1,1 milliárd másolt zenei CD-t adtak el tavaly
2004. július 24. 16:40, szombat
Az elmúlt éveket tekintve tavaly talált a legtöbb másolt zenei CD gazdára. Ezeknek a termékeknek az értékesítéséből a kalózok 4,5 milliárd dolláros bevételre tettek szert. Mindez azt is jelenti, hogy 2003-ban négy százalékkal több másolt zenei CD-t adtak el, mint egy esztendővel korábban.

Hirdetés

Mindez a Nemzetközi Zenei Ipari Szövetség, vagyis az IFPI legújabb jelentéséből derült ki. Mindenesetre az megfigyelhető volt, hogy a másolók elleni különböző akcióknak köszönhetően csökkent az érdeklődés a másolt audio-CD-k iránt. A 2003-ban a különböző akciók során lefoglalt hanghordozók és másolóeszközök értéke és a kiszabott büntetések összege együttesen elérte az 56 millió dollárt.

Mindenesetre az IFPI véleménye szerint a zenei kalózkodás továbbra is egy nagyon jövedelmező illegális üzletág, amely a szervezett bűnözés segítségével, néhány kormány és szervezet tehetetlensége miatt időről-időre új erőre kap. 2000-ben öt CD-ből egy volt a másolt, 2003-ban már minden harmadik CD készült a szoftverkalózok "műhelyében".

A különböző országok kormányainak a zenei CD-k másolása évente több száz millió dolláros károkat okoz. Jay Berman, az IFPI vezetője és elnöke szerint éppen emiatt a kormányok felelőssége és feladata a zenei kalózok elleni harc. Mindez azt jelenti, hogy kíméletlen harcot kell indítani az audio-CD-ket másolók és hamisító magánszemélyek és csoportok ellen, akiket pedig elkapnak a hatóságok, azokra nagyon komoly és kemény büntetéseket kell kiszabni. Ugyanis csak az utóbbiakkal érhető el, hogy legyen visszatartó erő. Ezen kívül az IFPI első embere szerint szabályozni kell a legális CD-kiadást, illetve -gyártást is.

Jelenleg egyébként Kínában található a világ legnagyobb illegális CD piaca, amelynek az értéke a becslések szerint elérheti a közel 600 millió dollárt is. Szintén nagy érdeklődés van a másolt zenei CD-k iránt Oroszországban is, ahonnan ráadásul még közel 30 országba "terítik az árut" az élelmes hamisítók.

Az IFPI közzétett egy adatot is a zenei kalózok kapacitásának szemléltetésére. Délkelet-Ázsiában a hatóságoknak sikerült több olyan készüléket lefoglalniuk, amelyeknek a másolási kapacitása elképesztő. Egyetlen ilyen eszköz képes lenne arra, hogy egy akkora területet ellásson másolt zenei CD-kkel, mint amekkora Németország és Franciaország együttvéve. De Athénban, Nepálban, Mexikóvárosban és Peruban is sikerült a hatóságoknak letartóztatni számos zenei kalózt és lefoglalni több ezer másolt audio-CD-t.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NEXUS6  
2004. júl. 26. 01:37 | galéria | válasz | #29
Hát, ha tudják akkor azt is tudják, hogy legközelebb már megint más pártok adják a kormányt.
AtisH  
2004. júl. 26. 01:21 | válasz | #28
Azt tudják...
NEXUS6  
2004. júl. 26. 00:51 | galéria | válasz | #27
Á, ez olyan, mint amikor arról írnak, hogy a kormány mennyit fog majd tenni az egészségügy érdekében és akkor mindenkinek jó lesz.
Csak azt felejtik el odaírni, hogy azért kel az eü intézményeken javítani, mert szar az emberek eü állapota, mert hogy nincs pénz a rendes kajára, és "reggeli italt" meg ilyeneket zabálnak tele "E vitaminnal". Meg két állásuk van, napi tizen x óra munkával.
Olcsóbb egy két korházat néhány milliárddal feldobni, mint csökkenteni a szegényeket súlytó elvonásokat.
Csak azt felejtik el, hogy az emberek nem hülyék.
2004. júl. 25. 22:45 | válasz | #26
Hja, elég abszurd.
aaaaa  
2004. júl. 25. 21:25 | válasz | #25
Emberek 10 milliói halnak meg évente éhínségben, háborúkban, betegségben. Ez senkit nem érdekel. De a szerzők jogai ..., az a legfontosabb a világon.
2004. júl. 25. 18:06 | galéria | válasz | #24
ez megint valami okos statisztika ...
a cikk és a számadat magyarázása pedig egy szép nagy LOÁL
htmm  
2004. júl. 25. 17:40 | válasz | #23
" Mindez azt jelenti, hogy kíméletlen harcot kell indítani az audio-CD-ket másolók és hamisító magánszemélyek és csoportok ellen, akiket pedig elkapnak a hatóságok, azokra nagyon komoly és kemény büntetéseket kell kiszabni."

