Longhorn alfa verzió még az idén?
2004. március 30. 23:15, kedd
A legújabb információk szerint még 2004-ben megjelenik a Longhorn alfaverziója. Minderről Bill Gates, a Microsoft vezetője számolt be az egyesült államokbeli San Diegóban megrendezett Gartner Symposium nevű rendezvényen, amelyet ITexpo-ként is szoktak emlegetni.

Hirdetés

A vállalat szóvivője szerint a Microsoft - a lehetőségek szerint - a Longhorn bétaverzióját is meg akarja jelentetni még az idén. A cég az Alfa, vagy másnéven Pilot-verziót a partnervállalatok, valamint a kiválasztott fejlesztők számára akarja majd csak biztosítani, az átlagfelhasználók tehát nem valószínű, hogy találkoznának ezzel a változattal. A Microsoft ugyanakkor nem adott ki semmilyen információt a Windows XP utódjának számító Longhorn operációs rendszernek a végleges változatáról. Bill Gates csupán annyit volt hajlandó elárulni, hogy a Longhorn "nem egy konkrét időponthoz kötött termék".

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyításhoz

A szakértők korábban egyértelműen azt nyilatkozták, hogy a Longhorn 2006 előtt semmiképpen sem jelenhet majd meg. Ezt azonban megkérdőjelezheti, ha mind az alfa, mind a béta verzió már az idén kikerülne. A Microsoft a 2003 októberében Los Angelesben megrendezett Professzionális Fejlesztők Konferenciáján (PDC) már bepillantást engedélyezett a Longhornba néhány szerencsés számára. Később természetesen a felvételek bejárták a világot.

Azt tehát még mindig nem lehet tudni, hogy mikor is jelenik meg az új operációs rendszer. Persze az is lehetséges, hogy a Microsoft nem véletlenül tartja kétkedésben a felhasználókat és a cégeket, hiszen ha nem jelölnek meg konkrét időpontot a Longhornra, akkor sincs presztízsveszteségük, amennyiben nem sikerül kiadni 2006 előtt az új operációs rendszert.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. ápr. 01. 21:45 | válasz | #49
Remélem nekem ezt nem válaszolod, mert en használok Linuxot, MacOSX-et es Sun Solarist is párhuzamossan már evek óta, de egyiket sem latom jobbnak, sőt elmondhatom, hogy általában vele van a legkevesebb gond. :) És ez nem vicc, amikor naponta használod őket konkrét dolgokra, akkor veszed észre, és akkor látod miért is ternek lassan át a Macról, SGI-ről, Sun-ról a Windowsra. (IRIXET nagyon keveset használtam, ezért nem szeretnék beszélni róla).
2004. ápr. 01. 21:34 | válasz | #48
Kérlek, konkrétan írd le ide nekünk "amatőröknek", hogy mi is olyan szar a Windows-ban. De konkrétan!
Barom  
2004. ápr. 01. 15:12 | válasz | #47
ezt a webtartalom megjelenítése a kutya veres faszán is, meg a defaultból félképernyő méretű ikonokkal szerelt 'agyatlan felhasználóknak jó lesz az' alapokon nyugvó idegesítő, használhatatlan és esztétikailag is kifogásolható designt már el lehetne felejteni...
...meg az intéző mint olyan a keccintgetős 'na most vajon hova másolódik a windows könyvtáram mert egy kicsit megmozdult az egerem kijelölés közben' című problémáival is átalakulhatna a jólbevált és nemvéletlenül népszerű kétablakos filekezelők (lásd FAR, vagy wincommander) dizájnjára.
amikor felrak az ember egy xp-t utána még egy hétig kell állítgatni, hogy használható is legyen ne csak olyan 'kurvajólkinéző'! nem értem ezeknek a 'feature-öknek' a gyakorlati értelmét...
gy  
2004. ápr. 01. 14:55 | válasz | #46
A WinXP SE által a Longhorn előrehozása törölve.
gy  
2004. ápr. 01. 14:52 | válasz | #45
Attól még nem jó, mert te nem ismersz jobbat...
mir  
2004. ápr. 01. 14:18 | válasz | #44
nézd, abban megegyezhetünk, hogy a 2K meg az Xp már sokkal jobb, mint az NT4 (aminek kicsit VMS beütései vannak, ez az egyetlen ok, ami miatt én oprendszerszámba veszem) a W95tel meg össze sem lehet hasonlítani. de a világ \ { windows * } halmazon értelmezve még mindíg a létra alján van a rendszer a figyelemre méltóan egyszerű porogramozhatóságával.
2004. ápr. 01. 10:52 | válasz | #43
A kernel és a többi mély struktúra egyáltalán nem szar. Te kis szakértő.
mir  
2004. ápr. 01. 09:56 | válasz | #42
sajnos a windowsoknál a kinézet a fontos, és nem a belső :(
2004. ápr. 01. 05:41 | válasz | #41
Most olvasom, hogy Windows XP SE lesz az SP2-ből...

