Milliárdos víruskárok az európai kisvállalatoknál
2004. március 30. 15:01, kedd
Megdöbbentő adatokat hozott nyilvánosságra a vírusok okozta károkról a Network Associates biztonságtechnikai cég. A tanulmányból kiderül: az európai kisvállalatoknak tavaly 22 milliárd eurós kára és vesztesége származott 2003-ban a vírusokból és férgekből.

Hirdetés

Mindez az összeg csupán csak azt a kárt jelenti, amit a számítógépek kiesése jelentett. Az egy-egy vírustámadás által okozott veszteség kereken ötezer euró, vagyis körülbelül egymillió 250 ezer forint. A Network Associates a felmérés elkészítésekor közel 500 kisvállalatot kérdezett meg a tapasztalataikról. A magasnak számító kárösszeg szakértők szerint azért "jöhetett ki", mert a legtöbb cégnél nem megfelelőek a hálózati biztonsági intézkedések.

A megkérdezett európai vállalatok 22 százalékának kellett 2003-ban legalább egyszer több órára felfüggesztenie a munkát egy-egy vírustámadás miatt. Különösen sok vállalkozásnak okoztak kárt a vírusok Olaszországban (a cégek 30 százalékánál), és Franciaországban (a vállalatok 50 százalékánál). Németországban a társaságok egyharmadának kellett egy-egy vírustámadás után új hardveralkatrészt beszereznie. A cégek 29 százalékánál vesztettek el hasonló okokból fontos adatokat, vagy szembesültek a vírusok okozta komoly károkkal. Mindezek ellenére megdöbbentő, hogy a német társaságok 11 százalékánál egyáltalán nem használnak vírusirtókat!

Spanyolországban és Nagy-Britanniában ugyanez az arány mindössze 1 százalék. A német cégeknek csak a tíz százaléka hiszi azt, hogy elegendő összeget fektetett be az információ-technológiai biztonságba. A vállalatok 38 százaléka szerint van a tavalyinál nagyobb esély egy vírustámadásra. A német társaságok 28 százaléka pedig a spam e-mailek számának megugrásáról számolt be a Network Associates munkatársainak.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Kifli  
2004. márc. 31. 12:16 | válasz | #7
ajajaj...!
2004. márc. 31. 05:20 | válasz | #6
Mindig mondtam, hogy:
1.) A tudatlanság nem vezet jóra és ha óvatosak az emailek megtekintésénél az csak a javára válik mindenkinek.

2.) a legjobb "vírusföld" a májkroszoft windows és egyébb programjai
Használják csak egészséggel :)
gz8  
2004. márc. 30. 21:02 | galéria | válasz | #5
Proxy szerver például? Okostojás :-p
lola..  
2004. márc. 30. 20:17 | válasz | #4
"Németországban a társaságok egyharmadának kellett egy-egy vírustámadás után új hardveralkatrészt beszereznie." - LOL! És az ilyen dumákat van, aki el is hiszi?
Yfel  
2004. márc. 30. 18:17 | válasz | #3
Arrol nem is beszelve, hogy alapban gyanakvassal fogadom azokat a szamokat amik olyan cegektol jonnek, akiknek erdekeltsege van a minel nagyobb virusok-biztonsagi problemak okozta karokkal kapcsolatos bevetelkiesesek bejelenteseben. Mint pl a Network Associates :o)

Y
vrob98  
2004. márc. 30. 17:58 | galéria | válasz | #2
"az európai kisvállalatoknak tavaly 22 milliárd eurós kára és vesztesége származott 2003-ban a vírusokból és férgekből."

Csak egy dolog maradt ki:

egyéb európai kisvállalatoknak tavaly felbecsülhetetlen eurós nyeresége származott 2003-ban a vírusokból és férgekből.

vírusírtó szofverek fejlesztői, jobb hardverek fejlesztői, gyártói, szakemberek, informatikai cégek, ezeknél takarítószemélyzet, pizzafutár az étkeztetéshez, stb ... a végtelenségig lehetne sorolni

:)
2004. márc. 30. 17:36 | galéria | válasz | #1
megérdemlik ;>