Lebukott a hamis festményeket áruló férfi
2004. augusztus 13. 20:52, péntek
Az osztrák államügyészség nyomozást indított egy 37 éves bécsi férfi ellen, akit azzal vádolnak, hogy az interneten több tucat hamisított festményt és más műtárgyat kínált eladásra.

Hirdetés

A világhálón nem ritka, hogy valaki hamis műkincseket vagy festményeket próbál meg rásózni a gyanútlan felhasználókra. A férfi lakásában tartott házkutatás során a rendőrök összesen 56 festményt és más tárgyat foglaltak le. A nyomozás még tart. Az azonban már biztosra vehető, hogy a bécsi elkövető az eBay online aukciós portálon kínálta eladásra a festményeket. A férfi a felhasználóknak azt hazudta, hogy olyan jelentős festők művei vannak a birtokában, mint Marc Chagall, Juan Miro vagy Käthe Kollowitz. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy szinte az összes kép hamisítvány.

Az ügyészség sajtóközleménye szerint a férfi ellen üzletszerűen elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó csalás gyanúja miatt folyik az eljárás. A csaló áldozatai minden bizonnyal osztrák és német állampolgárok, ám a hatóságok nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy más európai országból származó személyeket is rászedett. Az elkövető egyébként Twinkerball néven regisztrálta magát az eBaynél. Ám amikor egyre nyilvánvalóbbá vált hogy kétes ügyleteket folytat, és a portál törölte ezt a profilt, akkor a férfi nevet váltott. 2003 decemberétől Opernfan2 név alatt árusította tovább a hamisított festményeket.

Az okozott kár, illetve a csalással szerzett pénzösszeg jelentős. A 37 éves bécsi lakos három hét alatt a nyomozók becslése szerint a különböző árveréseken összesen 25 ezer eurót szedett össze. A csaló azzal védekezik, hogy ő nem követett el semmilyen bűncselekményt és ezeket a képeket csak kapta másoktól és abban a tudatban adta el őket, hogy valódi festményekről van szó.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás