A felhasználók többsége másolt játékokkal játszik
2004. június 15. 11:07, kedd
A hírnévre különböző másolásvédelmek megalkotójaként szert tevő, és a digitális tartalmak védelméért lobbizó Macrovision által finanszirozott kutatás szerint a felhasználók többsége másolja a játékokat.

Hirdetés

A felmérés szerint a számítógépes játékokkal játszó felhasználók többsége nem veszi meg az eredeti CD-ket, hanem másolt CD-lemezeket használ. A Macrovision szerint mindezért főleg a különböző fájlcserélő hálózatok vonhatók felelősségre, és a vállalat főként ebben látja okát annak is, hogy az elmúlt időszakban ismét emelkedett a másolt szoftverek aránya és száma.


A felmérés készítésekor összesen 2219 számítógépes játékost kérdeztek meg, és 52 százalékuk elismerte, hogy szinte mindig crackelt, vagyis feltört szoftvert használ. A megkérdezett személyek 15 százaléka ráadásul az elmúlt két esztendőben legalább 15 játékot használt illegális CD-vel. A Macrovision természetesen az eredmények tükrében igazolni látja azt, hogy miért is van szükség a különböző másolásvédelmekre, mint például az általa kifejlesztett Safe Disc-eljárásra.

A vállalat úgy véli, hogy csak jó másolásvédelem használata esetén van esély arra, hogy az újonnan a boltok polcaira kerülő számítógépes játékokat átmenetileg ugyan, de megvédjék a feltöréstől és az illegális másolástól. Ez már fél siker, ugyanis a felmérésből az is kiderült, hogy a játékosok egyetlen játékra sem várnak 6 hétnél többet, tehát ha egy játék illegális, feltört másolata a megjelenés utáni első hetekben nem tudna felkerülni az internetre, akkor a kiadók és a forgalmazók forgalma máris jelentősen növekedhetne.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Mice  
2004. jún. 20. 03:13 | válasz | #123
biztos van, csak szerintem nem szoftverekkel kereskedik...
2004. jún. 18. 22:11 | galéria | válasz | #122
ut2k4 .. hát a sima ut feelingesebb még mindig .. onslaught elmegy .. de valahogy nem az igazi :=|
2004. jún. 18. 22:09 | galéria | válasz | #121
nem hiszem el hogy 1 épkézláb közgazdászuk nincs .. hisz ha ugyan ezt amit te leírtál kitalálják a kisiskolások is .. akor nekik mért nem esik le ? vagy lehet hogy ennyire rossz ott a tengerentúlon ?
2004. jún. 17. 16:20 | válasz | #120
Igaza van szurmakotiumnak, ez a dolog rég nem az árakról szól, sokkal inkább egy hozzáállásról.

Egy másik portálon pl. a Haegemonia megjelenésekor tucatnyi embernek az volt a legnagyobb gondja, hogy a megrendelt limited edition-je "késik" a warezhez képest. Meg lehet venni azt a szoftvert, akarat kérdése.
Láttam én már levlistán 800, értsd: nyolcszáz forintos regisztrációjú magyar util regszámáért könyörögni.
Ugyanezen a levlistán a napokban bukkant fel HL-kód utáni rimánkodás. Mennyi a HL boltban? 2000? Vagy még annyi se? Akkor most miről beszélünk?

U.i.: Hány ember játszik az UT2004-gyel és hánynak van meg eredeti verzióban? Mert a manapság megjelent játékok közül az UT2004-re pl. egész biztosan nem lehet azt mondani, hogy nem éri meg a pénzét.
2004. jún. 17. 16:08 | válasz | #119
Hmmm, milyen szabad szoftvert ismersz, ami felveszi a kereskedelmi forgalomban kapható játékokkal a versenyt? Mert én egyet sem.

Talán ne keverjük már a gizikét a fazonnal, jó?
2004. jún. 17. 11:48 | válasz | #118
Egyébként meg egy átlag ember havi 52-70 Ezer Pénzből Hogy engedhetne meg magának 10000-ért egy szoftvert? Hogy ez luxuscikk? Várd ki, majd megveheted olcsóbban?
És minden ember egyenlő mi?
A Gazdagabbak továbbra is "gazdagabbak"
De ez már talán nem is ide tartozik.
2004. jún. 17. 11:37 | válasz | #117
Hidd el matekolnak. Megeri nekik, van eleg luzer es jomodu aki megveszi ilyen aron is.
Ha olcsobban tobb fogyna es nagyobb love lenne, akkor olcsobban adnak es tobbet keresnenek. Szerinted miert nem csinaljak. Nem szeretik a penzt?

(es kulonben is, mi az hogy normalis vagyok-e? akurvaanyad, de azert nincs harag?)
2004. jún. 17. 11:36 | válasz | #116
a gyártó saját joga mennyiért ad egy software-t mivel szellemi termék igy előállítási költségről nem lehet beszélni. ha kétmillióért ad egy doom3-mat és te inkább lemásolod akkor meg jobban börtönbe tud dugni mert őt ennyitől szabadítottad meg.
2004. jún. 17. 11:12 | válasz | #115
Hi!
Az árakról csak annyit, hogy engem nem érdekel. Sírnak a gyártók, hogy "jaj illegális és ez meg akarjuk szüntetni" HAZUDNAK!!!
LÓVÉT AKARNAK KOVÁCSOLNI!!! Ha az illegalitás megszüntetése lenne a cél, nem kerülne 10000-be egy játék sem.
Ezért, én nekem nincs lelkiismeretfurdalásom, ha egy illegálisan szerzett játékkal játszom. Majd X év múlva, amikor megvehető árban lesz, (Pl Diablo2-t 2900-ért vettem meg néhány hónapja, még ha nem is játszom már nagyon vele mostanság) megveszem. És elmondhatom, hogy megérdemeltem a game használatát, és csak az ÁLSZENT uzsorásoknak nem adtam ki fölöslegesen pénzt.

