Az iPoddal is kompatibilis lesz a RealPlayer Music Store
2004. július 27. 13:15, kedd
A RealNetworks szóvivője bejelentette, hogy egy újonnan kifejlesztett szoftver révén a cég online zeneboltjában letöltött zeneszámokat ezentúl sokkal több hordozható lejátszón - többek között az Apple iPodjain is - meghallgathatjuk.

Hirdetés

A RealNetworks szolgáltatása korábban egyetlen egy lejátszót támogatott - a Creative Nomad Jukebox Zen Xtra nevű MP3-lejátszót - így nem lehetett komoly vetélytársa a hasonló szolgáltatást nyújtó cégeknek. A vállalat közleménye szerint az új Harmony szoftver révén a RealPlayer Music Store által kínált zeneszámok támogatni fogják az Apple FairPlay nevű digitális védelmét, ugyanis az iPod készülékek egyedül a FairPlay által levédett dallamokat hajlandóak lejátszani.

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Harmony felismeri a PC-hez csatlakoztatott lejátszót, elvégzi a szükséges konvertálást, és csak ezután másolja át a zeneszámot a lejátszóra. A szoftver béta változata ma lesz elérhető a RealNetworks internetes oldalán, míg a teljes verzió megjelenésének időpontja még nem ismert. Az Apple korábban rendkívül agresszívan lépett fel azon cégek ellen, akik a FairPlayt megkerülve dekódolták a zeneszámokat, ezért a RealNetworks szóvivője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a munka során mérnökeik kizárólag a nyilvánosságra került információkat használták fel.

Az Apple szóvivője egyelőre nem kommentálta a fejleményeket, és egyelőre nem lehet tudni, hogy a vállalat miként reagál majd a RealNetworks bejelentésére, amely időközben közzétette a három online szolgáltatásáról - a RealPlayer Music Store, a RadioPass internetes rádió, valamint a Rhapsodyról - készült legfrissebb felmérés adatait. A felmérés szerint a RealNetworks előfizetőinek száma a második negyedévben 100 ezer fővel nőtt, és túllépte az 500 ezres határt is. A szolgáltatások növekvő népszerűségét jelzi, hogy a júniusban lezárult negyedév sorrendben a harmadik időszak, amely százezres növekedést produkált, tehát 9 hónap alatt duplájára nőtt az előfizetők száma.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. júl. 28. 00:11 | válasz | #2
ÁÁáááá.

Egy dolgot nem olvastam eddig még egy cikkben sem magyar oldalon ezzel a témával kapcsolatban:

vazz, az iPod nem csak a FairPlay-el védett számokat játssza le!

Ott a "sima" mp3, aiff, waw, (meg az aac és az apple lossless, de oké, ezek zárt apple codec-ek).

Ja, hogy az a baj, hogy más másolásvédett (!) tartalmat nem játszik le? Bocs.

Nem licenszelte az apple valamelyik .wma másolásvédelmet? De szemét.
A Real úgy hozta ezt a hírt a nyilvánosságra, mintha a gonosz rossz mikorszoftutánzóeppöl csak olyan számokat engedne a lejátszójára rakni, amelyeket nála vettek. (tegyük hozzá hogy az itunes music store-ban vásárolt fairplay-es aac számait elvileg simán kiírhatod cd-re és visszarippelheted másolásvédelem nélküli mp3-ba).

Végre írtak egy rendes szoftvert (amit eddig már régen meg kellett volna tenniük, és verik most a mellkasukat)
gz8  
2004. júl. 27. 22:07 | galéria | válasz | #1
Rílplayer... A .mov formátummal együtt they can shove it up where the sun doesn't shine