Az Intel és az AMD is szállít az amerikai hadseregnek
2004. augusztus 3. 20:35, kedd
A nagyteljesítményű, 64 bites x86 processzorok terén folytatott kiélezett küzdelemben mindkét processzorgyártó jelentős sikert könyvelhetett el, miután külön-külön megállapodást kötöttek az amerikai hadsereggel.

Hirdetés

A hadsereg egyik kutató laboratóriuma ma jelentette be a LinuxWorld konferencián, hogy a közeljövőben újabb IBM szuperszámítógépet vásárolnak, amelynek központi egysége 2304 darab Opteron processzorból áll majd. A kutatóközpont korábban egy 2132 darab Nocona processzorból felépülő szuperszámítógépet rendelt az Inteltől, így mindkét rivális processzorgyártó sikeresnek mondhatja a hadsereggel folytatott együttműködését.

A Nocona chipek nem sokban térnek el az Opteronoktól, hiszen az Intel gyakorlatilag átvette az AMD megoldását, amely rendkívül sikeresnek bizonyult a szerverek és az asztali számítógépek terén egyaránt. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy a szuperszámítógépek a védelmi minisztérium négy kutatóközpontjának valamelyikén állnak szolgálatba, és az új fegyverek fejlesztésénél, valamint a kémiai reakciók vizsgálatánál segítik majd a kutatók munkáját.

Az IBM által megépített egység - amely a SuSe Linux operációs rendszert futtatja - a Myricom nagysebességű megoldásán alapul, és a fejlesztés alatt elvégzett tesztek szerint mintegy 10 teraflop teljesítményre képes, ami még a szuperszámítógépek körében is elismerésre méltó eredmény. A Nocona chipekkel felszerelt számítógépről nem érkezett hasonló teszteredmény, de annyi bizonyos, hogy a Silicon Graphics Inc. - amely vállalta az Intel processzorokkal felszerelt szuperszámítógépek megépítését - a napokban szerződést írt alá a Minnesota Egyetemmel, amelyben az intézmény egy Itanium 2 processzorokra épülő szuperszámítógép leszállítását kérte a Silicontól. A rendszer nyolc darab Altix 350 számítógépből áll - számítógépenként nyolc-nyolc Itanium 2 chippel - és társaihoz hasonlóan Linux operációs rendszert futtat.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Power  
2004. aug. 06. 08:49 | válasz | #8
Itt az IBM a "szolgáltató"(opteron).
A másik az SGI (nocona).

Engem mint (szuper)számítógép vásárlót egyáltalán nem érdekel a processzorgyártó. Én a számítógépgyártóval vagyok kapcsolatban és sz*rok rá, hogy mi a kettőjük kapcsolata, engem csak az érdekel hogy azt kapjam amit igértek. S ha gond van az IBM/SGI-t b*szogatom és nem az AMD/Intel-t. Majd ők egymásközt lerendezik.

Szerintem sokkal inkább az IBM az Audi, mint az SGI.


Pheel  
2004. aug. 05. 17:29 | galéria | válasz | #7
Egy dolog a számítási teljesítmény, egy másik a mögöttes szolgáltatás, amit kapsz. Sokkal inkább egy erősebb Audi tökéletes assistance megoldással, mint egy Ferrari, ami ha lerohad, akkor meg vagy lőve.
Power  
2004. aug. 05. 08:35 | válasz | #6
Egyáltalán nincs.
(Egy P4-em van és jól el vagyok vele.)
Nézd csak meg a nevem(na oan a szem ellenzőm)

Fair összehasonlítás alapján a nocona nem versenytársa az opteronnak semmilyen téren. Ennek ellenére sokkal több noconát fognak eladni.
Pheel  
2004. aug. 04. 12:23 | galéria | válasz | #5
Gondolom neked akkor AMD feliratú szemellenződ van :D
b2nary  
2004. aug. 04. 10:28 | válasz | #4
Én annyit fűznék hozzá, hogy talán az SG Inc (s itt nem a SuperGamez-re gondoltam ) nem véletlenül az Intelt választotta, vagy mégis???
Laci  
2004. aug. 04. 10:11 | galéria | válasz | #3
Nemtudom a cikk mennyire hiteles, de ha ez az őrület igaz, akkor legalább az amcsik hadereje sem lesz olyan nagy ezentúl.
Power  
2004. aug. 04. 09:47 | válasz | #2
Jól beszélsz.
A Noconat csak az vesz akinek intel szemellenzője van vagy aki zsíros kis összeget kap intelbátyóéktól.
2004. aug. 04. 09:22 | válasz | #1
Már bocs de miaz hogynem sokban tér el egymástól az opteron és a nacoma? Ember tök más a két architektúra... Csupán az x86-64 utasításkészletet imlementálta a mag mellé a hőn szeretett intel bátyó, és azt is elég szarul a tesztek szerint...