A Sony víziói a jövő játékgépeivel kapcsolatban
2004. március 29. 00:01, hétfő
Miközben a Sony laboratóriumaiban gőzerővel folyik a rendkívül sikeres PlayStation 2 játékkonzol utódjának, a PlayStation 3-nak fejlesztése, a cég vezetői már az ezt követő PlayStation gépek terveivel kapcsolatban nyilatkozgatnak.

Hirdetés

A napokban megrendezett Game Developers Conference keretein belül a japán mamutvállalat képviselői a Sony hosszú távú terveiről beszéltek, vagyis arról, hogy 10, 20, illetve 30 év múlva milyen technológiák segítenek majd abban, hogy a játékosok minden korábbinál tökéletesebb játékélményben részesülhessenek.

A Sony munkatársai úgy vélik, hogy a játékiparban a legnagyobb változás a szoftverek irányításában lesz felfedezhető. El lehet majd felejteni az irányítógombokat, e helyett ugyanis kamerák fogják érzékelni a játékosok testmozgását és értelmezni arckifejezéseiket. Az elkövetkezendő években várhatóan hatalmas fejlődésen mennek majd keresztül a hangfelismerési technológiák, vagyis a játékosok végre akár szavakkal is irányíthatják majd kedvenc programjaikat. A Sony viziója szerint divatba jönnek majd az úgynevezett személyi szórakoztató robotok is, melyek mindenhova követik majd gazdáikat, és bárhol képesek lesznek szórakoztatni őket.


Richard Marks

Richard Marks, a Sony Computer Entertainment kutatási és fejlesztési részlegének igazgatója szerint a közeljövőben nagyot fejlődnek majd a megjelenítési technológiák is, és néhány éven belül megjelennek majd a piacon azon újfajta virtuális sisakok, melyek a teljesen életszerű számítógépes grafikát közvetlenül az emberi szem retinájára vetítik. Marks véleménye szerint ezenkívül elárasztják majd a világot a vezeték nélküli lapos monitorok, így például ilyen kijelzők lesznek majd a buszmegállókban, a hűtőszekrényeken, de még a hétköznapi ruházatokban is.

Néhány a konferencián bemutatott érdekes grafikon - klikk a nagyításhoz
Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
A PS/PS2 játékosok kora és a PS-eladások alakulása az évek folyamán

Klikk ide! Klikk ide!
Az egyéni-hálózatos játékok aránya és a szélessávú elérések részesedése

Klikk ide! Klikk ide!
A Sony új hordozható játékgépének összeköthetősége és várható elterjedsége

Marks elmondta, hogy a PlayStation 3, illetve annak központi processzora, a Cell chip fejlesztési munkálatai a legnagyobb rendben folynak, illetve utalt arra, hogy a Sony egyszerűen akkor adja majd ki az új játékgépet, ha elkészül vele, vagyis a PS3 debütálási időpontját nem befolyásolja, hogy a Microsoft mikor dobja piacra a második generációs Xboxot.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
PS-Man  
2004. ápr. 02. 23:48 | válasz | #63
Nagy rajongója vagyok a playstationnak, de egy kicsit bővebb info is kéne erről, hogy mikorra is lesz meg...
fysch  
2004. márc. 30. 14:42 | válasz | #62
CSő!muikor és hol lehet kapni ezt a kacatot?
2004. márc. 30. 08:49 | válasz | #61
Üzenem a tanulj meg programozni konzolon fanoknak:
http://www.us.playstation.com/peripherals.aspx?id=SCPH-97047
Az ember nem azért játszik pc-n mert az olyna jó napi 8 óra meló után odakuporodni a monitor elé! Egyszerűen ha van, akkor miért venne konzolt. Aztán ha egyszer rászánja magát egy konzolvásárlásra, akkor meg beül a fotelbe, és bőrkeményedés nő a két hüvelykujjára. Konzolon tök jó játszani, nekem az fps-ekből csak az egér hiányzik, nem is értem miért nem fejlesztenek olyan game-eket PS2-re ami támogatja az usb-s egeret.
Mellékesen 4 napig nyomtam a far cry-t aztán meglett PS2-re a pitfall the lost expedition és azóta far cry felé sem néztem.
mir  
2004. márc. 30. 08:18 | válasz | #60
persze hogy az. az a lényege. a másik csak konzol, játékhoz. másra nem nagyon jó, de arra igen. ez a lényeg. örülök, hogy egyetértünk.
2004. márc. 30. 01:31 | galéria | válasz | #59
no meg a kockanal is, :):P

