Illegális a modchipek használata
2004. augusztus 19. 19:17, csütörtök
Az ügyben már nem ez az első ítélet, hiszen a Sony már többször is jogi úton próbálta érvényesíteni akaratát a játékkonzolokhoz módosító chipeket, úgynevezett modchipeket gyártó Channel Technology céggel szemben.

Hirdetés


Messiah modchip PS2-hez
Egy brit bíróság - helyt adva a Sony japán óriáscég keresetének - illegálisnak nyilvánította a modchipeket. Itéletükben kimondták, hogy tilos árulni azokat az eszközöket, amelyek lehetővé teszik, hogy eredetileg az amerikai vagy a japán piacra szánt játékok egy európai konzolon is játszhatóak legyenek. A bíróság véleménye szerint a Channel Technology az 1500 darab Messiah-2 chip eladásával megsértette a jelenleg hatályban lévő törvényeket, mégpedig azért, mert a Messiah-2 kijátssza a PlayStation 2 konzolok beépített másolásvédelmét és így lehetővé teszi másolt, valamint az Egyesült Államokból és Japánból származó játékok lejátszását is a készülékekben.

Az ügyben eljáró bíró úgy vélte azonban, hogy az is illegális, ha valaki egy ilyen módosított konzolt használ, feltéve, hogy tudatában van annak, hogy a Messiah-2 által megváltoztatott konzol a másolásvédelem kijátszásával képes az illegálisan másolt játékok lejátszására is. Szintén illegális, ha valaki ilyen termékeket reklámoz.


Neo4 modchip PS2-hez
A modchipek ügyében európai bíróság - az új európai uniós szerzői jogi ajánlások nyilvánosságra hozatala után - először hozott ítéletet. A Sony a számára kedvező döntés után bejelentette, hogy hamarosan további, a konzolokat módosító chipeket készítő és piacra dobó cégek ellen is fel fog lépni. Egyébként már 2002-ben - még az új európai uniós szerzői jogi ajánlások kihirdetése előtt - egy brit bíróság már úgy döntött a Sony és a Channel Technology közötti előző perben, hogy a modchipek árusítása és az olyan importjátékok használata, amelyek licencdíját nem az adott régióra fizették ki, egyaránt tilos.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
pafi  
2004. aug. 23. 09:44 | válasz | #17
Pont azért lett ilyen elterjedt, mert lehet moddolni.
A gamecube meg azért bukott.
A Sony is csak azért perel, hogy megmutassa a játékgyártóknak: Mi ezt nem akarjuk.
Pedig így tud rengeteget eladni. Ráadásul a moddolással oda a gari, a szarul moddolt PS2 med tuti elszáll egy fél év alatt.
Szerintetek véletlen, hogy az xbox-ot is olyanra tervezték, hogy lehessen bele modchipet tenni?
Az Sony lazán tudna olyan cuccot csinálni hogy ne lehessen moddolni. (mondjuk beöntenék m?gyantába)
Zoley  
2004. aug. 22. 08:24 | válasz | #16
Valami link errol? Erdekelne....
thx
dez  
2004. aug. 20. 21:51 | válasz | #15
Már szereltem be ilyet, 4 óra alatt meg is volt. :)
Egyébként pár országban van erre jópár "szervíz".
NEXUS6  
2004. aug. 20. 14:10 | galéria | válasz | #14
Szerintem elég macerás tud lenni a csippelés, meg a warázsolás. Nem elég nagy büntetés ez önmagában?

Még egy két ilyen "felhasználó barát" kezdeményezés, és a magam részéről szakítok a sanyival.
Bár ha belegondolok a ps2-volt az uccsó dolog amit tőlük vettem.
Jó nagy szopás is volt annyi pénzért. Amúgy szerintem ma is tök drága. Egy ilyen hardverben mi kerül 60ezerbe? Talán adnak hozzá egy két játékot is. Nagy ügy, az gyakorlatilag ingyen van nekik.
Mennyibe is kerül egy CD kinyomása + dobozolás. Legyen 2 euro, munkadíjjal együtt.

