Továbbra sem tudni, hogy mikor jelennek meg az újgenerációs grafikuskártyák
2004. május 13. 00:53, csütörtök
Az ATI szerint a RADEON X800 PRO-nak már május 4-én meg kellett volna jelennie, utána 10-ére datálták a limitált megjelenést, mindezek ellenére azonban azóta sem hallani sokat róla. Az X800 XT június második felére csúszott, és az nVIDIA új kártyáinak a megjelenési időpontja is egyre csak tolódik.

Hirdetés

Az online árusító helyeket átkutatva rájöhetünk, hogy igazából egyetlen boltnak sincs raktáron X800 PRO kártyája. Az egyik legismertebb európai videokártya gyártó, a Club3D tegnapi nyilatkozata szerint május 22-én fogják leszállítani az első X800 PRO kártyáikat. Egyetlen egy olyan online shop van, amelynek állítólag már van X800 PRO kártyája raktáron, és ez a CompUSA. Persze ez egyáltalán nem biztos, és saját nyilatkozatuk szerint is például az X800 XT kártyák csak június 25-én lesznek kaphatóak. Ezt a Club3D is alátámasztotta, ők is 2004 26. hetére teszik az XT megjelenését. A japán PC piacot figyelő Akiba PC Hotline jelentése szerint néhány helyi boltban a mai nap feltűntek az első Sapphire RADEON X800PRO kártyák.

Ezek az információk természetesen eléggé ellentmondanak az ATI Technologies eredeti terveinek, miszerint már 4.-én meg kellett volna jelenjen a PRO, az XT pedig már e hónap 21-én jönne. Az ATI-tól persze nem kívánták hivatalosan kommentálni a híreket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
SAPPHIRE RADEON X800 PRO (256MB) - klikk a nagyobb változathoz

Az információk alapján tehát az ATI nem tudja tartani a megjelenési dátumokat, noha az előzetes terve úgy szólt, hogy a bejelentést követően egy hónapon belül már kaphatók is az újdonságok, ezt pedig úgy tűnik, mindössze a PRO fogja tudni betartani. Azonban az nVIDIA háza táján sem más a helyzet, sőt, ha azt nézzük, hogy már jóval az ATI előtt bejelentették újgenerációs terméküket, meglehetősen sokat késnek. A Club3D szerint a GeForce 6800 kártyái két hét múlva lesznek a boltokban, azonban az Ultra és a GT kártyák csak bő egy hónappal később, tehát ugyanúgy június végén mint az X800 XT.

Az nVIDIA eredeti kijelentése szerint azonban a 6800 Ultra kártyáknak már május vége - június eleje környékén piacra kellene kerülniük. Mint arról korábban már írtunk, az Albatron már május közepén piacra akarja dobni a Trinity GeForce 6800 Ultra és 6800 kártyáit Ázsiában, azonban egyelőre ebből sem látni semmit, annak ellenére, hogy már igencsak május közepén járunk. Az nVIDIA szóvivője hétfőn ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ők nem tudnak a partnereik nevében nyilatkozni, és így nem is tudják pontosan előrejelezni a kártyák megjelenését. A legvalószínűbb tehát az, hogy az eredeti megjelenési dátumok mindössze marketingfogásnak tekinthetőek, és valójában még egy keveset várni kell a kártyákra.

A gyártók az idei új kártyáikkal olyan versenyképes termékeket dobnak piacra, amellyel a konkurenciaharc csak tovább éleződik. Mindkét gyártó 16 futószalagos sebességbajnokokat jelentett be, amelyek igencsak fej-fej mellett haladnak. Azonban mint azt már láthatjuk is, a tranzisztor-óriások magasabb órajelen működő változatainak piacra dobása nem kis nehézségeket jelent mindkét gyártó számára.