2004. márc. 30. 01:26 | galéria | válasz | #58
a cell proci 1 terra flopsos akar teccik akar nem:) az pedig a ps3ba ott fog figyelni.:)

PC csokolom a kezit:D
2004. márc. 29. 22:08 | válasz | #57
Ja és azért nem árt tudni, hogy átlag japán családban van 2-2,5 PC, meg 3-4 konzol. Valahogy "elférnek" egymás mellett ;)
2004. márc. 29. 22:07 | válasz | #56
Én nem vagyok konzolos, de a PS2-XBOX gépeknél NEM a proci lenne a szűk keresztmetszet, hanem a memória/grafikus memória szükös mérete. Egyébb szempontokból fényévekkel jobbak mint egy PC.
Ezért nem lehet a legüberfaszább PC-n se emulálni őket, egyenlőre ...
2004. márc. 29. 20:00 | válasz | #55
Mi értelme van ennek az egésznek? Ki a PC-t szereti, ki a konzolt,ki mind a kettőt.Örüljetek hogy ilyen méregdrága gépeket vehettek,csak azért hogy egy jót szórakozhassatok.Van akinek ennie sincs miből.Mindannyian különbözőek vagyunk,más igényekkel,természetes hogy mást tartunk szórakoztatónak.Miért érzitek úgy hogy bárkit is meg kell győznötök az igazatokról?
Jacek   2 db büntetőpont 2 db büntetőpont 
2004. márc. 29. 18:40 | galéria | válasz | #54
igen mutass egy szimulatort rajta:))FPS? amig nincs rendesen elterjedve az eger+bill egy lol..
Ettol fuggetlenul en szeretem a konzolt teljesen mas jatszani rajta mint PC, de egyik ebben jo masik abban:)
Minden fajta konzolom volt szoval ne akarjon senki magyarazni, sot a legtobben a csattogos szarnyu falepket tologattak mikor konzolom volt szoval kuss:)))

ui: legjobb technika PC folyamatosan es melette konzol amikor megjelenik egybol kb 1.5 evig utanna kuka:)
HuAn82  
2004. márc. 29. 18:28 | galéria | válasz | #53
Pc-n dolgozni,pc-n játszani! Tökéletesen kiegészítik egymást! Minden egy helyen... :-)
HuAn82  
2004. márc. 29. 18:26 | galéria | válasz | #52
Mert te vagy az értelmes ilyen hozzászólással?! lol!
Wu  
2004. márc. 29. 18:18 | válasz | #51
Én használtam ps1,2-t, xboxot, pc-t és meg kell, hogy mondjam a legjobb játékok sajna konzolon vannak!Pl.(a teljesség igénye nélkül)Gran Turismo1-4, Devil May Cry 1-2,stb.
Ahhoz, hogy a pc-s játékokat maximálisan kihasználhasd kell egy jó videókari, memória, proci, alaplap.Ha valamelyik gyengébb, akkor már problémák vannak és ezen alkatrészek beszerzése nem kevés pénz + nem biztos, hogy kompatibilisek egymással!Bekavarhat még az op. rendszer, a driverek, virus, codecekek, ezer dolog!A konzolnál nincs ekkora gond!
A féreértések elkerülése végett pc-m van, de játszani, jobb szeretek konzolon, mert bár valóban nincs 1600x1200x32 felbontás, de a játékélmény sokkal jobb!
2004. márc. 29. 17:50 | válasz | #50
Sok pc buzz a tv-n nézi a filmeket, DVD-ket, érdekes, akkor jó a felbontás, de játékra már nem.

LOL
Elvis  
2004. márc. 29. 17:18 | válasz | #49
Kedves Hanstrix... Az, hogy valakinek nincs kedve driverekkel szarakodni, állítgatni a felbontást, hogy ideális legyen az ő pcjén, az nem jelenti, azt, hogy nem ért hozzá. És ha nem ért hozzá, az baj? Az viszont, hogy te nem értesz a konzolokhoz és úgy osztod itt az észt, sőt, hogy a TV felbontását 320x200-nak mondod az meg már kicsit gáz.

