2005-ben két embert küldene az űrbe Kína
2004. május 14. 12:09, péntek
Kína tervei szerint második emberi űrutazására két asztronautát küldenek fel, árulta el egy űrhajózási mérnök. A repülésre 2005 októberében kerül sor, és akár egy hétig is fent maradhatnak a kiválasztottak.

Qi Faren, a Sencsu osztályú űrhajók mögött álló főtervező az állami Xinhua hírügynökségnek tett nyilatkozatában elmondta, hogy két kínai űrhajós - vagy ahogy ők nevezik, tajkonauta - fog felszállni a hatodik Sencsuval. Hivatalos források szerint erre a repülésre 2005 októberében kerül sor, és akár egy hétig is fent maradhatnak a kiválasztottak.

Tavaly októberben Kína - a Szovjetunió és az Egyesült Államok mögött - harmadikként iratkozott fel az önerőből űrhajóst a világűrbe juttató nemzetek közé. A történelmi tett hatalmas önbizalmat adott az országnak és a kormány felfedte jóval ambiciózusabb törekvéseit is, melyek között szerepelt egy űrállomás megépítése és egy ember nélküli űrhajó küldése a Holdra. Kína történelmi űrrepülését egyetlen űrhajós hajtotta végre, aki tizennégyszer kerülte meg a Földet, majd Belső-Mongólia sztyeppéin ért földet.


Jang Li-vei, az első kínai űrhajós

"Meglepő milyen lassan haladnak" - mondta John Logsdon, a washingtoni Űrpolitikai Intézet igazgatója, utalva arra a tényre, hogy az amerikaiak és az oroszok esetében jóval kevesebb idő telt el az első és a második emberi űrrepülés között. "Az bizton állítható hogy óvatosak."

"A két éves várakozás valóban szokatlan módszer" - fejezte ki egyetértését James Oberg, az amerikai űrprogram egyik veteránja, aki most független űrrepülési elemzőként tevékenykedik. Logsdon szerint Kínának megvannak a képességei, hogy elérje hosszú távú ambícióit, feltéve, hogy lesz elég befektetői és politikai ereje. Oberg azonban megjegyezte, hogy ezek a nagyra törő tervek elsősorban a "Long March", azaz Hosszú Menetelés rakéták egy új és erősebb osztályának sikeres kifejlesztésétől függnek. Ez a rakéta emelte a magasba a Sencsu űrhajókat, de nagyobb erővel kell felruházni őket ahhoz, hogy egy űrállomás darabjait is képes legyen feljuttatni. Az átalakítás természetesen kiemelt helyen szerepel Kína űrprogramjában.


A kínaiak visszatérő kapszulája

Qi kiemelte, hogy a Sencsuk különböznek a korai szovjet és amerikai űrhajóktól, legfőképpen abban, hogy egy részük pályán maradhat miután levált az utas részlegről. "Az orbitális modulnak megvan az a képessége, hogy napcellái segítségével akár további fél éven át pályán maradjon, miután az űrhajósok visszatértek a Földre" - magyarázta Qi, hozzá téve, hogy szeretnék végrehajtani első űrsétájukat is 2010 előtt.

Jelenleg 14 kínai asztronautát képeznek ki, azonban a jövő októberben útnak indítandó két tajkonauta nevét még nem árulták el.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zéta  
2004. máj. 25. 13:25 | válasz | #39
Lehet, hogy mégis igazad van (bár az alábbi cikk több hibát is tartalmaz):

http://www.urvilag.hu/article.php?id=762

Azért az utolsó bekezdés így sem túl derülátó...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. máj. 19. 12:26 | galéria | válasz | #38
Annyiból jó, hogy itt az Oxigént sem kell mélyhűteni, ellenben mérgező. A tárolása mégis egyszerűbb. Ilyen hatóanyagot használ a Proton és ilyet használt pl. az Ariane-4 is.