ATI X800 processzoros videókártyák

Klikk ide! Klikk ide!
ASUS AX800 PRO/TD és GIGABYTE GV-R80P256D

Klikk ide! Klikk ide!
MSI X800 és HIS EXCALIBUR X800 PRO ICEQ II

Klikk ide! Klikk ide!
RDX8XT-A256C és a PowerColor X800 PRO táskája

Hozzá kell tenni azonban, hogy várhatóan az nVIDIA kártyáknak lesznek nagyobb gondjai ilyen téren, a cég ugyanis a Pixel Shader 3.0 oltárán nagyon lényeges dolgokat áldozott fel. Konkrétan hatalmas mennyiségű tranzisztort kellett beletervezniük az óriási NV40 chipbe, amely ráadásul 0,13 mikronos technológiával készül, mely ennyi tranzisztor beépítésére már nem a legtökéletesebb, és magasabb órajelekre nem is alkalmas.

Az ATI vezérigazgatójának múltheti interjújában tett viccelődő kijelentésével élve, az NV40 chipet az nVIDIA nem úgy számolja, hogy ostyánként (wafer, szilícium lap) hány NV40 jön ki, hanem hogy egyetlen jó NV40 chiphez hány ostya szükséges... Normális esetben ugye egy ilyen szeletből többtucat chipnek ki kellene jönni.

Az óriáschip hatalmas mennyiségű áramot zabál, és ezzel iszonyatos hőtermelése van, amelyből logikusan következik az első nagy hátránya, vagyis a komoly hűtésigénye. A másik a nagy teljesítményű tápegység, amely az erre nem felkészített számítógépeknél bizony komoly plusz pénzeket húz ki a vásárló pénztárcájából. A harmadik, és egyben legnagyobb hátránya a selejtarány, ugyanis egy ekkora chipben hatalmas a hibalehetőség, és ezáltal nagy százalékban gördülnek majd le hibás példányok a futószalagról. Ezáltal a piacon elérhető mennyiség is limitált lesz, ráadásul a tuningpotenciálnak is határt szab. Várhatóan - és ezt az első tesztek is alátámasztják - a 400 MHz-es NV40 chipek maximuma kb. 50-70 MHz pluszban, még vízhűtéssel is.

GeForce 6800 Ultra processzoros videókártyák

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Albatron GeFORCE6800UV, ASUSTeK V9999 Ultra, GAINWARD Ultra/2600

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Sparkle SP-AG40UPT, Chaintech AA6800, XFX PV-T40F-UDF7

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
AOpen Aeolus 6800 Ultra, Gigabyte GV-N68U256VH, MSI GeForce NX6800 Ultra

Ezzel szemben az ATI megoldása - mivel nem tartalmazza a Pixel Shader 3.0 követelményeihez szükséges hardvert - jóval kevesebb tranzisztorból áll. Ezt a 160 millió tranzisztort ráadásul egy rendkívül fejlett, úgynevezett low-k 0,13 mikronos gyártástechnológiával pakolják egymás mellé, amely révén a csúcskártyának 125 MHz-cel nagyobb (525 MHz) lehet az alapórajele, mint a konkurens NV40 Ultráé. A tuningpotenciálról pedig elég, ha annyit mondunk, hogy az egyik megszállott tuning csapatnak sikerült 715 MHz-ig felhúzniuk az X800PRO egy tesztpéldányát, a rajta lévő memóriát pedig 639 MHz-ig, amely így 15 738 pontot ért el 3DMark03-ban, és 33 484 ponttal az eddigi 3DMark2001 rekordot is megdöntötte.

Nem nehéz tehát azt valószínűsíteni, hogy jobb kihozatallal és általánosan jobb maximális teljesítménnyel az ATI megoldása könnyebben elterjed majd a piacon. Ráadásul mivel az R420 chip nincs túlbonyolítva, az erre épülő belépő szintű megoldások is hamarabb piacra kerülhetnek. Ezáltal pedig - Pixel Shader 3.0 ide vagy oda - az ATI lesz a nyeregben továbbra is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Tüske  
2004. máj. 17. 23:18 | válasz | #44
Újabb baromsághegyek Rónai Gyurkától! Apám ez a gyerek sosem adja fel! Ha igazi síkhülyeséget akartok olvasni akkor olvassátok el amit ír. Röhelyes!
Szinte minden mondatából süt az egetvero hozzá nem értés, plusz egy vödör ati seggnyalas meg nv fikázás.

