Ismét elmaradt a Windows XP második javítócsomagjának megjelenése
2004. augusztus 5. 16:29, csütörtök
Egyes internetes híroldalak szerint a Microsoft ma adta volna ki a Windows XP második javítócsomagját, de a szoftveróriás képviselője tegnap délután bejelentette, hogy a megjelenést "minőségi problémák miatt" elhalasztották.

Hirdetés

Bár a fejlesztés a végső fázisba érkezett, és a hét elején a redmondi cég szóvivője is kijelentette, hogy a javítócsomag még ezen a héten elnyeri végső formáját, a vállalat az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy a kiadás előtt további fejlesztésre van szükség. A második javítócsomag főként biztonsági frissítéseket tartalmaz és egyik legfontosabb újdonsága a teljesen átírt beépített tűzfal, amely elődjénél részletesebb beállításokat tesz lehetővé.

A Biztonsági Központ létrehozásával egy közös felületen megtalálható a számítógép biztonsággal kapcsolatos beállításai, amelyek az Internet Explorer, valamint az Outlook Express új funkcióira is kiterjednek. Jelentősen javították ugyanis a levelező program csatolt állományokat kezelő részét, míg a böngésző végre megoldást nyújt a felugró ablakok problémájára.

A második javítócsomag megjelenésének újabb elhalasztása nem érte váratlanul a felhasználókat. A javítócsomag eredetileg júniusban jelent volna meg, de a Microsoft több alkalommal is kénytelen volt elhalasztani a debütálást, mivel az időközben felmerült hibák kijavítása rengeteg időt vett igénybe. A többszöri késedelem mellett a javítócsomag kompatibilitása is aggodalomra adhat okot, mivel továbbra sem tudjuk, hogy a kibővített biztonsági lehetőségek mennyiben ütköznek a korábbi szoftverekkel.

A hét elején megjelent közleményében a Microsoft elismerte, hogy a javítócsomag nem kompatibilis a cég számos üzleti szoftverével, többek között a Microsoft Business Solutions CRM Sales for Outlook 1.2 nevű alkalmazással. A vállalat honlapján már elérhető a szükséges javítás, de minden bizonnyal nem egyedülálló jelenségről van szó, és egyelőre nem világos, hogy a javítócsomag telepítése milyen új, előre nem látott problémákkal jár.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NEXUS6  
2004. aug. 06. 19:28 | galéria | válasz | #63
Ja és azóta minden kis weboldalnak saját spyware progija van!

Tartok töle a te géped is tele van velük, ha nem védekezel!
Lola.  
2004. aug. 06. 18:10 | válasz | #62
Csak ez nem becsület kérdése, hanem egyszerű üzleti érdek... Az itt felvázolt víziók elöször is pillanat alatt kiderülnének (snifferek, IDS, tűzfal logok - nagyvállalati környezetben, de ma már kissebb helyeken is ezek napi szinten használt dolgok, a forrás átnézése után pedig pláne) és ezután akkorát buknának amit nem élnének túl. Egyszerűen nem éri meg...
2004. aug. 06. 17:33 | válasz | #61
Echelon?
UE vs USA?
Ceb  
2004. aug. 06. 17:03 | válasz | #60
Mindenki azt hisz,amit akar de szerintem az nagyot téved, aki azt hiszi ,hogy van még becsület ebben a világban....
2004. aug. 06. 16:53 | válasz | #59
Volt vmi. regen, hogy a win a felhasználó tudta nélkül adatokat küldött az MS nak. Vagy csak pletyka volt?
comet  
2004. aug. 06. 14:28 | válasz | #58
Neharagudj javíts ki kérlek, akkor hogy lehet az hogy mind az 5 gép remekül futott sp2 előtt, utána meg 3 megfeküdt...Érdekes...Mellesleg AMD-n és Intelen is tesztelve volt. Inkább nekik hiszek mint egy névtelen emberkének.
NEXUS6  
2004. aug. 06. 13:37 | galéria | válasz | #57
Könyörgöm Pheel, hogy jön már megint ide az autóipar.

Hát pont azt mondom én is, hogy azokon a területeken aminek biztonsági kockázata is van,- az általad is felsorolt repülés, ürkutatás, számtech, (+hadiipar), gyógyszer ipar stb- nem okoz nehézséget az államnak a saját monopol heylzetben levő vállalatának infókat átjátszani. Az autóipar nem ilyen terület.

És nem is kell tervrajzokat, meg b.szomnagy adathegyeket megadni, csupán csak annyit, hogy melyik kis céget érdemes felvásárolni, ahhoz hogy a mamut meg tudja őrizni a pozicióit, (az M$-nek ez ugye nem okozott soha se gondot). Ehhez meg bőven elég a különböző cégek levelezéseit lefigyelni, amihez bizony az outlook meg az exploretár bizony köztudomásuan nagy segitséget nyújt a kiváncsiskodóknak(szintén az M$ tud erről a legtöbbet nyilatkozni)!

