Drasztikusan csökkent az Nvidia nyeresége
2004. augusztus 6. 13:56, péntek
A világ egyik legnagyobb grafikus kártya gyártójának számító Nvidia tegnap jelentette be, hogy a vállalat nyeresége a második negyedévben közel 80 százalékkal esett vissza a piaci helyzet romlása és az erősödő verseny miatt.

Hirdetés

A bejelentés szerint a profit az elmúlt negyedévben mindössze 5,1 millió dollárt ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakában megtermelt 24,2 millió dolláros nyereséggel, jóllehet a vállalat bevétele - amely akkor 459 millió dollárt tett ki - mindössze 3 millióval csökkent, és idén is elérte a 456,1 millió dollárt. A piaci elemzők korábban 500 millió dolláros bevételt jósoltak a cégnek, de ezt a már említett okok miatt nem sikerült teljesíteni. A bejelentés hatására az Nvidia részvényei 23 százalékkal csökkentek.


Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója

"A második negyedév rendkívül nehéz időszak volt, és az asztali számítógépek szegmensében jelentős visszaesést hozott számos kedvezőtlen esemény miatt" - jelentette ki Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója. Huang elsősorban a piac visszaesésének, valamint a rivális ATI Technologies által támasztott kemény versenynek tulajdonította a vállalat kudarcát.

Elemzők szerint az Nvidia - a nyereség mellett - jelentős piaci részesedést vesztett el az ATI és az Intel javára. A Jon Peddie Research által elkészített felmérés szerint az Intel részesedése az asztali számítógépekbe szánt grafikus processzorok terén 33 százalékról 37,7 százalékra nőtt a második negyedévben, míg ugyanezen időszak alatt az Nvidia részesedése 27,2 százalékról 23,2 százalékra esett vissza. Az ATI esetében szintén visszaesésről számolt be a cég felmérése, de a mintegy 0,8 százalékos csökkenés nem tekinthető kudarcnak, és a vállalat továbbra birtokolja a piac 23 százalékát. Az Nvidia forgalmát rendkívül érzékenyen érintette, hogy a piacon tapasztalható visszaesés különösen az asztali gépekbe szánt videochipek szegmensét sújtotta, mivel a vállalat mindig is nagy hangsúlyt fektetett erre a területre.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
floatr  
2004. aug. 09. 10:30 | válasz | #32
Nemértem mit kell azon vitázni, hogy kinek mi jön be. Most egyszerűen az ATI-nak áll a zászló a médiában, oszt a jónépnek ez jön le. Az Intel meg szépen sunnyogva vezet a maga kis integrált cuccaival a nagyvállalati eladások miatt :)
negro  
2004. aug. 08. 14:47 | válasz | #31
Sziasztok!

Nekem az ATI X800Pro ketyeg 1 3200 intel cpuval es most, hogy kiprobaltam a hétvégén a nVidia 6800 kártyát, egytalannem voltam elragatatva.... pedig ezaz elsö ATI kártyám még csak... de már nalam bejöttt :) hip hip hurrá ATI.......
2004. aug. 08. 14:18 | válasz | #30
Nekem nem tudnád elintézni, hogy járjon a gépemben egy x800pro? Akár benne is maradhat.
:)
simia  
2004. aug. 08. 11:29 | válasz | #29
Látom szokásos a hangulat...

Csak annyit, hogy Nekem van Ati és nVidia kártyám is, egyik sem jobb semmivel sem mint a másik!
Úgyhogy nagyon egyikhez sem húz a szívem!

De azért szerintem összetennétek a kezeteket egy "szar" 6800-asért!!!

NEXUS6  
2004. aug. 07. 15:20 | galéria | válasz | #28
Nem csak az a fontos ki gyártja az aktuélisan legjobb játékkártyát. Azért azt sem árt figyelembe venni, hogy közép/alsó kategóriás kártyából ki ad el a legtöbbet, milyen áron és milyen haszonnal!

