Új Sagem telefonok a CeBIT-en: myX3-2, myC-3b és myX-7
2004. március 20. 13:41, szombat
A francia mobiltelefon gyártó bemutatta három új modelljét, amelyek mind színes kijelzővel, és egyéb újdonságokkal érkeznek. A myX3-2 a belépő szintű, a myX-7 pedig médiaközpontú telefonok piacára készült, míg a myC-3b pedig kifejezetten a nőknek, illetve a divatos, feltűnő telefonokat kedvelőknek lehet a kedvence.

Hirdetés

Az első a sorban a myX3-2, amely 101 x 80 pixel felbontású, 12 bites (4096 színű) kijelzőt kapott. A kompakt telefon 100 x 45 x 21 mm befoglaló méretű, és 89 grammot nyom. 1500 névjegyet tud tárolni, emellett pedig vibrálni is tud, illetve a letölthető Java játékokat is kezeli. Került bele WAP 1.2, MMS, és polifonikus csengőhang támogatás is, a telefon elő, és hátlapja pedig cserélhető. A GPRS támogatással is rendelkező myX3-2 kétsávos 900/1800 GSM telefonként lesz elérhető, az amerikai piacra pedig 850/1900-as változatban kerül. A készülék 5 óra beszélgetési időt, vagy 140 óra készenléti állapotot tesz lehetővé.


Sagem myX3-2 és myC-3b

A következő a myC-3b, egy nőies mobil, amely színes, érzelmes megjelenésével főleg a divatos telefonokat kedvelő nőket célozza meg. A kinyitható, rubinvörös telefon 1,5 MB memóriával rendelkezik, és háttérképek, valamint csengőhangok segítségével szabható személyre.


Sagem myX-7

Végül, de nem utolsósorban az myX-7, mely a a Sagem új zászlóshajója lesz. A telefonba egy nagy méretű 16 bites, 65536 színű kijelző, valamint képek és videók rögzítésére alkalmas VGA kamera került. A beépített fényképezőt segíti a digitális zoom, valamint a 4 MB beépített memória is. A képeket természetesen MMS-ben el lehet elküldeni. A myX-7 támogatja a Java játékokat, a polifonikus csengőhangokat és a GPRS kommunikációt. A személyreszabhatóságot a letölthető háttérképekkel, csengőhangokkal, és cserélhető tokozással lehet elérni.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Pigmy  
2004. márc. 24. 18:25 | válasz | #9
Lapát-kaszát! Minek annyi memória ebbe a gagyiba!?
Kalpy  
2004. márc. 23. 11:00 | válasz | #8
És képzeljétek, windows fut rajta !!!
OMax  
2004. márc. 21. 22:30 | válasz | #7
Elmennek .. 1 sor mellet. a myx 3-2 ... az elso kep az tok olyan mint a Nokia 6100. az a kinyithatos fos az meg 1 csoppet samsungos. a nagy myx7 meg 1 csoppet siemenses plane a gombok... Sagem designerek rulz! :)) a lenyeg hogy van sajat otletuk... meg mindig jobb minthogy ugyanugy nezzen ki a telefon mint az ezelott 2 eves telefon model csak most szines kepernyo van benne, volt mar erre sok pelda a sagemnel !
Csudri  
2004. márc. 21. 08:53 | galéria | válasz | #6
Nem látok memoriakártyacsatlakozási helyet a myX-7-esen. Anélkül pedig nem nagy lövés a beépített 4 mega memo. Ejnye-bejnye!
Pakosz  
2004. márc. 21. 08:07 | válasz | #5
A Myx3-2 nak 14 nap a keszenleti ideje(a sagem honlap szerint) csak szoltam ha nem nagy baj!
2004. márc. 20. 19:28 | galéria | válasz | #4
akkor mar a siemens m,s,cx65 szebb
Borg  
2004. márc. 20. 19:13 | galéria | válasz | #3
myX-7 tiszta nokia.
2004. márc. 20. 18:49 | válasz | #2
MyX-7 teccik
Pakosz  
2004. márc. 20. 15:21 | válasz | #1
Nekem valamiert nem tetszenek, de foleg a kinyithato!