Figyu épp a héten volt erről szó, az IE újjabb verziójában olyan bistonsági rés van, amit egy régebbi verzióra irt peccsel, már kijavitottak? Ouupss! Milyen figyelmetlenek ezek a programozók! Töltsed csak le szépen az SP2-t és örülj neki!

Olvasd már el mit irt b.r! Onnan indultunk, hogy a világban amiben élünk, és ez a lehetséges világok legjobbika, a demokrácia, fogyasztói társadalom vagy akárhogy nevezzük állami szinten nem szól bele a biztonságot érintő gazdasági kérdésekbe, nem úgy mint a kommunizmusnál (szerintem szocializmust akart irni de mindegy)
Én erre mondtam, hogy hülye lenne állam nem bele szólni.

Amúgy kezdem unni, hogy mindig ezt az autóipart huzzák elő, ha számtechről van szó. Miért kell keverni a szezont a f.szommal?
Cat  
2004. aug. 06. 13:33 | galéria | válasz | #56
no meg pont az amerikai kormány oszt ki hatalmas birságokat, ha kémkednek a cégek egymás iránt, és ráadásban 1-2 évre megtiltja hogy induljanak a kormányzati pályázatokon - nemrég volt ilyen
Pheel  
2004. aug. 06. 13:10 | galéria | válasz | #55
"Na most ennek az a jellemzője, hogy a piacot ugye csak 1-2(amerikai) vállalat uralja."

Ez közel sem állja meg a helyét. Vannak területek, ahol nincs lehetőség arra, hogy 1-2 cégnél több ossza fel a piacot, de ezek csak az ún. cutting-edge dolgokra igazak, mint pl repülés, űrkutatás, neadjisten számítástechnika. Az autóiparban remekül elvan a Ford, a GM, a Toyota, a VW, a DaimlerCrysler, a PSA (ezek konszernek ugye) ésatöbbi...
2004. aug. 06. 13:03 | válasz | #54
Mivel az embereknek finguk sincs rola mitol csuszik a SP2, ezert nem ertem mit okoskodik itt mindenki.
Amugy egy akkora projektet mint az SP2 vagy a WindowsXP kordinalni sem egyszeru, hat meg bugmentesiteni.

Amugy meg olyan kiskapurol meg nem hallottam, ami ugy mukodik, hogy semmilyen halozati forgalmat figyelo szoftver vagy hardver nem veszi eszre...
bunny  
2004. aug. 06. 12:17 | válasz | #53
Felőlem csússzon, csak legalább legyen használható.
NEXUS6  
2004. aug. 06. 11:56 | galéria | válasz | #52
"amerika nem ismeri a kommunizmust, és ezért ipari kémkedésről egy picit nevetséges beszélni (esetleg katonai célokra), el tudod képzelni, hogy az USA kormánya ipari kémkedésel foglalkozván titkos adatokat nyújt át pl. a Fordnak (a Mercédeszt kémkedte pl.), és ezzel egyenessen vermet ás a Chryslernek (ami szinten USA cég, de jelenleg a DimlerChrysler része), vagy a Toyotának aki persze az USA-ban gyártja autoinak óriási százalékát, vagy XY-nak."

Khm na ez most megint nagyszerű példa volt ám!
Amúgy tudod mi van most amcsiéknál (vagy 50 éve)?

Úgy hijják, hogy monopol kapitalizmus. Na most ennek az a jellemzője, hogy a piacot ugye csak 1-2(amerikai) vállalat uralja. Szerinted, ha leszopnak valami infót a hirszerzök, vajon meddig fognak vacillálni, hogy az Airbusnak vagy a Boeingnek, ill. a témánál maradva az M$-nek vagy az Óbudai szoftver szövetkezetnek adják át?
Yv@n  
2004. aug. 06. 10:30 | válasz | #51
Nálam az sp2 rc2 3 gépből 3 gépen istenien muzsikál...lehet nem szartalicska vasra kell feltenni, amin még egy dos 6.2 is szerte szét esik :P
mrzool  
2004. aug. 06. 09:47 | válasz | #50
Kösz, hogy kisegítettél a linkekkel, nekem nem volt kedvem keresgélni, kénytelen voltam 'fejből' írni.:) Bár tökmindegy, hogy a tények is az itt ágálók ellen szólnak, meggyőzni úgysem lehet senkit, aki vakhittel vindóz/MS ellenes.

