Város méretű aszteroida halad el mellettünk ősszel
2004. május 5. 09:03, Szerda
Kisebb szóbeszéd alakult ki az Interneten, miszerint egy hatalmas és halálos aszteroidának 63% esélye van, hogy idén ősszel összeütközzön bolygónkkal. A SPACE.com utána járt a dolognak.

Hirdetés

A csillagászok nem tudnak semmi ilyen fenyegető veszélyről, a híresztelések mindazonáltal egy valós eseményen alapulnak. 2004. szeptember 29-én egy kisebb város méretű aszteroida eddigi legkisebb távolságú Föld melletti elhaladásának lehetünk akár szemtanúi is. A Toutatis aszteroida sokkal inkább különös, mintsem veszélyes objektum. A tudósok már jól ismerik, a korábbi elhaladások alkalmával többször is radar letapogatást végeztek rajta, hogy furcsa alakját és mozgását számítógéppel modellezhessék.


A Toutatis egy 90 centis teleszkópon át
A Toutatis körülbelül 4,6 kilométer hosszú és 2,4 kilométer széles, és valahogy úgy néz ki, mint egy esetlenül dülöngélő súlyzó. Szokatlan forgása a felszínén lehetetlenné teszi a normális napszakok kialakulását. A tudósok nem tudják megmagyarázni sem a formáját, sem a forgását, ezért már nagyon várják a szeptemberi közeli elhaladást, hogy többet tudjanak meg az objektumról, amit akkor akár az amatőr égbolt kémlelők is felfedezhetnek a horizonton. A Toutatis pályája nagyobb pontossággal határozható meg mint bármelyik a Föld pályáját keresztező más nagy aszteroidáé. A Toutatis négyéves Nap körüli utazási tartománya a Föld útvonalától egészen a Mars és a Jupiter között húzódó fő aszteroida övig terjed.


Idén ősszel négy Föld-Hold távolságon belülre kerül, ami kozmikus mértékkel mérve közelinek mondható egy olyan objektum esetében, ami globális pusztítást okozhat. A NASA tudósainak számításai alapján a Toutatis 1353. óta nem került ilyen közel a Földhöz és 2562-ig nem is lesz újabb ilyen alkalom. Nincs másik ilyen nagy ismert aszteroida ami ennyire megközelítette volna bolygónkat, bár az űrsziklák pontos nyomon követése elég új keletű technika, mely sok esetben hagy némi kívánni valót maga után.

Számtalan kisebb objektum haladt már el ennél jóval kisebb távolságban is mellettünk, voltak olyanok is melyek jóval a Hold pályáján belül suhantak el. Nagyon valószínű, hogy Toutatis kaliberű aszteroidák is kerültek már ilyen közelségbe, azonban azokban a korokban még nem pásztázták olyan részletességgel az égboltot, mint napjainkban. A Toutatis hivatalosan a 4179-es számot viseli, 1989-ben fedezte fel egy francia csillagász.


A Toutatis pályája, és helyzete 2003 áprilisában

"Az aszteroidák és a bolygók döntő többsége egyetlen tengely körül forog, mint egy tökéletes spirálban elhajított rögbilabda" - magyarázta Scott Hudson, a Washington Állami Egyetem tudósa. "A Toutatis azonban úgy dülöngél, mintha egy elhibázott passzból indult volna ki." A szokatlan mozgás eredménye, hogy az aszteroidán nem léteznek az égitesteken megszokott nappalok és éjszakák. Egy stabil északi sarkpont helyett a Toutatis forgástengelye két elkülönülő 5,4 és 7,3 földi napos ciklus között vándorol. Az aszteroidáról nézett csillagok "keresztül-kasul szelik az égboltot, soha nem járják be ugyanazt az útvonalat kétszer", tette hozzá Hudson.

Az ismert Föld-közeli aszteroidák családjában egyetlen a Toutatisszal alakban vagy forgásban hasonlóságot mutató tag sincs. A kutatók szerint a különös objektum a Holdéhoz hasonló felszínnel rendelkezik. Szeptember 29-én azonban az amatőr csillagászok is megnézhetik a Toutatist, amennyiben tudják hol kell keresni. Az aszteroida nem lesz szabad szemmel látható, azonban egy hagyományos látcső már elegendő a felfedezéséhez, ha az égbolt tiszta és a város fényeitől távol próbálkozunk az észleléssel, állítja Alan Harris a boulderi Űrtudományi Intézet munkatársa.


