Egyre több országban ellenőrzi az állam az internetet
2004. június 23. 18:21, szerda
A Riporterek határok nélkül nevű szervezet legfrissebb felméréséből kiderül, hogy a világon nagyon sok országban érvényes egy új mondás, miszerint állami bilincsben vergődik a világháló.

Hirdetés

A szervezet új, Az internet megfigyelés alatt című jelentésének egyik legszembeötlőbb megállapítása, hogy már nemcsak a diktátorok és a diktatúrák által irányított, hanem egyre több demokratikus országban is szigorítják a világháló ellenőrzését. A Riporterek határok nélkül szervezet a dokumentum nyilvánosságra hozásával egyidejűleg a kínai Huang Qinek ítélte oda az idei évi Szabadság az interneten díjat. A "kiberdisszidens" immáron négy éve ül börtönben, azért, mert egy weboldalon kritizálni merészelte a kínai kormányt.

A szervezet 60 országban vizsgálta meg a világhálón tapasztalható sajtószabadságot. A szakemberek egyik legfontosabb megállapítása az, hogy a 2001. szeptember 11-i, egyesült államokbeli merényletek óta szinte kivétel nélkül minden államban jelentősen megnyirbálták a felhasználók, a weboldalak üzemeltetői és az online sajtóban dolgozó újságírók jogait. Sok állam például a szabad információáramlás miatt félteni kezdte a tájékoztatásban betöltött monopolhelyzetét.

Vannak más érdekességek is. Így például amíg Kubában már magát az internet-elérések számát és módját is erősen szabályozzák, addig Kínában a világhálóban látják a gazdasági növekedés egyik lehetséges motorját és alapját. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan Kína a világ legnagyobb börtöne a kiberdisszidensek számára. A kommunista országban jelenleg 63 embert tartanak fogva azért, mert az államra nézve káros véleményeket terjesztettek az interneten. Hasonló okokból Vietnámban hét, a Maldív-szigeteken három, míg Szíriában két embert börtönöztek be a hatóságok.

Leginkább egyébként nem magának az internetnek a fizikai elérését korlátozzák a hatóságok, sokkal inkább megpróbálják minden lehetséges módon kiszűrni, kiemelni az online tartalmak közül a rájuk nézve károsakat. A szervezet pontosan emiatt kritizálja az országokat, mert szerintük az online sajtószabadságot sokkal kevésbé védik, mint az írott és a más elektronikus médiumokban lévő sajtószabadságot.

Ráadásul sok olyan eset is van, amikor a hatóságok különböző indokokra hivatkozva, mint például a gyermekpornográfia, a terrorizmus, a szélsőjobboldal, vagy a szerzői jogi törvények megsértése elleni harc, megsértik a szabad véleménynyilvánításhoz és a magánélethez fűzödő jogokat. Legtöbbször azonban ezek a hatóságok által megelőzőnek mondott intézkedések nincsenek összhangban a törvényekkel.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. jún. 28. 01:10 | válasz | #13
Á, kár illuzionistának lenni.
A nagybetűs Ember mindig is Ember.
De alán az UFÓk, géntechnika, érzele nélküli robotok világa elhozza a rombolás nélküli idilli falansztert.
Anti ámen.
--
Tehát kár hinni abban, valami változott.
Igen, ma is_hihetetlen_embertelenségek folynak a világban, a XX.század is erősen sőtétnek tűnik; szerintem erősen kétoldalú: volt technikai fejlődés a tucatnyi írtás mellett.
Ne kivánd vissza a középkort, mikor átlag életkor talán 30 volt, mert meghalhattál pár igen fájdalmas betegségben, olyannban, amit ma akár játszi könnyedséggel gyógyítanak.
Amikor az egyház, vallás volt az elnyomó, népírtó.

