Már Bulgáriában is támadják a Microsoftot
2004. június 17. 23:18, csütörtök
Ivan Ivanov és Stoicho Katsarov, a DBS (Demokraták az Erős Bulgáriáért) bolgár párt két országgyűlési képviselője szófiai sajtótájékoztatójukon a bolgár versenyjogi törvények megsértésével vádolták meg az amerikai szoftveróriást.

Hirdetés

Két bolgár képviselő is panasszal élt a Microsofttal szemben. Az akciót támogatja a Bolgár Internet Társaság is, amelynek elnöke, Veni Markovski az elmúlt hétvégén a Wizards of OS nevű berlini rendezvényen üzletpolitikája miatt éles hangon kritizálta a redmondi céget. A támadás egyaránt irányul mind a Microsoft Bulgaria, mind pedig az anyavállalat ellen.

Ivanov és Katsarov is részt vesz annak a törvénynek az elkészítésében, amelyik lehetővé kívánja tenni a közigazgatásban a hivatalok és az intézmények számára a nyílt forráskódú szoftverek használatát. A törvénytervezetet éppen ma vitatta meg a bolgár parlament szállítási és telekommunikációs bizottsága.

A botrány akkor tört ki, amikor kiderült, hogy a kormány megbízásából üzemeltetett e-kormányzati portál kötelezővé teszi a felhasználók számára a Microsoft-szoftverek használatát, illetve azok telepítését a számítógépeikre. Vagyis konkrétan, aki használni akarja az oldalt, az kénytelen felinstallálni a számítógépére például a .NET Framework 1.1-es programot. Szintén hasonló követelmény az Internet Explorer megléte is. Ezek a kitételek azonban sértik a bolgár versenyjogi törvényeket - véli a három tiltakozó. Kérdéses még, hogy az anyavállalat vagy a Microsoft Bulgaria vétett-e a jogszabályok ellen, illetve, hogy a bolgár kormánynak, mint megbízást adónak a felelőssége megállapítható-e.

De a tiltakozók azt is a Microsoft szemére vetik, hogy a szoftverei sérülékenyek, tele vannak hibákkal és kritizálják azt is, hogy a vállalat az operációs rendszereit csak a Windows Media Player médialejátszó és az Internet Explorer internetes böngésző programmal együtt teszi hozzáférhetővé. Ez pedig szintén ellentétes a bolgár versenyjogi törvényekkel.

Markovski egyébként úgy véli: a bolgár hatóságoknak példát kellene venniük az Európai Unióról, amely fellép az ilyen törvénysértések ellen. Mint ismeretes az Európai Bizottság idén márciusban kimondta, hogy az amerikai vállalat gyakorlatilag monopolhelyzetet teremtett, ezzel megsértette az európai uniós jogszabályokat és 497 millió eurós pénzbüntetést szabott ki a céggel szemben. A testület álláspontja szerint a Microsoft az asztali operációs rendszerek területén szerzett pozícióját használta fel arra, hogy piacvezetővé lépjen elő a médialejátszó programok területén is. (Ha egy felhasználó bármilyen verziójú Windows operációs rendszert telepít kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy a számítógépére feltelepül a Windows Media Player nevű médialejátszó is, akkor is, ha azt ő nem akarja.) A Microsoft mindenesetre fellebbezett az európai uniós döntés ellen.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Pyx  
2004. aug. 25. 20:32 | galéria | válasz | #30
Bulgária lulez :o
2004. jún. 20. 01:23 | válasz | #29
Mondasz valamit. Bár ha belegondolunk, hogy a .NET FrameWork kb egy technológiai "háttérnek/előfeltételnek" minősül, ami szükséges bizonyos szolgáltatások eléréséhez, akkor máris nem valósult meg az árukapcsolás. Analógia lehet az autó és motorjának a viszonya. Miért nem készít a BMW az autóiból motor nélküli verziókat, mikor én mercédesz motorral akarom járatni az M5-öst... ;o)

Figyelembe véve Pheel állítását (amennyiben valós): "Viszont tudni kell, hogy a .NET FrameWork ingyenes és létezik Linuxos/Unixos/ahogy tudom MAC-es átirata is"
Ez esetben a platformfüggetlenség is adott, ami megint erősíti az M$ pozicióit.

Nem vagyok egy M$ fan (sőt), de a bíróság majd eldönti, hogy történt-e jogsértés.

Bulgáriában is elindult a jogszabályok harmonizációja, és az ottani jogszabályok is az uniós ajánlások alapján alakulnak. Valszeg az EU versenyjoga már erősen jelen lehet Bulgáriában is.