"Lehet hogy sokkal tobb gamet csinalnak konzolra de ezek 95%-a kb 1-2 napig jatszhato utana kuka. A maradek 5%-al lehet kicsit tobbet jaccani aztan kuka."
Ekkora baromságot régen hallottam... PC-re sokkal több játék készül, de azok 99%-a híg szar. Nem mondom, hogy minden konzolra megjelenő játék olyan, amivel évekig fogsz játszani, de szerintem egy jó 20-30%-uk tartós szórakozást ígér. Ez pedig darabszámot tekintve szerintem több, mint a PC-s játékok.

Úgy gondolom, hogy te még soha sem láttál konzolt, vagy ha igen, akkor csak a tesco kirakatában.

Konzolon is van játék, amit már több éve játszunk multiplayerben. (Halo) És nagyon sok új, amit több évig fogunk (Doom3, PGR2, Crimson Skies, stb, stb...)

"Remelem nem hiszitek azt hogy a cikkben emlitett hang es kepfeldolgozast meg lehet csinalni mondjuk 32mb ramal."
A cikkben a PS3ról beszélnek, nem a jelenlegi konzolokról, ha kicsit jobban odafigyelsz, nem beszélsz baromságokat.

"Ezek a dolgok mindenkeppen penzbe kerulnek."
Amit a vásárlók ki is fizetnek. Egy részét a hardver áraként, egy részét pedig a játékokba építve.

Nekem van egy PC-m, azon dolgozom, van egy laptopom, ha úton vagyok azon dolgozom, és van a nappalimban egy XBOX. Ha játszani szeretnék, akkor beülök a lábtartós fotelbe és nagyképernyőn játszom nagyon jókat! Ha olyanom van, akkor online. Sokkal jobb ez, mint a monitort bámulni tovább, amit amúgy is nyomtam egész nap.
2004. márc. 29. 16:35 | válasz | #48
haha. Birom ezt a konzolhoz nem kell drivert telepitgetni satobbi, ez kb azt jelenti hogy nem ertesz pc-hez.
Szoval a PS2-es uber hyper mega grafika az kb 320x200-as felbontasnak felel meg, ami televizion egesz jol nez ki.
Ha nem hiszed probald ki hogy rakotod a vidkarit a tv-re es nyomod wolf3d-t (kb ugy fog kinezni mint a legdurvabb ps2-es game:)).
Pl az emlitett vice city kicsit fel kellet tuningolni (jobb texturak/hangok) hogy PC-n is elvezheto legyen.

Beszelhetunk a konzolos jatekokrol. Lehet hogy sokkal tobb gamet csinalnak konzolra de ezek 95%-a kb 1-2 napig jatszhato utana kuka. A maradek 5%-al lehet kicsit tobbet jaccani aztan kuka.
PC-n van nehany jatek amit tobb even keresztul jatszanak pl multiplayerben.

Remelem nem hiszitek azt hogy a cikkben emlitett hang es kepfeldolgozast meg lehet csinalni mondjuk 32mb ramal.
Ezek a dolgok mindenkeppen penzbe kerulnek.
Csudri  
2004. márc. 29. 16:33 | galéria | válasz | #47
Nem tudom miért kell ide az észosztás! Azért jellemző, hogy a legnagyobb faszságokat beíró emberek mind unreg kis pöcsök. De mind1!

Ahogy zzeb is leírta, egy konzolon is lehet ugyanolyan univerzális (főleg egy x-box) az egész csak szoftver kérdése.

Amúgy meg nem kell itt az iq-blasterkedés. Akinek konzel kell az azt vesz, akinek pc kell az meg pc-t vesz. Nekem ezek a modern konzolok már nem jönnek be, mert jobban szeretem az élsímított garfot. De természetesen a ps2/x/gc sem szar. Pl. mikor lesz nekünk olyan Resident Evil-ünk pc-re, mint ami GC-re jön? Soha!

Azért nekem is van egy NES-em (szerintem öregebb mint néhány itt fórumozó és a nyálát verő kis pöcs) és annak is meg van a hangulata. Azóta sem készült annyira hangulatos fociprogram, mint a NES-es World Cup az 1990-es vb-ről!
balu87  
2004. márc. 29. 16:18 | válasz | #46
Köszönjük!
Jó kis hozzászólás!
Vivat konzol!
zzeb  
2004. márc. 29. 15:44 | válasz | #45
:-))) Igazán szép hozzászólások!!!

Szerintem majdnem minden PC-s alkalmazást meg lehetne írni egy konzolra. Most azért nem lehet rajtuk szöveget szerkeszteni, mert nem arra a célra készültek. Szóval a konzol is lehetne ugyanolyan univerzális, mint a PC. Ez csak szoftver kérdése.

