Mégsem lesz vezetéknélküli internet az osztrák vasútállomásokon
2004. augusztus 18. 21:20, szerda
Bizonytalan ideig elhalasztotta a vezetéknélküli internet-programját az osztrák államvasutak. Az ÖBB még idén februárban hirdette meg azt a projektet, amelynek a keretében minden osztrák vasútállomást elláttak volna ilyen technológiával.

Hirdetés

A vasúttáraság így akarta lehetővé tenni az utasok számára, hogy gyakorlatilag bárki bárhol használhassa a notebookját vagy a mobiltelefonját. Ernst Knoll, az ÖBB száz százalékos tulajdonában lévő leányvállalatnak, az ÖBB Telekom Service-nek (ÖBBTel) vezetője azzal indokolta a program befagyasztását, mivel a vártnál jóval kevesebben érdeklődtek az új szolgáltatás iránt.

A teszteléshez használt vasútvonalak állomásairól már el is távolították a vezetéknélküli internetes rendszer részeit képező készülékeket, azonban - ha a projektet újra beindítják - ezek az eszközök pillanatokon belül újra felszerelhetők a pályaudvarokon. Knoll szerint a rendszer üzemeltetése a jelenlegi érdeklődés mellett egyszerűen nem kifizetődő.

Svájcban ellenben beválni látszik a technológia. Mint ismeretes, a svájci vasútállomások egy részét szintén ellátták a vezetéknélküli internetezéshez szükséges eszközökkel és a szolgáltatás népszerű az utasok körében. A svájci államvasutak azt tervezi, hogy további pályaudvarokat és az első osztályú vasúti kocsikat is felszerelik a szükséges antennákkal és terminálokkal.

Ausztriában viszont a főbb probléma közé sorolták a szakemberek a különböző mobilszolgáltatók közötti roaming nehézkes voltát. A tervek szerint egyébként idén összesen ötven nagyobb osztrák vasútállomást szereltek volna fel az utasok és a vasutasok által egyaránt használható terminálokkal. Mindenesetre a "sógoroknak" nincs miért panaszkodniuk, hiszen az ÖBBTel már rendelkezik egy, az összes vasútállomáshoz kapcsolatot biztosító hálózattal és minden egyes pályaudvaron is van egy-egy önálló hálózat.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dez  
2004. aug. 19. 16:12 | válasz | #7
azt
dez  
2004. aug. 19. 16:12 | válasz | #6
Ennyi erővel az bárhonnan megtehetnéd.
12346  
2004. aug. 19. 12:50 | galéria | válasz | #5
:))))
ez vhogy így működne itthon, ja:) "dikkmá" család se tudná élvezni a vezeték nélküli netet.
gz8  
2004. aug. 19. 12:22 | galéria | válasz | #4
Hát, ahhoz már kib.szottul kell tudnod karatéznod, ha ebből bármit is meg szeretnél csinálni
joschy  
2004. aug. 19. 07:26 | válasz | #3
Azért gondoljatok bele, hogy leülsz az állomáson, hackelsz egyet, és átprogramozod a vonatokat, a váltókat, mindent... ez kb egyenő a katasztrófával.
Gabest  
2004. aug. 19. 03:13 | válasz | #2
Nem jó ez a vezeték nélküli net, nincs mit ellopni. Se rézdrót, se aluminium pózna :P
12346  
2004. aug. 19. 02:20 | galéria | válasz | #1
baz.. itthon még néha az is kérdéses, hogy van-e állomás, vagy egyáltalán mér állt meg a vonat
de messze vagyunk mi még ettől..