Ha az Európai Bizottság megnyeri a pert az M$-el szemben, akkor Bulgáriában is nagy eséllyel hasal el az M$, főleg ha hasonló tartalmú periratot nyújtottak be. Márpedig a Bizottságnak komoly érvei vannak. Nehezen fogja magát kimosni a Redmondi cég.
zsiger  
2004. jún. 19. 14:31 | válasz | #27
Nem csak az a baj, hogy benne van pár dolog! Hanem hogy eltérítik a szabványokat. A szabad szabványoknak létrehozzák a kis belső megfelelőit, és nem engedik, nem teszik lehetővé, vagy egyéb módon gátolják, hogy más program is használni tudja. Na ez a baj. (És közben a saját programjaik "bénák", nem igazán veszik figyelembe a kicsit is "extra" felhasználói igényeket, csak ott, ahol ez kimondottan marketing-előny.)
zsiger  
2004. jún. 19. 14:24 | válasz | #26
És nem véletlenül az OK-ra nyomtál?
Pheel  
2004. jún. 18. 22:36 | galéria | válasz | #25
Én egyszer direkt ezzel szórakoztam, hogy nem kértem. És csodák csodája, nem rakta fel. Fura...
Cat  
2004. jún. 18. 22:31 | galéria | válasz | #24
igen igazad van, nálam is igy volt
most telepítettem ujra egy másik gépen wint, direkt nemet nyomtam hogy ne rakja fel - a reklámok jórésze manapság flash, és mivel flash honlapot alapbol nem nézek meg, nincs rá szükségem.
Még pár honlapon megkérdezte, utána már azt láttam hogy felmászott magától... érdekes
2004. jún. 18. 20:49 | válasz | #23
lehet, hogy nagyon láma vagyok hozzá, de egyszer kiírta nekem a win, hogy nem található flashplayer vagy valami hasonló. nem tom mit írt ki. legnagyobb meglepetésemre legközelebb amikor azon az oldalon jártam már ment.. semmire nem kérdezett.. de akkor miért jött a hibaüzenet? na most ha ez az alapbeállítás akkor hááát hmmm... lehet hogy neked van igazad. (de akkor visszatérve az ecceri felhasználóra - hol marad a rendszer védelme...)
csak akkor vagyok win alatt amikor winmorphot használok.. akkor is kell néha net..:)
Pheel  
2004. jún. 18. 19:56 | galéria | válasz | #22
"pl a flashplayer tök magától mászik fel a windowsos gépre"
Baromság. Alapértelmezésben rákérdez. Ha beállítod, hogy ne kérdezzen, akkor van így.

A többire lusta vagyok reagálni :)
2004. jún. 18. 18:39 | válasz | #21
még senki nem látja át akkor? nem az a gond, hogy a windows tartalmazza a mediaplayert/ie-t, hanem, hogy a userek nagy többsége nem cseréli le!! inkább szív egy kicsit az ecceri felhasználó, de nem keres másikat. ezért perelik a microsoftot mindenhol, mert már alapból ad egyet. valóban, ha meg nem lenne benne akkor meg az ecceri felhasználók hőzöngenének, hogy akkor most hol van, nehogy má' ezt is külön kelljen megvennem..
kedves stukov, kde tényleg baromi sok mindent felrak, de az összeségében nem is olyan hatalmas.. nem kell felpakolnod a játékokat, meg taskbar progikat. a library filejai meg a kde alap függőségeinek felpakolása után elmegy az, csak akkor ugyanolyan fapados lesz mint egy frissen felpakolt windóz. itt jönnek képbe a disztribóciók: alapból két három (egész jól beállított) media lejátszó is rendelkezésre áll és a kedves user VÁLASZT, hogy melyik tetszik neki.. itt a lényeg, nem egy darab mindenható mediaplayer települ a gépedre. sőőőt! azon kívül amit a linux disztribóció telepít még pakolhatsz föl annyit amennyit a wincsid elvisel. ugyanez a helyzet a böngészőkkel is. annyi kiegészítéssel, hogy mondjuk a kde-s konqueror webböngésző urambocsá' igencsak bugos, de legalább nem vonzza a vírusokat, mint az internet explorer.. (és mondjuk nem telepít mindent automatice. pl a flashplayer tök magától mászik fel a windowsos gépre..javítsatok ki ha tévedek.)
stukov  
2004. jún. 18. 16:52 | válasz | #20
lehet, hogy buta vagyok.... En a kde-nel az olyan hulyesegekre gondolok, mint jatekok, meg nemtommilyen taskbar progik... ezek egyben kellenek , hogy a kde felmenjen. Csinaltam mar ilyet.
Pheel  
2004. jún. 18. 15:06 | galéria | válasz | #19
"Másrészről a .Net szerveres technológia feltételezi, hogy a kliens gépén is m$ termék van. Magyarán egy hátrányos diszkiminációt hoz létre a nem m$ terméket használókkal szemben. És pedig a szabályos kokurencia elvét sérti. Vagy ismét tévedek?"

