Bemutatták a DVD konkurensét, az FVD-t
2004. április 6. 23:55, kedd
Tajvani kutatók egy olyan új optikai lemez formátumot demonstráltak a napokban, mely relatíve olcsón teszi lehetővé nagy felbontású videoanyagok tárolását.

Hirdetés

Az FVD (Forward Versatile Disc) nevezetű technológiát a hsichui Ipari Technológiai Kutató Intézet Optoelektronikai és Rendszer Laboratóriumának munkatársai fejlesztették ki. A DVD és az EVD (Enhanced Versatile Disc) után ez immár a harmadik olyan hárombetűs optikai adattároló megoldás, melynek működése vörös lézerfényre épül, szemben például a Blu-ray-jel, mely kékszínű lézerfényt használ. A kék lézer hullámhossza rövidebb a vörösénél, ami jelentősen nagyobb adattároló kapacitást tesz lehetővé.

Yung-Sheng Liu, az említett intézmény alelnöke és egyben vezérigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta, hogy az első FVD lejátszók és lemezek várhatóan már az idei esztendő második felében meg fognak jelenni a kereskedelmi forgalomban. "Úgy gondolom, hogy az FVD sokkal versenyképesebb technológia, mint a Blu-ray. Ezt a kijelentésemet arra alapozom, hogy az FVD révén hasonló minőség érhető el, jelentősen kedvezőbb áron, mint a Blu-ray technológiával. A kéklézeres eszközök ára az elkövetkezendő években minden bizonnyal csökkenni fog, azonban a vörös lézerfényt használó FVD termékek ezzel együtt is jobb választást fognak jelenteni" - nyilatkozta Liu.

Az új optikai lemez formátum első verziója, az FVD-1 egy egyoldalas, egyrétegű lemez esetében 5,4 GB-os adattároló kapacitást tesz lehetővé, mely kapacitás egy egyoldalas, kétrétegű diszknél 9,8 GB-ra nő. Az FVD-2 névre hallgató második verzió 6 GB-os kapacitást biztosít az egyoldalas egyrétegű, illetve 11 GB-os kapacitást az egyoldalas kétrétegű lemezek esetében. A DVD-től és az EVD-től eltérően az FVD a Microsoft-féle Windows Media Video (WMV) 9 és Windows Media Audio (WMA) 9 Professional kodekeket támogatja. WMV 9 kodek használata mellett egy FVD-1 lemez 135 percnyi nagy felbontású videoanyagot képes eltárolni.

A közeljövőben többek közt a LiteOn Technology, a BenQ, a Mustek és a Quanta Storage kínálatában találkozhatunk majd FVD lejátszókkal, FVD lemezeket pedig a Ritek, a CMC Magnetics, a Prodisc Technology és a U-Tech Media cégek gyártanak majd.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. ápr. 08. 04:04 | válasz | #20
Kunyhó mögül sárga havat ne egyél!
Munch  
2004. ápr. 07. 21:02 | galéria | válasz | #19
PAPÍRLYUKASZTÓ!!!!!!
Zocsi  
2004. ápr. 07. 17:38 | válasz | #18
Elektronsugaras Technológia RLZ!

2004. ápr. 07. 14:54 | galéria | válasz | #17
Hát ha 52X-esen, vagy gyorsabban lehet írni, már az első írókkal akkor leghet, hogy veszek egyet, mert esetleg a sebesség terén tudom elképzelni, hogy jobb lehet a jó öreg DVD-nél.
Munch  
2004. ápr. 07. 14:02 | galéria | válasz | #16
Qrva élet má' ennyi formátumba...
FLOPPY RULEZ SSSZAMEG!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

