TerraMax, az ember nélküli robot teherautó
2004. február 12. 12:50, csütörtök
Március 8. és 13. között rendezi meg a DARPA a Grand Challenge névre hallgató versenyét, melynek pályáján emberi beavatkozás nélkül kell a járműveknek végigmenniük.

Hirdetés

Az Ohio Állami Egyetem mérnökei 2,5 tonnás 2,7 méter magas gépe, a TerraMax szó szerint szétzúzhatja a versengést. Természetesen a versenytársakat nem lehet leamortizálni, a verseny célja olyan járművek elkészítése, melyek képesek automatikusan navigálni és kikerülni az akadályokat ahelyett, hogy áthajtanának rajta. A Mojave sivatagban megrendezésre kerülő futamon csak a globális helymeghatározó rendszerükre és a fedélzeti érzékelők adataira hagyatkozhatnak.


A DARPA (Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Hivatala) az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának részeként működik, és a versennyel az amerikai mérnökök versenyszellemének kihasználása az új generációs katonai technikák kifejlesztéséhez. Az a csapat, melynek járműve 10 órán belül elsőként ér célba kutatási finanszírozás címén egymillió dollárral lesz gazdagabb.

Az ohioiak hatkerekű teherautója messze a legnagyobb gép a benevezettek között, melyek méretüket tekintve a homokfutóktól a terepjárókig terjednek. Valójában az Ohio Egyetem mérnökeinek így is el kellett távolítaniuk a teherautó fülkéjének egy részét, hogy megfeleljenek a DARPA magassági korlátozásának. Azonban Umit Ozunger a villamosmérnöki szakának professzora szerint a TerraMaxot igazán fedélzeti számítógépes és érzékelő rendszere különíti el a mezőnytől.


"Rengeteg tapasztalattal rendelkezünk a közúti automatizálási technikák terén. Ezúttal azonban elhagyjuk az úttestet és rátérünk a terepre, ahol bármi megtörténhet" - mondta Ozunger. "Itt nem az a kérdés hogy ki jön be elsőnek vagy másodiknak, hanem az, hogy egyáltalán véghez lehet-e vinni."

Tízórás utazás a Mojave sivatagban egy tapasztalt sofőr számára is nehéz feladat, magyarázta Ozunger. Hat fedélzeti számítógép - egyik sem túlságosan különbözik egy átlagos asztali PC hardverétől - észleli és térképezi fel az egyenetlen sivatagi terepet, dönti el, hogy mikor gyorsítson, lassítson, kanyarodjon vagy váltson sebességet jármű. Az egyetemnek a gyártó Oshkosh Truck Corporation és az olasz Universita Degli Studi di Parma Mesterséges Látó és Intelligens Rendszerek Laboratóriumának tudósai segédkeztek a technikai dolgokban. A rendszert az egyetem tizenegy végzős hallgatója fejlesztette ki.


Ozunger úgy véli, hogy a TerraMax esetében alkalmazott technikák további fejlesztéssel 5-10 éven belül megjelenhetnek a közutakon futó gépjárművekben is. "Bár a végső rendszerrel kapcsolatos követelmények rendkívül magasak, a hozzá kapcsolódó technikák külön-külön már rendelkezésre állnak" - tette hozzá Ozunger.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. dec. 27. 09:45 | válasz | #20
Gondoljátok át 1 kicsit!
Mi kell ahhoz, hogy 1 gép "gondolkodjon" ??
Bele kell programozni. Addig nehéz lesz, amíg a tudomány nem ismeri a gondolkodási folyamatokat, nem tudja 100% mi is a tudat. DE ezt már megbeszéltük más fórumokon. Addig, amíg ezek a dolgok nincsenek tisztázva, addig nem kell tartani a Terminátoros-Mátrixos világtól.
Engem inkább az a kérdés foglalkoztat, hogy mi lesz a Földdel, amikor már a robotok tényleg helyettesíteni tudják az emberi munkát. Most még az igazi térlátású robotok nincsenek igazából elterjedve, így van munka az emberek millióinak az öszeszerelő üzemekben.
DE amikor már TÉNYLEG olcsóbb lesz a robotmunka mint az emberi munka!!!
Akkor mit fog csinálni a sok ember????
Mert a fejlesztés-kutatáshoz nem mindenki ért..karbantartás-javítás..ott is gondolkodni kell, erre a munkára sem alkalmas mindenki...
és mi lesz pl a 3.világban? ott még most is csak a Kalasnyikovhoz értenek.. Mekkora kulturális technikai szakadék lesz a földrészek között? Már így is van..mi lesz akkor?
2004. dec. 23. 20:08 | galéria | válasz | #19
Csak nehogy öntudatra ébredjenek egyszer ezek a nagyszerű teherautók :)

