Kaliforniában 1,1 milliárd dolláros kártéritést fizet a Microsoft
2004. július 9. 11:46, péntek
Az ügyben eljáró bíró lezárta a kaliforniai felhasználók által a redmondi szoftveróriás ellen indított eljárást. Az ítélet értelmében a konszern köteles 1,1 milliárd dollár kártérítést fizetni a korábban a cég termékeit megvásárló magánszemélyeknek.

Hirdetés

Paul Alvarado kaliforniai bíró döntése vetett véget az 1999 óta húzódó ügynek. Az 1,1 milliárd dolláros összeg azonban az elkövetkező hónapokban még könnyen változhat, mert a kártérítés mértéke attól függ, hogy valójában hány felhasználó jelentkezik ez ügyben a bíróságnál.

A magánszemélyek korábban operációs rendszereket, valamint táblázatkezelő és szövegszerkesztő programokat vásároltak a Microsofttól. Ám az 1999-es beadvány szerint a vállalat megsértette az állam kartellügyi jogszabályait és a tisztességes versenyről szóló törvényeket. Így történhetett meg, hogy a törvényesnél magasabb árat kért el a cég a szoftverekért, és ez robbantotta ki a kártérítési pert.

Paul Alvarado bíró döntésének értelmében több mint 14 millió, korábban Microsoft termékeket vásárló kaliforniai felhasználó jogosult kártérítést követelni a vállalattól. E közé a többmillió személy közé tartoznak mindazok, akik 1995 februárja és 2001 decembere között vették meg az operációs rendszereket és az irodai programokat.

Az tehát még kérdéses, hogy a Microsoftnak hány embernek és mekkora összeget kell majd fizetni. Mindenesetre a jogi háttér most már megvan, ettől kezdve a felhasználóknak 75 napjuk van eldönteni, hogy kérnek-e kártérítést a redmondi cégtől. Eddig a kaliforniai államügyészségnél több mint 600 ezren jelezték, hogy kártérítési igényük van a szoftveróriással szemben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
h4x0r  
2004. júl. 12. 21:52 | galéria | válasz | #37
Saját tapasztalat. Ehhez csak azt mondom, hogy elegem lett a ME-ből (fagyi, lassulás és nem tudtam sehogysem autoexec.bat-ot és config.sys-t átírni, netem meg nem volt) és azért váltottam Linuxra, mert újdonság volt (nekem) és megtetszett.
Pheel  
2004. júl. 12. 18:53 | galéria | válasz | #36
Miért? 98 elfogadható lehetőség, de a ME nem az? Én sem szeretem, de azért vannak előnyei.
h4x0r  
2004. júl. 12. 18:18 | galéria | válasz | #35
ME: Hehehe, jó vicc, a pokol fagyjon be, ha még egyszer ME-t használok (ez előítélet, bevallom)

2k: Megy, de kb. 100%on a proci üresjáraton. Photoshopról nem is álmodok, max. régebbi verzió. A GIMP megfelel a házi baromkodásaimhoz (nem vagyok grafikus).

Ráadásul nincs pénzem megvenni a 2k-t. Amúgy egyszer haveromnál láttam, és tetszett. Nem csicsás, de használható.
Pheel  
2004. júl. 12. 17:57 | galéria | válasz | #34
ME simán, sőt! anno hasonló kategóriás gépen használtam 2k-t is.
h4x0r  
2004. júl. 12. 17:55 | galéria | válasz | #33
Valszeg igazad van... Nem hinném, hogy a win98-on kívül más elfutna rajta normálisan. (csak a win 3.1 :-)
Cat  
2004. júl. 12. 14:56 | galéria | válasz | #32
ha a biróságon bebizonyítják hogy egy adott termék/szolgáltatás nem értékarányos, akkor visszatérítést lehet kérni

mint irtam, ez magyarországon is igy van, a magyar autóklub erre a polgári törvénykönyvben lévő passzusra hivatkozva perelte be az egyik autópályacéget (asszem az AKA Rt.-t), mondván hogy az a 3e ft európában a legmagasabb díj (persze bizonyítékként ilyenkor fel kellett hozni a több magyar, és csomó külföldi autópályadijat - nem emlékszem hogy mi lett az eredmény)
Pheel  
2004. júl. 12. 14:25 | galéria | válasz | #31
Nem néz le téged szerintem senki emiatt. Régi elméletem, hogy főként az használ Linuxot desktopon, akinek a gépe nem bír elfogadható módon Windowst futtatni. Bár ettől még lehet Windowson is több desktop, csak utána kell nézni.
h4x0r  
2004. júl. 12. 13:47 | galéria | válasz | #30
Ha lenne zsém, én is inkább azt választanám. De mivel nincs még nincs xxezer HUFom, ezért marad a millió deszktop egy monitoron. Na meg a gépem (egy PII-es) nem éppen a szuperbővíthető kategóriában van.