Emléxem ... aznap, amikor a PS2-t piacra dobták Japánban én is épp ott jártam és megnéztem egy boltban működés közben. Majdnem leesett az állam a grafika láttán. Azelőtt hozzászoktam a szveppelgetős, akadozós, úgy-ahogy-kinéző PC-s játékokhoz, szóval nagyon csodálkoztam a teljesen simán, akadozás nélkül futó gyönyörűségen.
Nincs telepítgetés, video driver buherálás, túlhajtás, képminőség állítgatás, hanem csak a játék.
A képernyő felbontása nem túl nagy, de pont tökéletes a tv-hez. Az XBox-nál ez lehet HDTV is.

A játékosok 99%-a nem az anizotróp szűrés minőségét szokta bogarászni a screenshot-okon, hanem csak azt figyeli, hogy a játék mennyire élvezetes. Ezek az emberek, akik eltartják a konzol piacot. Nem ti! Ezért tök felesleges ez a vita.

Mellesleg sohasem volt konzolom és nem is valószínű, hogy lesz ... mert már nem szoktam játszani.
UNREG  
2004. márc. 29. 15:31 | válasz | #44
Mikor értitek már meg, a pc és a konzol tökéletesen kiegészítheti egymást, pc-n dolgozni, konzolon játszani.
AtisH  
2004. márc. 29. 15:27 | válasz | #43
Egy-két alapvető dolgot tisztázni kell. Aki konzolt vesz, annak a szórakozás az alapvető cél és nem az, hogy pénzt keressen. (Meg valszeg nem szeretne driverekkel, hardverekkel bajlódjon, hogy az adott játék működjön.)
Az hogy melyik a jobb hardveresen meg nem hinni kell, hanem megnézni.:-) Amikor megjelentek az új konzolok jóformán leesett a emberek álla, hogy mit tudott a gép. Persze pc is utolérte ezt a szintet, de nem szabad azt sem elfelejteni milyen áron.
Egy a lényeg, mind a két platformnak megvan a létjogosultsága.
Ramza  
2004. márc. 29. 15:06 | válasz | #42
Ez nem konzolos jellemző, hanem egy sajátos embertípus, minden szubkultúrában megtalálható, nem csak a konzolosok (és pc-sek) között (lásd még különböző politikai fórumok megmondóembereit).
További jellemzői:
- monitor mögötti bátorság
- kurva sok szabadidő, kevés barát, sok unatkozás
- értelemes életcél hiánya

:)
Lacc  
2004. márc. 29. 14:56 | galéria | válasz | #41
Nekem alapjában véve semmi bajom a konzollal, megvagyok vele. Nekem speciel nincs, nem is nagyon lesz, számomra pénzkidobás lenne.

Azonban az a sok faszkalap veszi el tőle még jobban a kedvem, akik olyan gyakran megtalálhatóak konzolos körökben. Legjobb hogy benyögi, "tudatlan pc-s", aztán megy leül a fotelba és tolja a sok arcade szétverlek agymenést. Ettől szerinte ő értelmiségi.

thc  
2004. márc. 29. 14:19 | válasz | #40
hát lehet hogy szerinted a konzol szar meg mihaszna de te egy köcsög fasz senkiházi idiota vagy,ugyhogy kussolj be..
Ramza  
2004. márc. 29. 14:17 | válasz | #39
Itt a világ első embere, aki tudja emulálni pc-n a ps2-t és az x-boxot.
Tapsoljuk meg!
bld  
2004. márc. 29. 14:09 | válasz | #38
mellesleg bekaphtjátok a konzoljaitokat már régóta van emulációs szoftver ami rendes ps környezetet emulál és azt a játékot játszom rajta amelyiket akarom. Azok a gémek amik konzolra hamrabb jöttek ki pedig jóval silányabbak majd nézd meg egy haver pc-jé mondjuk az említett GTA Vice City-t ps nincs padka. Csak azért jönnek ki hamarabb psre mer 1:kell a pénz 2: a gyengébb platformra gyengébb minőségű játékot hamarabb elkészítik a pc változatot fejleszteni kell:) LOL ezt a beképzeltséget szerintetek hofgyan írják a ps" es gémeket ahpgy hhh is mondja ezen is el lehet gondolkodni meg azon is h ezeket a forumba hogyan írtátok be kedves konzolos barátaim mellesleg van egy két tényleg nagyon komoly gém konzolra is elismerem és jáccok is velük:))) nekem nm kell ilyenekre költeni h vegyek + egy dobozt PC úgyis kell ezért van. Főleg ha valami felsőoktatási intézményben fogsz tovább tanulni(már ha eljutsz odáig) a játékgépedet feld*gh*t*d mert azon kívül semmit nm tudsz vele csinálni semmire nm jó, ja bocs dvd-t tudsz vele lejátszani LOL szal még mindig gyengócák vagytok.......................
Ramza  
2004. márc. 29. 14:07 | válasz | #37
A Sony meg megbaszhassa alássan, hogy Mao-t "hivatalosan" kihagyta.
Ramza  
2004. márc. 29. 14:06 | válasz | #36
Ha az online-ra vagy rákattanva, akkor (egyelőre csak) azt érdemes.
Tikal  
2004. márc. 29. 14:04 | galéria | válasz | #35
jaa, elég szánalmas...
nekem semmi bajom a konzollal... sőt :D

