Érdekes high-tech eszköz újdonságok
2004. március 8. 18:25, hétfő
A piacon egymás után jelennek meg a különböző érdekesnél érdekesebb számítógépes kiegészítők és fogyasztói elektronikus eszközök, melyek közül most tekintsük át gyorsan a legfrissebbeket!

Hirdetés

A Logitech nemrégiben kezdte meg legújabb webkamerája, a QuickCam Orbit kereskedelmi forgalmazását, mely lehetővé teszi, hogy videokonferencia közben mozogjunk. A QuickCam Orbit-féle arcfelismerő technológia folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy a videokonferenciát lebonyolító személy arca merre tartózkodik és amennyiben kimozogna a kamera látóteréből, automatikusan utánamozgatja az optikát, fel-le, illetve jobbra-balra. A kamera CCD képszenzora 1,3 megapixeles felbontással rendelkezik, ami azt jelenti, hogy segítségével maximum 1280x960 pixeles fényképek készíthetők. Az optika vízszintesen 180 fokban, függőlegesen pedig 60 fokban képes mozogni. A 22 centiméter magas állványra szerelhető, digitális zoom funkcióval ellátott kamera 130 dollárba, vagyis mintegy 27 ezer forintba kerül.

Ugyancsak most debütált a piacon az a Digi-Frame DF-1710 névre hallgató eszköz, mely tulajdonképpen nem más, mint egy high-tech digitális képkeret. A 19 colos képátlóval rendelkező, falra akasztható Digi-Frame minden további nélkül képes digitális fényképek megjelenítésére, valamint MPEG-1 és MPEG-4 videoanyagok, illetve WAV és MP3 zenefájlok lejátszására. A digitális képkeret fontosabb specifikációi közé tartozik az 1280 x 960 pixeles felbontás, a beépített CD-ROM meghajtó, az Ethernet csatlakozó, iletve a 12 GB kapacitású integrált merevlemez, mely a gyártó szerint több mint tízezer digitális fényképet képes eltárolni. A többek közt USB interfésszel is szerelt berendezés korántsem számít olcsó mulatságnak, ugyanis 3000 dollárt, vagyis mintegy 628 ezer forintot kell kicsengetni érte.

Az Evolve Solutions által most bemutatott, Guide Remote névre hallgató televíziós távirányító érdekessége, hogy az internetről képes a legfrissebb televíziós műsort letölteni, majd pedig azt mini kijelzőjén megjeleníteni. A négy darab AAA elemről üzemelő távirányító USB porton keresztül csatlakoztatható a személyi számítógépekhez, ajánlott kiskereskedelmi ára pedig 50 dollár (10 ezer forint).
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
AtisH  
2004. márc. 11. 12:19 | válasz | #6
Csinálják meg halszemoptikával és szoftveresen kijelölhetik a látni kivánt részt valamint korrigálhatják a torzitást is. Nem kell bele motor, csak egy kicsivel nagyobb felbontású CCD. Aszt ennyi!
2004. márc. 10. 09:04 | galéria | válasz | #5
És mi van akkor, ha egy ikerpár található a kamera előtt?
2004. márc. 08. 20:19 | válasz | #4
szerintem az ilyen embert nem engedik be az iskolába....
Cobra.  
2004. márc. 08. 20:15 | válasz | #3
Szegény biztos egyest kapott az iskolában, azért ilyen ideges :)
2004. márc. 08. 20:01 | válasz | #2
ilyenkor úgy megörülök: rajatam kívül még sok más érdekes ember olvassa ezt a lapot, akik rendszeresn, építő jellegü hozzászólást ejtenek el itt-ott:) tök jo.