Remélem ez még nem ok arra, hogy vki lenézzen :-)
Pheel  
2004. júl. 12. 08:47 | galéria | válasz | #29
"A Linuxról és barátairól meg annyit, hogy nem elhazsnáló barát.
Ez attol fugg. Nekem pl. bejott a blackbox. Sok szempontbol jobb, mint a Win: tobb munkaasztal van, amik kozt sajat billentyukombinacioval lehet valtani. Ez nagyon jol jon, ha az ember pl. programzik :-)"

Hehe! Windowsra is van multidesktop program, ingyenes is, mégsem terjedt el. Részemről a 2 monitor - 2 desktop megoldást jobban favorizálom, mint az 1 monitor - millió desktopot.
AtisH  
2004. júl. 12. 00:59 | válasz | #28
Viszont amit nem értek az az hogy mi a "törvényesnél magasabb ár"?
AtisH  
2004. júl. 12. 00:59 | válasz | #27
"Nagy cég, rengeteg emberrel, ezeket fenn kell tartani."

Nehogymá' azért vegyek op.rendszert, hogy a több ezer embert eltartsam!

"A Win2K és XP legtöbb hibáját általában driver hibák okozzák."

Te is asztán magas szinten űzöd a szakmát!

"...szabad akartából úgy döntött hogy az MS valamelyik Windows változatát vásárolja meg."

Na ez itt a nagy gond, hogy pont nem a szabad akaratából, hanem rá volt kényszerítve melyiket válassza és a MS itt használta ki monopolhelyzetét.
2004. júl. 11. 20:30 | válasz | #26
h4x0r  
2004. júl. 11. 15:13 | galéria | válasz | #25
Yess, it's true :-)
Dikkma  
2004. júl. 11. 11:21 | válasz | #24
Hírhez: hihi-hihi
comet  
2004. júl. 10. 18:53 | válasz | #23
Nem azt mondtam hogy baj, csak azt hogy sok :]
h4x0r  
2004. júl. 10. 18:30 | galéria | válasz | #22
"mert agyon van kommentezve :)"

Jobb is. Nezd csak meg az apache confjait :-) Szinte csak a kommentek olvasasaval be lehet konfigolni az alapcuccost.
comet  
2004. júl. 10. 18:21 | válasz | #21
find / -name *.conf -type f -exec wc -l {} \; > confsizes.txt

Rajottem hogy az atlag olyan 300 korul van, 3000 a squid config, persze sorban nem paraméterben mert agyon van kommentezve :)

h4x0r  
2004. júl. 10. 17:49 | galéria | válasz | #20
A sendmail konfigjat hagyjuk, attol meg egy tisztesseges rendszeradmin is sirogorcsot kap :D
comet  
2004. júl. 10. 17:39 | válasz | #19
"ki szereti a kihivasokat es nem riad vissza egy kb. 200 soros konfigfiletol :-)"

Nocsak, ilyen kicsiben gondolkodsz? :D
h4x0r  
2004. júl. 10. 17:10 | galéria | válasz | #18
"A Linuxról és barátairól meg annyit, hogy nem elhazsnáló barát."

Ez attol fugg. Nekem pl. bejott a blackbox. Sok szempontbol jobb, mint a Win: tobb munkaasztal van, amik kozt sajat billentyukombinacioval lehet valtani. Ez nagyon jol jon, ha az ember pl. programzik :-)

"Senkit sem érdekel az a millió opció meg lószar, amihez hozzá lehet férni."

No comment :-)

Tehat szemlelet kerdese ez. Amugy nem az atlagfelhasznalonak kell Linux, hanem annak, aki szereti a kihivasokat es nem riad vissza egy kb. 200 soros konfigfiletol :-)
Amugy nem szidok senkit, aki Wint hasznal, ne legyen muszaly senkinek kismillio bealitassal szarakodnia...

Hajra magyarok :-)
JZO  
2004. júl. 10. 16:16 | válasz | #17
Ezt nem egészen értem. Adva volt a boltokban X típusú operációs rendszer: Linux, Windows. Csakhogy a legalátalánosabbaknl maradjunk. Ezekből is van többféle változat, Linuxokból még több márka is ügye.
Az ember bement és szabad akartából úgy döntött hogy az MS valamelyik Windows változatát vásárolja meg. Hol itt a gond? Minek vette meg ha drágának találta? Ki kényszerítette? Ja hogy a Windows az egyik legelterjedtebb operációs rendszer a személyi számítógépeken? Naés? Csordaszellemben kell vásárolni? Ja hogy a fejlesztők nagy része Windowsra fejleszt? Ja hogy sok sok játékot is Windowsra írnak? Vannak játék konzolok is.

