![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Növekvő aggodalmak a nanotechnológia veszélyei kapcsán
2004. augusztus 12. 20:56, csütörtök
A nanotechnológia és annak veszélyei újra a figyelem középpontjába kerültek a walesi herceg július közepén a The Independent brit napilapban közzétett nyilatkozata, és ezzel egy időben egy tengerentúli társadalmi szervezet felszólalása következtében, mely egy nemzetközi szabályozó testület felállítását szorgalmazza - adta hírül az InfoPark Rt. innovációs hírlevele a Cordis uniós hírforrás nyomán.
A brit trónörökös az emberiség kimagasló eredményének tekinti, hogy képesek vagyunk a nanoméretekben dolgozni és elfogadja, hogy az új technológia iránt nem csak a kutatók, hanem az üzleti befektetők is jelentős érdeklődést mutatnak. Károly ugyanakkor kiemelte, hogy a területen rejlő veszélyekre is megfelelő figyelmet kell fordítanunk. "Az univerzum titkainak feltárása mellett ugyanolyan fontos feladat, hogy tudásunkat bölcsen és helyénvalóan használjuk fel" - olvashatjuk a cikkben. A herceg szerint a fejlődés olyan korai szakaszában is, mint a mai, ügyelnünk kell arra, hogy a kockázatok felbecsülése lépést tartson a kereskedelmi fejlesztésekkel. A trónörökös amellett érvel, hogy a cél elérése érdekében az Európai Unió együttműködésére is szükség van. "Annak ellenére, hogy egy rendkívül gyorsan fejlődő, számos tudományágat felölelő területről van szó, az EU nanotechnológiai kutatás-fejlesztésre elkülönített költségvetésének mindössze körülbelül 5 százalékát fordítják a terület környezetvédelmi, társadalmi és etikai vetületeinek vizsgálatára. Ez semmiképpen sem megnyugtató" - hangoztatja Károly herceg. A tekintélyes napilapban megfogalmazott gondolatokat a Királyi Társaság, vagyis a brit Tudományos Akadémia is támogatta. "A herceg nyilatkozata a nanotechnológiáról szóló nyilvános vita ösztönzését célozza, amit örömmel látunk. Egyetértünk a herceggel abban, hogy a kutatók, a gazdasági szereplők, a politikai vezetők és a civil szféra egyaránt felelősek azért, hogy a nanotechnológia lehetséges hatásai ne legyenek eltúlozva se jó, se rossz irányba, és hogy nyilvános viták bontakozhassanak ki a témáról" - jelentette ki Stephen Cox helyettes főtitkár. Károly herceg nyilatkozatával közel egy időben a kanadai központú, ETC Csoport (Action Group on Erosion, Technology and Concentration) nevű civil szervezet egyik jelentése a nanotechnológia biológiai alkalmazásainak veszélyére hívta fel a figyelmet. "A nanobiotechnológia segítségével a tudósok olyan új organizmusokat képesek létrehozni, melyek korábban nem léteztek a Földön" - állítja a csoport sajtóközleménye, mely a bolygót ellepő zöld massza rémképét fogalmazza meg. A szervezet felszólította a nemzetközi közösséget egy új testület felállítására, mely felügyelné és szabályozná a nanotechnológia új alkalmazásait. A szervezet egy korábbi követelésben arra szólította fel a világ kormányait, hogy a nanoanyagok használatát szüneteltessék országaikban mindaddig, amíg nem dolgoznak ki közös ajánlásokat a területre vonatkozóan. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Hamis elektronika amerikai katonai repülőgépekben és helikopterekbenKomoly problémával kénytelenek szembenézni az Egyesült Államok fegyveres erői.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|