába dollármilliókra szokás az ilyesmikért perelni egy céget. Ez az eset pedig talán még a "Megégette az almáspitén lévő porcukor a számat! Miért nem írták rá, hogy amit kivesznek a sütőből az forró is lehet!" is súlyosabb! Remélem kézre kerítik a felelősöket, mielött több ember süketül bele! :((
2004. aug. 31. 14:11 | galéria | válasz | #10
nem, a nokiát nem :)
Pheel  
2004. aug. 31. 08:19 | galéria | válasz | #9
Szerintem ez nem egy akkora hiba, mint azt itt egyesek szeretnék feltüntetni. Eleve már 3x sípol, mielőtt ez a hang jönne, ráadásul értelmes ember azzal kezdi, hogy kikapcsolja ezt a hangot, mert mindenkit zavar, ráadásul jobban merül tőle az aksi. Nem szeretem a Siemens cuccokat, de ettől még nem rosszak azok.
polak  
2004. aug. 31. 06:12 | válasz | #8
szerintem a siemens az egyik legmegbizhatobb márka, Ericssont senki se vegyen:)
DecenS  
2004. aug. 30. 22:50 | válasz | #7
Bármelyik másik márkát leszarozták volna az itt hozzászóló szakértő urak. Tök mindegy, melyikről van szó. :)
Thas  
2004. aug. 30. 21:50 | válasz | #6
Kellemetlen bug, bár szerintem eléggé túl van dramatizálva a dolog.
Nem is tudom hogy mikor hallottam utoljára az akku miatt csipogni az enyémet. A szoftverfrissítést meg otthon is gyorsan meg lehet csinálni.
Ezért lesz*rozni a Siemens telefonokat eléggé elhamarkodott dolog, főleg ha azt nézem hogy itthon mit lehet választani helyette.
Shogun  
2004. aug. 30. 19:37 | válasz | #5
mindig is tudtam hogy a szimensz szar
2004. aug. 30. 19:24 | galéria | válasz | #4
siemens , mért a mosógépekbe is elem kell ?
PyRex   "Rest in Peace PyRex" 
2004. aug. 30. 18:39 | galéria | válasz | #3
Siemens, no comment :)
2004. aug. 30. 17:54 | válasz | #2
Nekem már csak a lol maradt :D
Lacc  
2004. aug. 30. 16:37 | galéria | válasz | #1
R O T F L