Erről ennyit
spR  
2004. jún. 17. 09:12 | válasz | #114
Hát sztem pont fordítva van. A piac túltelítettsége, meg a csökkenő eladások miatt a kiadók megpróbálnak minél bizotsabbra menni, és csak a 'tutiba' befektetni. Ez pedig automatikusan folytatásjátékot illetve filmlicensz játékot jelent, ezeknek a marketingköltésge meg sokkal kisebb, mint egy teljesen új, még ismeretlen márkáé. Ha megnézed, a filmiparban is kb hasonló folyamatok vannak, láthatod a filmfolytatások számán is.
Lame  
2004. jún. 17. 00:28 | válasz | #113
Azert a magyar arakrol annyit, hogy En pl a Starcraftot meg vagy 3-4 eve vette meg Becsben kb 200 forintert. Ami akkor megy egy irhato CD-nel is olcsobb volt.
Ahhoz kepest meg lehet nezni, hogy MOST itthon mennyiert tudnad megvenni!
2004. jún. 16. 22:21 | válasz | #112
Jaj b.meg, nem ettől omlik össze a nemzetgazdaság.
Én még mnidig azt látom, kézelfoghatatlan dolgokért - szoftver - ennyi komoly büntetés a fizikai világban... ja, mert a pénz.Aha!

aaaaa  
2004. jún. 16. 21:17 | válasz | #111
És miért sikertelen ? Mert ötlettelen vacak, és csak azért csinálják, hogy legyen, hátha valami hülye megveszi. Mint a zenei albumok 90%-a. Szerintem csomó olyan albumot képesek kiadni, amit még az előadója sem szívesen hallgat meg, csak hátha bejön, mert ha valamit reklámoznak, akkor azt meg is veszik néhányan, ha jó a reklám , még ha a termék egy nagy 0, akkor is. (Sajnos.)
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 16. 19:31 | válasz | #110
"A kiadó haszna a kockázat ára"
A warez meg a vasarloi kockazat a'ra. Minek megvenni ha utolag kiderul hogy szar.
spR  
2004. jún. 16. 18:45 | válasz | #109
Te nem véletlenül magyar_ember2 vagy? :)))))

Egyébként alant elhangzott az igazság. A kiadók állják a fejlesztés költségeit, a fejlesztők ebből élnek, plusz royalty-t kapnak egy bizonyos eladott példányszám felett. Aztán azt sem szabad elfelejteni, hogy 1 sikeres gaméra jut kb 6-7 sikertelen is, azokat is a sikeres játék tartja el. Szóval nagyon gyorsan kijön a 10-11 ezer Ft-s ár, az más tészta, hogy ez nem a magyar fizetésekhez van szabva.
Mice  
2004. jún. 16. 17:53 | válasz | #108
persze
most őszintén normális vagy?
nézz meg egy nfsu-t

ott van az ára a plafonon kismilla és egy ismerősöm van aki warezban nyomja. mind pont azért mert ennyit ők sem raknak zsebpénzből ki

namost ha veszek 40-et akik komolyabban nyomják és nemfizetnek érte, akkor mennyi a bolt haszna? 0 HUF adnák olcsóbban és és máris 200000 haszon lenne rajta

az EA anno beharangozta, hogy GOLD lett az nfsu mert hogy vagy 5 milla user vette meg a világon

amekkora letöltés értéket ért el a deviance meg a többi a nocdpatchhel, ha azokra a userekre csak 2ezer forintot számolnék máris többmilliárdja lenne plusszba

warcraft3 ról meg annyit, hogy megnéztem a demót meg a szokásos kilépéskori reklámot és felcsigázott mint állat. előkotortam a teljest és tetszett? egy fenét az első két nap után elkezdte gyűjteni a port majd szerencsésen össekarcolta magát. ezért a 2 napért adtam volna akkor és ott 13ezret??

bevételmaximumra mennek?? egy nagy ló soxorosító szervet azt. ha egy kicsit is matekolnának 20szor ennyi lenne a bevétel
Frank99   2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 02. 08. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. jún. 16. 15:36 | galéria | válasz | #107
amilyen nullák mostanában a játékok, nem is csodálom...

egy szarért nem fog az átlag magyar (és ahogy látom az átlag jóval gazdagabb külföldi sem) 10.000-et adni egy játékért....
putya  
2004. jún. 16. 14:47 | válasz | #106
Az emberi tudás az emberiségért!
Szerintem ez csak azért lett kitalálva hogy a kiadók növeljék a bevételeiket, mert ugye ha nem lenne zsíros nyeresége alapból akkor kijaza barom aki csinálná?
Stukov  
2004. jún. 16. 13:19 | válasz | #105
4 db eredeti jatekom van: WarCraft 2, StarCraft+BroodWar, HalfLife, Diablo 2+LoD. A Diablot 4000-ert vettem, a tobbit 1990 -ert. A warcraftot nosztalgiabol, a StarCraftot azert mer az egyik kedvencem, a halflife-ot a cd-kulcs miatt, maga a cd egyszer sem volt a gepben. Csak azt a jatekot van ertelme megvenni eredetiben, amivel neten jatszik az ember, a tobbibol megfelelo a warez is. Neten a Cs- vel, meg DoD (day of defeat)-dal jatszok, mindkettohoz jo a HL kulcs... a tobbi jatek valahogy nem kot le, még varok a Warcraft3 -ra, maj egyszer azt is megveszem...
aaaaa  
2004. jún. 16. 12:29 | válasz | #104
Itt csak az a gond, hogy az ADIDAS-t és a Nike-ot stb. is tömegével hamisítjájk a Kínaiak, de a hamis Nike pólót vásárlót mégsem úgy állítják be, mint a társadalom szégyenét, sőt nem fenyegetik börtönnel, míg a másolt programot vásárlót minimum a sikkasztóval , tolvajjal egy szinten kezelik. A ruhagyártók is multik, nekik is sok kárt okoz a hamisítás, mégsem a végfelhasználókat akarják "levetkőztetni" és bebörtönözni, a kiadók meg az utolsó, (szintén végfelhasználó) kisembert is képesek gátlástalanul nyomorulttá perelni.
Tiby  
2004. jún. 16. 12:23 | válasz | #103
Én is másoltakkal játszok. De nem akarom megvenni boltba 10-20 ezerért csak azért hogy játszani lehessen vele. + úgy is megszerzem azokat a játékokat ami kell.
2004. jún. 16. 12:01 | válasz | #102
Szerintem a jatekok pont annyiba kerulnek mint amennyiert megeri oket arulni. Ha olcsobban tobb fogyna es tobb bevetel lenne, akkor olcsobban adnak. A kiadok/terjesztok se hulyek, bevetel maximumra mennek.
2004. jún. 16. 11:55 | galéria | válasz | #101
leírtam énis u. ezt ... és ha sokan így gondoljuk mért van még mindig 45% os SZJA és 25%os ÁFA basszátok meg ?!
2004. jún. 16. 11:54 | galéria | válasz | #100
sok hülye van .. és már a diliházakba is bekötik a netet
_hzx_  
2004. jún. 16. 11:17 | válasz | #99
aaaaa: Nem tudom, miért nincs. Gondolom, neked sem lenne, ha játékot akarnál fejleszteni. Lehet, hogy ha lenne egy kész játékod, amit eladsz, akkor összejönne ennyi pénzed, de sajnos itt előre kell :(