egyébként most hogy lemegy az ára az xbox-nak lehet veszek is :)
Ramza  
2004. márc. 29. 13:57 | válasz | #34
Helyesebben: mindkét oldalról ment az észosztás.
Ramza  
2004. márc. 29. 13:57 | válasz | #33
Az egész "vita" szánalmas, mindig is az volt.
De legalább felidézi azokat a szép időket, amikor a pc-s játékoknak leáldozott topikban ment az észosztás :)
Ramza  
2004. márc. 29. 13:55 | válasz | #32
Akkor viszont nem tudom értelmezni a hozzászólásodat.
illetve egyféleképpen értelmezhető: van konzolod :)
2004. márc. 29. 13:51 | válasz | #31
Sok olyan cikket, hozzászólást olvasok szerte a Neten és magazinokban, hogy a PC-s játékok korszaka leáldozóban van, és hogy hurrá itt a konzol. Egyrészt én ebben nem hiszek, mert hardveresen is jobbnak tartom a PC-ket, másrészt tudom azt, hogy a PC-vel számos más előny is jár: pl. a tanulás vagy a pénzkeresés lehetősége.
hhh  
2004. márc. 29. 13:47 | válasz | #30
Kedves konzolosok, mondjatok mar meg, vajh' milyen platformon fejlesztik a jatekokat, amikkel jatszadoztok? Konzol a kolykoknek, Pc az okosaknak :)
Tikal  
2004. márc. 29. 13:42 | galéria | válasz | #29
de konzol játékra van... itt most végulis a pc-s játék konzol játék vita folyik elméletileg :)
2004. márc. 29. 13:41 | válasz | #28
Tanulj programozást Pc nélkül :)

(Így már Mir-nek is megfelel)
2004. márc. 29. 13:39 | válasz | #27
Hello Mir!

Ne szívd annyira mellre, ezt Mulanboy-nak üzentem, nem neked. A gyengeelméjű szó pontos j. :) Az igazsághoz tartozik hogy éppen most tanulok programozni, éppen ezért vettem ezt a példát.

Amire fel akartam hívni a figyelmet az a következő: a Pc sokoldalúsága verhetetlen.
Tikal  
2004. márc. 29. 13:35 | galéria | válasz | #26
hallottam rola képzeld :D
Tikal  
2004. márc. 29. 13:34 | galéria | válasz | #25
szánalmasak az ilyen mondstok: a konzolosnak van pc-je, de forditva már nem igaz.
ezt honnan veszed? becsöngettél minden pc-shez?

"FOGALMATOK SINCS A JÁTÉKOKRÓL!!!"
ezzel csak magadat értékeled....
mir  
2004. márc. 29. 13:21 | válasz | #24
és neked milyen gyengelmélyű egyén mondta, hogy programozni konzolon kell megtanulni? vagy magadtól találtad ki ezt a csodálatos überbaromságot?
mir  
2004. márc. 29. 13:14 | válasz | #23
http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=21738
Ramza  
2004. márc. 29. 13:12 | válasz | #22
Látszik, hogy vágod a témát.
(egy ideje van multi konzolon...)
mir  
2004. márc. 29. 13:09 | válasz | #21
nem biztos, hogy épp a 3ds megjelenítést akarják megoldani így...
2004. márc. 29. 13:04 | válasz | #20
Akkor tanulj programozást konzolon :)
2004. márc. 29. 13:00 | válasz | #19
Hello Mir!