A kínaiak is terveznek kriogén hajtóanyagú rakétát, a Hosszú Menetelés - Következő Generációs Indító Járművet, de ez csak a következő évtizedre várható.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. máj. 19. 12:19 | galéria | válasz | #37
Sőt, még űrsiklótervük is van/volt, meg sok egyéb - lásd még az Astronautix.com-on. De hiába, mert a jelek szerint problémákkal küzdenek. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen minden emberes űrutazásnál lépnek fel nehézségek (elég csak a Szojuz szomorú bemutatkozására), de a lényeg az, hogy hiába szánnak rá elvileg rengeteg pénzt, mégis lassú a fejlődés...
Zéta  
2004. máj. 19. 12:16 | válasz | #36
A Proton is valami hasonlót használ. Jó az, csak egy kicsit mérgező, ami egy embert szállító jármű esetén nem túl szerencsés.
Zéta  
2004. máj. 19. 12:10 | válasz | #35
Ez nem egészen igaz. Már a '80-as években kifejlesztettek egy űrhajót, ami leginkább az amerikai Geminire hasonlított. Azért nem került sor végül is emberes berepülésére, mert az akkori rakétáikat nem találta elég megbízhatónak a vezetés sem.
Kryon  
2004. máj. 18. 23:56 | válasz | #34
Sanghai lassacskán igen.....
Kryon  
2004. máj. 18. 23:54 | válasz | #33
A kínai rakéták hajtóanyaga ugyebár asszimetrikus-dimetilhidrazin+nitrogén-tetroxid.Ez elég egzotikusan hangzik pl.a kerozin+oxigénhez képest (szojuz).Mennyivel lehet drágább előállítani,és ezzel rakétát hajtani?Nem lehet-e a késlekedés oka,hogy a rakétát fejleszteni akarják előtte?
2004. máj. 18. 23:19 | válasz | #32
Tudom, Kína a korlátlan lehetőségek és luxus földje.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. máj. 18. 01:24 | galéria | válasz | #31
Ezzel nem tudom mit akarsz mondani. A cikk szerint ugye 2005-ben fog a következű kínai űrhajós a világűrbe indulni. Namost akkor pénz ide vagy oda, a haladás igencsak visszafogott, ez pedig vagy arra utal, hogy valami gond volt az első úton (erre utaltál már te is lentebb), vagy extrém óvatosak, és minden lépést 3x meggondolnak, átrágnak, visszatérnek rá, stb. (ez utóbbi viszont nem túl jellemző szerény tudásom szerint a jelenlegi kínai módszerekre)

Pénzel nem lehet mindent megoldani...
2004. máj. 18. 00:50 | válasz | #30
Nem tudom, hogy a világ hogy áll vele, de innen Pekingből úgy tűnik, hogy ha egyszer a kínai kormány megengedte azt a sajtónak, hogy leírják, hogy ez egy biztos dolog, akkor arra meg van az anyagi fedezet...

Pontosan úgy ahogy a 6-os körgyűrűt építették Peking körül. "Mehet?" "Mehet!" 8 hónappal később kész volt egy 180km hoszzú autópálya a város körül...
Zéta  
2004. máj. 17. 19:00 | válasz | #29
A sajtóban valóban úgy jelent meg sok helyen, hogy ez már eldöntött dolog, de néhol azt is megírták, hogy még nincs rá anyagi fedezet.
2004. máj. 17. 12:32 | válasz | #28
Az első kép az több mint valószínűleg propaganda, mert azt már aznap reggel közzétették, amikor felszállt a haver...
2004. máj. 17. 10:08 | galéria | válasz | #27
A visszatérő egység azért néz ki így, mivel ugyebár enyhén megpörkölődött a visszatérés folyamán, meg ugye a fékezőrakéták által. Ugyanúgy, mint a Szojuz-kapszulák, amelyek alapján építették a SenCsou-t.

