![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Egész repülőrajt irányíthatna egyetlen pilóta
2004. július 27. 18:40, kedd
A brit kormány egykori védelmi kutatási és fejlesztési hivatala, a jelenleg QinetiQ névre keresztelt cég fejlesztette ki azt a technikát, ami lehetővé tenné egy pilóta számára akár öt repülőgép irányítását is egy bevetés során anélkül, hogy folyamatosan figyelemmel kellene kísérnie azokat.
"A robotrepülőknek elég intelligenseknek kell lenniük, hogy a megfelelő dolgokat végrehajtsák anélkül, hogy emberi irányításra lennének utalva" - mondta Jon Platts, a QinetiQ önrendelkezésű légijármű ágazatának műszaki igazgatója. Egy felderítési és megsemmisítési küldetés esetében a robotrepülő lokalizálja a potenciális célpontot és egy felvételt küld a pilótának, aki további utasításokat adhat támadásra, vagy a keresés folytatására, emellett azonban a pilóta maga is felülbírálhatja a robot automatizált viselkedését és akár átveheti egy-egy gép irányítását, ha szükséges. Ha a robot és a pilóta közötti összeköttetés megszakad, akkor is képeseknek kell lenniük küldetésük önálló folytatására és a bázisra történő visszatérésre. "A mikrokémektől a lopakodó bombázókig a robotrepülőgépek valósággá váltják az embernélküli repülőgépek elképzelését" - mondta Peter Birkett, a cueSim nevű szimulátort kifejlesztő cég igazgatója. "A szimulátor életre kelt egy olyan jövőbeli harci környezetet, ahol egy gyors sugárhajtású gép irányít egy egész robotrajt, ezáltal jóval nagyobb tűzerőt és felderítési képességet vonultat fel" - tette hozzá.
A szimulátor két pilótafülkét kapcsol össze egy hálózaton keresztül, így két pilóta végezhet tandemrepülést. A rendszer tulajdonképpen a számítógépes játékokban is egyre gyakrabban megtalálható szoftver technikákat alkalmazza. Platt biztos benne, hogy a technikájuk könnyedén átültethető a szimulátorról a valós életbe, ami szerinte 10 éven belül megvalósítható is lenne, ha bizonyítják biztonságosságát a fő akadálynak számító felügyeleti szervek előtt. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Hamis elektronika amerikai katonai repülőgépekben és helikopterekbenKomoly problémával kénytelenek szembenézni az Egyesült Államok fegyveres erői.Windows 8 - búcsúzik az AeroÚgy tűnik, hogy az eddig hittnél sokkal nagyobb mértékű vizuális változások lesznek a Microsoft legújabb operációs rendszerében.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|