A SpaceShipOne megkapta a szuborbitális repülési engedélyt
2004. április 9. 18:14, péntek
Csütörtökön lezajlott a SpaceShipOne szuborbitális rakéta repülőgép második próbarepülése. A Scaled Composites által épített emberi repülésre tervezett jármű hibrid rakétahajtóművével több mint 32 000 méteres magasságot ért el.

Hirdetés

A hajtómű 40 másodpercen át üzemelt, átlépve a hangsebesség kétszeresét. A SpaceShipOne-t második sikeres repülésén Peter Siebold kormányozta. Magáról a repülésről a Scaled Composites egyelőre nem tett közzé további részleteket, bár a magán finanszírozású cég a SPACE.com kérdésére megerősítette a repülés tényét és elmondták, hogy ezúttal a jármű kezelhetőségét tesztelték. A SpaceShipOne első hajtóművel történő repülése tavaly december közepén zajlott le, akkor 15 másodpercre kapcsolták be a hibrid rakétákat.


A mostani összességében a 13. demonstrációja volt a 10 millió dolláros X-díj legnagyobb esélyesének tartott gépnek. A projektet a cég vezetője, Burt Rutan irányítja, a hibrid hajtóműveket pedig az egyik nagy alvállalkozója, a kaliforniai SpaceDev szállítja. A rakéta repülőgépet és szállítóját, a White Knightot 2003. április-ban mutatták be hivatalosan a nagyközönség számára. Kevesebb mint egy év elteltével már emberi repüléseket hajtottak végre vele, és most túl vannak a második éles próbaúton is.

Ide kapcsolódó hír, miszerint az Egyesült Államok Szövetségi Repülési Hivatala (FAA) egyéves időtartamra megadta az engedélyt a Scaled Composites számára a szuborbitális repülésekhez. Az esemény azért jelentős, mert ez az első eset, hogy egy magáncég ilyen licencet kapjon. A Hivatal 20 éves fennállása során több mint 150 kereskedelmi repülést engedélyezett, ám ezek mind pilóta nélküli gépek voltak. A Hivatal számára a biztonság az elsődleges követelmény, azonban a jelentkezőknek egy terjedelmes előpályázati folyamaton is át kell verekedniük magukat, mely során kellő pénzügyi hátteret kell igazolniuk a lehetséges károk megfizetése érdekében, valamint meg kell felelniük a szigorú környezetvédelmi szabályzásoknak is.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zéta  
2004. ápr. 15. 11:16 | válasz | #27
Sajnos mára eltűntek azok a pénzesebb megszállottak, akik pl. a repülést felfejlesztették a kezdetektől a menetrendszerinti utasszállításig. Ők rengeteg pénzt és munkát fektettek be akkor, és nem várták, hogy megtérüljön. Egyszerűen kihívásnak tekintették. Most hiányzik ez a szellem, ezt hivatott helyettesíteni az X-díj. (Na jó,. azért van egy amerikai milliárdos, aki hőlégballonnal körberepülte a Földet, és most vitrolázó géppel akar magassági rekordot dönteni, de ő a kivétel.)
2004. ápr. 13. 19:49 | galéria | válasz | #26
Ez a gép az X-Price megnyerésére épült. Az X-Price egy alapítvány, amely 10 millió $ jutalmat ajánlott fel annak a csapatnak, amely egy olyan járművet épít, amely három utast 100km-es magasságot meghaladó "ugrásra" visz, és újrafelhasználható - vagyis két utat kell teljesítenie 10 napon belül.

A dolog elsőre nem tűnik túl bíztatónak, de lényeg, hogy az űrhajózást valahogy civilorientáltá tegye, a végső cél persze egy civil űrhajó megépítése, de ehez apró lépésekre van szükség - az első lépés ez az X-Price. Aztán jön a következő, amely talán már az űrbe való kijutást fogja díjjazni.
2004. ápr. 13. 19:21 | válasz | #25
És mire lesz jó ez a gép? Azonkívül hogy milliomosék jó sok $-ért felmehessenek egy "ugrásra"?
2004. ápr. 13. 07:58 | válasz | #24
Go...go...go...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. ápr. 11. 22:21 | galéria | válasz | #23
Sőt olyanok is akadnak, akik szerint van értelmes élet a földön :)))
Rgerg  
2004. ápr. 11. 21:22 | válasz | #22
...es igy bizonyitottak be hogy a fold bananalaku:-)))

