Még nem igazán keresett az UMTS
2004. április 22. 12:19, csütörtök
Az új átviteli technika, az UMTS egy felmérés szerint még nem keltette fel teljes mértékben a cégek érdeklődését. A felmérést az Európai Gazdasági Kutatások Központja (ZEW) készítette.

Hirdetés

A dokumentumból kiderül: a német vállalatok körében például ötször nagyobb az érdeklődés a vezeték nélküli internet, mint az UMTS iránt. Az UMTS-t egyébként egyre több európai mobiltelefon-szolgáltató veszi fel a nyújtott szolgáltatások listájára. Ezek a cégek úgy vélik, az új technika elsősorban a vállalatok és az üzletemberek körében lehet majd népszerű. Utóbbiak például akár az üzleti, akár a magán jellegű utazásaik során az UMTS segítségével kapcsolódhatnak rá a céges hálózatokra a notebookjukról.


A ZEW munkatársai márciusban és április elején 1100 céget kérdeztek meg arról, hogy melyik technikára szavaznak. A felmérésben részt vevő vállalatok között voltak információ-technikai és telekommunikációs, adó- és vállalkozási tanácsadó, gazdaságkutató, építészeti, technikai tanácsadó és tervező, kutatási és fejlesztési és reklámmal foglalkozó vállalatok. Az 1100 vállalat 10,08 százaléka nyilatkozott úgy, hogy érdekli az UMTS-technika és valószínűleg még az idén igénybe vesz majd ilyen szolgáltatást.

A megkérdezett cégek 49,97 százaléka tervezi rövid időn belül egy helyi, akár rádiófrekvenciás hálózat létrehozását. Az UMTS iránt leginkább az építészcégek érdeklődnek, az építészeti irodák 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem hagyja hidegen az új technika. A vezeték nélküli internet iránt pedig főleg a kutatás-fejlesztésben résztvevő és a technikai tanácsadó és tervező vállalatok, illetve az információ-technikai termékek szakkereskedései mutatnak érdeklődést.
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
dennis  
2004. ápr. 23. 20:46 | válasz | #6
mit tud ez az UMTS?
2004. ápr. 23. 10:15 | válasz | #5
Elmennek a francba, van rá pénzem, de nem erre a szarra fogom költeni :)
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. ápr. 23. 05:23 | galéria | válasz | #4
Elmennek a francba.
Ha van rá pénzem, akkor már had UMTS-ezhessek.
SoDI---   "Rest in Peace SoDI---" 
2004. ápr. 23. 05:22 | galéria | válasz | #3
Keleten ki kell futtatni a sutyok, régi technikákat. Undorító.
Cat  
2004. ápr. 22. 17:10 | galéria | válasz | #2
a cikk arról szól hogy európa szerencsésebb országaiban, ahol MÁR ELŐ LEHET FIZETNI, még ott sem kell a kutyának se :)
2004. ápr. 22. 14:34 | válasz | #1
Errefelé hogy a szarba lehetne keresett, mikor még nem is lehet rá előfizetni....