Peking nyitott az informatikai együttműködésre hazánkkal
2004. június 2. 23:19, szerda
2004. május 19-22. között Pekingben tárgyalt Jambrik Mihály, az IHM közigazgatási államtitkára. A kínai elnök közelgő budapesti látogatására is figyelemmel a mostani pekingi megbeszélések - a 2003. augusztusi magyar-kínai miniszterelnöki találkozó nyomán - megélénkülő kétoldalú kapcsolatokban az ICT szektor előtérbe kerülése jegyében zajlottak.

Hirdetés

A miniszterelnöki találkozó során az IHM és a kínai partnerminisztérium (Informatikai Minisztérium) között aláírt együttműködési megállapodást és a minisztérium vezetésével történt közvetlen kapcsolatfelvételt követően az informatika és hírközlés terén rendszeres találkozókkal kísért intenzív együttműködés alakult ki. A kínai fél nyitottságát jelzi a magyar partnerekkel való kapcsolatok fejlesztésére, hogy Jambrik Mihály államtitkárt fogadta Wang Xudong informatikai miniszter is.

A kínai partner megerősítette részvételét az IHM által szervezendő Magyarország-Ázsia ICT Fórumon 2004. október 14-15-én, Budapesten. A 8 ázsiai ország kormányzati és üzleti delegációja részvételével tervezett Fórum díszvendége Kína és vezérszónoka a kínai miniszter lesz. A kínai miniszterrel folytatott megbeszélés fontos témája volt még az üzleti együttműködési lehetőségek kiaknázása. A kínai partner kiemelte, hogy remélhetőleg a Flextronics és Hisense júniustól már megvalósuló közös magyarországi projektje nyomán más üzleti együttműködések is születnek a magyar és kínai cégek között, és biztosította minisztériuma támogatását a magyar cégek kínai piacon való megjelenéséhez. Az IVSZ delegációban részt vevő képviselője ezzel összhangban folytatott megbeszéléseket a kínai partnerszervezete vezetőjével, többek között a korábban a kínai fél részére átadott 12 magyar ICT cég együttműködési ajánlatáról.

A pekingi látogatás során mint a CHITECH, Kína legnagyobb high-tech kiállítása és konferenciája kiemelt külföldi vendége Jambrik Mihály részt vett - a kiállítás megnyitása alkalmából - Zeng Peiyan miniszterelnök-helyettessel rendezett találkozón. Zeng Peiyan korábban a kínai gazdaság fejlődését alapvetően meghatározó fejlesztési és tervbizottság vezetője volt. Jelenleg a kínai gazdaságot (ipar, IT, energetika stb.) felügyelő miniszterelnök-helyettes.

A kétoldalú együttműködés elősegítése érdekében Jambrik Mihály ellátogatott a kínai piac meghatározó, de a nemzetközi távközlési piacon is egyre inkább markánsan jelen levő vállalatokhoz, mint a Huawei és a ZTE, valamint a kínai távközlési szolgáltatókhoz mint a China Telecom és China Netcom. A kínai fél mind kormányzati, mind üzleti részről kiemelt érdeklődést tanúsított a magyar távközlési piac és szabályozás iránt. Kínai részről a tárgyalások során külön figyelem kísérte a hamarosan kiírásra kerülő magyarországi 3G tenderről adott tájékoztatást.

A tárgyalások értékeléseként elmondható, hogy a magyar féllel való együttműködés kitüntetett figyelmet élvez Kínában. Jambrik Mihály államtitkár mostani megbeszélései megalapozták, hogy a kínai elnök júniusi budapesti látogatása során az informatika és hírközlés terén való kapcsolatok a magyar-kínai együttműködés egyik meghatározó és eredményeket hozó területeként szerepeljenek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Pheel  
2004. jún. 05. 01:24 | galéria | válasz | #2
Majd elküldjük neki Kovács Kálmánt, hogy működjenek vele együtt. :)
2004. jún. 04. 15:03 | galéria | válasz | #1
se keletre se nyugatra ...