EU kartellügyi döntés - fellebbez a Microsoft
2004. június 4. 09:19, péntek
Mint köztudott, a Microsoftot idén márciusban - többek között - az európai versenyhelyzeti jogszabályok megsértése miatt 497,2 millió eurós pénzbüntetésre ítélte az ügyben eljáró Európai Bizottság.

Hirdetés

A konszern már akkor jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen. Azóta eltelt több, mint két hónap és mindkét fél hallgatott. A redmondi cég fellebbezésének esélyeiről megoszlik a szakma véleménye. Eddig mind az Európai Unió, mind pedig a vállalat képviselői optimistán nyilatkoztak az ügyben és azt remélik, hogy az ő akaratuk fog érvényesülni a bíróságon.

A Microsoft szóvivője, Jim Dresler szerint például nagyon jó érveik vannak, amelyeket el is fognak mondani a bíróság előtt. Az Európai Unió képviselői ezzel szemben abból indulnak ki, hogy a korábbi, tavaszi döntésük szinte annyira megtámadhatatlan és megingathatatlan lesz, hogy a Microsoft mindennemű jogi válaszlépésének ellen fog majd tudni állni. Így vélekedik például Mario Monti, az Európai Unió versenyhelyzeti ügyekért felelős biztosa is, aki biztos abban, hogy márciusban egy olyan ítéletet hoztak, amely a fellebbezés ellenére is érvényben fog tudni maradni.

Szakértők szerint minden bizonnyal a szoftveróriás kérvényezni fogja majd azt is, hogy a végleges döntés megszületéséig függesszék fel a korábban kirótt szankciókat. Konkrét lépéseket ebben az ügyben azonban a vállalat csak június végén akar tenni.

A Microsoft az Európai Bizottság döntése elleni hivatalos fellebbezést egyébként várhatóan a jövő héten nyújtja be az Európai Bírósághoz.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
sum  
2004. jún. 05. 03:02 | válasz | #12
Az amcsi szabadalmi hivatal nem csak ludas, de nyílvánvalóan öszzejátszik a microsofttal, az eu-s OS készítő vállalatok rosszab helyzetbe hozása végett...
2004. jún. 05. 02:09 | galéria | válasz | #11
Tanulj meg veszteni Microfos! Aki nem tud veszteni az nem érdemli meg hogy nyerjen.
2004. jún. 04. 23:10 | válasz | #10
Jah.... de mijen jó hogy csipi nekik, ki a faszom állítaná meg akkor ezt a bill hordát?
2004. jún. 04. 21:19 | válasz | #9
MS helyzetét az is rontja hogy nem ÁMÉRIKÁBAN van a per hanem Brüsszelben, EU szemét meg csipi minde ami amcsi.
2004. jún. 04. 21:08 | galéria | válasz | #8
Ez MS is alattomos, (általuk szabadalmaztatott, de nem FELTALÁLT) perekkel szivat meg elég sokmindenkit, ők is megérdemlik most, ha jogos, ha nem, hogy jol odaverjenek neki.

Én azért is beperelném, mert szabadalmaztatta a duplakattintást, lehet a szbadalmi hivatal a ludas, de akkor is, hova tart igy a világ, hánynom kell a profitorientáltságtól.

2004. jún. 04. 19:57 | válasz | #7
más, de ms és vicces (vagy tragikus?):
http://index.hu/tech/szoftver/szabad1859/
Yfel  
2004. jún. 04. 16:48 | válasz | #6
Ez teljesen varhato volt.

Y
2004. jún. 04. 16:26 | válasz | #5
remelem igazad van... mert ha objektiv lesz a dolog akkor az MS gyoz. Nem azert mert nem bunos (o igen is meg mennyire) de nem azokert a baromsagokert amivel ezek az okrok terhelik oket...
Billi  
2004. jún. 04. 12:25 | válasz | #4
Azért most nem annyira könnyű lefizetni a birót, mert eléggé publikus ez a per ill az ilyen trösztellenesek. Tehát gondolom jobban odafigyel mindenki erre.
Persze nem állítom, hogy nem lehet ilyesmi, ez ugyanis jóval kisseb ügyekben is trendi.
dgz  
2004. jún. 04. 11:51 | válasz | #3
Itt is fizessenek vagy 10-15% "illetékbélyeget" mint nekünk 1xű embereknek is kell ha pl fellebezni kivánunk a sulyadó ellen...

Meg a döntés attól is függ, hogy kitalálják e, hol melyik szigeten szeretne, egy uszómedencés házat az új biró.
enyim  
2004. jún. 04. 11:11 | válasz | #2
sokra megyünk vele ha nekiállnak itéletnapig fellebbezni
Billi  
2004. jún. 04. 09:23 | válasz | #1
Most legalább 1 milliárd EURO -ra büntetném az MS -t.
Minden további fellebezéskor tovább duplázódna a bünti :)