Csak en ertelmezem ugy, hogy ezek engem mar akkor is terrorszervezetnek tartanak, ha egy db audioCDt lemasolok magamnak (ami egyebkent legalis)?

h4x0r  
2004. júl. 25. 17:16 | galéria | válasz | #22
Egyes esetekben megkerdezik a kozvelemeny kutatok a szgephasznalot, hogy loptal? (persze anonimitast megtartva) A megkerdezettek valaszaibol egy kozelito erteket kaphatunk. Sztem ezt teszik kozze, mint "tenyeket".
Aiyyo  
2004. júl. 25. 16:26 | válasz | #21
Megis honnan veszik ezeket a szamokat? Ezt esetleg becsulni lehet de igazan azt sem. Ez a cikk ugy hulyeseg ahogy van meg elolvasni is felesleges volt
NEXUS6  
2004. júl. 25. 15:14 | galéria | válasz | #20
h4x0r  
2004. júl. 25. 15:12 | galéria | válasz | #19
h4x0r  
2004. júl. 25. 15:11 | galéria | válasz | #18
rnd(sokmilliard Ft)
NEXUS6  
2004. júl. 25. 15:00 | galéria | válasz | #17
És ha bedoböok két félkilós szállitmányt csalinak, meg közben átmegy 2 tonna teherautón a határon, azt hogyan becsülik meg?
h4x0r  
2004. júl. 25. 14:46 | galéria | válasz | #16
Szukszessziv aproximacio :-)

Magyarul megbecsulik a lebukottak aranyabol.
2004. júl. 25. 13:31 | válasz | #15
Sose ertettem, hogy hogyan szamoljak ki mennyi kelt el illegalisan. Mint amikor zsaruk mondjak, hogy az eves kokain fogyasztas mennyi.. Meg hany milliardot nem fizettek be a feketemunkasok. Honnan a jo rakbol?...
NEXUS6  
2004. júl. 25. 12:53 | galéria | válasz | #14
Főleg, hogy az alkotóknak kb annyi jut amennyit a szponzoroktól, meg a koncertekből begyűjtenek.
Olyanról se igen hallottam, hogy valamelyik banda pusztán a lemezekből meggazdagodott volna.

Marhára nem fogom fel mi szükség a kiadókra a mai világban. Az anyagot mindenki le tudja tölteni netről, miért nem csinálnak az együttesek fizus letöltős oldalt? A szponzorok meg fizetnék a reklámot, ha el akarják a kólájukat, vagy a sörüket adni.
A sok léhűtő a kiadónál, meg mennyen szépen dolgozni.
2004. júl. 25. 12:34 | válasz | #13
"Az elmúlt éveket tekintve tavaly talált a legtöbb másolt zenei CD gazdára."

De tavaly adták el addig a legtöbb eredeti lemezt is. Nemtom mit sír a szájuk. Ilyen árak mellett inkább örülni kellene, hogy csak minden 3. v. 4. korong másolt.

4.5 mlrd$... ahhoz képest, hogy a lemezkiadók milyen zsét kaszálnak ez nevetséges. Azokkal a számokkal tényleg lehetne riogatni a népet.
NEXUS6  
2004. júl. 25. 10:24 | galéria | válasz | #12
Háj FirStDeXTeR!
Hát igen ezt a problémát ismerem, de be kell vallanom nem érzem magaménak! Ez a kinaiak meg a nájki problémája. Nekem semmi problémám a kinai piacon kapható 1/5-öd árú ua minőségű nájki cipővel.

OFF
Kinát meg azért nem fenyegeti többek között a terror, mert ugye jól összejátszanak azokkal a fránya "gonosztengelyével", Pakisztánról nem is beszélve. De a nemzetközi politika már csak ilyen, mások meg mással játszanak össze.
Azér az amcsikat se köll ám félteni, mert riogassák itten az embereket a tenorral, mire fölmegy az olaj ára, mire szegény Bús meg halálra keresi magát többek között rajtam, mert nálunk meg minden drágul.

Miért ne vegyek ezek után teljes lelki nyugalommal kinai nájki cipőt?
2004. júl. 25. 08:38 | válasz | #11
üdv NEXUS6
a probléma kinával: a nájki cipő gyártása után, vagy közben is az ottani "huuuuu milyen jó a kapitalizmus" felfogású emberek(akik sztem a nájkinál vezető beosztásban vannak) gyártatják a hamis termékeket(, és ezek nagy valószinűséggel bovlik). és ez megy a pées2 gyárban, vagy körülötte. a szu27 ? azt nem merem kijelenteni, hogy hamisítanák. csak megkérdezném, hogy kinát miért nem fenyegette + terrorszervezet.
AtisH  
2004. júl. 25. 02:45 | válasz | #10
Ha csak 4%-ot emelkedett a másolt vagy inkább hamis cd-k eladása, akkor a lemezkiadók megnyugodhatna. Ha jól számolom, akkor 2000-től 2002-ig átlagosan kb. 70%-kal több lemezt adtak el évente. Ehhez képest a 4% szinte már megtorpanás.
NEXUS6  
2004. júl. 25. 02:18 | galéria | válasz | #9
Háj kersztfater!

"Jaja..mint minden más bovli cucc a világon.. Kina szuperhatalom bovlik gyártásábol."