Hmm. Érdemes kicsit más szemszögből is vizsgálódni. Az ASP.NET alapú fejlesztés tényleg megköveteli, hogy .NET FrameWork legyen telepítve azon a rendszeren, ami igénybe kívánja venni az adott webes szolgáltatást. Ennek az az oka, hogy az ezzel az eszközzel készített szolgáltatások jóval sokrétűbb és kényelmesebb felületet nyújtanak a felhasználónak és a fejlesztőnek egyaránt, mint a szokásos értelemben vett webszolgáltatások.

Viszont tudni kell, hogy a .NET FrameWork ingyenes és létezik Linuxos/Unixos/ahogy tudom MAC-es átirata is, tehát nem korlátozza olyan mértékben a felhasználót a szabad oprendszerválasztásban, mint itt próbálják beállítani.

Na persze ettől még lehetett volna más környezetben is fejleszteni, csak akkor valószínűleg kevesebbet tudna a rendszer és/vagy lassabb lett volna a fejlesztés.

A Java Appleteket tartalmazó weboldalak is elvárják a JVM jelenlétét, azzal kapcsolatban mégsem sopánkodik senki. Érdekes.
sacy  
2004. jún. 18. 14:48 | válasz | #18
"A botrány akkor tört ki, amikor kiderült, hogy a kormány megbízásából üzemeltetett e-kormányzati portál kötelezővé teszi a felhasználók számára a Microsoft-szoftverek használatát, illetve azok telepítését a számítógépeikre. Vagyis konkrétan, aki használni akarja az oldalt, az kénytelen felinstallálni a számítógépére például a .NET Framework 1.1-es programot. Szintén hasonló követelmény az Internet Explorer megléte is."

Mi ez, ha nem árúkapcsolás? És ezt a törvény bünteti. Vagy tévedek?
Nem arról van szó, hogy melyik a jobb oprendszer, hanem a M$ termék megvásárlásakor "ingyen ;-)", olyan dolgokat kapok, amire nem tartok igényt.
Másrészről a .Net szerveres technológia feltételezi, hogy a kliens gépén is m$ termék van. Magyarán egy hátrányos diszkiminációt hoz létre a nem m$ terméket használókkal szemben. És pedig a szabályos kokurencia elvét sérti. Vagy ismét tévedek?
k0zi  
2004. jún. 18. 13:49 | válasz | #17
Ezt a baromságot. Ha nem tetszik az IE rakj fel mást. Senki sem kívánhatja, hogy a saját termékembe a konkurencia programját rakjam. Ha pedig nincs benne akkor meg a user panaszkodik, hogy nincs benne. Ilyen hülyeségeken pereskedni. Nem kötelező Windowst se használni, van Linux.
Másik dolog, a biztonság. Ha a user nem rakja fel a frissítéseket akkor a többi OS is ugyanolyan hibás marad.
Erről ennyit.
NASA  
2004. jún. 18. 13:46 | válasz | #16
Gyerekek, pici gyermekeim, tanuljátok már meg, hogy a disztribució a kernelre épülő programokból álló komplett rendszer, míg a Linux mindig magát a kernelt takarja...
Egyébként meg akinek nem tetszik, az meg használjon Gentoo disztribet: Az mindent leszed, s magának befordítja, így nem előre elkészített konzervet kapsz...
gonz  
2004. jún. 18. 13:25 | válasz | #15
"...igaz, hogy a telepiteskor lehet, valasztani, hogy miket akarok, ..."

Ezaz, hogy linuxnál választhatsz, windowsnál meg alapból feltelepül egy csómó szar(pl wmp, ie)
Greg!  
2004. jún. 18. 12:45 | válasz | #14
497 millio euro? Annyibol megveszed egesz Bulgariat! :))
rulz  
2004. jún. 18. 12:31 | válasz | #13
>Nem az a baj, hogy vmi nem hibátlan, hanem ha késve javítják.