Terminator rlz!
Mars  
2004. feb. 14. 08:48 | válasz | #18
Nemsokára a csajt is "elintézi" a hátsó ülésen :) LOL
2004. feb. 12. 22:20 | válasz | #17
munka mindeg van, csak tudas es penz nincs mindeg. Penzt meg lehet talalni, kolcsonozni stb. de tudast azt sajnos nem!
2004. feb. 12. 22:17 | válasz | #16
Nem artana ha pl. a gepkocsik tudnanak egymaskozt kommunikalni, megbeszelni az elozest, elkerulni a szerencsetlen uttkozeseket stb. Habar ehhez mar van technologiank, csak nincs eszunk. Hatha az AI majd segit rajtunk. En pl. elkepzelni tudom, hogy egy AI rendszer ami matematikai modeleken es igazsagos filozofiai alapokon dontene es ha fegyver lenne, akkor azt mondana nekunk embereknek, akik tortenelme bizonyitek, hogy hulyek vagyunk es, hogy amikor csak lehet egymas ellen fordulunk, hat talan az AI fegyverek ebben az esetben nem lonnenek, mert ez nem lenne rendben az etikai es matematikai modelekkel. Az ember teved, az ember neha gazember, de a matematika soha. Go AI Go! A SkyNET pedig egy nagy marhasag, eppen az a baj, hogy egy jo AI nelkul hamarossan az ember pici agya keptelen lesz ellenorzes alatt tartani a dolgokat. A kerdes, nem az fogjuk e a technologiat magunk ellen hasznalni, hanem mikor fogja a masik oldal, mert mi "demokrata, kereszteny civilizaltak" mar reg hasznaljuk is. A tudas az hatalom es nem csak a mi kezunkben, hanem a terroristak kezeben is, es elobb utobb oda jutunk. Es ezt csak egy jo AI tudja megakadaljozni, de lehet, hogy az sem... sajnos!
2004. feb. 12. 22:04 | válasz | #15
Ezek a robot elveszik az emberektől a munkát. Nem lessz miből megélni ha mindent a robotok irányitanak.
2004. feb. 12. 20:29 | galéria | válasz | #14
Majd egyszer rájönnek, hogy mennyire HATÉKONYABBAN mennének a dolgok, ha nem hátráltatnák őket mindenféle majomivadékok :D

Kösz, ebből nem kérek :)
2004. feb. 12. 20:13 | válasz | #13
nu, mindjárt starcraft.
Bucser  
2004. feb. 12. 19:49 | galéria | válasz | #12
Az embert épp a tevékenységeik és a megoldó képességeik teszik szükségessé... Vegyünk egy alap példát. Egy szakács. Ugye mondjuk egy elhagyott pizzériában dolgozik szivarozik tésztagyúrás közben. A pizzájánask az adja kellemes utánozhatatlan ízét, hogy egy kis hamu belepottyan... mindig egy kicsi.... Nos a robot tudja, hogy ez rossz és ezért ezt kiküszöbölné ezzel elvesztené az egyéniségét minden.. uniformizálná a gyártást, de semmi utánozhatatlanság nem lenne benne... ergo senki nem menne pizzériába, hanem gyárban összetákolt mirelit pizzákat ennének. Repüléssel is ugyanez a helyzet és hasonló problémákkal foglalkozott anno a mátrix is... A Robotok, Ai-k tanulhatnak de csak a saját kis képzelőerejükön belül, és soha nem kísérleteznek csakis a jól bevált formulákat alkalmaznák. a HAtékonyság a kulcsszó... az AI-nál és a gazdaságban... És mindenhol máshol a kreativitás és ez az amit még egyetlen AI projektben sem próbáltak meg leprogramozni.... TÚL NEHÉZ:)))) Szal nem félek a robotoktól meg AI-któl.
2004. feb. 12. 19:33 | galéria | válasz | #11
vagy sakkban játszák le
qx  
2004. feb. 12. 18:36 | válasz | #10
Rise of the robots?
2004. feb. 12. 16:59 | válasz | #9
Jah es majd az lesz a vege, hogy nem lesz igazi haboru csak osszeengedik az ellenfelek az AI-ket, es mondjuk jatszanak egy C&C: Generalst :)
Dave77  
2004. feb. 12. 16:51 | válasz | #8
Ezek mind szép dolgok... Nem lesz szükség sofőrre, pilótára, rendőrre, szakácsra, takarítóra, mérnökre, anyára aki kihordja a gyermeket... stb... "Szép Új Világ"
NEXUS6  
2004. feb. 12. 16:45 | galéria | válasz | #7
Hello Z-k!

Még hogy nem érdekel senkit, nézd meg csak milyen felkapott harci fegyver a tehartu az iraki szabadságharcosok között! ;)
2004. feb. 12. 16:44 | válasz | #6
Valószínűleg a közlekedési balesetek és a dugók is megszűnnek (vagy erőteljesen csökken a számuk), ha minden járművet robotok irányítanak majd (akár úgy, hogy egymással is tudnak kommunikálni, pl. "megbeszélnek" egy előzést).
ZZzzZZ  
2004. feb. 12. 16:18 | válasz | #5
Nem kell ez senkinek csak a lusta amcsiknak
Mike  
2004. feb. 12. 15:43 | galéria | válasz | #4
aztán a robotok majd ellenünk, emberek ellen fordulnak...
[NST]Cifu   2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 10. 26. óta regisztrált VIP fórumozó 
2004. feb. 12. 15:22 | galéria | válasz | #3
Az a helyzet, hogy egyenlőre máshol nem igazán eröltetik az ilyen fejlesztéseket (még az EU-ban is csak visszafogott a pilóta nélküli repülőgépfejlesztés, miközben az USA-ban három különböző program foglalkozik ilyennel). Tehát a jövőben nem csak azt fogják közölni az elnökkel, hogy kilőtték 34 robotunkat, hanem azt is, hogy az ellenfélnek körülbelül ennyi és ennyi az embervesztesége...

Innen nézve reális a dolog...
2004. feb. 12. 15:09 | galéria | válasz | #2
mé nem TeherMax ?

vagy SkyNet ?
Cat  
2004. feb. 12. 13:35 | galéria | válasz | #1
a robotrepülőgépek nyujtotta jövő szerint a piloták benn ülnek a bunkerben, és távolról irányítják a repülőgépeket.
A Darpa szerint ez elavult, már ember sem kell majd a tankok irányításához (mert mi másba kellenek majd ezek), hanem szépen elintézik a robotok egymás közt. Éljen, ezentul háboruk elkezdésekor az amerikai elnöknek nem kell majd arról beszámolnia, hogy hány amerikai katona halt meg, hanem csak közlik hogy "kilötték 34 robotunkat"