Tépőzárként viselkednek a pók lábai
2004. május 1. 17:19, szombat
Német és svájci kutatók egy csapata rájött, hogy az egyik ugró pók faj azért képes egészen sima felületeket is megmászni, mert parányi szőrszálai molekuláris tépőzárként viselkednek. A szőrszálak működésének ismerete segítséget nyújthat a tudósoknak jobb űrruhák és robotok tervezéséhez, vélekedett egy kutató.

Egy új kutatás szerint a pókembernek könnyebb dolga lett volna a magas épületek megmászását illetően, ha öltözetét több ezernyi parányi szőrszál borította volna. A tanulmányt Antonia Kesel, a Brémai Alkalmazott Tudományok Egyetemének kutatója munkatársaival közösen publikálta.

A tudósok tudták, hogy a pókok karmokat használnak az érdes felületekhez való kapaszkodáshoz, azonban mostanáig senki sem tudta pontosan hogyan tapad olyan hatékonyan a sima felületekhez még akkor is, ha fejjel lefelé csüng. A kutatók az ugró pók (Evarcha arcuata) lábain található karmok végeit vizsgálták meg. A karombolyhok finom szőrszálakból, úgynevezett szetákból állnak, melyek körülbelül 624 000 ennél is jóval finomabb szálból, szetulákból tevődnek össze. A szetulák annyira parányiak, hogy képesek molekuláris szinten kölcsönhatásba lépni a felszínnel gyenge elektromágneses, avagy van der Waals erőket alkalmazva.


Az E. arcuata pók lába egy elektronmikroszkópon át

Mivel ezek az erők az anyag és a környezet tulajdonságaitól függetlenül működnek, a tapadás nedves vagy csúszós közegben is stabil marad, sőt a kutatók szerint az űrben is képes lenne ugyanezt az eredményt produkálni. A kutatók megállapították egy különálló szetula tapadó erejét, majd kiszámították az összes szetula tapadó erejét. Számításaik szerint az ugró pók képes saját súlyának százhetvenszeresét szállítani, mielőtt megszüntetné a tapadást.

"Ez olyan mintha a pókember az ujjaival egy sima felületen kapaszkodva 170 felnőtt embert mentene ki egyszerre a hátán" - magyarázta Kesel munkatársa, a tanulmány társszerzője, Andrew Martin. Számos rovar és pók képes hasonló mutatványra. Vannak olyan rovarok, melyek folyadék termelésével segítik elő a tapadást, ez azonban nem olyan hatékony, mint a pókoké, akik nem alkalmaznak folyadékos technikát. Valószínűleg a pók fokozatosan tapasztja le és fel szetuláit a felszínre. A pókok mozgási mechanizmusa nagyban megegyezik azzal, amit a kutatók a gekkóknál figyeltek meg.

Lechlan Thompsont, a melbourne-i RMIT Egyetem kutatóját lenyűgözte a kutatás. "Új szállító és felvevő eszközök, úgynevezett end effectorok egész sorának tervezését nyithatja meg a robotoknál" - mondta. "Sok előnyt jelenthet egy ilyen technika a jelentős gondokkal küzdő kompozit anyag előállítás terén, a repülőgép és űrjárművek alkatrészeinél, a szénszál alapú anyagok használatánál, de az űrruhák terén is. Jelenleg az űrsétára induló asztronauta számára a legfőbb probléma a manőverezés, ezzel a technikával viszont elég biztonságosan lehetne közlekedni az űrhajó vagy űrállomás külső burkolatán, nem is beszélve az ormótlan kesztyűkről, amivel majdnem olyan nehéz a fogás mintha egy bokszkesztyűvel próbálnánk meg felvenni valamit."
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. máj. 05. 15:55 | válasz | #34
Van akváriumod ?
2004. máj. 04. 01:29 | válasz | #33
Logika gyerekek logika.
Először is egy ilyen kutatás után amit tudósok végeztek, úgy gondoljátok ti jobban tudjátok?? Tegyük fel, igen..
Nézzük csak az említett elméleteteket, miszerint kisebb a tapadási felület aránya... - na és mind az 5 ujjunkon,mind a két kezünkön vajon mennyi ilyen "szetula" férne el egy pók 8 lábához képest? Tegyük fel csak 8 ujjunkon van. Tehát egy ujj érintési felületnek az arányát keressük egy pók lábáéhoz képest... Hát azt hiszem ez az arányszám is elég nagy..
Ja és az ugrásról... Minek ugráljunk úgy mint egy ugró pók? Nem elég ha csak mászunk a falakon? Spiderman se esik le... ha nem muszály..
K85  
2004. máj. 04. 00:51 | válasz | #32
Semmi pánik! Ott voltam: miután aláíratták vele a hozzájárulást, annak rendje és módja szerint elaltatták. Utána pedig rendes falábat kapott, csak sajnos arra már csak tépőzárat tudtak rakni.
Kryon  
2004. máj. 03. 21:24 | válasz | #31
A pók talán természetes halállal múlt ki......
2004. máj. 03. 17:28 | válasz | #30
Akkor majd a fájdalom miatt fog aggódni...
ollie  
2004. máj. 03. 14:29 | galéria | válasz | #29
remélem, minél több elpusztult!!! :)))))
ollie  
2004. máj. 03. 14:28 | galéria | válasz | #28
miért, nem? ;)
2004. máj. 03. 10:07 | válasz | #25
Nem kell agyonaggódjad magad ugyanis ha izületnél vágod le a pók lábát, akkor az következő vedlésnél vissza fog nőni, de legkésöbb a következő utáninál, ami ha jól számolom max 3 hónap...
Mellékesen néha vedléskor magától is leszakad egy egy láb...
2004. máj. 03. 08:26 | válasz | #24
Gravitáció...
Flashy  
2004. máj. 02. 23:15 | válasz | #23
akkor tegyunk a hasunkra is. reszemrol asszem a feluletarany megoldva :))
Xebi  
2004. máj. 02. 19:29 | válasz | #22
Hát igen. A lineáris méretnövekedéssel, a felület és a szakítószilárdság négyzetesen, míg a tömeg a harmadik hatványon növekszik.

