Még idén megjelenik a CD és a DVD előnyeit ötvöző DualDisc
2004. augusztus 25. 15:28, szerda
Zenekiadók egy csoportja bejelentette, hogy még idén egy olyan új formátumot szeretnének piacra dobni, amely egy lemezen kombinálná a CD és DVD technológiákat.

Hirdetés

A DualDisc Consortium - amelynek tagjai között olyan nagy nevek is megtalálhatók, mint az EMI Music, a Sony BMG Music Entertainment, az Universal Music Group és a Warner Music Group - egyik rangos képviselője az újságírók érdeklődésére elmondta, hogy a DualDisc egyik oldalán egy teljes zenei album helyezkedik el, míg a lemez másik oldalán a DVD-Audio szolgáltatásai révén videofelvételekkel, interjúval, és egyéb képi anyaggal bővülhet ki a zenei anyag. A csoport szóvivője hozzátette, hogy a DVD oldalon akár a teljes zenei album DVD-Audio változata is helyet kaphat.

A DualDisc fejlesztésekor nagy hangsúlyt helyeztek a kompatibilitásra, és a konzorcium szerint az új formátumot az összes jelenleg forgalomban lévő lejátszó felismeri majd. Ígéretük szerint az első ilyen lemezek október elején kerülnek a boltokba.


Elemzők szerint az új lemezformátum elsődleges feladata, hogy megállítsa a hagyományos termékek forgalmának fokozatos visszaesését, és életképes alternatívát kell nyújtania a gyorsan terjedő kalózmásolatokkal szemben. Véleményük szerint a zeneipar számára egyedül a már létező technológiák együttes használata jelent kiutat, mivel a CD lemezeket felváltani hivatott új formátumok - többek között a DVD-Audio - nem tettek szert nagy népszerűségre.

A konzorcium szóvivője kijelentette, hogy a DualDisc lemezek főpróbáját már az év elején megtartották, és az új formátum rendkívül kedvező visszhangot kapott a felhasználóktól. "A kedvező minőséget nyújtó képi és zenei technológiák ötvözése helyes lépésnek bizonyult, és a DualDisc mind az előadó, mind a vásárlók számára több lehetőséget nyújt a hagyományos lemezeknél" - jelentette ki Andrew Lack, a Sony BMG vezérigazgatója. "Hiszünk abban, hogy az új formátummal felválthatjuk a hagyományos termékeket, és új lendületet adhatunk a zeneiparnak."
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2004. aug. 28. 20:19 | válasz | #28
Sőt, javítom magam: 1024x768 a mininum a HD minősítéshez.
dez  
2004. aug. 28. 15:40 | válasz | #27
Az a 4.5GB elvileg jobb minőségű élményt ad (nem csak az 5.1 miatt, hanem mert 24bit/96-192kHz), csak épp a mai jobbnak mondott (multicégek által gyártott) HiFi rendszereken sem jön ez vissza (mármint a 24bit/96-192kHz), sőt, valójában még a 16bit/44kHz sem.
dez  
2004. aug. 28. 15:35 | válasz | #26
"Jó tömörgetéssel szinte bármi elfér egy nyamvadt cd-n is!!!!"

Ebben nem lennék olyan biztos. Még a DVD anyag jónak mondott DivX/XVid-es változatai sem tűnnek olyan jónak, mint az eredeti (csak első látásra, de pár perc után érzem, hogy nem ugyanolyan). A HD anyag meg a nagy tömörítésű WMV-ben is csak egy DVD-re fér el.
dez  
2004. aug. 28. 15:32 | válasz | #25
A HDTV szabvány szerint a minimális felbontás, ami már HD-nek számít, az 768x576. De egy jobb HD adás 1280x960-as, vagy inkább 1600x1200-as (4:3 képaránnyal számolva).

ps. egyébként miért field-felbontásokat adsz meg, nem teljes frame? Egy teljes képkocka az utóbbi.
NEXUS6  
2004. aug. 26. 20:20 | galéria | válasz | #24
Háj Cat!

Őszintén szólva nem mernék rá megesküdni, hogy teljes mértékben értem amit mondani akarsz.
Cat  
2004. aug. 26. 18:06 | galéria | válasz | #23
a netről letölthető filmek felbontása általában 560*304 vagy 576 x 240, és a videó bitráta sosincs 800kbit alatt - nézz bele néhány .nfo fájlba, te is láthatod
ehhez képest mondom hogy jobb a HDTV, és ugyan kirakva monitorra teljes képernyőben egy képkockáról én sem tudom megállapítani a különbségeket, egyszerüen csak ha egy percet megnézel ebből, majd a másikból, érzi az ember hogy jobb minőségű
Cat  
2004. aug. 26. 18:02 | galéria | válasz | #22
a dvdrip az dvdrip, az annyit jelent hogy DVDről lett lementve. Az hogy utána milyen kódekkel tömörítik be kvázi lényegtelen, profi csapatok által készített release-eknél a minőségromlás csekély
2004. aug. 26. 17:44 | válasz | #21
A DVD Rip általában Divx vagy Xvid.. Nemigaz?
NEXUS6  
2004. aug. 26. 17:37 | galéria | válasz | #20
Fáraó!