Hatalmas árammenyiséget zabál, meg iszonyatos hotermelés? Ja persze a +20W csúcsterhelésnél az 800XT-hez képest az baromira hatalmas, az iszonyatos homennyiségrol meg annyit, hogy jóval huvösebb a 6800U a 800XT-nél! Lsd: http://www.pclab.pl/art9926-15.html
A tápegységes duma újabb hazugság, 200W-os Mercury táppal is tesztelték (órákig 3DMark) és csont nélkül ment vele a 6800U.
A kihozatalról meg annyit, hogy az IBM-nek CSAK A MUKÖDÖ PÉLDÁNYOKÉRT kell kizetni, ellentétben a TMSC-vel úgyhogy az NVIDIA-t baromira nem érdekli, hogy mennyit szar el egyébként az IBM egy ostyáról. Persze ezt Rónai Gyurka szintén nem tudja, de ha tudná tuti letagadná.
A tunigolásrol amit sugall az megint egy parasztság! Egy kiválasztott extrém tuningeredménybol von le következtetést! Na ez a tipikus buta lúzer gondolkodásmód! No comment!
A másik fele meg, hogy állandóan PS3.0-t ír SM3.0 helyett, valószínu fogalma sincs mi a különbség. LOL!
2004. máj. 15. 03:36 | válasz | #43
Ha normálisan írnád le, talán bent is maradna...

A hőtermelésben talán igaza van: valszeg több hőt termel, csak a nagyobb hűtő jobban elvezeti. De az szép teljesítmény, hogy így is "hidegebb". De az is látszik, hogy az ATI jobban túlterheli az alkatrészeket...

(Erről van szó: http://www.pclab.pl/art9926-15.html)
2004. máj. 15. 03:33 | válasz | #42
A SM3.0 (btw, miért csak a PS3.0-ról beszélsz..?) akkor terjed el, ha van már HW hozzá. Az NV vállalta az uttörő szerepet, az ATI - a nyereségre összpontosítva - nem. Lehet, hogy az X800 picit gyorsabb (még nem is biztos), de a tisztelet az NV-t illeti.

Egyébként különös, hogy számtech oldal létetekre egy szót sem írtatok arról, hogy a SM3.0 a szoftverfejlesztőknek egy ismerősebb környezetet jelent, és könnyebb használni, ezért a közeli jövőben sokkal több különféle shadereket használó program megjelenése várható. Összehasonlításképpen: SM2.0-s játék csak néhány van összesen (piacon + fejl. alatt).

Ja, hogy fontosabb az ATI-t pártolni, mint elfogulatlanul tájékoztatni az ipari újdonságokról? Ez nem túl színvonalas dolog...
gama  
2004. máj. 14. 16:54 | válasz | #40
Meg nem jelent termékeknél nem értem milyen lépéselőnyről beszélsz. Vagy milyen csatát nyert az nv?
2004. máj. 14. 16:29 | válasz | #39
A ket ceg eletet nem a 6800 Ultra vagy a X800 XT jelenti, hanem a kozepkategorias 6800 GT es X800 Pro, ebben az esetben a GT egy picit gyorsabb, nincs nagyobb fogyasztasa, nem foglal el ket helyet, es ugyanazert az arert mintha ajandekba kapnal SM 3.0, tehat most ki van lepeselonyben? Es persze az X800 XT sem veri siman a 6800 Ultrat, hiszen megosztott eredmenyekrol van szo... na de mindegy nem akarok nVidiat emelni vagy ATI-t kopkodni, mert mind a ket termek fantasztikus, vegye mindenki azt ami jobban tetszik neki, csak ne beszeljunk gyerekmeseket.
Borg  
2004. máj. 14. 09:03 | galéria | válasz | #38
Egyértelmű, ennyivel újabb csak. Ugyanakkor az NV40 kitörölheti az újításaival, ha az R420 meg a gyártástechnológiai (órajel) fölénye miatt simán lehagyja teljesítményben.
A PS3 meg MAJD változtathat a dolgokon, HA egyszer elterjed. Viszont elég nyakatekert filozófia azzak érvelni, ami majd 1-2 év múlva lesz, amikor addig X új kártyát dobhat piacra mindkét cég, amiben van idejük integrálni az újdonságokat még.
Valamit valamiért. Az Shader Model 3.0-ért cserébe az ATI több kártyát, magasabb órajellel tud piacra dobni mint az nvidia, és a belépő szintű R420 cuccok is előbb megjelenhetnek majd. És nem utolsó sorban, ha a végfelhasználói árak pár hónap múlva kialakultak, OLCSÓBBAN mint az nvidia óriáschipje.