Én pl. az elmúlt 2-3 hétben már a 3-szor cseréltem Firefox-ot újabb verzióra az állandó patchelgetéseik miatt. Anyázok? Nem, hanem tudom, elfogadom, hogy nincs tökéletes szoftver.
rolika  
2004. aug. 06. 08:30 | galéria | válasz | #49
megy doom3 win9x alatt, megpeccselték...
ennyit a microsoft hatalmáról. meg az id-ről is
2004. aug. 06. 04:56 | válasz | #48
a lényeg az, hogy az SP2 javít a Windowson, és ez a Microszoft gyűlölöknek egyenes egy égbevágo káromkodással, ezért vannak ellene, pedig ha tetszik ha nem az SP2 fényévekkel javjt a Windows biztonságán, persze lesz még javítani való, de hát mutasson valaki tökéletes dolgot (magán kivül )
dez  
2004. aug. 06. 03:55 | válasz | #46
Milyen szép gondolatok. De azért az amerikai kormánynak mégiscsak az amerikai gazdasági érdekeket kell főként néznie, és előfordul, hogy egy nem-amerikai cég kezében van valamely tecnikai újítás, stb., amit érdekében áll megszerezni. Utána meg akár pénzfeldobással is eldöntheti, melyik amcsi cégnek adja ki. :)

Egyébként néhány éve olvastam is valami olyasmit, hogy létezik egy olyan - nem nagy dobra vert - törvénycikkely, ami kötelezi pl. a MS-ot, hogy bizonyos hivatalok részére bizonyos speciális hozzáférési jogokat biztosítson.
2004. aug. 06. 03:54 | válasz | #45
érdekes, hogy ez csak a CRN Test Center-nél történik, millioan letöltötték az SP2, többek között mi is a munkahelyemen probálgattuk kb. 15 különbözű konfiguráción, némi problémák akadtak, de ilyenek nem (kivéve egy hasonló esetet, de az még valamelyik elöző build volt, nem az RC2, de az a gép agyon volt installálva mindenféle softwareval és már ideje volt fresh instalációt csinálni rajta, amikor újrainstaláltuk akkor ott sem volt semmi probléma.) ezen kivül még a Norton Antivirus 2005 Béta-val volt baj, de ez lehet, hogy a Norton baja (mert az is Béta volt), na mindegy, biztos vagyok benne, hogy a Final verziót azért csúsztatták, hogy 99.99999% ban kiküszöböljék a hasonló eseteket.
2004. aug. 06. 03:42 | válasz | #44
amerika nem ismeri a kommunizmust, és ezért ipari kémkedésről egy picit nevetséges beszélni (esetleg katonai célokra), el tudod képzelni, hogy az USA kormánya ipari kémkedésel foglalkozván titkos adatokat nyújt át pl. a Fordnak (a Mercédeszt kémkedte pl.), és ezzel egyenessen vermet ás a Chryslernek (ami szinten USA cég, de jelenleg a DimlerChrysler része), vagy a Toyotának aki persze az USA-ban gyártja autoinak óriási százalékát, vagy XY-nak.

Kedves barátaim nemzeti ipar még csak egy pár buta politikus fejében van, a globalizáció már régen győzött, és ahogyan egy okos ember mondta valamikor "mindegy, hogy ki győz, ugyis mi vagyunk hatalmon" amerikának minden gazdasági mozzanatban tiszta haszna van, mindegy, hogy a Japánok, Németek vagy maguk az Amerikaiak gyártanak valamit, a haszon a globális piac részvényeseinek kezébe folyik, és azok nem ismernek országokat vagy nemzeteket.

Hogy ne legyen félreértés, az ipari kémkedés él és virul, és valoszinüleg a csúcsát éli, de cégek kémkednek cégeket, az államok csupán katonai gazdaság keretein belül kémkednek, mert a többi már egy ideje értelmét vesztette.
dez  
2004. aug. 06. 03:26 | válasz | #43
Mellesleg 35 millió sorban elég jól el tud lenni jópár nem feltűnő és nem nyilvánvaló (azaz trükkös) kuskapu. Ha 1-2 talál valami egyetemista, mindegy, marad még. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden egyes ilyesmi hiba direkt van. Lehet, hogy néhány nem direkt van. :)

És mielőtt tovább fújnátok, hogy ez mind baromság, épp nemrég voltak tele az újságok egy egész Európára kiterjedő nagy amcsi elektronikus lehallgató rendszer körüli botránynak, ugyanis néhány európai politikus szóvá tette, hogy valószínűleg ipari kémkedésre is felhasználják. És követelték a rendszer leállítását. Nos, az amcsiknak eszük ágában sem volt leállítani, viszont az említett politikusoknak befogták a száját. És ez nem legenda.

comet  
2004. aug. 06. 03:25 | válasz | #42
http://www.crn.com/sections/breakingnews/breakingnews.jhtml;jsessionid=VVPFIRZXAVGHYQSNDBESKHA?articleId=23905071

"CRN Test Center engineers evaluated a release candidate two (RC2) version of SP2, and upon completion of the install on three out of five systems, the machines blue-screened."