Akkor most melyiket fogja "lázasan" megvásárolni a tisztel Nagyérdemű?
Lehet, hogy már választani sem fog tudni, mert Lesz XP Lite, XP Second Edition ... és hamarosan Longhorn is. Addíg is minek újabb XP?

És egyáltalán minek XP.
????
Tetsuo  
2004. ápr. 01. 02:02 | válasz | #40
Jah nem a kinézet a legfontosabb, de gyanítom h a kernel meg a többi mély struktúra is ugyanojan szar lesz mint most.
Chappy  
2004. márc. 31. 18:47 | galéria | válasz | #39
Tök jó! Jöjjön ki azonnal! legalább kezeli a 64 bitest és minden progi megy rajta!
2004. márc. 31. 18:41 | válasz | #38
:) Felreertettel, nem beszeltem az OS kinezeterol.
2004. márc. 31. 18:34 | válasz | #37
Az OS dolga nem az, hogy jól nézzen ki, hanem, hogy a munkát könnyen elvégezd rajta nagy produktivitással, ezt kellene már felfogni. Én, amikor gyorsan és elegánsan befejezem a munkámat (Windows alatt, pedig ez igen is így van), akkor majd valami mással szépítem az életemet. Pl. a Sun Solaris nekem hülyééül néz ki, de jól lehet rajta dolgozni. Vagy a SGI IRIX is, pedig rajta készítik a legjobb cuccokat, amit biztosan nagyra becsülsz. A Longhorn egy teljesen új OS, ami nagy részben a Microsoft többmilliárd dolláros kutatásain alapszik, és ezért büntetni fog, de iszonyatosan.
P.S. Én nem vagyok Microsoft fán, ezért nem kérek a fikázásból, de megjegyzem, hogy ami jó azt megbecsülöm, ha akármi is.
2004. márc. 31. 18:19 | válasz | #36
A hozzászólásod mindent elárul, vagyis mielõtt még ide irkálnál szakértõi beszólásokat, olvasd el a neten mi is a Longhorn. Az eddig megjelent pre alpha verziók pedig nem más mind marketing dolgok, a grafikai felületnek pl. semmi köze a Longhorne-hoz, mert abban 3d DirectX alapú felület lesz, ezenkívül ha a pre alpha telepítõrõl mérlegelsz egy OS-t amirõl kûlömben is a Microsoft nem igen beszél akkor nem is tudom miért is válaszolok itt a beírásodra. És még valamit a Longhorn el sem fog indulni a mai gépeken.
2004. márc. 31. 17:30 | válasz | #35
Nem tudom mit nevezel fikazasnak, de az en hozzaszolasomban nem volt szo arrol, hogy aki szereti az MS-t az alulmuvelt, hozzanemerto, stb. ... Pedig mindketto mellett lehetne ervelni, mondjuk azzal, hogy az MS a tomegek OS-e, ergo ugy keszult, hogy a leheto leghulyebb is tudja hasznalni. Mi van azzal, aki nem akarja, hogy az OS hulyenek nezze? Ja meg mi van azzal, hogy a hozzaadott szoftverek esetleg nekem nem kellenenek, viszont az eltavolitasuk nem kicsit maceras, ahhoz kepest, hogy az MS rendszerek rendszeres ujrainstalt kivannak? Ha mondjuk ezekert a szoftverekert is fizetek, akkor tobbsegukrol le tudnek mondani, sot alig akad amirol nem. Ha meg ingyen van, akkor mi van azokkal a szoftver fejlesztokkel, akik Bongeszot, Medialejatszot, CD-irot fejlesztenek/tek? Nem el vissza az MS az OS piacon szerzett folenyevel oly modon, hogy mas szoftvereit is rakenyszeritit a felhasznalora es ezzel ellehetetlenit fejlesztoket?
2004. márc. 31. 16:39 | válasz | #34
Gyerekek, teljesen mindegy. A kis fikázók majd akkor értik meg, hogy nem volt igazuk, mikor megjelenik a Longhorn. Mert büntetni fog, de nagyon!:-)
cad--  
2004. márc. 31. 15:55 | válasz | #33
Igy van, en nem tudom mi lesz a hatterbe(de ha majd kozeledik kiadas utanna nezek, a sajat erdekembe), nem is irok rola egy sort sem... anyi latszik, hogy ez a grafika nekem jobban tetszik mint az XP style.