Lehet siránkozni, a PS/VS 3.0 hiánya miatt, de valójában egyátalán nem mérvadó szempont ma még. Mint ahogy a DX9 sem volt az, amikor az R300 megjelent, de az DX7-8-ban is jóval gyorsabb volt ugye. Ugyanezt az előnyt az SM3 kapcsán nem lehet elmondani, a mai játékok nem profitálnak SEMMIT belőle.
2004. máj. 14. 06:08 | válasz | #37
Érdekes cikk. Csak hol van az X800XT és a 6800U fogyasztása?
2004. máj. 14. 05:47 | válasz | #36
igéri

(Kifelejtettem: egy ciklusú lett a sin, cos, stb. Húha.)
2004. máj. 14. 05:45 | válasz | #35
Annyival tud többet, hogy hosszabbak lehetnek most a PS programok (ezt már az FX is tudta...). Plusz van Face regiszter. Más talán nem is nagyon van. Talán neked is mond valamit, hogy a Ruby demó (shaderkód-beli) változtatás nélkül fut az FX-eken, minden effekttel együtt... (Csak egy egyszerű wrapper kell hozzá.) A mostani ATI-kon csak butított verzióban fut (le kellett rövidíteni a shadereket ugye), de a wrapper írója idéri, hogy hamarosan fullosan is futtatható lesz (multipass-ban fognak menni a shaderek). És én jobban hiszek neki, mint az ATI marketingesének, aki azt nyilatkozta még korábban, hogy ez nem megoldható...
2004. máj. 14. 05:33 | válasz | #34
Na igen, nem épp az X800Pro (12 pipe) tuning-potenciálját kellene a 6800U-hoz (16 pipe) hasonlítani. Kevesebb pipe-el valószínűleg jobban bírja a hajtást. Ez nem jelenti, hogy az X800XT is annyival tud majd hasítani.

Mellesleg az 6800U Extreme Edition változat sem új chip, hanem egyes gyártók saját "találmánya", azaz simán csak túlhajtott 6800U, saját hűtési megoldással. De nem kell hozzá vízhűtés. Sőt, egy tesztben az eredeti hűtéssel is tudták 470MHz-en járatni... Honnan is veszi a cikkíró, hogy vínhűtéssel is csak 50-60MHz-el lehet túlhajtani (400-ról)? Mert a Gainward(?) úgy csinálja?

Egyébként azt valahogy elfelejtette megemlíteni a cikk, hogy az NV40 azonos órajelen gyorsabb, mint az R420.

És az is érdekes, hogy azt a viccelődést bezzeg beidézi az Orton interjúból, de azt már nem, hogy anyagi(as) okokból (haszon, de emellett nehézségeik is lehettek) nem az eredeti R400 jelent meg, amiben már ugyancsak benne lett volna a SM3.0. (SM3.0=VS3.0+PS3.0) OK, ráérnek még a SM3.0-val, de ha nem lenne az NV40-ben ilyen, akkor még 1-2-3 évig nem lenne fejlődés, mert addig el sem kezdenének ilyen játékokat (legalábbis codepath-okat (alverziókat)) írni, amíg nincs is ilyen kártya a piacon... (A köv. DX verzióra meg még éveket kell várni.)