Az aszteroida bizarr forgása

"Mindazonáltal, ahhoz hogy ténylegesen lássunk is valamit az objektumból, nem árt egy kisebb csillagásztávcső, amivel megfigyelhető a Toutatis lassú mozgása a háttérben látható csillagokhoz képest" - teszi hozzá Harris. Az aszteroida - hasonlóan egy csillaghoz - kis fénypontként jelenik meg, és ahhoz mindenképpen messze lesz, hogy felszíni részleteket figyelhessünk meg.

Toutatis videó
Kapcsolódó linkek
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
mrzool  
2004. dec. 29. 08:03 | válasz erre | #73
Figyelembe véve, hogy a NASA weben magyar idő szerint tegnap reggel már fenn volt az a 1:24000 új valószínűség, bizony már lejárt volt a híred. De erről nem fogok vitát nyitni...
Blasta  
2004. dec. 29. 07:55 | galéria | válasz erre | #72
Höh, lejárt hír.
Tegnap este még nem volt az
mrzool  
2004. dec. 28. 23:31 | válasz erre | #71
Már lejárt hír, azóta tovább pontosították, és jelenleg 1 a 24ezerhez a valószínűség ()http://neo.jpl.nasa.gov/risk/2004mn4.html. Mindenesetre talán nem is lett volna olyan nagy baj, ha mégis ütközne a Földdel - végre megindulna némi űrbéli fejlesztés, és véget érnének ezek a tunya év(tized)ek...:)
Blasta  
2004. dec. 28. 22:27 | galéria | válasz erre | #70
Ez viszont valósnak ígérkezik egyelőre!!!!
index
2004. okt. 27. 19:08 | válasz erre | #69
Na ettől már nem kel félni :D
2004. máj. 13. 23:55 | válasz erre | #68
Nostradamus üstököse.Csak el kell olvasni ezt a könyvet és mindent megtudtok!!!!
Kryon  
2004. máj. 11. 22:13 | válasz erre | #67
...Csak a sűrűség ismeretlen....
2004. máj. 08. 13:56 | válasz erre | #66
..reméltem is, h. csak kötekszel, mert világosan látszik h. nem igazán a sűrűség számít (ami m-et határozná meg) hanem a sebességgel növekszik négyzetesen(!) a mozgási energia ;)
dennis  
2004. máj. 08. 11:51 | válasz erre | #65
ha valakit érdekel: http://echo.jpl.nasa.gov/asteroids/4179_Toutatis/toutatis.html
Kryon  
2004. máj. 08. 11:12 | válasz erre | #64
Mekkora a sűrűség???...csak kötekszek :-)
Kryon  
2004. máj. 08. 11:04 | válasz erre | #63
Helyesbítem magam;közeli elhaladásra gondoltam(konkrétan a Föld melletti,ha esetleg beljebb jönne mint 4*Holdtáv),amúgy az a precíz amit ítrál.
Bandew  
2004. máj. 08. 10:56 | válasz erre | #62
Ebben igazad van, és nem is mondom, hogy nem lesz földrengés, de globális földrengés biztosan nem lesz, mert egyszerűen nincs akkora energiája a becsapódásnak, hogy az egész Föld felső kérgét megmozgassa. De az az állítás, hogy letérítí a Földet a pályájáról, az egy oltári nagy baromság.
2004. máj. 08. 10:53 | válasz erre | #61
nincs lehetőség. szülei kurva szigorúak azt nem engedik sehova, főleg nem fiúkhoz... viszont akkor lesz lehetőség, mert húz el a családja végre, azt csak a nagyi lesz otthon.
2004. máj. 08. 01:03 | válasz erre | #60
Aki nem hiszi, h. nagy pusztítást okoz(na) egy ilyen kavics, az számoljon utána, középiskolai fizika:
1/2*m*v^2
2004. máj. 07. 20:50 | válasz erre | #59
aszteroida pimp, na ilyet meg nem lattam, ezt meg kell nezni kozelrol :) Gladiator: miert varsz addig, nem mersz vagy nem engedik vagy mi a fene van... na de igy csatlakozok Komolytalanhoz es reszvetem a baratnodnek... :)
Zéta  
2004. máj. 07. 18:47 | válasz erre | #58
Ami a pályát illeti, az valóban nehezen jelezhető előre, de nem az említett okokból. Az égitest alakja nem nagyon befolyásol, sokkal inkább a környező bolygók gravitációs vonzása. Általában a kisebb tömegű égitestek pályái a nagyobbak zavaróhatása miatt kaotikus, ami azt jelenti, hogy ha a koordinátákat nem ismerjük abszolult pontosan, akkor a kezdeti hiba az idővel exponenciálisan növekszik. Egy idő után olyan nagy lesz, hogy értelmét veszti a számítás. Pl. az üstökösök pályáját általában nem lehet egy keringési időnél hosszabb távra kiszámítani. A Föld esetében az ún. Ljapunov-idő 5 millió év, ami azt jelenti, hogy ennyi idő alatt nő e=2,718...-szorosára a kezdeti hiba.
2004. máj. 07. 16:36 | válasz erre | #57
Részvétem a barátnődnek, ha így kell tervezgetnetek...
Cat   2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. máj. 07. 16:01 | galéria | válasz erre | #56
anyám, micsoda precizitás
az még három hét
Kensin  
2004. máj. 07. 15:33 | galéria | válasz erre | #55
Elolvastad a cikket?
Az amatőrök észreveszik, elmondják, a nagyfejesek meg egyből letagadják.
Innettől meg csak találgatni lehet... és összeveszni
2004. máj. 07. 15:25 | galéria | válasz erre | #54
Kamu. Ha tényleg becsapódna nem mondanák el. És jobb is, hogy nem mondják el. Sok hülye elkezdene nyavajogni, a cigányok meg mennének aszteroida segélyért. De nekem mind1. B.nőmmel 28.-ára van tervezve a dugás, szal szüzen már nem halok meg.