Ezek alapjan kb ennyit lehet levonni mindenkinek aki nem ismeri a msdn longhorn "marketing specifikaciojat" - aki ezen tul kovetkezteteseket von le... :) - hat tegye, csak magat minositi.
2004. márc. 31. 15:43 | válasz | #32
Cad egyetértek, sokan csak fikáznak. Bár sajna magyarokra ez jellemző. Nekem nincs vagy más csinálta az már szar :) nem baj, ez van, sokan be fognak szólni nekem, de már megszoktam. De az fix hogy amit ők mondanak hogy szar az úgy is van. Szerintem meg nem lesz szar, elolvastam mik lesznek a Longornban elég biztató.
Persze látatlanban kell fikázni mindnet. Ez a jellemző. De mielött anyázásokat kapnék, légyszi gondoljátok meg, mert látatlanban nincs jogotok leanyázni.
Ezzel az egészel azt akartam maondani, hogy aki nem vágja a technikai hátteret az szerintem ne irjon addig véleményt.

egy igen jó kis oprendszer lehet.
cad--  
2004. márc. 31. 15:36 | válasz | #31
Hihetetlen, mennyi alulmuvelt, hozzanemerto, ms utalo van itt... nulla objektivitas, nulla tudassal frocskoltok, szanalmasak vagytok, csak tudnam mi a celotok - vagy csak a klasszikus ms utalat kemenyebb nagyobb emberre tesz elvet valljatok?


Inkabb masba fektetnetek az erotoket, akkor lehet jogos hianyokat / hibakat tudnatok megfogalmazni a rendszerrel kapcsolatban...
userix  
2004. márc. 31. 14:22 | válasz | #30
persze, köszönöm szépen a palladiumot előre is
2004. márc. 31. 14:09 | válasz | #29
Hidd el, elég sok forradalmi újítás lesz benne. De erről a #8-ban már szó volt! Mit értesz az alatt, hogy adatot gyűjt a felhasználóról? Mesélj, milyen városi legendát etettek meg veled!:-)
2004. márc. 31. 13:24 | válasz | #28
" Másrészt aki vesz cd-írót, az kap mellé jogtiszta író-szoftvert is."

Vagy nem.OEM cd írokról nem hallottál?Ahhoz nem kapsz semmit maximum egy zacskót.