Egyébként lehet pár érdekességet csinálni a SM3.0-val, amit SM2.0-val körülményes is és lassú is, még ha az ATI szimpatizánsok el is bagatellizálják. Ez előbb-utóbb ki fog derülni. (Talán addigra az ATI is előáll a saját megoldásával, akkor majd hirtelen rájönnek, hogy az nem is olyan rossz. (Most már tudom, mire gondolt Orton, amikor arról beszélt, hogy az utóbbi hónapokban a piaci kapcsolatok feljesztésére fektették a hangsúlyt. Úgy látszik, az jövedelmezőbb, mint a műszaki fejleszttés.))
2004. máj. 14. 01:54 | válasz | #33
http://www.pclab.pl/art9926-15.html

ezek szerint az nVidia folenyessen nyerte ezt a csatat (majdnem minden szempontbol jobb).

nem tudom mennyire ertenek hozza a Lengyel pasik, de nekik jobban hiszek mint az USA es Nyugateuropai "testlab"=oknak akik persze jo sok penzert irnak minden cikket... na de nekem mindegy, csak erdekes mert kb. 10 kulonbozo tesztet olvastam es 6:4 az nVIdia javara, habar neha rohelyes, hogy ugyanazok a kartyak egesszen mas eredmenyeket ernek el... :) nevetni lehet rajta, de szerintem ha igy van akkor valoszinuleg majdnem egyformak.
2004. máj. 14. 01:10 | válasz | #30
Az utolso 3 honapban az nVidia valojaban novelte piaci reszesedeset. Ha az egessz evet nezzuk akkor veszitett, de az FX 5900XT es 5700 as modelek piacra dobasaval novelni tudta piaci reszesedeset... na de mivel nagyon egyforman allnak, ez nem hiszem, hogy fontos mert kb. mindkettojuk a piac 25%-at uraljak (az Intel az elso 34%-al / integralt megoldas), ami a profi piacot illeti (OpenGL) ott az nVidia 75% felett van (Quadro).
2004. máj. 13. 23:01 | válasz | #29
Te allanoan hazudsz?

http://www.pcvsconsole.com/news/news.php?nid=2461
Borg  
2004. máj. 13. 22:46 | galéria | válasz | #28
Hát lol valóban, mert pont hogy az nvidia veszített piacot...
nicked  
2004. máj. 13. 22:34 | válasz | #27
Ja ezert veszitett piacot az ati mostanaban. lol
Borg  
2004. máj. 13. 22:13 | galéria | válasz | #25
Szerintem magad sem hiszed el, hogy pont ő felfogott ebből bármit is:)
Hagyd el, ilyeneknek nem érdemes szólni semmit...
2004. máj. 13. 21:46 | válasz | #24
Ugy latszik erdemes egy szampeldat is megnezni. A chipek merete jo kozelitessel aranyos a tranzisztorszammal, ugyanakkor a merettel no a valoszinusege annak, hogy chip teruleten valami (pl. szennyezodesbol fakado) hiba legyen. Ha mondjuk egy 100 millio tranyot tartalmazo chipnel a hibamentesseg valoszinusege 50 szazalek (ennyi a kihozatal), akkor egy 200 millio tranyot tartalmazonal mar csak 25 szazalek.

Ezert tul azon, hogy a 2-szeres meret miatt a nagyobb chip eleve dupla aru lenne, a fele kihozatal miatt az eloallitasi ara vegul is 4-szeres.
2004. máj. 13. 21:33 | válasz | #23
Az ATi kartyaja valoban egy evolucios fejlodes kovetkezo lepese. De miert kellett volna teljesen uj architekturat konstrualniuk (eldobniuk a regit), ha egyszer az alapjaban veve arányos és jó konstrukcio? (Ilyen esetben csak felfele skalazni kell.)