A gizike nevű titkárnőt, aki végre otthonra is vesz gépet, marhára nem érdekli ez az egész hirig. Neki ugyan olyan jó egy alaplapra integrált Intel szutyok, mint egy őskövület GF2MX, vagy Radeon7000!
A cégeknek viszont ő is bevételi forrás ám!
Gabest  
2004. aug. 07. 13:47 | válasz | #27
Erre már én is gondoltam, ősszel de legkésőbb jövő év elején mindenki pcix-es videokártyát akar majd venni, ez majd kisegít mindenkit jól.
DW  
2004. aug. 07. 13:36 | válasz | #26
Hiszem ha látom:) Egy 6800GT-t megnéznék, mert eddig csak X800 pro és sima 6800 volt a gépemben. Nem kell mondani, az előbbi a nyerő.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. aug. 07. 06:44 | galéria | válasz | #25
Nem gond, gyerekek, most terjed el a GeForce 6800 Ultra, az rendbe rakja a pénzügyi mutatókat, meglássátok!
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. aug. 07. 06:42 | galéria | válasz | #24
"Mintha a profithoz a terméknek semmi köze nem lenne, csak ahhoz hogy milyen lábbal kelt fel a fogyasztó, meg hogy lement e a tvben a kellö értékben megvásárolt idöben a hirdetés ."

Naná!
EZ a marketing egyik alaptétele. Nem a termék a fontos, hanem a kampány, amit köré szervezel!
2004. aug. 07. 04:10 | válasz | #23
hogy micsoda szakszerű hozzászólások :)
profit mellett temetni egz céget, hát ezt tényleg ritka helyen lehet hallani, a részvények esése pedig nem sokat számít mert az nVidia már jól definiált cég, fontos, hogy nincs veszteség a fejlesztések meg elöbb utobb eredményhez vezetnek, különben az ATI és az nVidia között hajszálnyi a külömbség, és csak subjektívan lehet jobb vagy rosszabb jelzökkel szerelni öket, de ha már ott tartunk, akkor mondhatom, hogy megítélésem szerint az ATI jelenleg vezet a játék kártya szintéren, az nVidia pedig a profin (jobb a 3D programokban) a Quadro meg persze konkurencia nélköl van, de persze vegye mindenki ami szivén van, nem kell azért a másik oldalnak halált kívánni.
2004. aug. 07. 02:38 | válasz | #22
MUAHAHAHAHA
Tetsuo  
2004. aug. 07. 00:46 | válasz | #21
Akkor most kell venni! :)
Gabest  
2004. aug. 06. 23:27 | válasz | #20
olé, az nvidia részvények ma 35%-ot estek
Gabest  
2004. aug. 06. 22:59 | válasz | #19
Azt csiripelték a verebek, hogy már a gf6800 se fogja tudni a palettás texturákat. Ez persze igencsak megkérdőjelezi a directx visszafele kompatibilitását, hiába nem nyúlnak a régi verziókhoz, ha maguk a kártyák halnak ki alóluk.
Mice  
2004. aug. 06. 20:59 | válasz | #18
minek szenvedsz?? az összes nv-s hírben van egy ilyen marha akinek el kell magyarázni, hogy nem attól lesz jó ha nincs verseny...

tök felesleges szenvedni velük....
arty  
2004. aug. 06. 20:34 | galéria | válasz | #17
(a Myth I meg nemmegy nvidian sem, az csak GLIDE only ;) - amugy az FF7 a palettizált texturák ATI féle nemtámogatása miatt van :( )

remélem feltámad az nvidia, s lesz igazi verseny! addig jo nekünk...
Gabest  
2004. aug. 06. 20:09 | válasz | #16
Az ati-val játszhatatlan a ff7... Monnyonle! Szerencsére még meg van a jó kis gf2mx-em is :P
2004. aug. 06. 19:14 | galéria | válasz | #15
Én azt hittem banlistásra.
Borg  
2004. aug. 06. 18:00 | galéria | válasz | #14
©sghu nyaralni ment?
Sadist  
2004. aug. 06. 17:33 | galéria | válasz | #13
Hát nekem egy éve van Ati kártyám, de még egyetlen egyszer sem találkoztam kompatibilitási gondokkal :) Az a poén, hogy az nVidia kártyák is azoknál a játékoknál rosszalkodtak, aminek az elején ott viritott az nVidia logo