Jól mondod akinek jó hifije van.

Az átlag viszont a diszkmanjére tötti le az MP3-at, ezek az emberkék szoktak át a netre.

Na ez a szopás a kiadók számára.
NEXUS6  
2004. aug. 26. 17:35 | galéria | válasz | #19
Cat, bizti vagy benne, hogy 624x352 az HDTV minőség, szerintem 2 vel meg kell szorozni a dolgokat.

A adásból bedigizett dolgok meg általában nem csak azért roszabbak mert alacsonyabb a felbontásuk, hanem mert valamilyen analóg jelről készülnek amin valahol a 3 szín meg még a hang is egy jelen van.

Jó tömörgetéssel szinte bármi elfér egy nyamvadt cd-n is!!!!
Cat  
2004. aug. 26. 14:34 | galéria | válasz | #18
én a viasat3 által még nem megvett star trek enterprise ujabb részei közül néhányat HD-TV minőségben töltöttem le (624x352 képpont), és ugyan csak egy 19"es monitoron nézem, de IGENIS ÉSZREVEHETŐ a különbség a szokványos dvdripekhez képest! ugyan az is a több mint kiváló kategóriába tartozik, de LÁTNI hogy jobb a HDTV

szal a véleményem az, hogy amire blurayen jönnek ki a filmek, addigra a nagyfelbontásu tévék is elterjednek annyira, hogy szükség is lesz a 25 gigás méretű filmekre
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. aug. 26. 12:54 | galéria | válasz | #17
Akinek jó hifi-je van annak tuti megéri a DVD-Audio, mivel 5.1 és nem 2.0, mint a sima CD.
Eiki  
2004. aug. 26. 12:02 | válasz | #16
Csakhát azon a Blu-ray lemezen HD minőségben van a film, ami össze sem hasonlítható a DVD minőségével (nem mintha az nem lenne így is jó).
Noffir  
2004. aug. 26. 08:37 | válasz | #15
"DVD-Audio offers at least 74 minutes of very high quality, surround sound, plus additional features (such as video and limited interactivity) that are not available on CDs. Capacity of a single layer DVD-Audio is of high quality full surround sound audio. In addition the disc can accommodate the same audio encoded as Dolby Digital for playing on existing DVD-Video players. In early 2004 the major music companies carried out a limited trial launch of a double-sided version with a CD compatible layer to play on DVD and CD players. These discs are called Dual Discs, but another name is DVDPlus."
Khm... akkor most miről is beszélünk? ;-P

peterke   "Rest in Peace peterke" 
2004. aug. 26. 07:36 | válasz | #14
nekem ez a mondat tetszett igazán:

"...mivel a CD lemezeket felváltani hivatott új formátumok - többek között a DVD-Audio - nem tettek szert nagy népszerűségre."

azaz az emberek nem voltak vevők arra, hogy ugyanazt a 60-70 percnyi zenei anyagot 6-700 mb helyett 4,5 gb-on kapják. vajon miért?

amire még kíváncsi vagyok, hogy amikor megjelenik a blueray disc és 21 gb-ra nyomják ugyanazt a filmet, ami már most is kényelmesen elférne 4,5 gb-on (mégis 9-en kapjuk gyárilag), arra vevők leszünk-e?
RelakS   2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 05. 15. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. aug. 26. 07:06 | galéria | válasz | #13
Vegyél egy Magyar PC Magazint, és rájössz :P
joschy  
2004. aug. 26. 04:21 | válasz | #12
A baj igazából az, hogy lassan be kellene látnunk, hogy a kiadók által végzett feladatok lassan elavulnak, beépülnek. Tulajdonképpen mikor még követelmény volt, hogy a könyv papíron jelenjen meg, a zene cd-n/kazettán/stb, a film meg videókazin, akkoriban ezek a technológiák (nyomda, zene stúdió, cd gyár, stb) egyszerűen elérhetetlenek és megfizethetetlenek voltak a végfelhasználók számára. A kiadók - persze a saját hasznukat is bekalkulálva - tartották a kapcsolatot a szerzővel, szerkesztőkkel, a termék gyártóival, stb.
A kiadók azért lázadoznak, mert keményen csökkenne a számukra törvényileg biztosított tortaszelet, ha azok az emberek is rájönnének, hogy bizony vannak most már esetek, ahol ki lehet hagyni a kiadót a dologból, akik abban a pozícióban vannak, hogy döntést hozzanak az ügyben.
Jelenleg úgy működik, hogy ha én pl zeneszerző vagyok, és írok egy zenét, amit kiteszek az internetre, akkor az nem legális teljesen, mert nem fizettem szerzői jogdíjat... magamnak... szerintem ez tök nonszensz...