Btw, ez a pénz nem 100% -ban a fejlesztők bére. Annyi minden szirszarra kell költeni fejlesztés közben: a licenszelt engine -ek (grafikai motor, fizikai motor, Dolby licenszek, stb.)-től a takarítónő béréig: összejön az a pár milliós költség seperc alatt. Btw, a legdurvább, hogy még csak nem is a kiadó szakít legnagyobbat az üzleten: az állam elvisz minimum 30% -ot (ÁFA, vám, kiskutyafasza), a kereskedők, aki behozzák és kiteszik a polcra legalább ennyit, és akkor a 12.000 forintos játékból megmaradt 4800 forinton osztozik a fejlesztő meg a kiadó. Úgyhogy ha mindenképpen neki akartok menni valakinek, az ne a kiadó vagy afejlesztő legyen, hanem sokkal inkább a kisker meg az APEH :)
Cat  
2004. jún. 16. 11:10 | galéria | válasz | #98
szerintem a cikk is csöppet ironikus hangnemben irodott, már az első bekezdésből levághatod miről van szó: "a digitális tartalmak védelméért lobbizó Macrovision által finanszirozott kutatás szerint" és innentől kezdve hülye az, aki nem tudja helyén kezelni a dolgot
Cat  
2004. jún. 16. 11:08 | galéria | válasz | #97
csak tudod míg a szinművészeti főiskolára évente néhány embert vesznek fel, addig a műszaki főiskolákon/egyetemeken ahol a programozást tanítják többezren vannak egy évfolyamban (igaz ennek töredéke megy programozónak, de akkoris tény, hogy az arány a filmszinészek és a programozok között legalább 1:100hoz, ha nem rosszabb

és pont hogy a játékpiac a nagyobb, már most nagyobb szelete van a szórakoztatóiparban, mint a filmnek
asdfgh  
2004. jún. 16. 10:04 | válasz | #96
Elég sok igazság elhangzik itt a fórumon, a cikk hülyeségeit is kiemelve. A baj csak az, hogy ha ezt a cikket olyan olvassa aki nem járatos a témában, akkor ő a cikk alapján joggal gondolhatja a föld alja népének a warezolókat. Amúgy a pobléma szinte mindig a fizetésekkel van. Bár azt én sem értem, hogy miért kerül dupla annyiba az USA-hoz képest sok minden. (hardver is) Talán mert mindenki ott próbálja lehúzni a másikat, ahol lehet. (Néztem sok termék nagyker árlístáját, 30-40% árrés az átlag, ami egy kicsit sok...
Runo  
2004. jún. 16. 10:03 | válasz | #95
"Az pedig egy hülyeség, hogy a feltört játékokat kipróbálják a játékosok és megveszik ha tetszik nekik. Ugyanis ha megvan ingyen nem fognak ugyan azért fizetni is. A kipróbálásra ott vannak az ingyenes demó verziók."

Na most rögtön megcáfollak!!!!
Igenis megvettem az előzőleg illegálisan megszerzett játékokat, amik teccettek!!

És ismerek embereket,-én is köztük vagyok -, akik igenis az általuk alkotott szellemi terméket INGYEN terjesztik, mert örülnek, hogy segíthetik a szájbabaszott embertársaikat, akik nem havi 60.000 ft-ból kénytelenek megélni mint ő, és mégis illegálisan szerzik be a szoftokat.

No ezt jól megaszondtam :)
aaaaa  
2004. jún. 16. 09:50 | válasz | #94
Miért nincs ? A fejlesztő háromszor jobban megérdemelne 5 millót a három éves munkájáért, mint egyes híresebb színészek 20-30 milliót filmenként, max. fél éves munkáért. Ráadásul az 5 millió több fejlesztő között oszlik meg, a színészek meg egyedül zsebelnek milliókat. De ott legalább a "művészek" is kapnak egy "keveset" a bevételből. :)
Bár kétségtelen , hogy a játékok piaca jóval szűkebb, mint a filmes világé.
A kiadóknak az a nagy szerencséjük ,hogy van mire fogni az eladások visszesését. Természetes , hogy a másolás miatt kevesebb az eladás, de ha semmit nem lehetne másolni akkor sem lennének egetverően ötszörös eladások, ahogy a kiadók ezt hangoztatják. A sony Playstation egyértelműen a másolhatóságának köszönheti az eladási sikereit. A Nintendo 64 messze nem kelt el annyi példányban, pont a cartridge-es (nem másolható) megoldása miatt. Tudom ,hogy ez a fejlesztőket nem vígasztalja, de a világ ilyen, az emberek nem fognak megváltozni.
2004. jún. 16. 09:47 | válasz | #93
Nemtom' nálatok hogy megy a 400e-s gép, de nálunk valahogy nem tudja a gyerek kifizetni az "új kártyát", hanem kéregeti a szülőket/rokonokat, hogy ugyan adjanak már neki erre tápot.