És az nVidiának tényleg nem kell vesznie (Majd szépen csődbe megy magától). De a viccet félretéve, tényleg nem lenne jó, hogyha kiesne a piaci versenyből, mert akkor a többi kártyagyártó olyan áron adná a kártyáit, amit nem szégyell.
12346  
2004. aug. 06. 16:19 | galéria | válasz | #12
ne vesszen inkább csinálna vmi jót. ha veszne, akkor az ati se lenne vmi hú de szvsz, mivel nem lenne verseny:)
2004. aug. 06. 16:19 | galéria | válasz | #11
viszont az atiról is mindig hallani vmi kompatibilitási problémákat

...amivel csak az Ati tulajok nem találkoznak.
CUCLI  
2004. aug. 06. 15:56 | galéria | válasz | #10
vesszen nVidia
12346  
2004. aug. 06. 15:39 | galéria | válasz | #9
nekem is mindig nvidiám volt, de újabban jó szarokat gyártanak. viszont az atiról is mindig hallani vmi kompatibilitási problémákat. meg gondolom 1-2 gémnél nem véletlenül villog az nv logo az elején. szal most egy jódarabig inkább nem lesz kártya csere. úgyse nagyon játszom:) az az 1-2 régebbi gém meg megy a régi nv-ken is..
rolika  
2004. aug. 06. 15:23 | galéria | válasz | #8
elég gáz, ha 456millás bevételből csak 5milla a haszon... alig több mint 1% :) ennél már az is jobb, ha berakják a suskát bankba...
NEXUS6  
2004. aug. 06. 15:23 | galéria | válasz | #7
Nekem viszont az az érzésem, hogy lassan az embernek tényleg a játékhoz kell kártyát vennie. Sőt optimális ha vesz egy atit meg egy enyvvidiát is.

Az egyik játék az NVIDIÁn a másik meg a ZATIn fut jobban.
2004. aug. 06. 15:03 | galéria | válasz | #6
éveken keresztül mindig Nvidia-m volt, de múlt hónapban meg vettem az Ati-t és nem bántam meg
Sadist  
2004. aug. 06. 14:51 | galéria | válasz | #5
Ez tényleg így van. Lásd Doom 3 esete. Én is majdnem Geforce FX 5600-at vettem, de a végén rábeszéltek egy Radeon 9500-ra. Nem bántam meg a választást, mert szerintem sokkal jobbak mint az FX-ek. Nem is hittem, hogy van érdemleges különbség az Ati és az nVidia kártyák között. Aztán haveromnál láttam Prince of Persia-t (neki kicsit erősebb procija, több ramja és G FX 5600-a van). Nálam minden maxra állítva szépen szaggatás nélkül futott, nála viszont néhány fény effekttől vagy nagyobb harctól beszaggatott. Itt voltam biztos abban hogy jó kártya mellett döntöttem. Én ezzel senkit nem akarok lebeszélni az nVidia kártyákról, de szerintem érdemes elgodolkozni rajta (meg kipróbálni/saját szemeddel látni).
2004. aug. 06. 14:29 | válasz | #4
Higgyétek el, hogy egy marketingnek és a reklmának sokkal nagyobb ereje van az eladásban, mint maga a minőség...

Ti is tudnátok rá nagyon sok példát mondani...
Lacc  
2004. aug. 06. 14:22 | galéria | válasz | #3
Ja hát ne is csodálkozzanak ha gyengébb kártyákat dobnak piacra, ez lesz... A vásárló sem hülye, hogy hasonló áron a kevésbé jót vegye.
NEXUS6  
2004. aug. 06. 14:18 | galéria | válasz | #2
hová gondolsz!
szokásos közgázos szakmaszlag.

Mintha a profithoz a terméknek semmi köze nem lenne, csak ahhoz hogy milyen lábbal kelt fel a fogyasztó, meg hogy lement e a tvben a kellö értékben megvásárolt idöben a hirdetés .
2004. aug. 06. 14:10 | galéria | válasz | #1
érdekes arról nincs szó hogy a kártyák gyengébb teljesítménye is befolyásolja a piacot :)