2004. máj. 07. 15:20 | válasz erre | #53
Rings, a szokásos hibába esel, miszerint a nagy méreteket lekicsinyíted, aztán azt hiszed hogy a modelled tökéletes. Ha meglősz légpuskával egy sziklát, igenis beleremeg, csak nem látod. Mint ahogy a földrengést se látnád a világűrből. Lehet, hogy a szikla felszíne egy tized millimétert hullámzik, de hasonlatodnál maradva az a Föld méretűre nagyított szikla felszínén élő embereknek iszonyatos földrengést jelent. De az átskálázás nem csak ezért nem működik: az anyag szerkezete egészen más nagy léptékekben mint kicsiben. Nézd meg, mit történik a matchbox autóval, ha leejted az asztalról, meg mi történik az igazi autóval, ha leesik egy szakadékba. A Föld méreténél és ekkora energiáknál a szilárd kőzet szinte úgy viselkedik, mint egy folyadék. Hullámzik, felcsap, nagyon messzire mennek el benne a hullámok. Egy geológus szerintem sokat tudna erről mesélni.
Bandew  
2004. máj. 07. 13:22 | válasz erre | #52
Amúgy ebben semmi monumentális nincs, csak mi látjuk így, mert annyira picik vagyunk.
Bandew  
2004. máj. 07. 13:21 | válasz erre | #51
Semmi esély arra hogy a Föld pályáját megváltoztassa, mivelhogya a Földnek igen nagy lendülete van ahhoz, hogy egy 4 km-es átmérőju kavics ellökje. A sebbesség ezért itt nem számít, mert hogy a Föld is gyors. Por az tényleg lesz ha a földbe csapódik, de ha vízbe, akkor "megússzuk". Szó szerint. :-D
2004. máj. 07. 11:35 | válasz erre | #50
Egy légpuskagolyó megy talán 100 m/s-el is, ez meg több km/s-el. Átmérőben nincs akkora különbség (ja jól tudom a föld pár 1000km, ez meg 2-4 km, szóval kb 1000x különbség van). Így valszínűleg lenn ott földrengés is, bár lehet hogy nem globális. A nagyobb baj a felszálló por miatt lenne, ami miatt növényzet off, majd állatvilág off, majd ember off. És sajna ha vízbe esne akkor is felszállna a por, mivel az a pár km víz nem ellenfél egy ekkora és ilyen sebességű kavicsnak. Arról meg ne is beszéljünk, hogy ez akár a föld pályáját is megváltoztathatná, ami megintcsak végzetes lenne az élővilág nagyrészére (emberre biztosan).
Kryon  
2004. máj. 06. 23:53 | válasz erre | #49
A fő gond,hogy ennek a kis kavicsnak a bumfordi alakja(tömegeloszlás) és furcsa forgása miatt szinte megjósolhatatlan a pályája hosszabb távra.Mert ugye más égitestek hatnak rá gravitációsan,de az előző okok miatt nehéz megmondani hogyan.Ráadásul ez a szikla úgy gondolják 2lazán összeforrott részből áll,melyek modjuk a Föld gravitációs hatására különválhatnak,és nem tudni merre szállnának el.....Amúgy egy ilyen tök mindegy hova csapódik mind kinyiffannánk..:-( (Földrengés pedig lenne mégpedig "lökéshullám szerű",a légkörben is körbemenne egy párszor a léglökés+izzó kövek potyognának az égből és tüzek pusztítanának mindenfelé,ezután pedig jönnének a "savas esők",a sötétsé majd a hideg...........)
Cat   2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. máj. 06. 22:22 | galéria | válasz erre | #48
többezer amatőr csillagász figyeli az eget, és a Föld közeli kődarabok kis távcsövekkel is jól láthatók
Bandew  
2004. máj. 06. 19:39 | válasz erre | #47
Ha egy sziklát meglősz légpuskával, akkor a szikla beleremeg? Fel tudod fogni hányszorosa a Föld ennek a 4 kilométeres aszteroidának?
Kensin  
2004. máj. 06. 17:45 | galéria | válasz erre | #46
A legrosszabb még mindíg az, amit az összes filmben ugyanúgy jelenítenek meg, nagyonis jó magyarázattal.
Ez pedig, hogy ha tényleg jönne valami, és a NASA (nem kizárólag a NASA) rájön, hogy becsapódhat a Földbe, elmondanák-e az embereknek a rémhírt?
Szerintem ez költői kérdés. Nekünk erről fogalmunk nem lehet, és semmi másról, ami ott a fenti körökben történik és hallaccik.
A legnagyobb fejesek dolgoznak ott, és mindent megtesznek, csakhogy nekik jó legyen. Nem hinném hogy bárki közülünk képes lenne csak úgy keresztülrágni magát az összes szarkavaráson, és a teljes igazságot megtalálni, vagy csak úgy látnoki képességeit felhasználva meglátni azt.
2004. máj. 06. 16:53 | válasz erre | #45
Egy négy kilométeres aszteroida nem porlad el a légkörben legyen akármilyen anyagból is, hacsak nem egy luftballon valójában. Ha valóban 63% lenne az esélye, már elég rég tudnánk róla.
2XP  
2004. máj. 06. 15:22 | galéria | válasz erre | #44
Tyűű, de sok értelmes hozzászólás... Ismét egy jó kis szenzációs cikk, kevés értelemmel. Csak az maradt ki, h ezek az okos amatőrök miből szűrték le azt a 63%-os becsapódási valószínűséget.
2004. máj. 06. 11:31 | válasz erre | #43
OFF:

aha hallgass mixet mert a megírásához legalább nem kell érteni, lenyúljuk a más zenéjét és milyen jó mán.

Na de legalább ez a mentalitás is kipusztul... Csak az már kinek lesz jó...
Kár a Földért. Az embereket már úgyis untam...
Cool-x  
2004. máj. 06. 08:45 | válasz erre | #42
Valamivel mindig paraztatni kell az embereket. Arrol nem szolva,hogy nem is tudjuk milyen anyagbol epul fel.Az is lehet, hogy a legkorbe erve siman elproladna.En az erdekes forgasi tengelybol arra kovetkeztetek, hogy nem lehet valami kemeny anyagbol.
Alois  
2004. máj. 06. 02:32 | válasz erre | #41
Persze, nem lenne földrengés ha egy ilyen több km átmérőjű szikla becsapódik, sőt meg se éreznénk. Még ilyen okosságokat, még...
Tetsuo   2004. 03. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 03. 26. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 03. 26. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. máj. 06. 01:56 | válasz erre | #40
Csak semmi pánik! Csak akkor és csakis akkor csapódik a földbe, ha csak eltalálja a Földet. Akkor is csak max a Földön lesz katasztrófa, a Mars 'faunája' így megmenekül.

/Most épp a Beastie Boys-Intergalactic (Rayner UK DnB rmx)-et hallgatom, naon yoo. De asszem berakom a Jeff Mills-Tokyo Live-ot az qrvayo.. meg a Gayle San mixek fúú :)
K85  
2004. máj. 06. 01:35 | válasz erre | #39
Hmmm... asszem kicsit sok lett a csak... Sorry!
Különben úgyis csak az amcsik halnak meg.
K85  
2004. máj. 06. 01:33 | válasz erre | #38
Minek vitatkoztok hülyeségekről, úgysem fogja eltalálni a Földet! Ha mégis, akkor így jártunk. Csak észreveszitek, csak nehogy azt gondolja bárki, hogy ez csak egy hülye film :)
Etele1  
2004. máj. 06. 00:59 | válasz erre | #37
Egyet értek az előttem szólóval...ez a meteor már bőven elég egy globális katasztrófához, mint ahogy erre utalnak is a cikkben. Ha tengerbe esik szökőár lesz. Szép nagy...bár ennek mérete nagyban függ a meteor becsapódási sebességétől, de ez csak azt befolyásolja, hogy a kontinenseken belül lévő városok közül milyen távolságra lévőket mosna el még az ár. Ha szárazföldbe csapódik, akkor első ránézésre kisebb területre korlátoződna a rombolás (mondjuk 1 kontinens kampec) viszont hosszútávon ennek sokkal durvább következményei lennének. Több millió köbméter por kerülne a légkörbe, ami hónapokra v. évekre sötétségbe borítaná a Földet. Az élővilág a növények és sok-sok élőlény nem tud fény nélkül létezni. Ha pedig nincs fény nincs erdő ami viszont nekünk ciki,mert akkor heló Oxigén... úgyhogy erre szerintem nyugodtan mondhatnánk,hogy totális pusztítást végezne.
2004. máj. 05. 23:24 | válasz erre | #36
Ez aszteroida bőven elég, hogy kinyírjon mindenkit! Ha be fog csapódni, akkor essen rám! Nem akarok még napokig szenvedni! :]
Volt egy nagyon komoly dokumentum film, ahol a Szibériában becsapódott "picike" meteor pusztítását vizsgálták! Az igazság az, hogy nem kell olyan nagy aszteroida, hogy ökológia katasztrófa történjen! Momentán ez az aszteroida olyan biztosan ölne, mintha egy szép nagy nucleáris bomba amikor felrobban melletted! :D
M16  
2004. máj. 05. 21:44 | válasz erre | #35
De mondjuk 10000 méter magas hullám nem valószínű hogy lepcsillapodik mikor partot ér.Ha mondjuk az óceán egy mély pontjába csapódna sztem a szárazföld nagy részét elborítaná vizzel.
Bandew  
2004. máj. 05. 21:07 | válasz erre | #34