Top game <> nem top game: és ha nem érdekel a régi játék? (tom', menyek' olvas' könyv)

OFF
Amúgy ha a kiadóknak az én véleményemre lenne szüksége: vegyenek fel néhány frissen végzett közgazdászt és halgassák meg a véleményüket.
_hzx_  
2004. jún. 16. 08:45 | válasz | #92
Na, végre valaki rájött :) A kiadó nem azért kell, hogy a fejlesztők a már kész progijukat a boltba juttassák (erre nyilván maguk is képesek lennének), hanem arra, hogy a fejlesztési költségeket megelőlegezze. Ma egy jobb játékot három évig fejlesztenek 5 millió dollárból. Nincs az a fejlesztő, aki ezt meg tudná előlegezni - ha meg nem lenne kiadó, a bankból kellene a pénzt kölcsönbe venni. A kiadó haszna a kockázat ára.
ooOOoo  
2004. jún. 16. 08:45 | válasz | #91
Master Of Magic Rules!!! :)
(Jó játékokért fizet az ember)
Darki  
2004. jún. 16. 08:41 | válasz | #90
Nos. Erdekesek a hozzaszolasok, csak azon csodalkozok, hogy senki nem szolt semmit a szabad szoftverekrol. Erdekes modon a szabad szoftverek ingyenesek, es mennyien hasznaljak oket. Es megis megirodnak valakik altal, mert azok sem a foldbol nonek ki (mint az ovodak es az utak :) ) Nos ezek az emberek, akik az ilyen szabad szoftvereket irjak vajon mibol elnek, ha nem kernek penzt a programjukert? Erdemes elgondolkodni kicsit ezen is.
2004. jún. 16. 02:57 | válasz | #89
Igen ez egy szép világnak hangzik, csak azt ne felejtsd el, hogy legtöbbször a kiadó pénzeli a fejlesztést is. +reklám, ezaz. Mondjuk egy évig fizetni afejlesztőcsapatot, iroda, rezsi stb, az nem két fillér. És hát ez az a miről szól a történet. Befektetésből a legnagyobb profit kisajtolása.

xxxman:"Azért ezt gonold át mekkora hülyeséget írtál! Szerinted az úthálózat, iskolák, óvodák stb. csak úgy előbújnak a földből????"
Jajj ne kacagtass.
Jövedelemadó, iparűzési adó, minden megvett cucc után az áfa!! (nem kevés), benzin adója, stb.
Na ezekből összejön, hogy évente kb 5-6 millát adok az államnak. És ha normális orvosi ellátást, óvodát/iskolát/tankönyvet akarok a gyermeknek még mindezen felül pengetnem kell.
Ez aztán az ár/érték arány, hmm?
...És én utak helyett csak kátyúkkal találkozom nap mint nap, nem tudom, te merre szoktál autózni...
-bocs az offtopicért
nenne  
2004. jún. 15. 23:42 | válasz | #88
Mondjuk az is hülye aki, egy ilyen közvéleménykutatáskor benyögi, hogy másolt progikkal nyomja...
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 15. 23:22 | válasz | #87
"Játszani nem létszükséglet."
Nekem se letszukseglet hogy te levegot vegyel.

"sokan a játékfejlesztő cégeket hibáztatják, hogy pénzt akanak keresni az általuk megírt programokkal."
Nem az a gond hogy akarnak, hanem hogy mennyit. Es ha nincs meg az altaluk elvart 99999999999999999%-os uzsoraprofit, akkor megfenyegetnek bilinccsel, torvenyeket hozatnak ellened. Hol mashol divat ez meg? A pe'kek, orvosok, autoszerelok talan megkovetelik toled hogy marpedig igenis 30szoros aron vedd meg a termekuket, szolgaltatasukat? Nem. Ha nem veszik dragan, adjak olcsobban. Ezt kell a kiadoknak is betartaniuk, mert ez a piac torvenye. Ha ezek ugy erzik hogy rajuk nem vonatkozik semmi, akkor miert kene hogy barmi is vonatkozzon a vasarlokra?

"Nekünk játékosoknak ahhoz semmi közünk, hogy ők mennyit keresnek illetve mekkora árréssel dolgoznak."
Nekik sincs semmi kozuk ahhoz hogy mi mennyit fizetunk a szajrejukert.

"Minden vállalkozás célja a profitszerzés, aki ezt vitatja az építsen inkább szocializmust Kubában."
A Kaiser-Hajdu bankrablo brigad celja is a profitszerzes volt, szal jo gyerekek azok, ugyan engedjuk mar oket szabadon...

"Az pedig egy hülyeség, hogy a feltört játékokat kipróbálják a játékosok és megveszik ha tetszik nekik. Ugyanis ha megvan ingyen nem fognak ugyan azért fizetni is."
Szarert nem is. Tessek minosegit alkotni! Ja, hogy az nincs... Hat akkor csodalkozni se kell.