Attól függ nálad mi számít bóvlinak?
Nájki cipő, péeskettő, vagy a szu27 erszuperioriti fájtör stb...? Azért mindegyikre kell egyfajta teknológia, meg képzett munkaerő és ezek mind ott (is) készülnek.

2004. júl. 24. 23:09 | válasz | #8
Ezek szerint az emberek átlagosan 4$ ( 1000 Ft ) hajlandóak fizetni a Zenei CD-ért meg kellene probálni a kiadoknak ennyiért árulni őket. Igaz igy csak max. 200% hasznuk lenne egy CD-n, de aki a kicsit nem becsüli a nagyot nem érdemli meg.
DW  
2004. júl. 24. 20:39 | válasz | #7
Nem azért, de honnan tudják, hogy mennyit értékesítettek és hogy azon mennyit kerestek?! Valaki megszámolta?! Ugyanmár kéremszépen...a kiedók is csak azért vesztenek mindig többet, mert emelik az árakat, márpedig így ne várják, hogy bárki is megvesz holmi silány minőségű (legyen szó tartalomról, vagy a gyártásról) szart. Ezerszer leírtam, hogy 1 számért nem fogok egy egész CD-t megvenni, mert csak a veszélyes hulladék lesz több a szobámban, gyakorlati élvezet meg nagy 0.
A kiadók csak sírjanak. Nem hiszem, hogy nagy sajnálatra szorulnak. Tipikusan az a hozzáállás, hogy ha van valamennyi, akkor az nem elég, még többet akarunk. Így is szénné keresik magukat...majd ha ők is magyar átlagfizetésből élnek, akkor majd talán sajnálom őket, addig meg pofa be.

NEXUS6: nem baki...hanem ezzel azt akarja mondani, hogy bár 4%-al több az eladott másolt zenei CD az idén, de a növekedés kevesebb, mint az ezt megelőző években. Kicsit tényleg értelmetlenül van leírva, dehát az idő mindent megold:) -vagy nem:P
2004. júl. 24. 20:24 | galéria | válasz | #6
Jaja..mint minden más bovli cucc a világon.. Kina szuperhatalom bovlik gyártásábol.
2004. júl. 24. 20:22 | galéria | válasz | #5
Tiszta kamu duma ez az egéssz. Azt akarják beadagolni, hogy csori zenekiadók mennyit vesztenek. Olyan üzlet ez, hogy ahol vesztenek, a másikhelyt nyernek, tehát nem kell a süketelés, az emberek nem hülyék, még akkor se ha az hiszik roluk hogy igen.....RIAA, MPAA, BSA illetve hasonló cégek teljesen fölöslegesek lennének, ha az illetö kiadó cégek átformálnák a marketingjüket, és reális áron adnák a cuccot, nem szabadrablás áron. A csóri emberek nem tehetnek rola hogy pl. a Sony multinacionális cég , és hasonló áron forgalmazza a termékeit a világon mindehol figyelmen kivül hagyva a vevő vásárlási erejét. A vége az ami most van, hogy mindenki ugy boldogul ahogy tud, és lexarja magasrol, és le is fogja amig ilyen profitorientált hozzáállás van a cégek részéröl.
NEXUS6  
2004. júl. 24. 18:32 | galéria | válasz | #4
"Mindez azt is jelenti, hogy 2003-ban négy százalékkal több másolt zenei CD-t adtak el, mint egy esztendővel korábban.
.... Mindenesetre az megfigyelhető volt, hogy a másolók elleni különböző akcióknak köszönhetően csökkent az érdeklődés a másolt audio-CD-k iránt."

Na most hogy is van ez? Ezt hívják duplagondolnak? Vagy csak sima propaganda duma. esetleg újságírói baki?


"A különböző országok kormányainak a zenei CD-k másolása évente több száz millió dolláros károkat okoz."

Wow! szóval nem is az országnak, vagy áz államnak, hanem egyenesen a kormánynak.
Akkor Ok! Mer' az viszont nem zavar, hogy a Meggy egy két milkóval szegényebb lesz!

Amúgy:
1. kurvára unom ezeket a kalózos riogatós cikkeket, mondjuk jópofák. De mostmár a kiadók végre tényleg összeszedhetnék magukat és kitalálhatnának valamit, mert futhatnak a mani után.
2. Mióta részvényese vagyok az államnak -adózok, meg szavazok- azóta szeretem eldönteni, hogy milyen szolgáltatást várok el tőle.
Tehát köszönöm szépen nem tartok rá igényt rá, hogy ilyen hülyeségekkel üssék el a bűnüldöző szervek a drága időt.
Viszont szeretnék látni végre egy valóban ütős stratégiát a XXI. szd-ra és az információs társadalomra vonatkozóan!
NEXUS6  
2004. júl. 24. 18:18 | galéria | válasz | #3
Sőt az eredeti is ott készül!!!
izb  
2004. júl. 24. 18:16 | galéria | válasz | #2
Amik kinában készülnek,azok nem másolt,hanem nyomott lemezek!
Ugyanugy néz ki mint az eredeti!!
2004. júl. 24. 17:57 | válasz | #1
Van olyan, aki fizet másolt CDért?