Az idSoftware valoban elegge nVIDIA orientalt, de mar a Radeon 9700 megjelenesekor is berezgett a lec. John Carmack mar csak a szimpatiajat tudta felhozni GeForce FX mellett, meg hogy altalaban nem zavarja a porszivo hang (:-)...

Az IBM is tenyleg nagyhatalom a szamitastechnikaban es a felvezetoiparban, de a maguk erdeket nezik. Akkor is volt nekik nagyon jo felvezeto technologiajuk, amikor meg a Cyrix 6x86-ost csinaltak, de annak nem adtak prioritast, igy csak rosszabb (regibb) technologian gyartottak, mint a konkurens Intel a Pentiumot, illetve az AMD a K6-ot. Es ez megpecsetelte a Cyrix sorsat.

Most meg ugye pl. a PowerPC 970-et csinaljak az Apple G5-hoz, szoval konnyen kerulhet alacsonyabb prioritasi szintre az nVIDIA chipje is, ha valami gond latszana vele.

(A TSMC egyebkent nem olyan rossz. Es sokkal olcsobb)
2004. máj. 13. 18:30 | válasz | #20
"fikázni csak olyasmit lehet, amit van miért" ez igaz, de azt hiszem, hogy ide tartozik valamennyi dolog, es ezt komolyan gondolom, nincs amiben nincs kifogasolhato, de ez nem jelenti, hogy az eletunket arra szenteljuk, hogy valamit az egekbe emeljunk, valamit pedig a sarba kopkodjunk...
Borg  
2004. máj. 13. 18:15 | galéria | válasz | #19
Olvasd el az X800 cikket, és megtudod, hogy igenis tud többet.

janos666: fikázni csak olyasmit lehet, amit van miért. És konkurensek között ez nem egy meglepő dolog. Btw, nem hinném, hogy ilyent mondtam...
2004. máj. 13. 18:06 | galéria | válasz | #18
"Az ATI vezérigazgatójának múltheti interjújában tett viccelődő kijelentésével élve, az NV40 chipet az nVIDIA nem úgy számolja, hogy ostyánként (wafer, szilícium lap) hány NV40 jön ki, hanem hogy egyetlen jó NV40 chiphez hány ostya szükséges... "
Á, az ATI(/ATI-soksok) sosem fikázzák an NV-t, ezt még úgy emlékszem te mondtad nekem tavaj.
2004. máj. 13. 17:50 | válasz | #17
Már nem azért, de az ATI kártyája miért új generációs? Funkcióban tud bármivel is többet, mint az előző ATI kártyák? Nem. Egyszerűen csak beletoltak még pár futószalagot, aztán ennyi, kezit csókolom...
Az nVidia cuccosa az tudja a PS 3.0-t, más kérdés, hogy mennyire fogják ezt kihasználni. Szerintem a Doom3 nem jelenhet meg úgy, hogy ne használja ki (nVidia tuti megvonná az IDSofttól a támogatását ebben az esetben).
Ha jól emlékszem az nVidia chipjeit az IBM gyártja (aki a legfejlettebb chipgyártó), az ATIét meg a TMSC, aki miatt az nVidia akkorát égett az FX szériával. Szóval gyártási technológiában sem annyira fika az nVidia.
Viszont a lényeg mindenképpen egy lesz: aki Doom3-at akar játszani, az nVidiát vesz, mert Carmack azt szereti, és kész :-)
Borg  
2004. máj. 13. 16:14 | galéria | válasz | #16
Talán olvasnod kellene inkább az okoskodás helyett.
asdfa  
2004. máj. 13. 15:30 | válasz | #15
"Továbbra sem tudni, hogy mikor jelennek meg az újgenerációs grafikuskártyák"

kontra

"Már kapható az ATI Radeon X800 Pro"