No comment...

2004. aug. 06. 03:25 | válasz | #41
http://www.winnetmag.com/Articles/Print.cfm?ArticleID=39722

itt egy link a kormányok hozzáféréséről.
2004. aug. 06. 03:22 | válasz | #40
Nemrég? Na persze ezen vitatkozhatunk, de a Shared Source program már több mint két (2) éve működik, és szerintem ez nagyon is elegendő idő, hogy a kódban felfedezzenek NSA/CIA/XYZ dolgokat.
dez  
2004. aug. 06. 03:03 | válasz | #39
Ájjájjáj. Én úgy tudom, ez a Shared Source program nemrég indult, részben éppen az említett perek következményeként, részben a Linux-os GPL-re válaszként.
Yfel  
2004. aug. 06. 02:49 | válasz | #38
Lemaradt az eleje:

Ennyi baromságra azt sem tudom hol kezdjem... mondjuk talán ott, hogy más országok kormányai is hozzáférhetnek a Win forráskódjához, nem csak az amerikaiak. Mindezek mellett az egyetemek több éve hozzáférhetnek a kódhoz....
Yfel  
2004. aug. 06. 02:48 | válasz | #37
Mindezek mellett az egyetemek több éve hozzáférhetnek a kódhoz.

#17: nem akarom elrontani a napodat, de ilyen elvakult hozzászólásokkal senkit nem fogsz meggyőzni... gyűjts már nekem egy-két linket ami alátámasztja a pontjaidat... kösz.

Megmondom neked, hogy a PC meg a Win még stabilabban fut mint egy OS X + Mac... pedig az hardware specifikus. Persze ehhez nem a Win 3.1 világában kéne leragadni... ha nem szemetet raksz alá akkor semmi baj nincs vele. Nekem pl heteken keresztül megy a gépem, XP, SP1, és semmi teljesítménycsökkenést nem tapasztaltam rajta... ja, hogy én értek hozzá? Az ne az én hibám legyen.

A WinXP rendesen meg van csinálva. Ha normális szoftvereket használsz vele, nem szeded magad tele adware-el a kazaa-n keresztül és legalább közepes minőségű hwt használsz akkor semmi bajod nem lesz vele.

Az NT kód kb 35,000,000 sorból áll... honnan a halálból szeded, hogy egy ilyen méretű prgoramot kevés hibával meg lehet írni? valamint ahogy találják a hibákat javítják őket folyamatosan. Ha ez neked nem tetszik az a te bajod. Engem nem hiába nem kaptak el azok a férgek amik olyan hibákat használtak ki amikre hónapok óta volt már javítás.

A Win egy elég jó oprendszer. Nem tötéletes, de ennél jobb egyenlőre nincs a piacon személyi gépekhez. Ha ennyire ki nem állhatod akkor van alternatíva, tessék azt használni, nem baromságokat összehordani a fórumokon.

Báj
Y
2004. aug. 06. 02:25 | válasz | #36
és még valamit én 1996 óta VIRUS FREE vagyok, pedig már 3 éve non-stop linkem van (VPN dinamikus IP-vel), a Windowson SP1a van, és a WIndows Updaterol minden, e mellett van egy Norton Antivirusom és egy Ad-Aware-m, és ennyi az egéssz. Ja és egyenessen tudom, hogy melyik e-mailt nem kell kinyitni. Firewall csak az XP ben levő van bekapcsolva.
2004. aug. 06. 02:18 | válasz | #35
Ami a Windows forráskódját illeti, félinformációkon alapszanak az elhangzott hozzászolások, a tények a következők (ha tetszik ha nem!):


http://www.microsoft.com/resources/sharedsource/Licensing/mvp.mspx

http://www.microsoft.com/resources/sharedsource/default.mspx

http://www.microsoft.com/resources/sharedsource/ccp/premium.mspx

és innen letölthető egy video amely a kód hozzáférést demonstrálja:

mms://wm.microsoft.com/ms/seminar/en/20020510MSDNCCP/img001_100k.asf

ami az MVP-et illeti, hćt van belöllük jocskán, személyessen nem ismerek egyet sem, de egy néhánnyal egéssz jól szoktam komázni különböző forúmokban, és van köztük olyan aki hozzáfér a forráskódhoz. Magyarországon ha a téma érdekel valakit, forduljon

Dr. Charaf Hassanhoz a Budapesti Műszaki Egyetemről (Ő MVP vagy volt, nem tudom pontossan)

http://www.aut.bme.hu/staff/hcharaf/index_hun.htm

Mindenesetre akit érdekel a dolog, elolvashatja a fenti linkeken.

