Újabb előrelépés a kvantumszámítógépek fejlődésében
2004. július 29. 12:46, csütörtök
A Purdue Egyetem kutatóinak egy félvezető belsejében összepréselve sikerült több, néhány tucat elektronból álló elektroncsoportot összeterelniük. Ezeket a szakzsargon kvantum pontoknak hívja, és általuk egy újfajta, ultra kis méretű tranzisztor valósult meg, ami a hagyományos tranzisztoroknál jóval kisebb és persze gyorsabb.

Hirdetés

A kvantum számítógépek bitjei, vagyis a qubiteknél az elektronok spin állapotai felelnek a bináris rendszer 0 és 1 értékeinek. Ezek a spin állapotok jobbra, vagy balra forgásból állnak. Mivel rendkívül kis méretekről van szó, ezek az állapotok elég furcsa tulajdonságokkal egészülnek ki. Ennek megfelelően a 0 és 1 állapotokon kívül egy harmadik is lehetséges, amelyet mindkettő, vagyis a zéró és az egy szuperpozíciójának neveznek.

"Egy elektron időnként például akár részecskeként vagy hullámként is tud viselkedni, sőt, akár furcsamód egyszerre a két tulajdonságot is mutathatja." - mondta el a Duke Egyetem fizikus professzora, Albert Chang. "A fizikusoknak új szavakra, és nyelvi koncepciókra van szükségük ahhoz, hogy egyátalán le tudják írni ezeket a viselkedéseket."

Ez a szuperpozíciós állapot ugyanakkor plusz számítási teljesítményt is jelent, ami nagyságrendekkel a jelenlegi gépek fölé helyezi teljesítményben a kvantumszámítógépeket. Az összekötött kvantum pontok pedig egy lépéssel közelebb viszek ennek a megvalósulásához. "Ez rendkívül nagy jelentőségű dolog a kvantum számítástechnikában. Úgy hisszük, hogy ez a felfedezés rengeteg kvantum pont összekötését teszi majd lehetővé, hogy azok csoportokban dolgozva a számítógép agyát, vagy a memóriáját alkossák." tette hozzá Chang.

A fizikusok már régóta küzdenek vele, hogy az elektronok spin tulajdonságát felhasználják a memóriagyártásban. "Az elektronok spinje egyfajta sorrendet is meghatároz, amelybe az elektronoknak rendeződniük kell egymás társaságában. Ha két elektron osztozik egy helyen, azok csak ellentétes spinű elektronok lehetnek. Az egyik "felső" spin állásban, a másik "alsó" spin állásban." - magyarázta Chang.

40-60 ilyen elektronpár egy gallium arzenid és alumínium gallium arzenid félvezetőben való összegyűjtése után Chang, és a többi kutató - Jeng-Chung Chen és Michael Melloch - hozzáadtak egyetlen, pár nélküli elektront a csoporthoz. Az extra elektron egy összesített spin értékkel látta el a kvantum pontot (amelyet az elektronpárok sokasága alkot), mondta el Chen, a Tokiói egyetem professzora. A csapat egy második kvantum pontot is létrehozott, közel azonos "összesített" spinnel (amit a plusz elektron határoz meg).

"Ezeket egymástól elválasztva, a két összesített spin nem keres párt magának. Azonban speciális módon "tuningolva" a két kvantum pontot, hasonló spin értékük ellenére a két pár nélküli elektronjuk összekapcsolodótt." Ez az "összeállás" (entanglement) jó dolog, magyarázta Chang. "Az összeállás kulcsfontosságú tulajdonság, amely végülis a kvantumszámítógép erejét fogja majd adni. "Mivel mindegyik rendszer ilyen fent-lent állapotok keverékéből áll össze, olyan kapcsolókat is megalkothatunk, amelyek egyszerre mindkét állapotban vannak. Ez pedig valami olyasmi, amit a jelenlegi számítógépek komponensei nem tudnak."

"A mi felfedezésünk, vagyis a kvantum pontok "tuningolhatósága" az egyik fontos alapja lesz a jövő kvantumszámítógépeinek." tette hozzá Melloch, a Purdue Egyetem fizika-professzora. Ezekről a kutatási eredményekről a Physical Review Letters nevű folyóiratban számoltak be.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. okt. 14. 22:07 | válasz | #8
Ehh még csak itt tartanak ???
Mikor lesz már kész?????
Lecserélném már régi vacak binárisomat...készül már rá a Windóz Kvantum???
dez  
2004. okt. 13. 23:36 | válasz | #7
Nem, nem a 3-as számrendszerben működik, ennél egy "kicsivel" összetettebb a dolog...
2004. aug. 02. 00:13 | válasz | #6
Szerintem itt az a lényeg, hogy egy kapcsoló három állású lehet, nem kettő. Így a bináris számításokhoz képest összetettebb, hármas számrendszerben lehet a műveleteket elvégezni.
Így sokkal gyorsabb műveleti sebességre lehetnek képesek ezek a gépek.
2004. júl. 31. 02:21 | galéria | válasz | #5
nem nem... most felfedezték hogy eddig mit nem tudtak. Kizárásos alapon pedig már csak fel kell fedezni amit tudni kell és kész is.
2004. júl. 30. 10:33 | galéria | válasz | #4
az utolsó pár sor a legjobb , igazából nemtudják mit fedeztek fel és hogy mire használják majd , de biztos nagyon jó :))
Tetsuo  
2004. júl. 30. 00:44 | válasz | #3
Meg még a vörösbegyeket is!
2004. júl. 29. 19:42 | válasz | #2
Ez fantasztikus , örömmel tölt el a fejlődés
,de ennek ellenére mégsem örülök, mert amire ebből mindenki számára elérhető és működő számítógép lesz, addigra kiírtja egymást az emberiség...
Mice  
2004. júl. 29. 18:55 | válasz | #1
sok kicsi sokra megy:)