Milyen földrengésekről beszélsz? Semmi köze hozzá!
Az is túlzás, hogy az ÖSSZES partmenti települést elsodorná. Csak azokat, ahova a hullám elterjed, de nem kerüli meg a földet, mert partnak ütközve lecsillapodik.
Zéta  
2004. máj. 05. 20:40 | válasz erre | #33
Lehet, hogy túl sokat néz, de abban igaza van, hogy egy 4 km átmérőjű kisbolygó kb. akkora pusztítást végezne, mint írja. Mondjuk a porfelhő akkor is kialakul, ha az óceánba csapódik, mivel az a párezer méteres víz nem sokat számít ~8 km/s sebesség és ilyen tömeg mellett. Viszont a 400 méteres azért globális katasztrófát nem okozna.
2004. máj. 05. 20:09 | válasz erre | #31
meg ha vizbe esne, becsapodaskor rengeteg viz elforrana es oriasi uveghazhatast hozna letre a para,ugyhogy a hosszutavu kovetkezmenye is utos lenne
zaki   2002. 07. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 07. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 07. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 07. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. máj. 05. 19:37 | galéria | válasz erre | #29
nem baj, majd jön brúszvillisz, és megmenti a világot
bax  
2004. máj. 05. 18:49 | válasz erre | #26
cat.. sztem te tul sok sci-fit neztel..
Pellio  
2004. máj. 05. 18:43 | válasz erre | #24
O tempore!O mores! Mi lesz ha itt a vég? Gáz lenne. Deep impact meg armageddon egyszerre? Annemyoo
viCtoR  
2004. máj. 05. 16:40 | válasz erre | #20
hát..az ufokat se akarják nyilvánosságra hozni, meg sok egyéb mást se.. nem akarnak pánikot.. én nemtom mibe hidjek, majd megtudom mi lesz
2004. máj. 05. 16:21 | válasz erre | #19
akkor óceánba essen... utálom a port :D
Cat   2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó2002. 12. 17. óta regisztrált VIP fórumozó
2004. máj. 05. 16:05 | galéria | válasz erre | #18
megnyugtatlak, tökmind1 hova csapodik nemhogy egy 4 kilométeres, de egy 400 méteres aszteroida is, a Föld gazdaságát évekre hazavágná
ha szárazföldbe, akkor fél évig azt se tudnád hogy létezik a Nap, annyira eltakarná a porfelhő, szal a földrengések után jönne az éhinség
ha oceánba, akkor olyan árhullám lenne, hogy kapásból letarolná az ÖSSZES partmenti települést, majd miután 5x megkerüli a Földet, lenyugodna...
Sub  
2004. máj. 05. 15:47 | válasz erre | #17
4,6 kilométer hosszú és 2,4 kilométer széles!!!
El sem tudod képzelni mekkor pusztítást okozna akárhova is csapódna...
Ha tengerbe akkor meg Mo.-nak rövid idő belül tengerpartja lenne.
2004. máj. 05. 15:15 | galéria | válasz erre | #16
mért pont súlyzó .. inkább mogyoró
dennis  
2004. máj. 05. 15:05 | válasz erre | #15
:))
Hun07  
2004. máj. 05. 14:02 | válasz erre | #14
Az okos hozzászólásaitok után olvassátok el a második bekezdés első mondatát...
viCtoR  
2004. máj. 05. 14:02 | válasz erre | #13
durva..szerintem ültessünk rá virágot mert az olyan jó.. ;)
2004. máj. 05. 14:00 | válasz erre | #12
király ezt megnézem
2004. máj. 05. 13:37 | válasz erre | #11
de
2004. máj. 05. 13:30 | válasz erre | #10
nem 21% inkább?
21% - szárazföld
42% - víz
37% - egyik sem :)
Azért nem kicsit magas az a 63%. Vagy ti nem így gondoljátok?
k0zi  
2004. máj. 05. 12:56 | válasz erre | #9
"63% esélye van, hogy idén ősszel összeütközzön bolygónkkal"
Ha utánna számolunk akkor a Föld felszínének 2/3-ada víz így kb 33,33333% esély, hogy szárazföldbe csapódik. Az meg ránk magyarokra nézve nem annyira veszélyes.

