![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Kemény kínai fellépés a "kiberbűnözés" ellen
2004. április 13. 20:00, kedd
Az eddiginél is keményebben akar fellépni az internetes bűnözés ellen Kína. Egy pekingi bíróság már létre is hozott egy olyan munkacsoportot, amely a China Daily magazin szerint a világhálóval kapcsolatos (bűn)eseteket vizsgálja.
A csoport tíz tapasztalt bíróból áll. Xiurong szerint ugyan már vannak olyan jogszabályok, amelyek büntetik a világhálón elkövetett bűncselekményeket, ám az internet és a használt alkalmazások olyan gyorsan fejlődnek, hogy azokkal a törvényhozók egyszerűen nem tudnak lépést tartani, éppen ezért a munkacsoportnak egyik feladata, hogy megoldást találjon ezekre a problémákra is. Jelenleg Kínában mindössze két törvény foglalkozik az internettel és jogi szabályzásával. Xiurong a furcsaságok között említette, hogy egy esetben egy játékos azért támadott meg a bíróság előtt egy céget, mert az eltulajdonította a játék közben szerzett bónuszait és más eszközeit. Az ítélőszék annak ellenére támogatta a játékos anyagi kártérítésre vonatkozó követelését, hogy ezek az értékek csak virtuálisak voltak. A legtöbb ilyen esetben azonban a felhasználók semmit sem tudnak tenni, mivel a kibertérben megszerzett értékek nem tekinthetők valódi vagyontárgynak, ráadásul a virtuális javak védelmére sincs törvény. Shou Bu, a shanghaji Jiaotong Egyetem jogi professzora szerint két jogszabály aligha elég, hogy szembenézzen a naponta fejlődő világháló szinte óránként szaporodó újabb és újabb kihívásaival. A szakember véleménye szerint a jelenleg hatályos kínai törvényeknek legfőbb hiányossága, hogy csak a számítógépes hardvereszközökre, az operációs rendszerekre és a nemzeti biztonságra ügyelnek. Statisztikákkal bizonyítható, hogy napjainkban a világszerte terjedő "kiberbűncselekményeknek" csupán egy százalékát sikerül felderíteni, és ennek az egy százaléknyi esetnek is csupán négy százalékát vizsgálja a rendőrség. Kínában ma már közel 80 millióan használják az internetet, az Egyesült Államok után itt lógnak a legtöbben a világhálón. Az internetes bűnügyekre pedig azért is egyre fontosabb lesz figyelni, mert Kínában az online kereskedelemből származó bevétel 2003-ban 60 milliárd dollár volt. Kapcsolódó cikkek
![]() Titkolják forrásaikat a cégóriásoknál dolgozó kutatókAz olyan nagy technológiai konszernek, mint a Facebook, a Google vagy a Microsoft azt a stratégiát követik, hogy nem hozzák nyilvánosságra tudományos munkáik fontos részleteit.Az Apple és a Samsung veszik a legtöbb félvezetőt Nemcsak az okostelefonok versenyében, de a félvezetőkre fordított összeg tekintetében is a címben szereplő két cég vezet, ami jól mutatja sikerük mértékét.Kirándulóknak szánt DSLR-t készített a PentaxA K-30 a kategóriában megszokott gyorsaság és képminőség mellett por és időjárásállóságával, illetve a tél viszontagságainak elviselésével tűnik ki a sorból.Hamis elektronika amerikai katonai repülőgépekben és helikopterekbenKomoly problémával kénytelenek szembenézni az Egyesült Államok fegyveres erői.Módosítja gyakorlatát vagy EU-büntetést fizet a GoogleAz Európai Bizottság azt követeli a keresőcégtől, hogy változtassa meg a piaci versennyel ellentétes gyakorlatát és tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként akar a jövőben módosítani a több cég által támadott stratégiáján.
| Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|