Amúgy én nagyon kiváncsi vagyok /leszek a Longhornra,de attól félek hogy feleslegesen.Mert ha tényleg csak annyi lesz az újitás hogy szebben fog kinézni,mégtöbb haszontalan programmal lesz tele,és mégtöbb adatot fog gyűjteni a hardverekről/felhasználókról,akkor köszönöm,egy darabig jó lesz ez az xp is,xp antispy-al felvértezve természetesen...
2004. márc. 31. 13:08 | válasz | #27
Ezen az elven barmit adhat hozza. Viszont kivancsi lennek, ha alap OS lenne, kulon csomagban MS rendszerprogramokkal, hanyan installalnak fel, es hanyan mast... Ja igen, es ettol mennyivel lenne olcsobb az OS, mert lehet en nem szeretnem megfizetnia az MS cd irojat, meg az MS paintjat, meg az MS notepadjat, meg az MS szamologepet, meg az MS webbongeszojet, meg az MS defragjat, meg az MS jatekait, meg az MS...Es eltudom azt is kepzelni, hogy nem csak en. :) Ja igen, Officet mert nem ad hozza? Beernem a 97-sel, az mar elavult technologia ;)))
2004. márc. 31. 12:54 | válasz | #26
Már az XP-ben is van cdíró. Meg aztán nem tökmindegy? Úgyis mindenki azzal ír, amivel szeret. Másrészt aki vesz cd-írót, az kap mellé jogtiszta író-szoftvert is.
t0jgli  
2004. márc. 31. 12:08 | válasz | #25
atya eg,ebbe meg tobb felesleges szart pakolnak mint az xp-be,ha jol latom... elore is gratula hozza :)
Laalee  
2004. márc. 31. 11:43 | galéria | válasz | #24
áucs valaki kivette a "forráskódot"
Laalee  
2004. márc. 31. 11:42 | galéria | válasz | #23
ez jópofa, csak fél kilométeres :D
2004. márc. 31. 11:06 | válasz | #22
Bar epp most buktazott a Media Playerrel, de mintha CD iro eddig nem lett volna a Windowsba... tudom kekeckedes, de a CD iro programoknak ugye nincsen piaca?
gugli  
2004. márc. 31. 10:38 | válasz | #21
szép nagyok az ikonok, mint a pc-s játékokban amit előbb xboxra abnak ki, csak nem tv fogjuk nézni majd a Longhornt 2 év múlva ? :-DD
Tpe  
2004. márc. 31. 10:05 | válasz | #20
Nem tünt fel nektek, hogy egy pár képen még kínai betük vannak az angol közé keveredve? ;) Úgy látszik, hogy még több legyen a haszon az MS már kiadja bérbe a fejlesztéseit! :)))))
primo  
2004. márc. 31. 10:01 | válasz | #19
De jó, hogy ennyi tudálékos idióta fikáz egy olyan dolgot, ami legjobb esetben is 2 év múlva jelenik meg.
2004. márc. 31. 10:00 | válasz | #18
Ez már lassan annyira sz*r, hogy emberileg odab**sz... Méghozzá olyan mértékben, hogy már szinte teljesen...
2004. márc. 31. 09:43 | válasz | #17
Hát ha a péjnt marad ugyanaz, mint a win95-ben, akkor....nem, mintha épeszű ember használná, de pf...
4zu7ui  
2004. márc. 31. 09:29 | válasz | #16
1/3 a fejléc.
Igen a Micisoft 2 év mulva lehet TFT monitorokat is fog forgalmazni. Nam nem 16/9 vagy 3/2 hanem különleges 9/16-ost :)))
0-ról újrairt oprendszer???
Ha ha ha. Hiszem ha látom. Legfeljebb a copy-paste párossal megcserélnek 1-2 sort...
Azért gáz hogy itt vannak a 2Ghz es gépek, és anno az AMIGA 1200-as gépek Workbenche (oprendszere)felturbozva közel ugyanennyit tudot 2-8 Mega memoriával 14 Mhz-n.
Na abban volt jó, optimalizált a kód...
Troll  
2004. márc. 31. 09:22 | válasz | #15
Én a mindenféle "biztonsági" funkció miatt nem akarok Longhornra váltani. Teljesen távirányítható lesz a dolog, nem hiszem, hogy ne akarnák kihasználni a hátam mögött a beépített kiskapukat. Már úgyse nagyon játszom, másra meg úgyse kell a Win. Ha kicsit megtollasodom, veszek egy új Macintosht, a Jaguár biztos nem fog hátbatámadni.
Laalee  
2004. márc. 31. 09:08 | galéria | válasz | #14
érdekes hogy az ablak 1/3 a fejléc :D
2004. márc. 31. 08:59 | válasz | #13
Hát elég undorító, hogy az ablak fele mindenféle bizbaz gombokat tartalmaz, most őszintén ki ír cd-t a winfos beépített szarával pl.?
2004. márc. 31. 08:20 | válasz | #12
Majdnem 0-ról írt, új oprendszer? :))