http://www.sg.hu/cikk.php?cid=32254

Ja és persze egy napon jelent meg a két cikk :D:D
Borg  
2004. máj. 13. 15:28 | galéria | válasz | #14
Teljesen egyetértek.
Csak az a baj, hogy a márkahűség egyes embereknél csőlátást okoz. Így születnek a #2/#3 meg ehhez hasonló, felettébb értelmes beszólások...
Cat  
2004. máj. 13. 13:26 | galéria | válasz | #13
teljesen igazad van, én is igy látom
inkább az lenne a meglepő, ha egyik cikkben lehuznák az nvidiát, a másikban meg istenitenék, na akkor lenne teljesen megbizhatatlan a dolog
most számtalan cikkben meg van indokolva hogy miért állítják azt hogy félresikerült egyik/másik kártya vagy chip, és utána te döntöd el - itt a fórumon is! - hogy te is ezen az állásponton vagy vagy nem. Véleményszabadság van, nem kötelező birka módjára követni senkit, vehetsz nyugodtan az Athlonnal azonos teljesítményű p4et duplaáron - de azon érdemes elgondolkozni hogy például az Intelt amerikai felhasználók is beperelték, mert az 1.5 GHzes P4 lassabb volt mint az 1 GHzes PIII...

törvényszerű, hogy a változások szele évek múltán ér el a felhasználókhoz, hiába irják egyes lapok hónapokon át valamiről hogy az szar, az nvidia/intel marketinggépezete olyan erős, hogy még a törölt/megbukott projektekről is azt állítják hogy az valójában siker volt és fejlődés hogy eggyel újabb architekturára váltanak és "olyan rendesek vagyunk hogy előrébbhozzuk a fejlesztést"

észre kell venni hogy ez csak vakítás...

ui.: egyébként a hírbe is be vannak linkelve az új Sapphire ATI X800-as képek, szóval nemértem mért irjátok hogy ellentéteset állit a cikk
viol  
2004. máj. 13. 10:47 | válasz | #12
Enterprise!
Te még hiszel a csodákban? :)
Az NV40-nel megint mellé lőtt az nv. Ha nem jönnek hamarosan a deriváltak, akkor piacot fog veszíteni.
2004. máj. 13. 10:27 | válasz | #11
"nem hiszem, hogy eddig is az ATI lett volna, "
Eladasokat tekintve valoban, de ez csak azert van, mert az nVIDA ugyanugy nagyon eros piaci kapcsolatokat epit ki, mint az Intel, es van egy jokora fanatikus rajongotaboruk is. Ezert ido kell ahhoz, hogy a felhasznalok eszrevegyek: mar nem az nVIDIA 3D megoldasai a legkedvezobbek.

"de megkevesbe, hogy ezutan... mindket kartyanak megvan az elonye es hatranya, "
Igen, de az nVIDIA-nak csak lenyegtelen teruleteken vannak elonyei, mint pl. a Pixel Shader 3.0 - amirol mintha magad is ugy sejtened, legjobb lenne kikapcsolni. Csak sajnos pusztan a kikapcsolas meg nem csokkenti a chip meretet, nem javitja szamottevoen a kihozatalt. (Vagyis az nVIDIA-nak ujabb verziot kell kihoznia.)

"viszont az nVidia jobb a profi teruleten, az ATI gyorsabb a jatekokban, es ez OK, "
Nem biztos, hogy a profi 3D modellezesnel meg mindig az nVIDIA a gyorsabb. Ahogy az sem biztos, hogy az nVIDIA hardveres MPEG-2 (DVD, HDTV) tamogatasa meg mindig rosszabb. Legalabbis en meg nem lattam ilyen teszteket.

*******
Hunniak:
"Júj a csunya nvidiának áram kell, meg melegszik jaj-jaj..."
Ez bizony sulyos problema. Persze nem elsosorban a villanyszamla, hanem a hosszabb tavu (in)stabilitas, az eselytelenebb tuning, es a zajosabb hutes miatt.