Tudtatok hogy van meg mindig egy tarsasag amelyik azt vallja hogy a fold lapos?:-))
Csibee  
2004. ápr. 11. 19:34 | válasz | #21
Bírom, hogy a SG-n ilyen hírek is vannak. Kafa!
k0zi  
2004. ápr. 10. 15:03 | válasz | #20
A 4db trabantmotoros stuffra igényt tartok :D:D:D:D:D
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. ápr. 10. 13:48 | galéria | válasz | #19
Ott a pont, nem olvastam át elég részletesen és rosszul értelmeztem egy mondatott - maxima mea culpa...
2004. ápr. 10. 11:04 | válasz | #18
Bocsi, de a farok mindent fog csinálni, csak éppen forogni nem fog. Az egész csak annyit csinál, hogy a légkörbe lépés előtt a kereszttengely körül elfordítják(felhajtják a farkát). Szóval semmi olyasmiről nincs szó, hogy egyfajta autorotációs üzemmódben fog visszalépni a légkörbe.
2004. ápr. 10. 10:29 | válasz | #17
Ja, és azért magáncégtől M2-t se nagyon láttunk még... ez a dolog nagggyon tetszik!
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. ápr. 10. 09:46 | galéria | válasz | #16
A gép alakja eléggé áramvonalas, ez a lényeg - ami a "furcsa" az a gép farka, amely (a jól látható választóvonal után) forogni képes a hossztengelye körül. Amikor a "csúcsponton" átlendült, a föld gravitációja visszahúzza, és ekkor valahogy fékezni kell. Rutan úgy oldotta meg, hogy a gép hátsó része forogni fog (mint egy helikopter autorotációnál), így nő a légellenállás és csökken a sebesség - egyébként iciri-picirit emlékeztet a Rotary Rocket "Roton" nevezetű űrhajójának megoldására, ott konkrétan egy rotor volt a hajó orrán, amely visszatérésnél ugyanezen az elven fékezte volna az űrhajót. Kár, hogy a Rotary Rocket 2000-ben becsődölt... :(
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. ápr. 10. 09:42 | galéria | válasz | #15
Csaknem függőlegesen fog emelkedni az űrugrásnál...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. ápr. 10. 09:41 | galéria | válasz | #14
Olvasni tudsz? Akkor meg? Le van írva, hogy próbarepülés. Itt csak a hajtómű és a gép tesztelése a cél, nem a 100km-es határ...
Frenzy  
2004. ápr. 10. 09:34 | válasz | #13
Rutan mindig is furcsa alaku gepeket tervezett, ez meg viszonylag szolidnak is mondhato a reszerol :-)
Ficium  
2004. ápr. 10. 09:18 | válasz | #12
Tényleg, miért ilyen az alakja?
Ninju  
2004. ápr. 10. 08:30 | galéria | válasz | #11
Már miért lenne kevés?!?
A szökési sebességet nem úgy kell érteni, hogy ha lassabban megy valami akkor nem tud kiszakadni a föld légköréből.
Pepito  
2004. ápr. 10. 08:13 | válasz | #10
Ez a gép csúnya. Vagy nem?
2004. ápr. 10. 01:23 | válasz | #9
Attól függ hogyan érték el ezt a magasságot kétszeres hangsebességgel!
Pl folyamatos 5 fokos emelkedéssel voltak ilyen gyorsak (ez lenne a jobb), vagy egy 10-20 fokos zuhannással atták meg a megfelelő lendületet, majd az űr felé (mondok egy számot: akár hatszoros hangsebességgel).
Phlob  
2004. ápr. 10. 00:55 | válasz | #8
Es ezek most a hangsebesseg ketszeresevel akarnak az urbe menni? Ahoz kicsit keves lesz
Tetsuo  
2004. ápr. 10. 00:20 | válasz | #7
Szerintem azt leszarják h biztonságos-e, lényeg h legyen biztosítás és fedezet. Amerikában gyalog is csak biztosítással közlekedhetsz.
2004. ápr. 09. 21:23 | válasz | #6
Ez az extrém eset :)))
u  
2004. ápr. 09. 21:19 | válasz | #5
olcsobb repulok kellenek meg shellnel lehessen smart pontot kapni kerozinra is
Veriel  
2004. ápr. 09. 21:05 | válasz | #4
elég durva szomszédaid vannak
JZO  
2004. ápr. 09. 20:44 | válasz | #3
:)
2004. ápr. 09. 20:26 | galéria | válasz | #2
Ahoz, hogy te közútra kimehess egy járművel, annak a járműnek meg kell felelnie a KRESZ által előírt dolgoknak.

A repülésre pedig fokozottan igazak az ilyen szabályozások.
Ahoz, hogy felszállhas vele, engedélyek kellenek, hogy megfelel alapvető dolgoknak (pl. nem fog szétesni a levegőben), mivel ugye a repüléssel egyfelől a földön lévő embereket, másfelől a többi légi járművet veszélyeztetheted. Éppen ezért a legtöbb ilyen kisérleti dologat kihalt terülteken tesztelik, ahol civil légiforgalom nincs.

De gondolj bele, hogy mik történhetnének, ha ez nem lenne így: a szomszéd jóska bácsi összeüt egy harmadik generációs, 4db trabantmotor erőforrású lebegő tengeri herkentyűt, amely a kertből történő felszállás után 10 másodpercel leáll egy windows hibaüzenettel, és rázuhan a házadra, amelyben bent van a két 6 hónapos kisgyermeked.
Nos ezek után talán megérted, hogy miért is kötnek bele abba, hogy ki mikor, hogyan és mivel szálljon fel...
2004. ápr. 09. 19:52 | galéria | válasz | #1
az összes pozitivuma ellenére nemértem mért kötnek bele ki mikor hol hogyan száll fel...