Csúcson a Sony Ericsson
2004. április 23. 12:27, péntek
Az általánosan erős mobiltelefon piac ellenére a Sony Ericsson tovább csiszolta saját működési eredményeit. Csak idei év első negyedévében 63%-os javulást ért el, a negyedéves eladásai pedig elérték a 8,8 millió darabot.

Hirdetés

Ez ebben a negyedévben 1338 millió eurós forgalmat jelent, ami a tavalyi évhez képest 66%-os növekedést jelent. A cég bruttó árbevétele elérte a 97 millió eurót. Ez az éves szintű növekedés jelentős erősödést jelent a cégnek, és ezáltal természetesen piaci részesedésük is megugrott. A Sony Ericsson várakozásai szerint a 2004-es eladásai 550 millió egységre növekednek, szemben a tavalyi 520 millióval.


"Ez már a harmadik olyan negyedév, amikor nyereségesek vagyunk, és eladásaink is növekednek, ami jól mutatja, hogy kifizetődik az új üzleti stratégiánk. Sikeresnek bizonyult, hogy a GSM, UMTS és japán szabványokra is koncentráltunk, és jelenlegi termékeink multimédiás, valamint dizájn megoldásai is sokat fejlődtek. Tovább erősítjük a jövőben a márkát, hogy minden vevő, és szegmens számára attraktív legyen a kínálatunk" - mondta el Katsumi Ihara, a Sony Ericsson elnöke.

Az első negyedév folyamán a cég új partnerekre is szert tett, és új termékeket is bemutatott. Ilyen például az S700, amely a cég első megapixeles kameratelefonja, vagy a Z500, amely az első Push-to-Talk termékük az amerikai EDGE hálózatba. Az új K700-as telefonjuk pedig a második negyedév folyamán jelenik meg, és ugyancsak rendelkezik majd fényképezővel, valamint Bluetooth támogatással és kiegészítőkkel.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Warner  
2004. máj. 21. 16:48 | válasz | #22
Én elégedett vagyok a "békebeli" T68i-mmel :) Kicsit már eljárt az idő felette, de eddíg még (lekopogom) soha semmi gond nem volt vele. Azért várom már a K700-ast. Szerintem az lesz a következő, ami a zsebemben fog lapulni. (Feltéve, hogy nem aranyárban fogják árulni :) ).
bigott  
2004. ápr. 27. 13:36 | válasz | #21
én meg vagyok elégedve a nokia telefonommal mert mindenkinek ilyen van és el tudunk beszélgetni arról éppen miért fagy le vagy kell megvenni 3 havonta az új(?) nokia modellt
Mimi  
2004. ápr. 25. 16:10 | válasz | #20
Nekem SonyEricsson T310-em van és meg vagyok vele elégedve. Mert nagyon szép jól néz ki és mindent tud ami nekem kell. Tud MMS-t fogadni jó az mms készítő programja polifónikus. GPRS kamera. Egyszóval jó. Meg hogy van benne infra!! A SonyEricsson telefonok nagyon is jók.
2004. ápr. 25. 11:52 | válasz | #19
Az Ericssonok többsége egy rakás szar, nem véletlen, hogy a Sonyval együtt készítik a telójukat, mert rájöttek, hogy nélkülük elég hamar le kéne húzni a rolót!!!
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. ápr. 24. 16:10 | galéria | válasz | #18
a felső kategóriában lemos mindenkit!!!
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. ápr. 24. 16:10 | galéria | válasz | #17
kit érdekelnek az ÁTLAG SE telefonok? :)
korte  
2004. ápr. 24. 15:27 | válasz | #16
nekem meg volt mobilom de összetörtem mer kurvára zavart hogy állandoan kerestek és nem csinálhattam azt amit akkor akartam
AtisH  
2004. ápr. 24. 13:14 | válasz | #15
Én meg nem vagyok megelégedve az átlag SE telefonokkal. És akkor mi van!
HuHu_  
2004. ápr. 24. 12:52 | válasz | #14
engem mer marhara nem érdekel mit tud egy telefon, tudjak vele telefonalni ha épp nem vagyok otthon, vagy el bírjanak érni mások.
más funkciókra nem gerjedek:P
Sub  
2004. ápr. 24. 10:56 | válasz | #13
Én meg meg vagyok elégedve a Nokia 1110-esemmel vállonhordható akksival...
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. ápr. 24. 03:17 | galéria | válasz | #12
"Én meg vagyok elégedve a SE P900-mal."

Detto :)
Bandee  
2004. ápr. 24. 00:14 | válasz | #11
hánekem meg nokia. 3650 :P és ez is bejön :O
ilke  
2004. ápr. 23. 23:06 | válasz | #10
NEkem is sonym van. Egyetlen egy ok miatt: jól néz ki :)
Hutch  
2004. ápr. 23. 21:36 | válasz | #9
sonye. t68i -m van és teljesen meg vagyok vele elegedve, na meg szerintem ennek sikerült eddig a legjobbra a dizájnja minden fajta mobil közül :D
Ombika  
2004. ápr. 23. 20:46 | válasz | #8
Varom mar a kov generaciojat!
2004. ápr. 23. 20:25 | válasz | #7
nekem egy Ericsson R520m gyári telefonom van. Nemrég kaptam direkt ilyet kértem. meg vagyok vele elégedve, a Telefon teljesen irányítható és adminisztrálható a PC-n oda vissza. nagyon jó kis telefon..
2004. ápr. 23. 17:15 | válasz | #6
Z 600.. nekem az van és meg vagyok vele elégedve...de szerintem a legjobb az SE ben hogy a jobbakba lehet rakni memory stick-et....
Roy5  
2004. ápr. 23. 16:50 | válasz | #5
És a T610-es nem túl felhasználóbarát...
k0zi  
2004. ápr. 23. 16:35 | válasz | #4
T610 lassú, de egyébként szerintem nem rossz. Ha azt nézem mi minden van benne akkor megéri. Csak a software túl sok a hardwarenek
2004. ápr. 23. 15:35 | válasz | #3
jo most ne egy felsőkategóriás P900-at vegyél alapul, mert azért az nincs minden második embernek
2004. ápr. 23. 14:36 | válasz | #2
Én meg vagyok elégedve a SE P900-mal. Kívánom, hogy legyen sikeres a SE. Többre tartom a termékeit, mint a csupán külső megjelenése adó SAMSUNG / LG-t
2004. ápr. 23. 13:28 | válasz | #1
Nekem is sanyiericsonom van mint a képen, egy T610-es.... Hát ez egy szar....