Kapják be!
2004. aug. 20. 02:02 | galéria | válasz | #13
háháháháhá .. végülis hülyeség .. mért nem tiltják be az utakat , nehogy kimhess pl. a saját országodból ?!! ... ha megveszel egy játékot japánban , mért nem játszhatnál már vele a SAJÁT konzolodon ? Mikor PS2 - PS2 .. nincs különbség ...

amúgy meg enyhe kárörömöt érzek , de mint tudjuk az a legjobb .. hisz nincs benne irígység :]
Cat  
2004. aug. 20. 00:39 | galéria | válasz | #12
röhögni fogsz - kínodban
már készült a reklámokat nem megjelenítő tévé, és betiltották
Cat  
2004. aug. 20. 00:38 | galéria | válasz | #11
most már amikor a PS2 az életciklusa végén jár, nem teljesen mindegy?
2004. aug. 20. 00:27 | válasz | #10
Ha jól értettem, akkor akárcsak a régiókódnál, itt is a terjesztés befolyásolásáról van szó. Nos, szerintem egy általam megvásárolt eszközzel magáncél esetében azt teszek amit akarok. Nem értem az angol bíróság döntését, a szabad akaratomban korlátoznak?
Ha pl. egy TV-hez reklámletiltó "modchipet" gyártunk, akkor sértem a készítők érdekeit? Ki nem szarja le, nekem lesz kevesebb az áramfoygasztásom. Ha játszani akarok egy USA játékkal Európában, akkor magamnak megoldom és kész. Ha ehhez eszközt gyárt valaki, az nem szabad piac?
2004. aug. 19. 23:35 | válasz | #9
ja a magyar gyökerek meg már az egyszerű nyomtatóra is jogdíjat tesznek, pedig önmagában nem képes reprodukálni semmit...ne is csodálkozzatok az ilyen itéleteken...
dez  
2004. aug. 19. 22:53 | válasz | #8
Majd ha ennek következtében visszaesenek az eladásaik (szerintem így lesz), miközben a játékeladások sem nőnek túlzottan, majd elgondolkodnak.
2004. aug. 19. 22:51 | galéria | válasz | #7
Ez csak elméletben vagy így, gyakorlatilag a warez is hasznot hajt nekik. Mert, egy warezt pártoló embernek is becsúszik néha egy-két eredeti program. De, ha alapvetően nincs lehetősége warezolni, akkor meg sem veszi a gépet, és akkor még azt az egy-két programot is bukta a cég.
Más kérdés, hogy ilyen soha nem lesz, mert a warez mindig megtalálja a kiskapukat, tehát nem hinném, hogy ennek lényegi hatása lenne. De azért akkor is sz@r... :P
NEXUS6  
2004. aug. 19. 22:43 | galéria | válasz | #6
Legközelebb veszek egy könyvet és aláhuzogatok benne valamit, meg kimásolom a netoszomba a legjobb mondatokat és máris anyák és gyermekek megrontói, bérgyilkosok, zsiványok közt találom magam az áristomban.

Bocsesz kedves sanyi, nem lemásolni és pénztszerezni, hanem használni akarom a gépüket, és ha megengedik lemondok a garanciáról azzal, hogy szétkapom.

Jó hogy nem vezetnek áramot a csavarokba! Na most meg ötleteket adok nekik.
Amúgy mekkora részesedést akarnak a játék piacon, 250%-ot?
2004. aug. 19. 21:56 | válasz | #5
Ha megnezed, az O szempontjukbol igazuk van, elvegre az esetek nagy szazalekaban azert kell modchip h a masolt lemezt lejatsza. Masik oldala az ermenek, hogyha nem 15-20e Ft lenne egy uj program, akkor nem kellene a gepet szetbarmolni ilyennel.
2004. aug. 19. 21:55 | galéria | válasz | #4
Bár engem nem érint, de szerintem ez nagyon rossz hír.
Diver  
2004. aug. 19. 21:19 | válasz | #3
Globalizácó, de csak annyira amennyire ők akarják?!
JohnnySmith   2002. 08. 29. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 08. 29. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. aug. 19. 21:15 | galéria | válasz | #2
hát....jah
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. aug. 19. 21:05 | válasz | #1
Sztem be kene tiltani az autofenyezest is, nehogymar moddolja vki a sajat kocsijat...