Hogy is van a bind-del, és a 4-5 éve benne lévő hibákkal? Vagy a kernelben (!!!) szintén több éve ott figyelő bugokkal?
dennis  
2004. jún. 18. 12:28 | válasz | #12
Most egyébként nem az a gond hogy .Net -es az oldal és azért nem megy más oprendszeren? Csak akkor minek csinálták .Net-esre??
Itt szerintem nem kötelez
senkit semmire a Microsoft, az meg hogy belerakja a saját lejátszóját (media player) és böngészőjét teljesen jogos, egyébként meg ha nemtetszik lehet helyette mást használni ugyanúgy mintha benne sem lenne
af16x  
2004. jún. 18. 10:57 | válasz | #11
stukov!
Te buta vagy.
1. Itt az a probléma, hogy nem szedheted le, mert az egyik nélkül nem fut a másik.
Felraksz egy 5M-s programot erre kell még hozzá 2G hely, hogy minden szükséges mellé menjen. A KDE-nél sokkal kevesebb, ráadásul ha leszeded akkor lejön minden, ellenben a windowsnál.
2. Nem az a baj, hogy vmi nem hibátlan, hanem ha késve javítják. linuxon 1-2 nap. windowsnál több hónap.
asdfgh  
2004. jún. 18. 10:28 | válasz | #10
Költségvetési előirányzat: 10 milliárd forint - Microsoft megbüntetése.
Azért részben igaza van.
stukov  
2004. jún. 18. 10:27 | válasz | #9
Ha nem lenne benne explorer, akkor meg azer rinyalnanak, hogy az internet koraban kulon kell felrakni a bongeszot! Kulonbenis menem jo az iexplorer...teljesen folosleges massal szarakodni.
stukov  
2004. jún. 18. 10:25 | válasz | #8
De baze, ha en felrakok egy linuxot, meg hozza valami gui-t, pl KDE -t, akkor azzal egyutt egy csomo szar feltelepul, szazszor tobb, mint a windowsnal, igaz, hogy a telepiteskor lehet, valasztani, hogy miket akarok, de van egy csomo dolog ami vagy megy egyutt, vagy egyik sem. Meghogy hibas a windows...naes? a linux nem? 2 napja olvastam, hogy egy 20 soros sript megfekteti az egesz 2.6-os kernelt...
JZO  
2004. jún. 18. 09:11 | válasz | #7
Nevetséges kifogások, ez hogy benne van a Media Player és az Internet Explorer. Naés??? Ez egy kényelmi szolgáltatás a user felé, aki megveszi a Windowst, hogy legalább már nem kell ezt is külön betelepíteni. Ha tényleg akarna, hazsnálna más programot, de ha nekimegfelele, akkor a user csak jól járt, mert nem kell még külön azt is vennie. Így sem túl magas a szoftver vásárlási kedv...
kev  
2004. jún. 18. 08:44 | válasz | #6
Mindenki csak fejni akarja a Microsoft-ot :)))
2004. jún. 18. 07:22 | válasz | #5
lola..:

"A Harvardról és a Yaleről jött több tucat hiénának semmi köze Bulgária belügyeihez. Ennyi."

Dehogynem! Majd lesz, ha az M$ pereskedni fog!... :-D
sacy  
2004. jún. 18. 07:14 | válasz | #4
"Vagyis konkrétan, aki használni akarja az oldalt, az kénytelen felinstallálni a számítógépére például a .NET Framework 1.1-es programot. Szintén hasonló követelmény az Internet Explorer megléte is."

Ez itt a gond! Nem a névvel van baj. Legyen a szerveren olyan oprendszer amilyet akarnak, de a kliensek gépén hadd legyen már az, amit a tulajdonsa akar.
lola..  
2004. jún. 18. 06:56 | válasz | #3
A Harvardról és a Yaleről jött több tucat hiénának semmi köze Bulgária belügyeihez. Ennyi.
Tetsuo  
2004. jún. 18. 01:41 | válasz | #2
Néhány bolgár ügyvéd mit kezd a Harvardról és a Yaleről jött több tucat hiénával??
2004. jún. 18. 01:31 | válasz | #1
"Ha egy felhasználó bármilyen verziójú Windows operációs rendszert telepít kénytelen szembenézni azzal a ténnyel, hogy a számítógépére feltelepül a Windows Media Player nevű médialejátszó is, akkor is, ha azt ő nem akarja"

Ez eszméletlen!!!! Legközelebb a nevébe kötnek bele?