"Félreértés ne essék: nekem is a Windowsom és az összes programom (beleértve a játékokat is) illegális."
Nekem nem, rakas jatekot megvettem eredetiben (nem cd mellekletkent), megse rinyalok itt hogy vegye meg mas is, ha mar en is kidobtam ra 1 csomo penzt.
2004. jún. 15. 23:06 | válasz | #86
Már majdnem elsírtam magam a játékfejlesztők sanyarú sorsán, de aztán eszembe jutott, hogy a kiadó nélküli shareware programozók (tisztelet a kivételnek) még pofátlanabb haszonkulccsal dolgoznak és sokszor még adót sem fizetnek utána. Engem felháborítanak az 50 dolláros képernyővédők, meg a 20 dolláros lottószám generátorok mobiltelefonra.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 15. 23:05 | válasz | #85
Te veletlenul nem az enterprise nevu bsa ugynok vagy masik nickkel?
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 15. 23:03 | válasz | #84
Nem a senkinek nem kello szart kell realis aron adni, hanem az igenyeltet. Ha a benzin lenne 10 rongy literje, akkor mar 1bol sirna a szad, ugye? Nekem az inkabb luxus, mivel nincs kocsim.
2004. jún. 15. 23:02 | galéria | válasz | #83
na mára elég belőlem :D jó 8
2004. jún. 15. 23:02 | galéria | válasz | #82
igen .. .erre jó példa a TOCA Race Driver 2 .. páran megvették .. hát szerintem ők megvették volna amúgy is .. ill. most 1-2 starforce 3as game-t megvesznek utána meg jól bemutatnak a kiadóknak .. azért mindent ők se vesznek meg ..
én türelmes vagyok .. van időm ..
2004. jún. 15. 22:58 | galéria | válasz | #81
igen van benne valami , de sajnálatosan ha lenne is mire költeni .. most nincs :/
mit vegyek meg ? a vadiúj szuper híró 3 utolsó mészárlás 12edik epizódjának kiegészítőjét amivel már lila fénykardod is lehet meg dupla minigunod .. vagy az ilyen ultra nóném fércmunkákat ? amiket még ingyen se szedek le a netről .. ezekért biztos nem adnék pénzt .. a másik meg az az 1-2 játék amikkel elvagyok 1 hétig napi 1-2 órát .. de ezek többsége azért tart ennyi idejig mert meghal a karakter , elfogy a pénz .. nincs kedvem befejezni a pályát hagyom a p!csába majd holnap ...

a nagy csalódás a rise of nations T&P volt , olyan bugos hogy elmondani is nehéz ... mindig kiakad , nem várt hiba .. bla bla bla .. lehet hogy már van peccs .. de ha ígyis fejlesztették 1 évig igazán megcsinálhatnák bug mentesre ... a public beta intézménye ismert .. biztos éltem volna vele .. biztos nem aztmondanám hogy ez egy szar játék VOLT hanem hogy most még ezt kell KIJÍVÍTANI hogy JÓ legyen ...


a kiadók szükségtelensége:
nyit a fejlesztő cég 1 weblapot feldobja a gamet és hitelkártyával lehet fizetni .. MMORPG-knél műxik is .. ha esetleg a sávszél túl kevés .. ott a fileplanet , fileshack , gamershell , ign , filefront .. a p2p lehetőségek a torrentek .. etc etc .. és "jó bornak nem kell cégér" ez mostmár szerintem megállja a helyét .. mivel a neten annyi a gamer magazin hogy a dunán 30 vizlépcső is kijönne belőlük .. az offline terjesztés meg egy olyan dolog hogy ott se olyan nagy probléma üzletelni az USA beli nagyobb boltokkal .. szal a kiadóknak lőttek .. csak a golyó még nem ért oda :]

huhh mennyit írtam .. sok sületlenség .. nem olvastam L nem (vagyok cikkíró , meg hivatásos .. de kirtizálni őket azt tudom , persze :D)
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 15. 22:46 | válasz | #80
"ha egy játék illegális, feltört másolata a megjelenés utáni első hetekben nem tudna felkerülni az internetre, akkor a kiadók és a forgalmazók forgalma máris jelentősen növekedhetne."
LOL. Max kesobb jaccanank vele.
tajfun   "Rest in Peace tajfun" 
2004. jún. 15. 22:45 | válasz | #79
"A felmérés szerint a számítógépes játékokkal játszó felhasználók többsége nem veszi meg az eredeti CD-ket, hanem másolt CD-lemezeket használ. A Macrovision szerint mindezért főleg a különböző fájlcserélő hálózatok vonhatók felelősségre"
Talan inkabb az ALACSONY FIZETESEK. A semmibol nehez kolteni, akar pampog a BSA, akar nem.

"52 százalékuk elismerte, hogy szinte mindig crackelt, vagyis feltört szoftvert használ."
Ez lehet pl. azert is, mert nem akarja foloslegesen porgetni az eredeti lemezt, megvarni mig szep lassan leellenorzi hogy eredeti a cucc, es vegre hajlando elindulni. Inkabb 1 nocd patch... Ez meg ugye nem igazan meri a warezt, mert attol meg lehet a jatek boltban vasarolt.

"A Macrovision természetesen az eredmények tükrében igazolni látja azt, hogy miért is van szükség a különböző másolásvédelmekre, mint például az általa kifejlesztett Safe Disc-eljárásra."
Ki gondolta volna... Tok 1ertelmu hogy azert csinaltak ezt a PR anyagot hogy valamivel magyarazhassak a bizonyitvanyukat.

"A vállalat úgy véli, hogy csak jó másolásvédelem használata esetén van esély arra, hogy az újonnan a boltok polcaira kerülő számítógépes játékokat átmenetileg ugyan, de megvédjék a feltöréstől és az illegális másolástól."
Meg a vasarlastol is. Attol nem lesz tobb penze a vasarlonak hogy teleszemetelik a cdt.
2004. jún. 15. 22:45 | galéria | válasz | #78
én kicsit régebbre gondoltam pl. a középkorra ahol az utakat gyk. a kereskedők "építették" .. mert nekik volt rá szüksége .. amire szükség van arra most is lenne pénz .. az hogy manapság mindenki befizet a kalapba (az igényeivel nem összefüggő mértékben) és utána abból költekeznek (olyanok akiknek nem biztos hogy pontos elképzelése van a társadalom/azaz a befizetők által jó ötletnek tartott elköltéséről)

a kommunizmussal az volt a legfőbb baj hogy az emberek képtelenek voltak önmegtartóztaóak és segítőkészek lenni .. a vezetőség lopott ... a nép is pakolt .. stb stb..