A belső képek propagandafotók lehetnek, lehet, hogy jóval a felszállás elött, vagy a leszállás után készültek...
2004. máj. 17. 09:50 | válasz | #26
hát én megnéztem a képeket erről a kabinról, komolyan olyan érzésem volt, mintha otthon a hátsóudvarban maradék alkatrészekből tákolták volna össze. Szerintem a faszi végig űrruhában ült benne, a levegő meg szökött belőle orrán száján át, mire visszaért addigra sok levegő nem maradhatott, a kabin meg úgy néz ki, mintha bár bukfencet csinált volna leszállás közben. Mondjuk a manus is úgy néz ki benne, elég zöld marslakó kinézete van.
Ja meg a képekene a manuson bent a kabinban nincs kesztyű, kint meg már van. Biztosan olyan kényelmes, hogy visszahúzta, meg fázott a keze mi? Kicsit átverés szaga van a dolognak.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. máj. 15. 22:20 | galéria | válasz | #25
Ez érdekes fejlemény, eddig azt hittem, hogy az orosz űrhivatal tette a bejelentést...
Figyelmetlen voltam, úgy tünik.
Zéta  
2004. máj. 15. 20:37 | válasz | #24
Csak éppen nincs rá pénz. A bejelentést az Enyergia tette, nem egy állami szerv, és úgy szólt a bejelentés, hogy "ha lesz rá 400 millió dollár". Arról még egy szót sem hallottam, hogy az állam állja is a számlát.
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. máj. 15. 15:38 | galéria | válasz | #23
Pardon, de az oroszok épp a közelmúltban jelentették be a Kliper elnevezésű űrhajójukat, amely majdan a Szojuz családot fogja váltani.
Zéta  
2004. máj. 15. 15:28 | válasz | #22
Ha valaki el akar jutni Budapestről Debrecenbe, nem lehet azt mondani, hogy nevetséges, hogy Budapestről indul, és nem Nyíregyházáról. Az X-33 meg Amerikának is gondot okozott a nagy költségek miatt, akkor mit vársz Kínától? A következő 20-30 évre bőven elég lesz ez az űrhajó. Lehet, hogy a NASA is visszavált hagyományos űrhajóra az űrrepülőgépről a CEV program keretében, az oroszoknak meg nincs pénzük a Szojuzok leváltására.
2004. máj. 15. 02:43 | válasz | #21
Lehet úgy értette, hogy a másik 400 millió nem éhezik :) feltéve, hogy a "csaknem egymilliárd" 900 millió körülit jelent :)
2004. máj. 15. 02:17 | válasz | #20
1. Az első űrhajós a landolás utáni két hétben a Pekingi "földalatti város" speciális kórházában volt "megfigyelés alatt". Ezt nem tudom hogyan kell értelmezni... Vagy túl jól volt amikor lejött, vagy pedig már fél lábbal a sírban. (Én inkább ez utóbbira szavazok)

2. Aztán, hogy feljuttatnak egy embert az világűrbe, az nem megy szar technikával, és egyáltalán nem úgy néz ki, hogy majdnem bele halt. Egy űrutazás az nem egy dobott orsó vagy egy bukfenc, _elsőre_ még egy vadászpilótát is kikészíthet.

3. Azt meg a fene tudja, hogy a kínaiak mit fejlesztenek. Megmondom, a 651-es kutató intézet lent délen ZhuHai-ban olyan projekteket futtathat "utasszállító repülőgép" címmel, mint a Space Shuttle... Erről ennyit.

4. A kedves újságíró úrnak üzenem, hogy egyszer és mindenkorra döntse el, hogy a magyar szabályzat szerinti átírást használja, vagy az úgynevezett Pin Yin-t. Mert ha magyar, akkor is SenCsou ha meg Pin Yin akkor meg Shen Zhou.

5. Kína Rulez! Majd meglátjátok...
2004. máj. 15. 00:11 | válasz | #19
Te is 20 éve olvastál kínáról utoljára...
2004. máj. 14. 22:22 | válasz | #18
Miközben csaknem egymilliárd ember éhezik és nyomorban él.
2004. máj. 14. 21:50 | galéria | válasz | #17
mér csak kettő? annyian vannak mint a .... ;)
2004. máj. 14. 19:46 | válasz | #16
Európai ürkutatás szerintem lesz olyan szinvonalú mint z merikai!! Bár az oroszoknak is volt ürsiklójuk, azt sajnálom hogy nem használák sohasem :(
Ratty  
2004. máj. 14. 17:43 | válasz | #15
Szerintem nevetséges amit kína csinál:P Kicsit emlékeztet a korai szovjet úrkutatásra, de...
Nem is tudom, hogy hogyan vélekedjek :/
Szeritnem, még mindig nincs meg a megfelelő technikájuk, hogy normálisan, és viszonylag kicsi rizikó faktorral valakit felküldjenek az űrbe...
Mindenképpen többet érnének, ha ők is egy Venture Star (X-33)-hoz hasonló projektet kedenének, nem csak presztizs miatt csinálnák az egészet...azért h elmondhassák magukról, hogy "én is egy nagyhatalom vagyok, meg kúrva gizda, mert embert küldtem az űrbe" (azt ne tegyük hozzá h szar technikával, és majdnem bele is halt) :PP