Érdekesnek tartom hogy az állítólag már létező Cell sehol nem szerepel fizikai valóságban, ráadásul még fejlesztik is. Az örök probléma: Isten is van, csak sehol nem látjuk :)

Azt viszont lehetetlennek tartom hogy a jelenlegi hálózatokon a hihetetlenül számítás- és gyorsaságigényes 3D-s alkalmazásokat megosszák a konzolok között.
2004. márc. 29. 12:55 | válasz | #18
Buta pc-sek vagytok. Nem láttatok életetekben konzol játékot és kiröhögtetitek magatokat.

Konzolra verekedős játékból van a LEGKEVESEBB - ps2re összesen kb. 5 db. LOL

Nektek akkor jó egy játék ha drága videokártyán meg 2gigás procin nyomjátok - FOGALMATOK SINCS A JÁTÉKOKRÓL!!!

De hisz pc-sek vagytok.

Hang irányítású játék ps2-re már van régóta - például a SOCOM II. Bocsi. LOL LOL

Elavul a konzol hardver? És kit érdekel? Viszont fix és ez miatt sokkal jobban optimalizált kódot írnak rá és van idejük megtanulni a hardvert. A ti fospumpa nagy dobozaitokra tudjátok mikor van optimalizált játék :)))) Mikor fél évente jön ki új vieokártya, meghajtják dx-en keresztül azt csá (ettől ugyanolyan sok pc game kinézete).

Kár vitáznotok - a konzolosoknak van pc, a pc-seknek nincs konzol igy alapvetően tudatlanok vagytok ez irányban. Jobb is kár a konzolos játékosok társadalmát ilyen híg f*sokkal felhigítani.

LOL LOL
mir  
2004. márc. 29. 12:52 | válasz | #17
cell már van. a megosztott számítás meg létező, és működő dolog. eddig konzolok között még nem csinálta senki, meg PCk között sem, de ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen. kicsit szűk a látóköröd, nem?
2004. márc. 29. 12:45 | válasz | #16
A konzol egy zárt, nem bővíthető rendszer, éppen ezért nagyon hamar elavul.

A Sony most bemutatott néhány teljesítmény-grafikont. Nagy cucc. Majd ha működő Cell prototípust produkálnak, esetleg hiteles is lesz :) Ne feledjük a Sony korábbi bejelentéseit: kedvencem például a "hálózaton keresztül megosztott számítási teljesítmény". Erről ennyit.

Hangirányítású játék :) El tudok képzelni két kölyköt, amint éjfél körül torkuk szakadtából kiabálnak egy csendes környéken:

- Most üsd, balra, belezd ki !!!
- Blokk, blokk, csináld már az anyád p...t !!!

És így tovább...
Tikal  
2004. márc. 29. 12:26 | galéria | válasz | #15
ugyanakkor soorolhatnám a játékokat amiket nem adnak ki konzolra...
Tikal  
2004. márc. 29. 12:25 | galéria | válasz | #14
ezt egy másik topikban kéne.... neked igényes a mario, van akinek nem....
majd akkor veszek konzolt (mondjuk volt konzolom) ha lesz multi benne... :)
AtisH  
2004. márc. 29. 12:00 | válasz | #13
10-15 évvel ezelőtt kishazánkban nem igazán hitték volna el az emberek, hogy 2004-ben szines, digitkamerás, internetezésre képes mobil lesz kapható valamint, hogy 8 millió előfizető lesz. Úgyhogy én nem mernék messzemenő következtetéseket levonni.
Csak egy példa a jelenlegi PS2 prociról, amiről már ugye tudjuk, hogy elavult és szar...