Ha kétszer nagyobb valami, annak 4-szer nagyobb a felülete és szakítószilárdsága, de 8-szor nagyobb a tömege. Így esés közben 2-szer nagyobb az esélye, hogy törik valamije.

Egy bolha méretéhez képest hatalmasat ugrik, de egy elefánt már képtelen ugrani, mert összetörik a bokája.

A pók méretében a testsúlya és lábai felületének aránya jóval kedvezőbb, mint az ember testsúlya és végtagjainak felületének aránya. Hiába teszünk tépőzárat a talpunkra, gyanítom nem fogunk a plafonon mászkálni. Ha a plafon üvegből van, akkor meg pláne nem.
fghfgh  
2004. máj. 02. 18:13 | válasz | #21
Szánalmas vagy. Kicsit más 1db pók elpusztítása, mint MILLIÓNYI állat mindennapos kínzása a kutatóintézetekben.
xxxman  
2004. máj. 02. 13:18 | válasz | #20
Azért én érzek egy nagyon erős csúsztatást a cikkben, ugyanis figyelmen kívül hagyja azt a tényt hogy a pók tömege és a felületen szükséges tapadóerő aránya változik a méret növekedésével.
Modellek készítésénél is figyelembe kell venni a modell és a modellezett tárgy közötti léptéket, átkonvertálni más méretre kifejezetten bonyolult számítást igényel.
Egy egyszerű példa, hogy mindenkinek világos legyen miről beszélek: ha a bolha elefánt méretű lenne ő sem lenne képes a testméretének több százszorosára ugrani, vagy egy hangya emberméretben ugyan úgy összetörné magát mint az ember ha leesne egy fa tetejéről (mivel a tömeg és a felület aránya más méretben nem azonos).
Flashy  
2004. máj. 02. 11:24 | válasz | #19
szerintem megvárták mig végelgyengülésben megdöglik, aztán ha aláírta hogy testrészeit felhasználják a tudomány számára akkor megvizsgálhatták.
2004. máj. 02. 09:39 | válasz | #18
De azt remélem tudod, hogy mindaz amit megeszel, meghalt vagy meghal emésztés közben. Tehét ez dögevés vagy gyilkosság.
pokk  
2004. máj. 02. 01:22 | válasz | #17
úgyis utálom a pókokat
Cat  
2004. máj. 02. 01:04 | galéria | válasz | #16
szerintem a pók feláldozta életét a tudomány oltárán :)
2004. máj. 02. 00:38 | válasz | #15
En inkabb arra lenek kivancsi, szenvedett e maradando karosodast az a pok akinek a laba lathato a fenykepen.(esetleg tud rola valaki konkretumot ?)Mert nekem nagyon gyanus,hogy az pok nem elte tul az elektronmikroszkop vakkumat,de legjobb esetben is most valahol egy hetlabu mozgasserult pok tengeti az eletet.Melysegesen felhaboritana ha kiderulne, hogy egy egesz pokot elpusztitotak,vagy megnyomoritottak egy ilyen ostoba kiserlet miatt.
lola..  
2004. máj. 02. 00:09 | válasz | #14
Én valami mást olvastam a van der Waals erőről itt:
http://www.chemguide.co.uk/atoms/bonding/vdw.html
2004. máj. 01. 23:01 | galéria | válasz | #13
Érzem h rámmászott, érzem h rámmászott!!! ÁÁÁÁ
2004. máj. 01. 20:34 | válasz | #12
Nem azért de az agyuk se semmi. Illetve ami ahelyett van. Tökéletes robotokat lehetne csinálni ha le tudnák koppintani.
NasaTm  
2004. máj. 01. 19:48 | válasz | #11
A pokot igy is a vilag 7. csodajanak tartjak egyesek a haloepito technikaja miatt.
shim  
2004. máj. 01. 19:47 | válasz | #10
ezt már elég régóta (min 10 éve de lehet h töb) tudják, nemtom minek kellett újra bejelenti...
lele  
2004. máj. 01. 19:36 | válasz | #9
nem visszahúzza a szörszálakat
ez ojan alapvető:-)
ugyan má kérlek! :-)
:-)
2004. máj. 01. 19:22 | válasz | #8
oké, de hogy engedi/engedné el? :-)
Egyszer megfogsz valamit, aztán cserélhetsz kesztyűt :-)
2004. máj. 01. 18:55 | válasz | #7
sorry.
De -bazdmeg - tényleg hihetetlen, miket tud a nature...
...ezen túl figyelek a ízeltlábúakra, eddig nem tudtam, micsoda makrotechnikai műveket öltem meg.

2004. máj. 01. 18:52 | válasz | #5
Póklábként viselkednek a tépőzárak. :)
Tikal  
2004. máj. 01. 18:51 | galéria | válasz | #4
nos igen, ugy csinálunk mintha mi találtuk volna ki a pokot :D
2004. máj. 01. 18:44 | galéria | válasz | #3
És megint kiderül az örök igazság,
a természet felülmulhatatlan.

pudvas  
2004. máj. 01. 18:29 | válasz | #2
Tépőzárként viselkednek a pók lábai - ez teljesen hibas kijelentes, mert hamarabb volt ilyan a pok laba mint sem az ember eloszor elmelkedett volna a tepozarrol
Dzsini  
2004. máj. 01. 18:18 | galéria | válasz | #1
mennyiben más ez, mint amit a gekkók használnak?