2004. ápr. 07. 12:39 | válasz | #15
Csak gyenge elképzelés: ez szerintem moziknak lett kifejlesztve (egy időben eléggé cikkeztek a media player-ről, MS-ről és a mozikról egyben: gyanítom a hardveres részt is ők akarják megoldani /nehogy másolni lehessen?/).
Mike  
2004. ápr. 07. 12:18 | galéria | válasz | #14
majd elválik melyik lesz a nyerő
enyim  
2004. ápr. 07. 11:51 | válasz | #13
a Blueray mér elég régóta kopogtat, de senki sem akarja beengedni :)
ha jól emlékszem 2003 novemberre igérték az első meghajtókat, de azóta is kussolnak.
trophy  
2004. ápr. 07. 11:25 | válasz | #12
Akkor inkab HDdvd. Majdnem anyi fer ra mint a blu-ray -re, de legalabb visszafele kompatibilis.
2004. ápr. 07. 10:26 | válasz | #11
Ez halott elkepzeles. A bluray is itt kopogtat mar az ajton, es egyoldal-egyretegen tobb adatot (asszem 24GB) tarol mint egy ilyen osszesen (ketoldal ketreteg). Mellesleg lehet hogy egy firmware frissitessel a mai DVD iro/olvasok is tudnak kezelni ezt :)
Amire en kivancsi lennek, hogy tovabbvittek e egy mas alapelvu optikai lemez fejleszteset: a DVD retegeihez hasonlo, de nem csak ket retegu lehet hanem akar 20-30 is. De sajnos egy atlatszo plexi korongkent jelenik meg, igy a jelenlegi formatumok egyikevel sem kompatibilis. (de ha bluray retegeket pakolnank egy ilyenre az mar akar TBket is elerhetne :)
Phlob  
2004. ápr. 07. 09:49 | válasz | #10
A minoseg elsosorban a tarolhato adatmennyisegtol fugg, igy nem ertem hogy tudja ugyanazt produkalni mint a bluray.
2004. ápr. 07. 09:29 | válasz | #9
,,hogy az FVD révén hasonló minőség érhető el, jelentősen kedvezőbb áron, mint a Blu-ray technológiával"
2004. ápr. 07. 09:20 | galéria | válasz | #8
hajrá... ha tényleg jobb lesz mint BLu-Ray és tsai.. akkor majd beválik
nenad  
2004. ápr. 07. 08:17 | galéria | válasz | #7
vajon mekkora lehet az a nagyfelbontas? wmv9 nagyon jol tomorit es aminosege is eleg korrekt.
Mage  
2004. ápr. 07. 04:19 | válasz | #6
wmv...
sosem értettem, miért használja bárki

Tetsuo  
2004. ápr. 07. 03:38 | válasz | #5
Hát emiatt nem dobom ki a Blu-ray írómat! (cc)
en+en  
2004. ápr. 07. 01:48 | válasz | #4
blu-ray-t akarok!
Laslow  
2004. ápr. 07. 00:45 | válasz | #3
Az fvd csak az év 2. felében jelenik meg, innen még egy csomó idő, mire minimális piaci részesedést is szerez, arról nem is beszélve, h sztm csak az fvd-1 jelenik meg idén, az fvd-2 legkorábban 1 év múlva, addigra meg már ki is megy az egyrétegű dvd a divatból. A 9 és a 11GB között sztm szintén elhanyagolható a különbség.
A többség nem fog néhány plusz GB miatt új olvasókat/írókat vásárolni, ehhez ennél tekintélyesebb különbségre lenne szükség (mondjuk 25GB), plusz itt van még a kompatibilitás kérdése is. Nem szívesen dobjuk ki a már meglévő ilyen-olyan DVD lemezeinket, ha esetleg nem olvassa őket ez az új meghajtó.
Cat  
2004. ápr. 07. 00:26 | galéria | válasz | #2
a microsoft támogatja, ugyhogy csak kihoznak belőle valamit... olyan szempontból örülök, hogy most a dvd kénytelen lesz 9 gigás verzióval (kétrétegü) válaszolni, amire az fvd rákontráz egy 10 gigással, ugyhogy remélhetőleg gyorsan elérünk a 18-25 gigás lemezekig
Évek óta 4 gigás dvd lemezekkel szenvedünk, valaminek történnie kell már végre
Laslow  
2004. ápr. 07. 00:18 | válasz | #1
Ezt most mégis minek kellett kifejleszteni? Így is baromi sok szabvány (=káosz) van már! Ráadásul semmi extrát nem nyújt ez a szabvány, nagyjából mint egy DVD-/+R lemez, na jó, 1GB-tal több adat fér rá, de kit érdekel, azon az 1GB-on semmi sem múlik.