Különben a fél Világ kormányának is belátása van a kódba, többek között Kinának is, nem gondoljátok nevetségesnek, hogy a Kínaiak elnézték az NSA/CIA dolgokat a kódban? Kérném a gyerekeket vagy legyenek felnőttek, vagy inkább készüljenek a DOOM 3-ra, az ilyen dolgokat meg hagyják azokra akik ha nem is értenek sokat a dologhoz, legalább nem dumálnak úrbán legendákat. :)
comet  
2004. aug. 06. 02:14 | válasz | #34
lapítanak mint sz*r a füben...egyébként a service pack ötlete egy nagy ló....hülyeség.
dez  
2004. aug. 06. 01:59 | válasz | #33
(Természetesen nem külső program intézi az "erőforráskezelést".)
Yv@n  
2004. aug. 06. 01:54 | válasz | #32
Azért a hozzászólásokat olvasgatva 1-2 emberről simán elképzelem most, hogy 2-3 tűzfal mögül netezik, és bedeszkázza az ajtót, mikor neadj isten kénytelen felmenni a win update-re.
dez  
2004. aug. 06. 01:52 | válasz | #31
A te kezedbe meg nem ártana többször helyesírási szótár. :) (Te se vedd ezt személyeskedésnek.) [Nekem semmi bajom az SP1-gyel, légyszi, ne szállj majd rám.]
dez  
2004. aug. 06. 01:50 | válasz | #30
Ezt hol olvastad? Én sem tettem fel még az SP1-et (volt egy programom, amivel nem volt kompatibilis, bár már nem használom), de mindíg felteszem a kritikus frissítéseket. A WinUPD az SP1-et nem jelzi kritikusnak.

Ja, szerinted megoldja az SP1 a következőt: sokszor azt veszem észre a monitor stand-by üzemmódja után, hogy alaposan felmelegedett a proci (mintha max. terhelésen lett volna, de közben sem a vinyó, sem a net nem mozdul, tehát nem backdoor), pedig nem fut semmi app?
Yv@n  
2004. aug. 06. 01:49 | válasz | #29
Nekem is egyből ugyanez jutott eszembe, de gondoltam inkább nem írok, még beletaposnék két lábbal valakinek a gyengéd lelkébe :)
Nagyjából hasonló érzések keringenek bennem azokban akik amiatt hőbörögnek, hogy a doom3 nem megy 9x winek alatt...2004-ben win 9x...nos igen...
dez  
2004. aug. 06. 01:39 | válasz | #28
Ja, a WinCE a példák egy olyan csoportját képviselte itt, amit a "rossz példák" címkével lehet ellátni. :)

A WinXP forráskódjának kijelölt részeibe néhány más multi pár embere nézhet bele (ezt is csak bírósági úton érték el).

Nincs itt rettegés, meg összeesküvéselmélet, csak egyszerű józan paraszti ész.

De annyira ragaszkodsz a "korlátlan" személyes 'privacy' (mi erre a megfelelő magyar szó?) képzetéhez, tehát nagy szükséged lehet rá, nem is akarjuk elvenni tőled. Azt hiszel, amit akarsz. De hogy még te szólsz le másokat, mert mást gondolnak...
mrzool  
2004. aug. 06. 00:04 | válasz | #27
Az ominózus poén egy régi Tanenbaum idézet, sebaj, nem ismerheti mindenki a mester minden munkáját.

A WinCE pedig csak egy példa volt, de látom az elvonatkoztatás képessége sincs meg benned... Inkább lépek aludni, felesleges volt időt pocsékolnom erre a topikra.

További jó rettegést a gonosz MS-CIA-NSA tengelytől!
NEXUS6  
2004. aug. 05. 23:46 | galéria | válasz | #26
mrzool!

Te olyan vicces tudsz lenni!

"Felnőni, de legalábbis reálisan gondolkoznod inkább neked kéne. A forráskódba pedig egyre többen nézhetnek bele, sőt... A WinCE forráskód szinte teljes egészében letölthető az MS oldaláról."

Neked is Vince van a gépeden, nahát nekem is! Az alol futtatom a netszerveremet, meg a háromdéstúdimaxot. De ez nem igaz. Képzeld azt is hallottam, hogy a Nintendó meg kiadja az eredeti 8bites Marió forráskódját!

Amúgy láttál már olyan embert, aki be is tekintett monnyuk a Wxp teljes forráskódjába? Mert én még nem!
Laci  
2004. aug. 05. 23:11 | galéria | válasz | #25
Nade Pheel barátom, te már nagyon jól tudod miről van szó, tudod hogy van ez, csak itt is ki kellett most adnom amúgy JOGOS (mielőtt még valami winfan belekötne) felháborodásomból számazó dühömet :)).

