Tömeges elbocsátásokra készül a Siemens
2004. április 27. 22:44, kedd
A korábbi hasonló híreket nem minősítette a cég, ám egyre inkább úgy tűnik, néhány éven belül mégis csak több tízezer embert tesz lapátra a német vállalat, és a termelést inkább olcsóbb munkaerejű országokba helyezi át.

Hirdetés

A Siemensnél működő üzemi tanács tagadta azokat a cég vezetői által korábban hangoztatott vádakat, amelyek szerint álhíreket terjesztene. A múlt hét végén Heinrich von Pierer pánikkeltéssel vádolta meg az üzemi tanács tagjait, miután a testület azt állította, hogy a Siemens Németország vállalat akár 74 ezer munkahelyet is megszüntethet a közeljövőben.

Az üzemi tanács azonban nem vonta vissza az állításait, sőt. A testület szerint 2007 végéig csak a szoftverfejlesztő részlegtől 15 ezer embernek fognak felmondani. Leo Mayer, a müncheni Hofmanstrassén található részleg üzemi tanácsának helyettes vezetőjének közlése szerint a szoftverfejlesztési részleg egyharmadát alacsonyabb munkabér-költségű országokba akarják a Siemens vezetői áttelepíteni. A tervezett Siemens Menedzsment Rendszer (SMS) nevű takarékossági program vilgossá teszi, hogy hogy a Siemens komolyan gondolja, hogy erősen lecsökkenti a Németországban lévő munkahelyek számát. A 33 ezer jelenlegi szoftverfejlesztő munkahely fele fog megszűnni, és még az a szerencse, hogy nem egyszerre, hanem fokozatosan. Így például veszélyeztetett részlegnek számít az ICN hálózati egység Münchenben - csak itt 1500-an dolgoznak.

Leo Mayer úgy tudja a Németországban megszűnő munkahelyek Lengyelországba, Portugáliába, Indiába és Szlovákiába kerülnének át. A lengyelországi Breslauban lévő szoftverfejlesztő részleg a jelenlegi 30 helyett például a jövőben 400 embernek fog munkát adni. A Siemens egyik szóvivője az újabb kiszivárgott hírekre csupán annyit mondott: valóban vannak tervek a szoftverfejlesztési részleg máshová való áthelyezésére, ám ez a program arról szól, hogy a kapacitásokat a kutatási és a fejlesztési igényeknek megfelelő mértékben átcsoportosítsák, nem pedig a leépítésről.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. ápr. 29. 09:41 | válasz | #4
Az de durva lehet, hogy 1500 szoftverfejlesztő veri egy épületben a nyálát! Milyen izgalamas folyosói beszélgetések lehetnek! Pl.: hú láttad már az új linux kernel diskkezelő részét, de baromi formás kis kódja van ...
:-)))
2004. ápr. 28. 12:20 | válasz | #3
De szeretnek egy mobiltelefonszoftvert fejleszteni mar !!!!
NASA  
2004. ápr. 28. 10:50 | válasz | #2
Csak nem Siemens-ben dolgozol? :) Azért gáz, hogy gyakran hallok a Siemnsnél leépítésről, noha nem ott dolgozom, kétlem, hogy oda fogok valaha menni...
JZO  
2004. ápr. 28. 08:58 | válasz | #1
Magyarországra is hozzanak már belőle