sanyi  
2004. máj. 05. 12:22 | válasz erre | #7
itt a világ vége most mi lessz ?? most akartam egy hddt veni ezek szerint ne vegyemmeg?
Licitáljunk ara izére aszteoida vagy mire!!Adok érte 500ftot! ki ad érte többet?(a pénzt jótékony célokra fogom elhasználni:levegő autómatákat fogok létrehozni a becsapódás után!vagy előtt kéne?)Hát nem emberi?
Lex  
2004. máj. 05. 11:25 | válasz erre | #6
Előbb utóbb úgyis eltalál minket egy ilyen de addig is írtsuk egymást, az a biztos :)
Mighty  
2004. máj. 05. 10:51 | galéria | válasz erre | #5
Kapsz is annyit? Mert ha igen, akkor meg minek? Ugyse tudnad annyi ido alatt elkolteni :)
M@TriX  
2004. máj. 05. 09:45 | galéria | válasz erre | #4
Most volt az Armegeddon ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Itt a világvége!
Veaszek fek 1.000.000.000.000 hitelt aztán meglátjuk. ;)
k0zi  
2004. máj. 05. 09:32 | válasz erre | #3
Ne aggódjatok, úgyis Amerikában csapódik be. Ti nem szoktatok amerikai filmeket nézni? :D
Flashy  
2004. máj. 05. 09:23 | válasz erre | #2
bizarr forgas? hat ami ilyen alaku az nemigen tud szebben :))
gz8  
2004. máj. 05. 09:15 | galéria | válasz erre | #1
Tutatiszra mondom, nem teccik ez nekem! Asterix, rúgd egy kicsit arrébb, ha kérhetlek!