Ma mán ócsó teknológiják vannak oszt mindenki tud magának csinálni otthol könyvtet, zenét, filmtet, és ez nagyon csípi a szemüket.
cSuwwi  
2004. aug. 26. 03:47 | galéria | válasz | #11
Miért nem láttál még kétoldalas DVD-t? Az is olyan.
Van egy pár olyan DVD-m, aminek az egyik oldalán a film 4:3-ban, a másik oldalán a DVD-nek 16:9-ben van.
A közepén a luk körül van egy fekete részre fehéren ráírva, hogy 16:9, vagy 4:3 :)
kicsy  
2004. aug. 26. 00:58 | válasz | #10
"Elemzők szerint az új lemezformátum elsődleges feladata, hogy megállítsa a hagyományos termékek forgalmának fokozatos visszaesését"
"Hiszünk abban, hogy az új formátummal felválthatjuk a hagyományos termékeket, és új lendületet adhatunk a zeneiparnak."
LOL :)
2004. aug. 25. 21:55 | válasz | #9
És hol marad a címke? Mert ugye a kétoldalas lemezek esetében (lásd DVD-RAM) nem lehet címkét helyezni az oldalakra. Az oldalazonosító felirat elfér a lyuk körül, na de hogy fog egy ilyen lemez kinézni?
Cat  
2004. aug. 25. 21:55 | galéria | válasz | #8
viszont muszáj kreálni együtteseket, mert piac van, igények vannak (ha nincs akkor megteremtik a marketingesek), és ezeket egyszerüen képtelenek a saját szórakozásukra játszó, irányíthatatlan, önálló bandák vagy énekesek biztosítani.
2004. aug. 25. 21:34 | galéria | válasz | #7
szvsz a kiadoknak az igenyes zene es a 20 eve beigert arcsokkentes jelentene a kiutat

mit vartak, a krealtak muegyuttesekbol nem lehet megelni hosszutavon
2004. aug. 25. 19:22 | válasz | #6
ennyire tellett tölük az újitások terén...
2004. aug. 25. 18:52 | galéria | válasz | #5
honnan tudod melyik oldala melyik ? :o
2004. aug. 25. 16:46 | galéria | válasz | #4
Hát szerintem egyszerűbb ha van a dobozba/tokba egy DVD és egy CD. Ha mindkét oldala írva van az kicsit kínszenvedős dolog lehet. Ha már eredeti lemezt vasz az ember gondolom nem szeretné összemaszatolni aztán a tisztítgatáskor összekarcolni egyik oldalát sem. Nincs rajta fogás na ha pl. discmanba tennénk....
2004. aug. 25. 16:06 | galéria | válasz | #3
Ezt a dolgot tényleg nem értem. Olyan, mint a Suzukinál a felszereltségi lista, melybe képesek beírni azt, hogy utasoldali piperetükör...

Ez a párosítás már eddig is megvolt kicsit más formában, mégpedig úgy, hogy az album mellé adtak egy DVD-lemezt is. A gond sokkal inkább az, hogy a kiadók alapból nem hajlandóak ilyen kiadványra, vagy ha mégis, az korlátozott terjesztésű, pl. "Limited edition" formájában jelenik meg. Vagyis a lehetőség már eddig is adott volt, csak nem éltek vele...
2004. aug. 25. 15:43 | válasz | #2
"Hiszünk abban, hogy az új formátummal felválthatjuk a hagyományos termékeket, és új lendületet adhatunk a zeneiparnak."

Inkább hagyjanak fel a tevékenységükkel, és hagyják, hogy a zeneipar saját maga juttassa el a zenéket a hallgatóságnak...avagy nincs szükségünk se nekünk, se a zenészeknek az 500%-os felárra.
2004. aug. 25. 15:38 | válasz | #1
Félelmetes... Most feltalálták a Spanyol viaszt?
Kb 4-5 olyan lemezem van aminek az egyik fele Koncert DVD a másik fele sima CD...