*********
© Zedas:
"Nem hiszem hogy az utóbbi másfél évben lett volna olyan nVidia/ATI cikk a Supergamez-en ami nem az nVidiát, vagy olyan AMD/Intel cikk ami nem az Intelt fikázza."
Az Intellel kapcsolatban gondolj csak az RDRAM fiaskora, a bukott Itaniumra (mar az Intelnel is Itanic-nak nevezik!), vagy az ujabban a torolt projektjeikre, a P4 hatalmas fogyasztasara es tovabbfejleszthetetlensegere, a 64 bit vonakodo elfogadasara, stb!
Egyedul csak a Pentium M-et lehet dicserni toluk.
2004. máj. 13. 10:08 | válasz | #10
Hát szerintem meg nagyon kellene egy erős harmadik videokártya gyártó (persze nem az Intel integráltjaira gondolok) hogy jól megfingassa az elkényelmesedő ATI-t meg Nvidiát.
Billi  
2004. máj. 13. 09:34 | válasz | #9
x800 PRO -t JApánban már elvileg lehet kapni, nem csak rendelni. Az XT is hamarosan kilép a piacra. 6800 ról még nem nagyon van infó, de rendelni már azt is lehet, de határidő nélkül ahogy az X800 XT -t.
2004. máj. 13. 09:22 | válasz | #8
"Ha a címből indulunk ki, az okait kéne felsorólni vagy találgatni bazze..."
szerintem azt csinálja a cikk, a magasabb tranzisztorszám miatt, nagyobb a selejtarány, emiatt az új kártyák csakk lassabban terjednek el...
ennyi
2004. máj. 13. 09:00 | válasz | #7
Odabasz az ATI!!!!
semi  
2004. máj. 13. 08:36 | válasz | #5
<a href="http://www.xbitlabs.com/news/video/display/20040512064409.html">Nézd csak Rónai György!</a>
LOL
semi  
2004. máj. 13. 08:27 | válasz | #4
"Továbbra sem tudni, hogy mikor jelennek meg az újgenerációs grafikuskártyák
2004. május 13. 00:53, Csütörtök - Rónai György"

Már megjelentek!
Japánban már kapható és az XT-k megrendelhetők 33000,-Ft házhoz szállítják így mindösszesen 100 ropiba kerül!
Komoly, nem? Na ez hír.

Zedas  
2004. máj. 13. 08:11 | válasz | #3
Nem hiszem hogy az utóbbi másfél évben lett volna olyan nVidia/ATI cikk a Supergamez-en ami nem az nVidiát, vagy olyan AMD/Intel cikk ami nem az Intelt fikázza.

Ha objektív cikkeket szeretnél olvasni, ez nem a megfelelő online újság... :(
2004. máj. 13. 07:48 | válasz | #2
Ennek a cikknek, az volt a lényege, hogy megint az nvidiát fikázzák.

Júj a csunya nvidiának áram kell, meg melegszik jaj-jaj...

,,Továbbra sem tudni, hogy mikor jelennek meg az újgenerációs grafikuskártyák"

Ha a címből indulunk ki, az okait kéne felsorólni vagy találgatni bazze...
2004. máj. 13. 02:49 | válasz | #1
"az ATI lesz a nyeregben továbbra is."... nem hiszem, hogy eddig is az ATI lett volna, de megkevesbe, hogy ezutan... mindket kartyanak megvan az elonye es hatranya, viszont az nVidia jobb a profi teruleten, az ATI gyorsabb a jatekokban, es ez OK, csak igy legyen tovabb is, mert ha a ketto egymast durja akkor a felhasznalok oromera hamarossan esnek az arak es jonnek a meg gyorsabb kartyak. Valami olyasmit lehet hallani, hogy az nVidia az kovetkezo driverevel kepes lesz kikapcsolni (persze ha ezt valasztjuk) a Pixel Shader 3.0 es a "felesleg" 50-60 millio tranzisztort ebben az esetben a Pixel Shader 2.0+ gyorsasag novelesere hasznalni, azt hallottam, hogy ez +10 sot 15% ot jelentene aminek az ATI nem igen orulne... na de majd meglatjuk ez lehet, hogy csak ures beszed :)