NEXUS6  
2004. jún. 15. 22:23 | galéria | válasz | #77
Különben is minek elsietni a dolgokat, a mai bug terhes időkben a harmadik patch kiadása elött nem is érdemes egy gáménak nekiállni. Hacsak nem akar valaki frankó Dzsórdzs Klúnis ősz sérót magának.
Mice  
2004. jún. 15. 22:04 | válasz | #76
"A vállalat úgy véli, hogy csak jó másolásvédelem használata esetén van esély arra..."

:) szerintem még akkor sem

azt a hat hetet meg honnan a hülyeségből szedik? vannak akiknek csak 2-3 hónap múlva kerül a kezőkbe egy-egy gém :S
Mice  
2004. jún. 15. 22:00 | válasz | #75
azért tetszik ez a metodika:

megkérdeznek x db emberkét
majd
y év múlva megint z darabot
majd miután többen mondják azt, hogy használnak másoltat, akkor kijelentik nőtt a szoftverek aránya

ennyi erővel beküldhetnénk 2000 igazmondót és akkor azt nyilatkoznák, hogy nem nőt az illegális szoftvert használók száma, s kérjük léci ne vegyék meg a másolásvédelmi technikánkat:)
Shepi  
2004. jún. 15. 21:58 | válasz | #74
Én úgy gondolom, hogy ha a játékok nem kerülnének annyiba amennyibe kerülnek (10-11 ezer Ft-ba) akkor sokkal több játékos lehet hogy megvenné az eredetit. De manapság olyan sok új játék jelenik meg, hogy egy átlag ember azt nem bírja pénzügyileg. Mondjuk egy friss játék max 3000 Ft-ba kerülne, régebbiek meg 1-2 ezerbe sokkal többen megvennék és a kiadók is jól járnának. Nha meg ezek a másolás védelmi hülyeségek! Teljesen fölöslegesek mert amit fel akarunk törni, azt fel is fogjuk! Bármit is hoznak létre. Max 1 héttel később jelenik meg a Crack-elt változet.
aaaaa  
2004. jún. 15. 21:29 | válasz | #73
Hiába is várod , hogy vegyék, amig valami "ingyen" is van, más dolog meg csak pénzért, addig valószínű, hogy azt a kevés pénzt amivel az emberek nagy többsége rendelkezik, a kizárólag fizetősen beszerezhető javak megvásárlására fogják fordítani.
Ha nem lenne másolás akkor játszanának az igyenes vackokkal, vagy semmivel, de csoda nem fog töténni, nem fognak akkor sem többet venni, ha mindenkit felakasztanak a másolásért.
Ha nincs pénz nem mennek az emberek moziba, lemondják az HBO-t, nézik a 3 földi csodát.
Amig a minimálbér 50000 körül mozog, kevés ember fogja ilyenre "szórni" , a pénzt még ha ez is volna a követendő magatartás. Aki meg gazdagabb, az is tudja másra költeni a pénzét, mint 1-2 hónap alatt semmivé értéktelenedő játékokra.
Az emberek nem feltétlen szeretnek olyan dolgokra költeni , amelyek hetek, hónapok múlva már negyedét sem érik.
Őszintén el tudnál adni 1 hónap múlva egy 15990 Ft-ért vett játékot, akár 5000 Ft-ért is ? Szerintem nem. Az OK , hogy a hardver árak is csökkennek, de azért nem ilyen mértékben.
A gyerekeknek meg még annyi pénzük sincs , a zsebpénzből nem telik, a szülők nem bírják kifizetni az ererdetit, próbálnak csereberélni.
NEXUS6  
2004. jún. 15. 20:26 | galéria | válasz | #72
Háj Tesztelő!

Tudom;)
arty  
2004. jún. 15. 19:57 | galéria | válasz | #71
minden topikba jon egy okos, aki leirja ezt a rossz peldat.

a dvdfilmek moziban mar jo esellyel kaszaltak, ott behoztak az eloallitasi koltseget... a jateknak egy eselye van :)
Sith  
2004. jún. 15. 19:41 | válasz | #70
A másolgatáshoz hozátennáék egy paroságot... a legötbben lemásolják a játékot és ha igazán jó akkor elmennek a bótba és megveszik én is ezt teszem... egy igazán jó játékért elmegyek a botba és megveszem mert akkor ér nekem anyir hogy ne keljen szenvedni a pachelgetéssel és egyebbekkel
igaz azoknak a kiadoknak valoban nem éri meg akik egy napos elfoglaltságot jelentő csodákkal jönnek ki pld a Shogun ami több mint egy évig volt a gépemen megérte vagy a Operation Flashpoint ami a mai napig elő elő kerül a demokkal ne nagyon gyertek.. pld ott van a CoD számomra irtozatos csalodás volt, pedig az előzetes képek alapján nagyon jónak igérkezett a demo kicsit lehütötte a lelkesedésem de még reménykedtem... de utólag biztosan a hajamat tépném hogy ha kiadtam volna érte akár azt a 5000Ft-t is (mielőt a CoD fanok elkezdenek szidni ez csak egy példa volt szerintem ti is csalodtatok már játékban)
DW  
2004. jún. 15. 19:33 | válasz | #69
Szerintem a legegyszerűbb a netes terjesztés lenne. Olyan pl. mint a Live For Speed. Ezenkívül mondjuk akinek nincs nete, az meg elmenne vmi "bótba" aki ezzel foglalkozna (letölt, cd-re ír stb). Így nem kéne CD-re, papírra, szállításra meg sok felesleges lófaszra költeni.
jajja  
2004. jún. 15. 19:30 | válasz | #68
A jaték megvásárlása idő. Az idő pénz. A pénz luxus. Ezt a luxust én nem engedem meg magamnak.
2004. jún. 15. 19:26 | válasz | #67
A többségnek a legújabb, ütős játékok kellenek, amik sajnos nem 5000 forintosak. Egy "jobb" és új játék ára 10-12 ezer körül mozog, de elérheti a 15 ezres, sőt, akár az ennél magasabb árat is.
Sbence  
2004. jún. 15. 19:24 | válasz | #66
Akkor vedd meg 7-8 ezerért én meg lemásolom 200ft-ért...
2004. jún. 15. 19:01 | válasz | #65
egyértelműen nem az ár a gond, az csak egy rögzült reflex sokaknál hogy "nem vagyok hajlandó tizenx ezret kiadni érte"
mostanában csomó játék 10k alatt, akár 7-8 ezrekért debütál, ugyanúgy nem veszi senki.
2004. jún. 15. 18:51 | válasz | #64
Érdekes, hogy nagyon sokan (többek közt én is) kapásból a magas árat mondták/tuk a warez terjedési okaként ...

azonban

Mi az az összeg amire azt mondanád, hogy kifizetnél egy játékprogramért ?
(a játék az egy luxus, szórakozási kategória - természetesen a te vagy a
családod anyagi helyzetéhez mérten mennyit adnál érte ?)