HEY  
2004. máj. 14. 16:45 | válasz | #14
na jó, a 100 évnyi lehet kicsit túlzás :))
HEY  
2004. máj. 14. 16:36 | válasz | #13
ha kína beturbózna, és lehagyná az USA-t, erre oroszország jót röhögne, és ő is lehagyná. erre az USA lehagyná mind2-t, majd megint jön kína.... és 10 éven belül 100 évnyi űrkutatást elvégeznénk....
Zéta  
2004. máj. 14. 15:42 | válasz | #12
Zéta  
2004. máj. 14. 15:40 | válasz | #11
Lassan járj, továb érsz.
Zéta  
2004. máj. 14. 15:37 | válasz | #10
Megvan az az egy. Nem rég járt pl. Hongkongban. A visszatérés után úgy két hétre valóban eltűnt. Ez arra utal, hogy valami nem működött rendesen a visszatérés közben. Ezt erősíti, hogy csak 2005-ben repül a következő űrhajó, miközben a start után, de a visszatérés előtt arról beszéltek, hogy pár hónapon belül, de legkésőbb félév múlva lesz a következő indítás. Valószíűleg a kabin nyomásával voltak gondok. Ezt abból lehet sejteni, hogy a visszatérés után zavart volt az űrhajós viselkedése, nem értette hol van, és mi történik vele. Ez rövidebb eszméletvesztés után szokott előfordulni. Akinek volt már agyrázkódása szintén átélhetett, függően az eset súlyosságától. A gyógyulás ilyen esetekben kb. 1-2 hét szokott lenni.
Yetike  
2004. máj. 14. 15:36 | galéria | válasz | #9
Nem értem miért kell két évet várni a második emberes űrutazásra, főleg egy olyan országtól, mint Kína (ahol ugye nem kell 30x megszavazni valamit).

Ha ilyen lassan haladnak (2010ig űrséta), akkor igencsak kevés az esély, hogy megelőzik az USA-t :(.

Zéta  
2004. máj. 14. 15:26 | válasz | #8
Ezeket a kis egységeket kis modullként is ki lehet alakítani, és fenthagyni egy űrállomáson. Jelenleg olyan kísérleteket lehet bennük elhelyezni, amelyeknek a megkezdése emberi felügyeletet igényel, de aztán mennek a maguk útján.
2004. máj. 14. 15:08 | galéria | válasz | #7
Felteszem ideiglenes űrállomás építésére jó.
2004. máj. 14. 15:07 | galéria | válasz | #6
Valószinüleg a leszálláskor leoldották az ernyőket. Az égésnyom pedig feltehetően a fékezőrakéták nyomai, amelyek a föld felett pár méterrel lépnek működésbe, tompítva a földhöz csapódást.
2004. máj. 14. 14:47 | galéria | válasz | #5
A mási kcikkben említett Mexicoi UFO-k nagyot fognak röhögni amikor meglátják az ürben: "MADE IN CHINA" :D
2004. máj. 14. 13:41 | válasz | #4
"Az orbitális modulnak megvan az a képessége, hogy napcellái segítségével akár további fél éven át pályán maradjon, miután az űrhajósok visszatértek a Földre" Es ez mire jo?? Kesobb ujra csatlakoznak ra? Minek? Vagy ekore epitik majd az urallomast?
2004. máj. 14. 13:14 | válasz | #3
Na igen, és hol van az ejtőernyő az alsó képről? :)))
Bár az oldala rendesen meg van égve, szóval lehet, hogy már lekapcsolták róla... :)
2004. máj. 14. 13:04 | galéria | válasz | #2
Kicsit szomorú vagyok amiatt, hogy ilyen lassan haladnak, azt vártam kínától, hogy fellendití az emberes űrkutatás alaposan belassult világát, de úgytünik ilyesmire nem lehet számítani...
2004. máj. 14. 12:49 | válasz | #1
Két űrhajós ? Előbb árulják el, hogy az az egy hova lett.