Amúgy nem feltétlenül lázadás MÉG! ha csak arról van szó, hogy nem vesszük meg annyian a windózt.
2004. aug. 05. 23:01 | galéria | válasz | #24
#22 lehet hogy nem az sp1 -től (mivel nem indítottam újra és használtam 2 napig tartósan a gépet) de miután windózápdételtem egy xp-n és csak és kizárólag az sp1 express-t tettem fel (100 megát még letöltött a kedves) ill. még tettem fel ezt meg azt (tűzfal, de leszedtem három kiló spywaret) .. ezekután eléggé belassult a gépecske .. asszem egy 700 körüli keleron :/ a lassúsága pedig szinte misztikus , mivel a tünet főleg a start menü - programok résznlé jön elő , ugyanis ilyenkor a proci 80% nál jobban jár .. kikattintok a p!csába , 0% ;]

lehet csak "véletlen" egybeesés , és szeretném ha nem flémelnétek a hsz-em esetleges "szuggesztív" tartalma miatt ( ami nincs is he he he :))
Pheel  
2004. aug. 05. 22:48 | galéria | válasz | #23
Oké, lázadjunk! Te mész elől!
2004. aug. 05. 22:41 | válasz | #22
:) látom van egy pár ember errefelé akik SP1 nélkül élnek, és olzasmit állítanak, hogy az SP1 lassítsa és inkompatibilisé teszi a Windowsot. Hát erre csak rákérdeznék, hogy ki adott ezeknek egyáltalán PC-t a kezükbe, mert ilyen kijelentéseknek nem az a legnagyobb bajuk, hogy hamisok, hanem az, hogy mértéktelenül hülyék.

P.S. nem akarok senkit sem megsérteni, és probáljátok a hozzászólásomat nem személyessen értelmezni, de alapból nem tűröm ha valaki ekkora ostobaságokkal jön elő.
mrzool  
2004. aug. 05. 22:37 | válasz | #21
"sőt az NSA sem létezik!"

Persze, hogy nem létezik, hát nem ismered a mozaikszó feloldását? No Such Agency!:)))))))))))))

Felnőni, de legalábbis reálisan gondolkoznod inkább neked kéne. A forráskódba pedig egyre többen nézhetnek bele, sőt... A WinCE forráskód szinte teljes egészében letölthető az MS oldaláról.
Laci  
2004. aug. 05. 22:32 | galéria | válasz | #20
Most ne haragudjatok már azért az elcsépelt stílusért amiben most ezekbe a topikokba írok, de annyira felháborító dolgok ezek, hogy egyszer emiatt fogok szívrohamközeli állapotba kerülni...

Ne haragudjatok már de az azért tényleg nevetséges, hogy van néhány ilyen cég, jelen esetben az MS amelyik annyira elszállt az erőszakos módszereivel megszerzett hatalomtól, hogy azokat akik naívan fizetnek nekik és fenntartják (a felhasználók milliói) még csak annyiba sem veszik őket, hogy ennyi pénzért már tényleg valami kicsit is minőségi cuccot adjanak nekik. Ehelyett inkább még belesz@rn@k a sz***jukba, már bocsánat, a cégek meg tényleg kénytelenek megvenni a terméküket mert a legtöbbször kötelező egy a win alá írt program használata. Ez az állapot már nem sokáig tartható, ne szolgáljuk már ki őket...

NEXUS6  
2004. aug. 05. 22:26 | galéria | válasz | #19
Ja, Carnivor sincs, sőt az NSA sem létezik!

Nőjjé már fel! Szerinted melyik állam nem jáccaná meg, hogy kihasználja, ha egy nemzeti cég tulajdonában van(ak) olyan oprendszer(ek) amit a világ 95 %-a használ?

Tudod mikor fogom elhinni hogy nincs benne ilyesmi, majd ha látom az összes M$ termék forráskódját!
dez  
2004. aug. 05. 22:17 | válasz | #18
Húhú, te meg az ellenkezőjében hiszel ugyanolyan vakon... Mellesleg én nem hiszek egyikben sem, mindössze több esélye van annak, hogy vannak szándékos (persze jól titkolt) kiskapuk, mint hogy nincsenek.
Laci  
2004. aug. 05. 21:58 | galéria | válasz | #17
Akkor mitől lehet valami ilyen k***va szar mint ez a fos win? Ennyire béna lenne a microsux? Ezt azért nem hiszem, ugyanis régebben ők is tudtak, - na persze a konkurenciánál így is jóval elmaradottabb - olyan oprendszereket írni, nemcsak pécére, amik legalább nem rendelkeztek ennyi hibával. A q*** longhornos topikban már ezt is megvitattuk. Mégegyszer leírom hogy egy ilyen monopol helyzetben lévő cég olyan szart nyomja a pofánkba, amilyet csak akar.