Main CPU
Type 128 Bit Emotion Engine
Measure frequency 296Mhz
Speed 6.2 Giga-Flops
Main Memory 32MB Direct Rambus
Brandwidth 3.2 GB/sec.
Instruction Cache 16KB
Data Cache 8KB
Co-Processors FPU | VUO| VUI

Graphic Unit
Type 128 Bit Graphics Synthesizer
Measure frequency 148Mhz
Speed 25 to 75 million Polygons/sec.
Video Memory 4MB Direct Rambus
Intern Brandwidth 48 GB/s.
Max. Resolution 1280 x 1024
Output Formats NTSC | PAL | DTV (Digital TV)
Color Depth 32 Bit
Z-Buffering 32 Bit
Render-Functions Texture Mapping | Bump Mapping | Fogging | Alpha Blending | Bi- and Trilinear Filtering | Mip-Mapping | Anti-Aliasing | Multipass Rendering
2004. márc. 29. 11:03 | válasz | #12
Ja igen és pl. Far Cry-hoz meg 25PS2 kellene egyszerre, hogy butított gtafikával megmozduljon... LOL milyen kis hülyegyerekek vagytok ti konzolosok, SOHA nem lesz értelmes játék konzolra, amiben az eszedet is kell használni és realisztikus.
Aoy  
2004. márc. 29. 10:34 | válasz | #11
Azt megnézem, hogy Budapesten mikó lesz a buszmegállókban lapos képernyő :| Még a sima üveget is rendszeresen betöri néhány iqharcos.
2004. márc. 29. 10:02 | válasz | #10
PCsek le vagytok maradva a játékokkal elég régóta. Tomb raider konzolon indult, GTA + vice city is, colin4 egy éve kijött konzolon, silent hill, metal gear solid. ÉS egy csomó igényesn game amit az életben nem irnak át pc-re.
2004. márc. 29. 09:40 | válasz | #9
Miért van az hogy a pc-sek ennyire tudatlanok? Nekik az órajel az isten fogalmuk sincs olyan dolgokrol mint a processzor architektúra. Ugyanazt a 486ost vették meg hosszúévekig más órajelre szitázva majd a pentium sorozattal ugyanezt eljátszották velük. PPC? Nekik semmit nem mond.

:))))))))))

LOL pc
Runo .  
2004. márc. 29. 09:29 | válasz | #8
blackrose!
"Egy jatekkonzol sohasem fog beerni egy munkaallomassal..."
A föld lapos, és a nap kering körülöttünk, meg a levegőbe sem tudunk emelkedni......
HuAn82  
2004. márc. 29. 08:17 | galéria | válasz | #7
Ilyen ugrálos dolog szerintem nem lesz. A hamburger zabáló amerikai kiskölyök nem igazán fogja ezt szeretni. Elvégre akkor mozogni is kellene az pedig ugye "nem" jó! :-)(nekik)
CSOCSO  
2004. márc. 29. 07:57 | galéria | válasz | #6
a GC 13 gfloppos ha jol emlexem de nem is ez a lenyeg. nemtom nekem vhogy nem nagyon van kedven ugralni futni gurulni szarakodni a tv elott.. valahogy a joy os ulos dolog sokkal jobban bejon mint allni es majomkodni a tv elott...meg azt el tudnam viselni hogy sisak felvesz elalszol es a jatekban erzed magad...
Laalee  
2004. márc. 29. 07:38 | galéria | válasz | #5
LOL ez a tábla az életkorral, 8-12 helyett augusztus-12 van kiirva :D
2004. márc. 29. 02:54 | válasz | #4
1 teraflops jo kemeny munkat jelent a fel tonnas 100+ procis szuperszamitogepeknek is nem egy jatek konzolnak. A mai top procik is 10 GFlops alatt jarnak, ez pedig 100x kisebb az 1 TFlopstol. Sot ha erdekel nem igen van TFlopsos gep a vilagon, de ami van az 10 milliokba kerul (dollarokban). Tehat ne habogjunk marhasagokat. Egy jatekkonzol sohasem fog beerni egy munkaallomassal, mert 200 dollarbol nem futja ki. OK? Ha nem ertunk egyet akkor sajnalom! Sot szerintem az 1 TFlopsos workstation is esetleg 10-15 ev mulva jon, de ezt is ketsegesnek tartom. Es ez szerint az elso TFlopsos konzol esetleg 20-30 ev mulva johet, de addigra a PC lesz 2-3 TFlops!
Tetsuo  
2004. márc. 29. 02:09 | válasz | #3
Kifuttatják sorban az összes gyengébb technológiát, 1-2 évente újítva, így a 30évből lesz 40 is. A piac meg már most el van osztva a trösztök és a zaibatsuk között.
Vers  
2004. márc. 29. 00:20 | válasz | #2
hát ha neked 1 teraflops kevés akkor használj pc-t:D
2004. márc. 29. 00:15 | válasz | #1
Hehe. Csak arra nem gondoltak hogy a konzolok teljesítménye messze kevés ilyen jellegú dolgokhoz.