black.rose: Mennyit kapsz az ilyen beszólásokért?

A 4015-ös verzió még Windows XP-s install-al volt ellátva. A 4051-es meg egy marha ronda "Longhorn"-ossal, de az explorer.exe-ben több az XP-s bitmap, mint a hosszúszarvús. A 4053-ban meg csináltak egy új install, amit még rondább lett, a grtafikában pedig semmi változás sem történt.

Nem csinálnak ezek semmit, csak a design-t próbálgatják...
2004. márc. 31. 07:44 | válasz | #11
Ha még az alfa sem jött ki, akkor ezek a képek xp skinek maximum... ennyi.
shim  
2004. márc. 31. 06:44 | válasz | #10
mellesleg ez a nem konkrét időpont dolog nem tetszik nekem, kénytelen vagyok vmi nagyon sunyi trösztellenes, stb dolgora gondolni mint azt már megszokhattuk m$tól
shim  
2004. márc. 31. 06:42 | válasz | #9
többen lesznek akik váltanak tehát nem gond ha vki még 98-cal xaraxik
2004. márc. 31. 06:39 | válasz | #8
A Longhorn egy majdnem nulláról irt új OS lesz, és teljes belsõ megújuláson megy keresztül. Ha jobban érdekel, az MSDN oldalon megtalálhatod az alapvetõ újdonságokat. Ha nem vagy speciálisan Microsoft gyûlölõ, akkor teljesen elképesztõnek fogod tartani az egészet, mert igazán értékes dolgokról van szó.
ZZzzZZ  
2004. márc. 31. 06:38 | válasz | #7
Szó mi szó elég sz. néz ki ennyit erről.
2004. márc. 31. 05:23 | válasz | #6
Na!

Megint grafikusan át lett tervezve a W$ egy kicsit... nesze neked felhasználó :)

Egyébbként nem értem...
Van akinek az XP is jó és van akinek az SEM kell! Akkor minek ez a Longhornnak nevezett "IZÉ"?

Lehet, hogy valaki már klikkelni is lusta és ebben már az is elég lesz ha gondol rá amit a PC-vel akar csinálni?
:)))
Yfel  
2004. márc. 31. 05:16 | válasz | #5
Kezdenek rájönni, hogy azzal semmire nem mennek ha az XP-t újra kiadják, úgyhogy fel kell gyorsítani a projectet.

Egyébként ha így fog kinézni, akkor megint a Classic módot fogom választani :o)

Y
2004. márc. 31. 03:37 | válasz | #4
"az átlagfelhasználók tehát nem valószínű, hogy találkoznának ezzel a változattal"

Legalább 10-12 órát, aztán úgyis lesz "leaked to the net" ja és megjegyzésül, a Longhor-nak nem igen lesz közös dolga a fenti képekkel, ugyanis egy teljesen új grafikai felület jön amit még senki sem látott, bár senki a Microsoft-on kívül.
gz8  
2004. márc. 31. 02:56 | galéria | válasz | #3
Nekem se, különösen a 3. kép. Burn to disc, Publish this folder to... Fujj, nem kell az ilyen hülyeség.
Gnome  
2004. márc. 31. 02:45 | galéria | válasz | #2
nekem nemteccik
gy  
2004. márc. 31. 01:10 | válasz | #1
Micsoda forradalmi újítások! És milyen kool kinézete van! ;)