Divat most összeesküvéselméletezni is, de az ilyen nagy, nyeregben lévő cégek csak a naív emberek előtt (legtöbben ők vannak) kelti azt a látszatot hogy nem használ ki mindent, CSAKIS SAJÁT BEVÉTELNÖVELÉSÉRE, úgyhogy nem biztos hogy azt a hibát nem tehette bele (ááá nem) szándékosan, mert így az usernek állandóan a rohadt microsoft.com-ra kell látogatnia és ez nem biztos, hogy nem jó az ms-nek. Ott rengeteg a propagandaszöveg is, nagyobbnál nagyobb zagyvaságokkal és így a neten is nyomozhatnak az emberek után, vajon eredeti windóza van e az usernek, regisztrálta-e magát, stb... persze ilyenkor jön a mániázás meg összeesküvéselméletezés, de egy ilyen cég mint ez a mocsok nem riad vissze semmiféle módszertől legyetek benne nyugodtak.

Ha meg nem szándékos hibák, akkor egyszerűen olyan bénák, hogy el kéne már végre tűnniük a történelem süllyesztőjében, adjanak teret a jobbaknak. Érdekes semmilyen más oprendszerrel közel sincs ennyi gond, mint ezzel, nameg ezek a magyarázkodások (magukért beszélnek):

""minőségi problémák miatt" elhalasztották." - Azt meghiszem hogy ilyen problémáik vannak.

" a redmondi cég szóvivője is kijelentette, hogy a javítócsomag még ezen a héten elnyeri végső formáját, a vállalat az utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy a kiadás előtt további fejlesztésre van szükség" - Akinek nem gyanus hogy ezeknél állandóan ez megy az még gondolkozzon el a dolgon egy kicsit.

"A Biztonsági Központ létrehozásával..." - Hány ilyen szart jelentettek már be eddig is és mégsem volt semmi ehhez hasonlónak nevezhető technológiájuk.

"míg a böngésző végre megoldást nyújt a felugró ablakok problémájára." - Azt merem remélni.

"mivel az időközben felmerült hibák kijavítása rengeteg időt vett igénybe." - Ha valaminél tényleg ennyi hiba merül fel azt a projectet már becsületből is illene leállítani emberek! Persze ez nekik rossz üzlet lenne. Nekünk nem.

" többszöri késedelem mellett a javítócsomag kompatibilitása is aggodalomra adhat okot, mivel továbbra sem tudjuk, hogy a kibővített biztonsági lehetőségek mennyiben ütköznek a korábbi szoftverekkel." - Ez meg már tényleg sok. A pécé meg a win már eddig is az inkompatibilitás valóságos fellegvára volt, most még ez is? Ezt őszintén, mégis hogyan gondolják???

" A vállalat honlapján már elérhető a szükséges javítás, de minden bizonnyal nem egyedülálló jelenségről van szó, és egyelőre nem világos, hogy a javítócsomag telepítése milyen új, előre nem látott problémákkal jár." - Itt soha semmi nem világos, bár ezt az SG cikkeiből újjabban minden témánál elsütik. És már megint a rohadt honlapjuk. NEKEM NEM A KOSZOS HONLAPJUK KELL, HANEM HOGY PRÓBÁLJÁK MEG TELJESÍTENI LEGALÁBB AZT A SZÍNVONALAT, AMIT MÁSOK MÁR 20 ÉVVEL EZELŐTT TUDTAK! CSINÁLNÁNAK MÁR MEG VALAMIT RENDESEN. Talán az egereik minősége nem olyan pocsék, akkor inkább a hardwerek terén fejlesztene valamit az ms vagy ilyesmi, de ezt már ne...

"Előre nem látott problémák..."hehh, én már előre látom őket. De mindegy mer tudjuk nekik mindent szabaaaaad. Ez olyan mintha a boltban lyukas kerítést lehetne kapni, amit egy viszonteladónál majd be kell még foltozni.

Ja és ez sem a felhasználó hibája...

mrzool  
2004. aug. 05. 21:57 | válasz | #16
Vakhittel szemben nem fogok vitázni. Élvezzétek csak a magatok kis összeesküvés-elméletes, urban legendekkel tarkított világát!
dez  
2004. aug. 05. 21:32 | válasz | #15
Hmm, tudod, a föld még egy picit lejjebb van, mint ahol te vagy... :)
mrzool  
2004. aug. 05. 21:30 | válasz | #14
NSA backdoor, ugye? Próbálj leszállni a földre, és logikusan gondolkozni. Felejtsd el az agyatlan összeesküvés elméleteket.