Mondjuk 4900 Ft ? Lehet ez a plafon ?

Itt többször elhangzott az 5000 Ft-os limit ...
Vegyük ezt alapul. Bruttó 5000 HUF.

Tehát ha ennyibe kerül egy penge játék vagy netán olcsóbb akkor megvennéd ?


- Kis gondolkodási szünet -



Kíváncsiságból csináltam egy gyors felmérést:
Megnéztem egy igen ismert boltot kínálatát ...
565 db PC-s játékot forgalmaznak és abból 463 db 4990 Ft vagy az alatti áron értékesítik.
Ez azt jelenti hogy itthon a PC-s játékprogramok közel 82% az fentebb elfogadott árszinten illetve
alatta van! Csak 24 db "0day" játék szerepelt a 10000 Ft-os ár felett!
(egyébként ha 3990 Ft-os limitet szabunk magunknak akkor "csak" 428 db játék közül vállaszthatunk)

Akkor miről is beszélünk ?
Mert igazából úgy tűnik nagy a sírás, hogy a tízenpárezres játékok nem magyar pénztárcához mértek ... aztán kiderül, hogy csak a zsír új cuccok kerülnek annyiba, amennyibe !

Nem lehet, hogy itt valami egész másról van szó ?
2004. jún. 15. 17:38 | válasz | #63
De az mire megjelenik DVD-n már hozott párszáz millió dollár bevételt a mozikban. A DVD megjelenés csak egy kis extra profit.
Két év után már a tv-ben is levetítik.
2004. jún. 15. 17:34 | válasz | #62
Mi az, hogy régen (kommunizmus) nem volt adó?
Kaptál a munkád után valamennyi fizetést, az összes többi meg az állam bevétele lett, mert akkor minden az állam tulajdonában volt. Ez végül is olyan mintha adóztál volna.
Az hogy tehetségtelen barmok kormányoztak és elherdáltak mindent, más dolog.
Cat  
2004. jún. 15. 17:32 | galéria | válasz | #61
azon is érdemes elgondolkozni, hogy a 100-200 millió dolláros költséggel forgatott filmek DVD változata 6-8 ezer ftba kerül, mig a játékok megjelenéskor ennek duplájába :>
2004. jún. 15. 17:30 | válasz | #60
Az a telepjáró legyen inkább terepjáró :)
tigeroo   2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. jún. 15. 17:13 | galéria | válasz | #59
Az ubisoft most elég jól csinálja, hogy a Splinter Cell: Pandora Tomorrow, meg a Far Cry 7990, + a Beyond Good&Evil is 2.500....ezeket meg is vettem
tigeroo   2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 09. 09. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. jún. 15. 17:01 | galéria | válasz | #58
hát igen...a hűbeleatyaúristen (te ) és a szegény, láma kölykök esete (mi) csakhogy: hm, ha már hardver, nézzünk körül egy kicsit a piacon: egy ATi Radeon 9200 kb 35.000 forint...nos, ennyiért veszel 3 eredeti játékot. az a három játék mire elég? hogy kividd 3x20(60) óra alatt. az max 3hét....3hét játék = egy "közepes" videókártyával? nemhiszem...ez csak egy példa volt...Jah: nézd az átlag magyar emberek fizetését....
cryon  
2004. jún. 15. 16:57 | válasz | #57
"ja és szerinted régen nem volt út ?"
Azt, hogy régen mibôl volt út, szerintem hagyjuk. Azt a kort még kommunizmusnak hívták, és a "gy?röttebb" fej?ek emlékezhetnek rá, hogy volt még ott olyan dolog is hogy "kokom-lista". Ide tartozott pl. a személyi számítógép is.
Az utakat meg horribilis kamatú külföldi kölcsönökbôl építették, mert a GDP (már ha volt akkor ilyen) eléggé mínuszos volt. Ennek a böjtjét szívjuk még most is, ha emlékeztek az államadósság címszóra.
Úgyhogy szerintem ne sírjuk vissza azt a kort.
2004. jún. 15. 16:42 | válasz | #56
Magam is játékfejlesztő vagyok (tulaj, de programozok is), ettől függetlenül megértem azokat, akik nem akarnak ennyit fizetni egy játékért. Az a helyzet, hogy ha valamely játékkiadónak nem tetszik, hogy nem veszik meg a játékait, akkor váltson profilt, és áruljon kőszenet, vagy tökmind1 mit, amit megvesznek. Senki nem fog sírni utánuk. Ugyanez vonatkozik a játékfejlesztő stúdiókra is - ha évekig dolgoznak valamin, amibe végülis több melót ölnek mint amit a portékájuk ér, akkor haljanak éhen. Nyilván lenne egy olyan ár, amiért az ember hajlandó volna egy játékot megvenni, mert ha belegondoltok egy mozi 1200Ft, és az csak 2 óra, vagyis ez alapján nem sok 10 óra játékért 12000Ft sem. Mozinál a fizetésre azzal motiválnak, hogy nem engednek be jegy nélkül a moziba. Játéknál ilyen dolog nincs (vagyis van, de azok eléggé LOL kategóriába tartoznak), így más motiv eszközt kell találni, fölösleges védelemre költeni. Ilyen motiv tényező lehetne pl az alacsonyabb ár. Az árral kapcsolatban azonban az a probléma, hogy amit ott húznak, az tényleg azoknak a vérszívóknak (kiadó, nagyker, kisker) a zsebéből veszi ki a pénzt, akikkel szerintem értelmesen úgysem lehet beszélni. Szóval valszínűleg marad minden a régiben, max pár fejlesztő próbálkozik kiadó nélkül saját értékesítéssel, vagy a játékban megjelenő reklámok szponzoráltatásával, hogy akár ingyen is osztogathassa a játékát. Lehet reménykedni.
2004. jún. 15. 16:23 | galéria | válasz | #55
igen , és végülis a WAREZt tekintheted a KIADÓK konkurrenciájának .. őkis a felhasználókhoz juttatják a TERMÉKET :]
2004. jún. 15. 16:22 | galéria | válasz | #54
regisztálj bazdmeg .. most erre komolyan mint mondjak ? sajnálom , velemi is történt már ilyen ..
2004. jún. 15. 16:20 | galéria | válasz | #53
ja és szerinted régen nem volt út ? régen nem volt iskola .. gondold át inkább te hogy a te adódból már a napig és vissza 2x3 sávos sztrádát építettek volna .. csak hát másra basszák el a pénzt . (leszedik a fölét mint a kiadók)
2004. jún. 15. 16:17 | válasz | #52
"... de még ha így is van nem a mi dolgunk eldönteni, hogy minek mennyibe kell kerülni, ez a kiadó kockázata, hogy túl magas ár esetén esetleg csökken a profit"

