Augusztus végétől lehet pályázni a harmadik generációs mobil engedélyekre
2004. július 20. 18:00, kedd
A Nemzeti Hírközlési Hatóság döntése értelmében augusztus végén jelenik meg a harmadik generációs mobil engedélyek pályázati felhívása. Az NHH várakozásai szerint így már 2004-ben megkezdődhet a licencek értékesítése.

Hirdetés

Az NHH által értékesítendő licencek megteremtik a mobil telefon szolgáltatások új generációjának bevezetési lehetőségét. A GSM és a DCS után a harmadik generációs (UMTS-nek nevezett - Universal Mobile Telecommunications System) technológia új fejlődési szakaszt nyithat a magyar távközlés életében. Az UMTS a hagyományos telefonbeszélgetések minőségének javítása mellett jelentősen növeli az adatátviteli sebességet, és ezáltal internet alapú multimédia-szolgáltatások is elérhetőek lesznek mobiltelefonon.

A magyarországi licencek értékesítésében a Deloitte nemzetközi tanácsadó cég által vezetett konzorcium segíti a hatóságot.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság az Eht. 34. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően 2004. július 20-án nyilvános meghallgatást tartott a harmadik generációs mobil távközlési rendszer hazai bevezetéséről. Az érintett szolgáltatók, valamint a távközlési szektor képviselői szóban és írásban terjesztették elő álláspontjukat, észrevételeiket, javaslataikat. A nyilvános meghallgatásról jegyzőkönyv és az Eht. 35. § (2) által előírt összefoglaló készült. Az utóbbit a hatóság 30 napon belül közzéteszi a Hírközlési Értesítőben és az NHH honlapján.

A frekvencia jogosultság elnyerése pályázat útján történik, az első pályázati kiírás augusztus második felében várható. Az NHH reményei szerint még 2004-ben határozat születik az elnyert engedélyekről és 2006-ban már kiépülhet, illetve elkezdődhet a szolgáltatás.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás