A Microsoft szabadalmaztatta az emberi testet mint vezető közeget
2004. június 24. 17:43, csütörtök
A Microsoft megkapta a szabadalmi jogokat arra, hogy az emberi testet, mint vezető közeget használja fel áram, és adatok továbbítására. A cég úgy gondolja, hogy speciális elektródák felerősítésével fel tudja használni az emberi testet mobil eszközök és áramforrások összekötésére.

Hirdetés

A Microsoft féle 6 754 472-es szabadalmat "Method and apparatus for transmitting power and data using the human body" néven jegyezték be. A cég azzal magyarázza az új szabadalmát, hogy az emberek ma már természetesnek tekintik, hogy elektronikai eszközöket hordanak magukkal. A technika alkalmazásával újfajta órák, csipogók, és egyéb mobil eszközök előtt nyílik meg az út, sőt, az eddigieknél könnyebb és modernebb, szem elé tehető kijelzővel ellátott eszközök is megjelenhetnek.

Ezek az eszközök nemcsak kommunikálhatnak a testünkön keresztül, hanem még akár az áramot is azon át kaphatják. Ezt a Microsoft olyan speciális elektromos jelekkel oldaná meg, ami semmilyen (ismert) formában nem befolyásolja az emberi test működését. A cég pulzáló AC vagy DC jeleket alkalmazna áramforrásként. Ezeket különböző frekvenciákon továbbítva akár szelektíven is el lehet látni több különböző eszközt árammal. Ugyanezen jelek amplitudó, és frekvencia modulált változatait használnák fel az adatok, vagy akár audio jelek továbbítására is.

A Microsoft június 22-én kapta meg a szabadalmi jogot, azonban a technológia további részleteiről egyelőre nem árultak el semmit.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. júl. 03. 00:34 | galéria | válasz | #44
Ugyan, dehogy! Amerika ezért nem készít jó termékeket. Pölö nemtom hogy hogy lesz, de volt szó róla, hogy olyan gépeket fognak gyártani, amik elküldik a winyód tartalmát a mikrofosnak. Ezért fognak egyre jobban bejönni a kínai (vagy hasonló) termékek, mert azok nem csinálják ezt. Hát inkább a kínai cuccok, minthogy bánomisénhogy, de áramot vezetnek át a szervezetemen. Amit én nem nagyon tudok ellenőrízni, azt ne csinálják velem!
akyyy  
2004. jún. 28. 15:38 | galéria | válasz | #43
Régebben ugyanez volt, amikor még hülyének nézték azt, aki az tmondta, hogy mobiltelefon keresztül majd nézk egymást, kameráznak, me minden, most meg kiröhögik azt akinek nincs ilyen telefonja.

Ellez is ugyazez lesz. Most itt ijedezünk meg leszenyózzuk az M$-t, később meg mindenki használni fogja. (bár igaz, beállí kékhalál :) )
2004. jún. 28. 00:56 | válasz | #42
Huhh, és a bióáram? Az létezik és áram.
Viszont azt is zavarhatja ez a butaság.
2004. jún. 28. 00:47 | válasz | #41
1. Ez most egy terjedő divat, a bulvársajtó?
2.Nevetséges, komolytalan kérdés. Mindent lehetne levédetni, szabadalmaztazni, talán még Bill Gates-t.

DW  
2004. jún. 27. 16:05 | válasz | #40
Belegondoltál, hogy mennyit fizetsz ki évente, hogy sz@rhass egy jót? Villany, víz, wckefe, légfrissítő, toalett kacsa, budipapír, az újság, amit közbe olvasol:))) Nem olcsó mulatozás ám. Persze vannak alternatív megoldások:) <- csak legyen hozzá gusztusod:P
Runo  
2004. jún. 27. 11:10 | válasz | #39
Hát igen, szerintem nem védethené le, mert az én testem már réges rég kitalálta, hgy árammal működik, és vezeti azt....

Ennyiből a xart is levédethetné valaki, és aki xarik, annak fizetnie kell.....bár így is fizetnünk kell érte :b
Tetsuo  
2004. jún. 27. 01:40 | válasz | #38
Mindenféle (nem saját, bio) egyenáram (DC) káros az élő szövetekre, ugyanis ionos áramlást hoz lére, ami kémiai elváltozással jár azaz mérgezéssel.
A váltakozó áram pedig frekitől függ hogy mire hat (talán, azért a szívizmokat kikerülik..), de az idegrendszernek s az izmoknak (sőt a nyirokrendszernek) biztos nem tesz jót.
Tehát sem a tápáram sem a jeláram nem egészséges, bár néha egy-egy kis jel megengedhető, de semmiképpen nem folyamatos SzVSz.
2004. jún. 27. 00:12 | galéria | válasz | #37
Pénzen kella alapulnia mindennek ebben a kib****** világban
2004. jún. 26. 18:51 | válasz | #36
ekg eeg csak microsoft engedéllyel?

kezd telelenni a hócipőm.
különben is, szabadalomnak nem valami új felfedezésen kell alapulnia?
2004. jún. 26. 15:29 | galéria | válasz | #35
Jah, mint az Alienben...
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 26. 07:40 | válasz | #34
En levedetem a w-t, az a windowsban 2szer is szerepel, dupla olyan gazdag leszek mint Bill.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 26. 07:39 | válasz | #33
Akkor koltozz afganisztanba, birkapasztornak meg ennyi e'sz is eleg.
Mage  
2004. jún. 26. 06:40 | válasz | #32
Van ebben fantázia! Majd jól agyonb@sz az áram, ha illegális windowst használsz vagy mp3-makat töltesz le.
2004. jún. 26. 05:18 | válasz | #31
Az M$ egyre hülyébb. Egyre vadabb dolgokat védetnek le, mint "a jövő technológiája". De egyszer úgyis bele fognak bukni, mert már most is eléggé túl lőnek a célon... Méghogy emberi testen keresztül kommunikáljanak a telefonok.

Mi lesz vajon a következő? Emberi agyakat kapcsolnak majd össze, hogy megalkossák a "jövő szuperszámítógépét"??? LOL
2004. jún. 25. 21:08 | válasz | #30
ezek után mindig fizetni kell az M$-nek, ha villanyt szerelek és megráz az áram? (talán az örököseimet is beperlik - említette vki ;)
Troll  
2004. jún. 25. 12:06 | válasz | #29
Már előre látom:
ANya gyere má közelebb mer gyenge a jel :D


Na, azért ez van már most is, ha nem jön be a retekklub... :-)
Huvarg  
2004. jún. 25. 10:54 | válasz | #28
mobil ezközök a testen keresztül kommunikáljanak? nincs kedvem átjátszó állomás szerepét betölteni, nem tudnak annyit fizetni.
viszont asszem levédetem az emberi testet mint tüzelőalapanyagot, és már tippem is van kivel fogom tesztelni (és talán újrahasznositható biomasszára is rá kellene tennem a kezem) :)
DW  
2004. jún. 25. 10:26 | válasz | #27
LOL.
Ez nevetséges. A M$ elmehet ... oda. Csak ott a bibi, hogy ezzel hogyan készítenek mobilt? Magamrakötöm? És ha megyek fürdeni? Akko' addig kikapcs? Vagy van benne akksi? Csak azért, emrt akkor semmi értelme az egésznek. Szerintem halott ötlet.
ollie  
2004. jún. 25. 10:08 | galéria | válasz | #26
Hülye vagy dexter! Ja nem, inkább primitív.
3DAY  
2004. jún. 25. 09:51 | válasz | #25
Nem az emberi testet védték le hanem azt azt hogy mobil eszközök komunikáljanak rajata kereztül.Ennek mondjuk nem látom sok értelmét, mert a bluetooth már rég elterjedt és wireless.
2004. jún. 25. 09:20 | galéria | válasz | #24
Cyberpunk 2020 ez vár ránk, a föld irányítását szép lassan a nagy cégek veszik át.....
2004. jún. 25. 08:29 | válasz | #23
Egyetértek Praetorral, milyen jogon lehet az emberi testet bárkinek is szabadalmi bejegyzéssel "illetni"? Milyen alapon modja meg egy szabadalmi szervezet, hogy bármilyen módon is mit kezdhetek a testemmel?
Ha főbelövöm magam meg majd bepereli az M$ az örököseimet, mert tönkre tettem a vezetésre alkalmas testemet, és ők bizonyíthatóan elestek még vagy 30 év licence díjtól?
Ez ellen hivatalosan, legalább EU törvényi szinten kellene fellépni!
2004. jún. 25. 08:18 | válasz | #22
(Az akupunktúra jótékony hatása tudományosan igazolt, és igen tudják, hogy miért működik ;)
Viszont! Sajnálattal hallottam a hírt, ugyanis nekem is voltak terveim ez irányú kutatások elvégzésére, de ezek után muszáj lesz a M$-hoz mennem. :(
2004. jún. 25. 03:25 | válasz | #21
Pfff... Az én seggemet ne védje le senki. 8) Vicces azért, hogy ilyesmit képes bejegyezni az amerikai szabadalmi hivatal.

Azért halkan megkérdezem, hogy hány millió dollárjába került a M$-nek kifejleszteni az EMBERI TESTET? :D

Levédem a kötelet, mert ha felkötöm valahova, akkor fel lehet mászni rá. Ja, hogy már régóta másznak az iskolákban kötélre... Az ember is már régóta vezeti az áramot. Már igen rég óta (többek között) villamosszékben végzik ki a jenkik a halálraítélteket. Ha nem vezetné az ember az áramot, akkor villamosszék még nem is csiklandozna. :P
Az érintőkapcsolók 99%-a sem működne akkor ha az ember nem vezetné az áramot.

Sztem abszolult nincs létjogosultsága egy ilyen szabadalomnak.
2004. jún. 25. 00:43 | galéria | válasz | #20
Hát nem te fogod nekem megmondani. Én most nemis a merényletekre gondoltam. Csakhogy amerika mennyire irányítani akarja a világot, és hogy valamit tenni kell. Szerintem csak te vetted túl komolyan amit mondtam
2004. jún. 25. 00:39 | galéria | válasz | #19
mondom, lassan jon a legzes
selwik  
2004. jún. 25. 00:22 | válasz | #18
lol
2004. jún. 24. 23:56 | válasz | #17
ezt a hülyeséget amit irtál, ez nevetséges, és még egy lehetséges variációnak is túl merész, elképzelhetetlen. Szerintem gondold meg mit irsz le. És iylet ne irj hogy aki okos az terrorista, mert pofánváglak. Tudod te mit beszélsz? Mi lenne ha családtagod áldozatul esne egy robbantásban ezt szónokolnád, hülyegyerek
RangeR  
2004. jún. 24. 22:46 | válasz | #16
Wauuuoóó! Megszólalt maga a lábonjáró élettapasztalat! Gratulálok haver! De, nem kellene neked inkább szexuális felvilágosító órákra járni ezek helyett a tanulságos hozzászólások helyett?
2004. jún. 24. 22:14 | galéria | válasz | #15
http://dynamic6.gamespy.com/~renalert/forum/index.php?showtopic=2592

Itt lehet szavazni

2004. jún. 24. 22:06 | galéria | válasz | #14
mindketten csak a pénzt nézik a dologban, és senkit nem érdekel a jövő, csak a zsebe
nenad  
2004. jún. 24. 22:05 | galéria | válasz | #13
nemtom ki a hulyebb a szabadalmi hivatal, vagy az m$, nem semmi.
2004. jún. 24. 22:03 | galéria | válasz | #12
Ez a mátrixhoz vezet!!!!
Mocskos microsoft, hasznosabbat is kitalálhatna, minthogy ilyen embertelen dolgokon töri a fejét. Ők fogják uralni az égész emberiséget. Csak nézzétek meg, hogy akik az utcán járkálnak, azt se tudják mivan, aztán őket simán át lehet vágni az ilyen baromsággal. És akkor egyszer csak átveszik az irányítást. Jönnek a Mr. Bill ügynökök, és vége az emberiségnek. Hawaii a Microsoftnak, és csak ők lesznek majd, akik a való világban élnek, mi csak geforce és atik által renderelt pixelhalmazok leszünk.

Akkor már inkább Bin Laden! Én előre megmondtam, hogy aki okos, az a mai világban terrorista! VESSZEN AMERIKA!!! ÉLJEN IRAK!!! ÉLJEN AFGANISZTÁN!!!!

2004. jún. 24. 20:59 | galéria | válasz | #11
sajnos akkora már késő lesz :/
arty  
2004. jún. 24. 20:17 | galéria | válasz | #10
meglatjuk a sokat mobilizok agyat majd CTvel 25 ev mulva... addigra lesz tapasztalat :)
2004. jún. 24. 20:17 | galéria | válasz | #9
Már előre látom:
ANya gyere má közelebb mer gyenge a jel :D
dez  
2004. jún. 24. 19:29 | válasz | #8
mikrohullámok
dez  
2004. jún. 24. 19:28 | válasz | #7
A mikorhullámok káros hatása tudományos tény. A vita a megengedhető határértékek körül van.
dez  
2004. jún. 24. 19:26 | válasz | #6
"Ezt a Microsoft olyan speciális elektromos jelekkel oldaná meg, ami semmilyen (ismert) formában nem befolyásolja az emberi test működését."

Ehhez csak annyit, hogy pl. a meridiánok és az akupunktúrás pontok mibenléte is ismeretlen a tudomány előtt, mégis valós gyógyeredményeket lehet elérni, azaz kísérletileg igazolható, hogy az ezzekkel kapcsolatos "teóriák" nem alaptalanok. Tehát a fenti kijelentés erős képmutatás.

2004. jún. 24. 18:39 | válasz | #5
Mármint a headset terjed a csont rezgéseivel?
Cat  
2004. jún. 24. 18:22 | galéria | válasz | #4
már most is vezető közegnek használja a testet jópár technológia, pl gégemikrofon, vagy a japánok csináltak olyan headsetet, ami a csont rezgéseivel terjed
Laci73  
2004. jún. 24. 18:20 | galéria | válasz | #3
A mobiltelefonok kapcsán már jópáran megállapítoták hogy az elektromágneses mezőt gerjesztő vagy rádiófrekvenciát használó berendezések károsak.

Bill Gatest megnézném azért mint órát vagy rádiót :)
2004. jún. 24. 18:14 | galéria | válasz | #2
én igen. bár mondjuk, ha a M$ fejleszti.... nehogy beálljon a kék halál...
Lacc  
2004. jún. 24. 17:54 | galéria | válasz | #1
Lehidalok :D Én nem fogok ilyesmit aggatni magamra az is ziher.