Szerintem ez az MS pofátlan lehúzása. Csak azért mert óriás cég és sok pénzük van?
Nagy cég, rengeteg emberrel, ezeket fenn kell tartani. A programozás pedig kutyanehéz meló, napi 8-10 órában csinálni. Másra sincs ideje az embernek, jó hogy azt szeretné ha megfizetnék.
Senki sem ingyen dolgozik, jó lenne ha ezt mindenki végre belátni, ettől a kommunista hozzáállástól behányok.
Bill Gates és az MS vezetőinek a vagyona pedig többnyire részvényekben van, így az ő vagyonuk is részvényárfolymoktól függ. Tehát nem reaálizált. Csakazért nem fikázom őket, mert oda jutottak, ahova. Képmuatás ez az egész, tudom hogy 100 emberből 99 cserélne velük.
A Windows minőségéről meg annyit, hogy aki tud, írjon jobbat.
A Linuxról és barátairól meg annyit, hogy nem felhazsnáló barát. Azutóbbi időben nagyot fejlődött ez is, de akármelyik oldalról is nézem ezeket a GUI interfészeket rajta, nem más mint Windows koppintás. Az átlag usernem programozó, rendszer adminisztrátor, stb. hanem egy titkárnő, aki behívja a Wordöt és gépel, egy kisgyerek, aki kattint egy ikonra és indul a játék. Senkit sem érdekel az a millió opció meg lószar, amihez hozzá lehet férni.
A Win2K és XP legtöbb hibáját általában driver hibák okozzák. Aki meg szar hardwaret vesz, amihez mégszarabb drivet írtak, ne a Windowst szídja.
2004. júl. 10. 15:54 | galéria | válasz | #16
persze hogy nem fog becsődölni ... de a pofátlanságnak is van határa (valahol)
Tetsuo  
2004. júl. 10. 01:27 | válasz | #15
A Microsoft SOHA sem fog becsődölni, max átalakul (akár nem jogi értelemben).
Az amcsi gazdasági lobby vigyáz rá! (Ezt meg is értem, csak ne lennének ilyen képmutatók..)
2004. júl. 09. 23:25 | válasz | #14
Ez csak szó szerint nem igaz.

Magyarországon is van némi hatása a precedenseknek. Főleg azoknak, amiből BH lesz.

A BHknak igen is jelentős hatása van a gyakorlatra. Az más tészta, hogy Mo-on elsősorban a jogértelmezés szempontjából van jelentősége. Az a bizonyítástól és a bírótól függ, hogy alkalmazásra kerül-e a BH. Akkor sem a BH-ra hivatkoznak, hanem az általános gyakorlatra.

A májkrémszaft esete pedig többnyire de facto ténykérdés és csak részben de jure ténykérdés (azaz jogkérdés). Ezért ilyen esetben Mo-on nem a precedensek a legmeghatározóbbak, hanem a legnagyobb hangsúlyt ilyenkor a különböző szakértők kapják, akik döntően befolyásolják az ügy kimenetelét.
patrik  
2004. júl. 09. 23:19 | válasz | #13
Rossz lenne ha a Microsoft becsődölne
nenad  
2004. júl. 09. 22:14 | galéria | válasz | #12
vmirol baromira megfeledkezel, a ceget egy embernek tekinted pedig nem 10 dolgozoja van a microsofstnak hanem sok ezer...
Ami vezetoseget illeti tenyleg nincs miert oket sajnalni.
Csatti  
2004. júl. 09. 18:35 | válasz | #11
Ki beszél Mo.-ról? Ha csak minden harmadik államban (USA) elveszítene egy pert már az hihetetlenül megrengetné a céget. Arról nem is beszélve, hogy az árait is lehet, hogy csökkentenie kell hiszen újra beperelhetik őket ezen az alapon.
2004. júl. 09. 17:58 | válasz | #10
Precedensjog nem minden országban van. Többek között pl. Mo-n sincs.
Razgon  
2004. júl. 09. 17:42 | válasz | #9
Csakhogy a perekre fizetett bevétel veszteség. És a céget fent kell tartani, márpedig az rengeteg pénz, hiszen óriáscégről van szó. Nem tudom sajnálni őket.
2004. júl. 09. 15:31 | válasz | #8
monnyuk ha már a 10-ik ország fogja ennyire beperelni őket sikeresen akkor már rendesen fogok vigyorogni rajtuk....
2004. júl. 09. 15:30 | válasz | #7
az lehet, de a bevételük kibír pár pert
Csatti  
2004. júl. 09. 15:16 | válasz | #6
Fenét nem. Hallotál már arról, hogy precedens? Ha valahol ez elég indok volt, hogy az MS ellen döntsenek akkor máshol is az lesz.
2004. júl. 09. 14:53 | válasz | #5
mondjak valamit? még ez az összeg sem hatja mg őket különösebben.....
2004. júl. 09. 11:56 | galéria | válasz | #4
2004. júl. 09. 11:56 | válasz | #3
A zuniós bírság eléggé mellékesnek tűnik ehhez képest.

Sztem rekordot akar dönteni: Adott időn belül a leghatalmasabb bírság kupacot összegyűjteni.
Jól halad.
2004. júl. 09. 11:53 | válasz | #2
Az fejenkent kb. 20000 Ft. Kiraly.
2004. júl. 09. 11:53 | válasz | #1
Hát ezt bebukta a májlrémszaft.