Tanulság:soha se könnyű.
De ma talán - ha jól helyre születsz, tényleg szerencséd van, ezerszer jobb lehet pirinyó életed, mint régen az arisztokratáknak.
2004. jún. 28. 01:01 | válasz | #12
a kínai Huang Qinek ítélte oda az idei évi Szabadság az interneten díjat. A "kiberdisszidens" immáron négy éve ül börtönben, azért, mert egy weboldalon kritizálni merészelte a kínai kormányt.
Nagyon loál a cikk.
Úgyanis Kínában demokrácia van, 20 éve változoztt a világ.
Természetesen.__

Tetsuo  
2004. jún. 26. 02:03 | válasz | #11
Laci73, a színtíszta igazságot említi. Figyeljétek szavait!
Rosco  
2004. jún. 25. 10:00 | válasz | #10
Még is csak Kína az az ország, ahová a multik menekítik az üzemeiket az adók és a dráguló nyugati munkaerőpiacok elől. Őket csak a profit érdekli, Kína pedig a vadkapitalista eszközöket is implementáló kommunista gazdaságpolitikájával szépen kihasználja ezt. Ez pedig csak úgy működik tökéletesen, ha mindent kontrollálnak. Az internetet, az utcákat, a kávézókat, a piacokat... minden olyan helyet, életteret, ahol a társadaloom tagjai megfordulnak.
A kérdés az, hogy ez a Kína mikor inti be a fuck finger-t a világ "vezető hatalmainak"...
Laci73  
2004. jún. 24. 18:41 | galéria | válasz | #9
Az Internet mára már egyértelmű eszköz a multi-globális világrend urainak kezében. Három fő funkciót lát el: pénzt csinál, agyat mos, és ellenőriz.

Gz8: Sötét korban élünk barátom. Két gazdasági érdekből kirobbantott világháború, éhínség és betegségek sújtotta kontinensnyi területek, haláltáborok, atombomba, jelen pillanatban a világ lakosságának 84%-a szegény, miközben kevesebb mint 1% birtokolja a világ öszvagyonának több mint 50%-át !!! De ne menjünk messzire: Te nem tudod mik történtek alig tíz éve a Jugó határ túloldalán. Úgy fog szétpattani ez is mint a buborék.
2004. jún. 24. 10:46 | galéria | válasz | #8
igen van benne valami , de pont az internet az ami alkalmas elég széleskörű demokrácia kiépítésére .. mivel ha 10 millióan nem is férnek be a parlamentbe majd neten át szavazhatnak ..

persze ez elvileg jó . .gyakorlatilag csak a férfiak :DD

a türannoszok meg a multik
kev  
2004. jún. 24. 09:36 | válasz | #7
Egyetértek Praetor szavaival.
gz8  
2004. jún. 24. 07:55 | galéria | válasz | #6
Én azért nem lennék ennyire biztos abban, hogy a sötét középkor ennyire jó volt. Se egészségügy, se emberi jogok (már ha szélesebb néprétegeket vesszük), török és tatár dúlás, önkényeskedő kis- és nagyurak, pestis és kolera. Tovább is van, mondjam még?
2004. jún. 24. 01:14 | válasz | #5
Hja.
A "demokrácia" eufóriájában megvezetettekké és becsapottakká válunk/váltunk. Bár mit is lehetne várni egy olyan földgolyótól, ahol az államok több mint fele az amerikai (egyetlen gazdasági/politikai) hegemónai részét képezi.

Ez a jelenség Athénban is igen hamar felütötte a fejét. Jelenleg a napi politikában is látható a kontroll beszivárgása, a cenzúra és a diktatórikus jellegű intézkedések megjelenése. Szomorú.
Idő kérdése és felüti a fejét a türannosz, mint Athénban. Kis idő és megbukik. Aztán kezdődik előről.

A "terrorizmus" (ha létezik ilyesmi, tekintettel a "terrorcselekmények" elrendelőinek ködös kilétére) ennek a kétes rendszernek egy természetes ellenreakciója. A manipuláció és a korlátozott véleménnyilvánítás, a politikai ködösítés, egyes etnikumok elnyomása mind a terrorizmus alapfeltétele és gerjesztője.

Jelenleg is fasizmus és kommunkizmus van, csak a tömegek számára fogyaszthatóbb formában. Néha visszakívánom a "sötét" középkort. Ehhez képest nem biztos hogy sötétebb volt. ;P
2004. jún. 24. 00:16 | galéria | válasz | #4
utána megkísértene mao szelleme :))
mondjuk az tényleg elég durva hogy mindenre ráfoghatják a terrorizmust... ez már amerika.
2004. jún. 23. 19:25 | galéria | válasz | #3
na ezaz :^!
Lacc  
2004. jún. 23. 18:34 | galéria | válasz | #2
Ha tudnék kínaiul most jól elmennék néhány kínai fórumra és szidnám a kormányt ahogy csak tudnám. Már csakazért is :P
Lacc  
2004. jún. 23. 18:33 | galéria | válasz | #1
pff