Az LCD TV-k a kijelzőpiac új mozgatórugói
2004. március 31. 18:21, szerda
Független elemzők egybehangzó véleménye szerint a mostanság egyre kelendőbb LCD televíziós készülékek újabb komoly lendületet adhatnak a folyadékkristályos kijelzőpanel piacnak.

Hirdetés

Az IDC (International Data Corporation) piackutató vállalat tanulmánya szerint a TFT (Thin Film Transistor) LCD piac az elkövetkezendő időkben éves szinten átlagosan mintegy 15 százalékkal fog növekedni. Ebben a piaci szegmensben szerepelnek többek közt az LCD televíziókba, hordozható számítógépekbe, valamint az asztali személyi számítógépek mellé szánt monitorokba szerelt folyadékkristályos kijelzőpanelek.

A piackutató cég legfrissebb adatai szerint a folyadékkristályos kijelzők piacán a tavalyi esztendőben mintegy 24 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le a gyártók. A vállalat szakértőinek előrejelzése szerint a TFT LCD-k piaca egyedül a 2004-es esztendőben több mint 56 százalékos növekedésen fog keresztül menni, vagyis ha minden jól megy, akkor a piaci forgalom idén eléri majd a 37 milliárd dollárt. A piac expanziója ezt követően le fog lassulni, amit jól szemléltet, hogy 2007-re mintegy 42 milliárd dolláros forgalmat mutatnak az előrejelzések.


"A TFT technológiájú folyadékkristályos kijelzők piaca a 2007-ig tartó időszakban közel kétszeresére fog növekedni. Fontos kiemelni, hogy a roppant dinamikus növekedés igazi mozgatórugója nem más, mint az LCD televíziós készülékek piaci szegmense. Előrejelzéseink azt mutatják, hogy az LCD TV-kbe szerelt kijelzőpanelek piacán 2005-ben már nagyobb bevételre tesznek szert a cégek, mint a notebookokba szánt panelek szektorában" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Stanley Jeong, az IDC egyik elemzője.

2004-ben egyébként várhatóan a 17 colos folyadékkristályos kijelzők örvendenek majd a legnagyobb népszerűségnek, amit jól szemléltet, hogy idén az asztali PC-khez szánt LCD monitorok több mint 60 százaléka 17 colos képátlójú lesz. Érdekes adat, hogy 2007-ben az LCD televíziók 43 százaléka 30 colos, vagy annál nagyobb képátlójú lesz. Jelenleg ezen készülékek piacrésze alig három százalékra tehető.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
gy  
2004. ápr. 02. 01:36 | válasz | #2
Persze, hogy ez az új mozgatórugó, ezeken van a legnagyobb haszon (jóval olcsóbban állítható elő, mint a plazma, és ahhoz képest elég drágán adható el).
2004. ápr. 01. 10:54 | válasz | #1
naigen nemart ha van 1 olajfarm hozza, hogy legyen mibol finanszirozni ezeket a 30 colos csoppsegeket, mert azert olcso cuccok ezek am:D