Az NSA backdoor egy olyan régi urban legend, hogy mikor született, talán még járni sem tudtál.:)
NEXUS6  
2004. aug. 05. 21:20 | galéria | válasz | #13
Itt mindenki amnéziás?

Miért írna Döme hülyeséget?
Csak én olvastam volna, hogy pl az ausztrál fegyveres erőknél kifejezetten BIZTONSÁGI okokból tiltott bizonyos Winek telepítése.
NSA kiskapu, miegymás. Pedig az ausztrálok és az amcsik amúgy puszipajtások, pl a globális lehalgató rendszerben is.
Vagy tán épp ezért nem engedélyezik a win telepítését, kitudja?

Amúgy olyan nagy különbség azért nincs ezek között a winek között -pláne hogy az xp is telepíthető fat32-re-, ha változtatás nélkül fut mindegyiken ugyan az a progi, és nem csak a régiek!
dez  
2004. aug. 05. 20:38 | válasz | #12
"Ilyen nincs, mert én nem tudok róla!"...

Korábban lehetett hallani róla, hogy a MS kapcsolatban áll az FBI-al és a CIA-val. A többit találjátok ki.

Yfel  
2004. aug. 05. 18:34 | válasz | #11
Yfel  
2004. aug. 05. 18:33 | válasz | #10
Domosdi... mielott ilyen kijelenteseket irsz aludj ra egyet... igy teljesen hiteledet fogod veszteni.

1: Mint tajfun is mondja, az XP es a win3.1 koszonoviszonyban sincsenek egymassal (hal' istennek)
2: Kiadni a lakasodat es eladni egy operacios rendszert kicsit mas kategoria. Az MS annal nagyobb profitot tud hajtani minel biztonsagosabbak a rendszereik. Semmi okuk nincs ra, hogy hatsoajtokat epitsenek a Windowsba. Ezekkel az osszeeskuveselmeletekkel mar le kene allni... kezdenek unalmasak lenni.

Y
2004. aug. 05. 18:30 | válasz | #9
Érdekes hasonlat.Csak ott sántit a dolog hogyha az ms szándékosan tenne hibákat az oprendszerbe akkor abból kinek származik haszna?Usernek?nem.Ms-nek?nem.miért lenne neki ez jó?hogy újabb pénzeket költsön a hibák orvoslására?hogy népszerütlenebb legyen?vagy mi?ennek semmi értelme.
ráadásul ez a kulcs hasonlat is hülyeség.a userek nem a forráskódot matatják otthon a gépen...
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. aug. 05. 18:24 | válasz | #8
"és nem a régi 3.1 es win kodjait felhasználgatni"
Te mirol beszelsz? Ez egy NT alapu oprencer, nem win9x.
2004. aug. 05. 18:22 | válasz | #7
Gondold végig. Ha Te kiadod albérletbe a lakásod, akkor nem vagy olyan hulye, hogy egy tartalék kulcsot ne tarts meg.

Jó, rosszul irtam. Nem mindegyik szándékos, de vannak szándékosak. Szerintem.
2004. aug. 05. 17:39 | válasz | #6
"...Ezek szándékos kiskapuk..."
Te meg szándékosan írkálsz baromságokat?
2004. aug. 05. 17:35 | válasz | #5
Amugy személy szerint biztos vagyok benne, hogy minden winben, minden service packban van lehetőség, trükk a rendszer feltörésére. Ezek szándékos kiskapuk. Ha valaki felfedezi őket, akkor kiadnak egy javitást benne az újjabb kiskapuval.
2004. aug. 05. 17:23 | válasz | #4
Én sem raktam fel. Mi a fenének, hogy még lassabb, inkompatibilisebb legyen az egész? Egy zsir új windowst kell irni az alapoktol, és nem a régi 3.1 es win kodjait felhasználgatni.

Ha valaki, meg be tud törni a vodafone GPRS netemen keresztül akkor az meg is érdemli...
2004. aug. 05. 17:00 | válasz | #3
Pedig az SP1 nélküli XP-ben olyan bugok vannak, hogy a bekapcsolt tűzfal mellett is be tudnak törni a gépre. Elég nagy felelőtlenség...
Yv@n  
2004. aug. 05. 16:47 | válasz | #2
Hogyan fogod megtudni, hogy jobb-e mint az SP1, ha azt fel sem tetted? :|
Miles  
2004. aug. 05. 16:42 | válasz | #1
Na én még az sp1-et sem raktam fel mégis megvagyok. Talán az sp2 tényleg jobb lesz hogy kipróbáljam.