Az informatikai minisztérium üdvözli az EU szoftverszabadalmakkal kapcsolatos döntését
2004. május 20. 22:29, csütörtök
Az IHM közleménye szerint a magyar érdekekkel megegyező álláspontot fogadott el a szoftverszabadalmakkal kapcsolatban az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa (VT) 2004. május 17-18-i ülésén.

Hirdetés

Magyarország érdekeivel megegyező javaslatot fogadott el az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa a szoftverszabadalmakkal kapcsolatban május 17-18-i ülésén, melynek egyik fontos célja a számítógéppel kapcsolatos találmányok szabadalmaztatására vonatkozó egységes európai szabályozás megalkotása volt. Az elnökség által benyújtott eredeti szövegjavaslat széles körben lehetővé tette volna a számítógépekkel összefüggő találmányok szabadalmaztathatóságát. Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium és a Külügyminisztérium szakértői által kidolgozott álláspont szerint a magyar gazdasági érdekekkel az eredeti szövegtervezet ellentétes volt, mert az a szoftverek szabadalmaztathatóságának kiterjesztése révén versenyhátrányba hozhatta volna a kisebb szoftverfejlesztő cégeket, és hátráltathatta volna a nyílt forráskódú szabad szoftverek használatát.

A VT ülésén Gottfried Péter, a Külügyminisztérium integrációs és külgazdasági államtitkára felszólalásában elmondta, Magyarország egyetért azzal, hogy szükséges a terület egyértelmű közösségi szabályozásra, ugyanakkor szorgalmazta, hogy a kis- és középvállalatok számára is kedvező javaslat szülessen.

A hozzászólásokat követően az ülésen módosították az elnökség által előterjesztett szövegjavaslatot. A minősített többséggel megszavazott új szöveg leszűkítette a szabadalmaztatható találmányok körét, kivéve abból a számítógépes programokat, a forráskódokat és tárgykódokat. A döntés értelmében kizárólag olyan esetben lehetséges a szoftverek szabadalmaztathatósága, ha azok valamilyen berendezéshez köthetőek. A minősített többséggel hozott közös álláspont - mint irányelv-tervezet - várhatóan az ősszel kerül az Európai Parlament elé.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter elmondta, megelégedésére szolgál, hogy a csatlakozás után meghozott első jelentős, informatikával kapcsolatos uniós döntés összhangban van a magyar érdekekkel és tükrözi a tárca álláspontját.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hu  
2004. máj. 25. 12:19 | válasz | #13
Megölik ezt a szakmát...
Mit gondoltok, olvassa valaki az illetékesek közül ezeket a hozzászólásokat? Ha igen, elgondolkodik? Vagy ez arrafelé nem divat?
2004. máj. 22. 10:01 | válasz | #12
Egy újabb gát a kompatibilitás, a szabványosítás előtt! Minden csak a pénzről és a cégek egyéni profitszerző érdekeiről szól.
NASA  
2004. máj. 21. 16:45 | válasz | #11
Én meg inkább ajánlom a HUP.hu elolvasását. Kicsit részletesebben írnak a témáról odaát, s nemcsak a népetető sajtóközleményeket lehet elolvasni.
2004. máj. 21. 16:01 | galéria | válasz | #10
azért most a cikket se árt elolvasni , nem csak a címét :]
2004. máj. 21. 12:35 | válasz | #9
Valószínűleg annyi történt, hogy a minisztériumban hallottak valami döntésről, és reflexszerűen üdvözölték. Természetesen gőzük sem volt, hogy mit beszélnek.
2004. máj. 21. 12:32 | válasz | #8
Egyébként az informatikai minisztérium egy raklap cickányszart sen ér. Ami ott van, az a lelkes hozzá nem értés.

Ezek után ki bírtak küldeni egy nyamvadt államtitkárt, aki lehet, hogy még életében nem kapcsolt be számítógépet...

Elkeserítő, hogy az info szakma jövőjét ilyen félvállról veszik.
2004. máj. 21. 12:30 | válasz | #7
Lemaradt egy 0.
Noffir  
2004. máj. 21. 11:09 | válasz | #6
Namost végigolvastam, de ahogy nézem ezt a javaslatot vagy törvénytervezetet - tudja fene minek minősül - egy az egyben "kiherélték". Nem mintha az amerikai joggyakorlat híve lennék, de most objektíven nézve is meglepett a dolog. Mégis mi a fene folyik politikai körökben? Összejönnek és filozofálnak?! Mert eredményt sehol sem látok. Valahogy olyan ez, mintha definiálnák a zoknin a lyukat, aztán meg a semmit úgy, hogy az egy marha nagy lyuk egy tök pici zoknin.
NASA  
2004. máj. 21. 09:28 | válasz | #5
Megy a csúsztatás mindenhol, a hivatalos közleményekben is sorra hazudoznak mind innen, mint francia egyéb oldalról.
Szemét bürokrata pénzéhes banda...
hmm  
2004. máj. 21. 09:01 | válasz | #4
És a következő 20 évben is ezt fogjuk csinálni.
Stuka  
2004. máj. 21. 07:29 | válasz | #3
A cikk lefordítva: segget nyaltunk, és jól is esett.
2004. máj. 21. 06:57 | galéria | válasz | #2
na így már kibaszottul más , de persze az egész hacacáré értemlét veszti , mivel tökmindegy milyen szoftver van a hűzőbe/kávéfőzőbe úgyis a gyártónak érdeke csak programozni rá , meg leírást se adnak .... szal szép ez az EU és most szartak egy szagosat de semmi több

annak meg hogy nem az idióta tervezetüket vitték át ,csak örülni tudok
2004. máj. 21. 03:08 | galéria | válasz | #1
Me kell fasz cimet kitalalni, amikor nem is errol szol igazabol a cikk!
Vagy igy hatasvadaszabb?