Virtuális barátnő magányosoknak
2004. augusztus 28. 14:56, szombat
Elsősorban a magányos emberek számára kínálja újonnan kifejlesztett "virtuális barátnő" játékát az Artificial Life nevű cég. A hongkongi székhelyű vállalat érdekes módon nem egy számítógépes, hanem egy UMTS- vagy 3G-mobiltelefonon magunkkal vihető virtuális barátnőt hozott létre.

Hirdetés

A saját világukban elérhető háromdimenziós női karakterek SMS vagy MMS útján kelnek életre. A műbarátnőket minden napszakban más és más tevékenység elvégzése közben figyelhejük meg. Lehetnek éppen otthon, munka vagy bevásárlás közben, ülhetnek egy bárban vagy egy virtuális étteremben. A hölgyről természetesen a barátnak illik gondoskodnia, például nem árt szóval tartani, felvidítani vagy szórakoztatni. A játék természetesen folyamatosan változik, az eltelt idő alatt a 3 dimenziós női karakter is fejlődik. Az SMS-en és az MMS-en kívül lehetőség van egy úgynevezett J2ME valós idejű chatkliens igénybe vételére is, az ikonok segítségével pedig további interakciókra is lehetőségünk nyílik, például ajándékot adhatunk a virtuális barátnőnknek. Persze minderre már csak azért is szükség van, mert különben nem tudunk előrébb, a következő szintekre jutni a játékban.

Az alkalmazott Smart Engine Mobil Platform motornak köszönhetően az Artificial Life szerint a női karakterek igazán élethűen mozognak és viselkednek, ráadásul értenek és beszélnek németül és angolul is. A párbeszédek és a 3 dimenziós animációk tehát szintén a játék részét képezik. A 3G mobiltelefonok mellett ugyan a 2G-készülékek tulajdonosai is játszhatnak a játékkal, ám a női karakterek automatikus viselkedése ebben az esetben hiányozni fog és a grafika minősége is romlik. A játéknak van ugyan WAP-képessége is, ám ez meglehetősen korlátozott.

A virtuális barátnők készítése idén december elsején kezdődik a vállalat üzemeiben, azonban a "hölgyek" már megcsodálhatók lesznek november 15-én, a Hongkongban megrendezett 3G Világkonferencián. Az Artificial Life természetesen gondolt a hölgyekre is, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a virtuális barátnőt 2005 februárjában követi majd a virtuális barát is.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bld  
2004. aug. 30. 12:47 | galéria | válasz | #21
Ajjaj! Bocs de ha nm vagyok idiszkrét milyen problémákra gondolsz?
"bekaphatod" nm gondolod h ez ide egy kicsit erős vagy te ilyen mizantróp, brüszk gyerek vagy?
1ébként mindenkinek lehet véleménye sztem erre van kitalálva többek között ez a fórum is de te vélemény nyilvánítás helyett csak sértegetsz
(ez is csak egy vélemény....)
Tiby  
2004. aug. 30. 09:10 | válasz | #20
Ati Radeonos grafika.De aki már nem bír magának barátnőt szerezni annak tényleg jó ez a masina
JZO  
2004. aug. 29. 16:24 | válasz | #19
#5 bekaphatod az a helyzet, ne nyilatkozz, olyasmiről, amit nem tudsz. Pláne ne általánosan, mert nem tudhatod másoknak milyen problémáik vannak, világos?
2004. aug. 29. 14:21 | galéria | válasz | #18
Kegyetlen
2004. aug. 29. 10:23 | galéria | válasz | #17
kocka mobil .. vajon lányoknak nincs ? :D
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. aug. 29. 09:40 | galéria | válasz | #16
ez akkor lenne jó, ha érintőképernyős lenne a mobil, és lehetne vele "játszani"
:-)))
FtranX  
2004. aug. 29. 04:59 | galéria | válasz | #15
hehe egész élethűek! :)
2004. aug. 29. 01:56 | válasz | #14
És képzeljük el, hogy ezek 1904-es telefonok, majd hogyan fejlődnek mai mobilokká.
Szal nagyon valszín, hogy lesz olyan önjáró műszopógép a század végére, amit nehéz lesz megkülönböztetni agy átlagos plázacicától, persze az iq-t is értve.
Tetsuo  
2004. aug. 29. 01:03 | válasz | #13
Mér, az legalább nemmongya hogy fáj a feje meg megjött a mikulás. :)
Valósághű szilikoncsodák már amennyire..

A kibernetika csúcsa ami még elég béna..

A mesterséges agy hehe
Munch  
2004. aug. 28. 23:32 | galéria | válasz | #12
2004. aug. 28. 23:31 | válasz | #11
Nem hinném, hogy nagy utópia lenne az a 90 valahány év. Gondolj bele, mi történt az elmúlt százban: k nagyot változott a technológia és a világ.
Ceb  
2004. aug. 28. 22:48 | válasz | #10
Hová sűlyed a világ!!! Szánalmas.........
iko  
2004. aug. 28. 22:26 | galéria | válasz | #9
droid prostikra gondoltál? =)
2004. aug. 28. 22:20 | galéria | válasz | #8
"Szerintem legkésőbb a század végére már embertől megkülönböztethetetlen droidokat gyártanak majd."
Azert ez meg eleg nagy utopia.

Nekem tetszik ez a dolog, de sztem inkabb keleten lesz nagy divatja a dolognak, ahol a gyors elet miatt nemnagyon jut az embereknek ideje a kapcsolatokra.

Furdoszobaban nem lehet megfigyelni oket amugy ? :>
Suhi  
2004. aug. 28. 20:51 | válasz | #7
Ez még csak a kezdet. Ha megalkotják (a közeli jövőben ) illetve továbbtökéletesítik az első emberszabású robotokat, akkorra már nem nagy kunszt lesz némi csekély intelligenciával felruházni, hogy kiválóan alkalmasak legyenek barátnő- feleség- sexpartnerpótlónak, ugyanez férfidroidban a csajoknak. Szerintem legkésőbb a század végére már embertől megkülönböztethetetlen droidokat gyártanak majd.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. aug. 28. 20:36 | válasz | #6
LOL.
Munch  
2004. aug. 28. 19:13 | galéria | válasz | #5
Pinagochi for kockafejűhülyegépfüggőállatokakikreacsajokrájuksenéznek. :D
2004. aug. 28. 19:10 | válasz | #4
Adam5  
2004. aug. 28. 17:40 | válasz | #3
For kockák
HuAn82  
2004. aug. 28. 17:25 | galéria | válasz | #2
Munch  
2004. aug. 28. 17:15 | galéria | válasz | #1
Tamagochi új megfelelője -> Pinagochi