Ezzel viszont tökéletesen egyetértek ...
Phlob  
2004. jún. 15. 16:06 | válasz | #51
Irtam egy akkora hozzaszolast hogy mar ki lehetett volna adni konyvben, csak szolt hogy regisztralatlan juzer 2000 karakert irhat, es elnyelte a szoveget:(((
Pedig erre irodalmi nobel dijat kaptam volna.
Kerem vissza a szoveget!
2004. jún. 15. 15:59 | válasz | #50
"Csak éppen én nem hiszem azt, hogy nekem mindez alanyi jogon jár és nem állítok olyan faszságokat, hogy ha a olcsóbbak lennének a programok akkor megvásárolnám őket. "

Nem kértem, hogy alanyi jogon járjon valami is nekem !

Szerintem pedig nem "faszság" hanem TÉNY, hogy ha olcsóbban adnák a játékokat akkor több fogyna belőle ... és most nem a marketinges ár-érték egyensúly dumából, hanem MAGAMBÓL indultam ki.

Kb. 50 db eredeti játékkal rendelkezem amit több év alatt gyűjtöttem össze és darabjaiért 1500-3500 Ft-nál többet egyikért se fizettem.
Hogy hogy lehet ez ???
Pl. úgy hogy a Longest Journey-t nem a megjelenés napján hanem 9 hónappal később szereztem meg és játszottam ki ... csupán ennyi.
Mindig vannak leértékelések, áruházakban, mediamarktban, cdgalaxisban stb. És aki még nem hallott volna róla vannak olyan helyek a neten ahol a használt, megunt játékaidat simán elcserélheted más megunt játékára ... ami ugye teljesen legális ...
NEXUS6  
2004. jún. 15. 15:55 | galéria | válasz | #49
"-Azért ezt gonold át mekkora hülyeséget írtál! Szerinted az úthálózat, iskolák, óvodák stb. csak úgy előbújnak a földből????"

Meg a demszki (és a sok léhűtő államtitkár + tanácsadók + közbeszerzésben résztvevő vállalkozók + meg az alvállalkozók + ill az alvállalkozók alvállalkozói ......) luxus telepjárója se a földből bukkan elő.
NEXUS6  
2004. jún. 15. 15:49 | galéria | válasz | #48
TriplaXkromoszómás embör!

Bocsesz, a hangsúly a csak szócskán volt.

Amúgy örülnék, ha lenne annyi pénzem, hogy átruccanjak Fidel elvtárshoz. Tudsz kölcsön adni egy pár ezrest?
xxxman  
2004. jún. 15. 15:46 | válasz | #47
"...alanyi jogon mért kell adóznod ? ennyi erővel mindenki tudja , hogy ez is csak egy olyan felesleges rossz mint a legtöbb modern intézmény..."
-Azért ezt gonold át mekkora hülyeséget írtál! Szerinted az úthálózat, iskolák, óvodák stb. csak úgy előbújnak a földből????
NEXUS6  
2004. jún. 15. 15:40 | galéria | válasz | #46
Abszolút abszúrd a helyzet!

Ha megjelenik egy kafa új játék, amit mindenki be akar szerezni, akkor az emberek csak ezért az egy gáméért képesek 400-500ft ért sms-t küldeni a warezosnak. Miközben ha megveszed a fejlesztőnek nincsen még fele annyi haszna se az egészen.

Ha belegondolunk csak a megszokás az, ami miatt a fejlesztők még mindig a dobozos terjesztésben hisznek és nem szarják le a kiadókat. Simán felrakhatnák a netre, különösebb technikai akadája nincs. A letöltési dijat ők is elrakhatnák, és ráadásul mindenki jól járna, nem?

Valakinek viszont nem lenne új telepjárója az bizti...;)))
xxxman  
2004. jún. 15. 15:38 | válasz | #45
"'Sok évtizedes tapasztalatom, hogy az a dolog amit csak és kizárolag a profit miatt hoznak létre, szr-t sem ér!!!"
Ekkora baromságot már régen hallottam! A művészeti alkotások kivételével minden termelő tevékenységet szinte kizárólag a profitszerzés motivál. Aki ezt vitatja annak -mint már írtam- irány Kuba!
2004. jún. 15. 15:37 | galéria | válasz | #44
alanyi jogon nem , de alanyi jogon mért kell adóznod ? ennyi erővel mindenki tudja , hogy ez is csak egy olyan felesleges rossz mint a legtöbb modern intézmény .. ez egy ilyen kor .. tele van problémákkal , sok sikert :|