Európai segítséggel épül az AMD második drezdai gyára
2004. február 3. 11:26, kedd
A mai napon igen fontos döntést fog hozni az Európai Bizottság, mivel valószínűleg nem kevesebbet fognak bejelenteni, mint azt, hogy félmilliárd euróval segítik az AMD második gyárának felépítését a németországi Drezdában.

Hirdetés

A testület semmi mást nem tesz egyébként, mint jelentősen "olcsóbbá teszi" a beruházást a beruházó vállalat számára. Az Európai Bizottság ezzel a lépésével Németország egy korábbi kérésnek tesz eleget. Az persze egy más kérdés, hogy nagyon komolyan megfontolnak minden ilyen jellegű kérést az Európai Bizottságnál.

A várható "Igen" válasz egyébként azért is hangozhat majd el, mert a testület pozitívnak látja a félvezetőipar jövőjét, így a beruházás nem csak egyszerre munkahelyteremtés, hanem egyben hosszú távú befektetés is. A bizottságnál még senki sem kívánta cáfolni vagy megerősíteni a kiszivárgott értesüléseket.

Az AMD beruházásának teljes összege 2,4 milliárd euró. Az engedélyezett állami támogatás mértéke 23 százalék, azaz kereken 545 millió euró, ami igen jelentős összeg. A második drezdai AMD-üzem 2006-ra készül el és éri el a teljes gyártási kapacitását. A beruházással mintegy 1000 embernek teremtenek munkahelyet a Németország nyugati részéhez képest gazdaságilag még mindig hátrányos helyzetben lévő Kelet-Németországban.

Érdekesség, hogy az AMD első gyára 1996 óta működik Drezdában, ez a félvezetőipari cég egyetlen olyan üzeme, amely az Egyesült Államokon kívül található. A kelet-német város egyébként egy New York állambeli helyszínt győzött le a második üzem helyszínéért folyó harcban, így lárható, hogy az AMD-nél igen elégedettek a Drezdában található körülményekkel.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. feb. 04. 17:27 | válasz | #16
Ja! Mert kiszedett téged is.
mir  
2004. feb. 04. 16:11 | válasz | #15
hm... csak nekem hiányzik a fórum vége? végre egy jó moderátor.
Valdy  
2004. feb. 04. 13:14 | válasz | #14
"Nekem USA-t nem számítva, volt Costa Ricai, Ireland stb (Pentium 2) intel procim. Szóval mindegyik gyár úgy megy, ahogy kell"

Valszeg a már elavult gyárakban nem procit gyártanak, hanem mást (pl flash memóriát)

"Valőszínüleg el sem fog indulni."

Már rég elindult:D

"Ja és az Intel radiátorai a fűtés mellett számol is, ellenben az AMD-vel."

LOL!:DDDD

Nagyon hülye vagy te gyerek. Pedig már örültem hogy nem kell olvasgatnom az idióta "nemértekhozzádeakkorismegmondomatutit" hozzászólásaid. Minek jöttél vissza?
mir  
2004. feb. 04. 13:13 | válasz | #13
"Nemtom MIRől beszélsz. Nekem USA-t nem számítva, volt Costa Ricai, Ireland stb (Pentium 2) intel procim. Szóval mindegyik gyár úgy megy, ahogy kell. Az AMD gyárairól meg annyit, hogy most építi a harmadikat, ez a nagy vetélytárs? Ezért hoztam fel."
pentium 2... 0.25
de 0.13 is cask 2 gyárban van, 0.09 pedig csak egyben.

""Jonnek kifele a hullamvolgybol, mikozben az Athlon64 meg igazan el sem indult." Valőszínüleg el sem fog indulni."
nos... nézhetjük úgy is, hogy el sem indult.
a havi 50 000 példány, ami most van darabonként 600-900 USD áron megy el... ha lemegy az ára rendes proci-árra, amit mindenki megveesz, meg lesz megfelflő termelés(ami lesz) akkor nem tudom, hogy neked ebből miért az esik le, hogy el sem fog indulni?
tudod eléggé sajnálom az iolyen intel-fanokat, akik álomvilágba menekülnek ahelyett, hogy szembenéznének a tényekkel: az AMD nem az a kis koppintócég, ami 20 éve volt. persze ennek a megértéséhez 3számjegyű IQ kell(ene)

"Azt hiszem az AMD már régebben átállt a fűtőtestek gyártására, mint az INTEL. Ja és az Intel radiátorai a fűtés mellett számol is, ellenben az AMD-vel."
igan, volt, amikor az AMD fűtött: akkor az AMDk voltak 70W körül, az intelek meg 40 nél.
most az intel 100Wot már elhagyta, az athlon64esek meg kemény 45Wot fogyasztanak.
valóban, az AMD is gyártott radiátort, de ők rájöttek, hogy a processzorokban több a biznic, hátha majd az intelnek is leesik :D

"Ja és az Intel radiátorai a fűtés mellett számol is, ellenben az AMD-vel."
ha az AMD procijai nem lennének az esetek nagy részében gyorsabbak az inteles társaiknál(minden, akivéve video és audió kódolás) akkor egyáltalán nem kellene ennyira kihangsúlyoznod, hogy az intel a jobb. ébredjetek már fel!
én nem azt mondom, hogy intel egy szar cég, meg hogy most már AMD a világ:
csak azt, hogy az intelnek most gyengébbek a termékei, valamit alkoznia kell, ha piacvezető akar maradni, mint ahogy most is az. a tények nem-tudomásul vétele meg egy nagyon rossz tulajdonság, állítólag az evolúció során a strucc az utolsó olyan állat, amelyik a homokba dugja a fejét, ha valami nem tetszik neki... nem kellene visszalépni pár100000 évet.
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. feb. 04. 12:48 | válasz | #12
Azt hiszem az AMD már régebben átállt a fűtőtestek gyártására, mint az INTEL. Ja és az Intel radiátorai a fűtés mellett számol is, ellenben az AMD-vel.
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. feb. 04. 12:47 | válasz | #11
"Jonnek kifele a hullamvolgybol, mikozben az Athlon64 meg igazan el sem indult." Valőszínüleg el sem fog indulni.
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. feb. 04. 12:46 | válasz | #10
Nemtom MIRől beszélsz. Nekem USA-t nem számítva, volt Costa Ricai, Ireland stb (Pentium 2) intel procim. Szóval mindegyik gyár úgy megy, ahogy kell. Az AMD gyárairól meg annyit, hogy most építi a harmadikat, ez a nagy vetélytárs? Ezért hoztam fel.
mir  
2004. feb. 03. 21:34 | válasz | #9
az intelnek is csak 2 gyárában( nem tudom melyik kettő) készül processzor, a többi csak FLASH+chipset+hasonló kispéldánysámú rétegigényeket kielégítő dolog. azz nincs 300 mm meg nincs 0.09 meg semmi ilyesmi.
ha így nézzük, akkor az AMDnek is van még 2 gyára USAban, amelyek csak FLASHt gyártanak.
Noffir  
2004. feb. 03. 16:57 | válasz | #8
Írországban még csak-csak megértem, de Costa Rica, Malaysia, Szingapúr... oda minek fűteni?! Vagy skandináv piacra tervezték?
mir  
2004. feb. 03. 16:04 | válasz | #7
" A 150millio tranyiból, 75 milló a beépített hősugárzó :)"
ezt engedelmeddel megjegyzem :D
egyébként sztavrosz: a hozzászólásod... finoman szólva is kis mértékben kapcsolódik az enyémhez, mert nem csak hogy nem emlegettem az AMD gyárainak a számát, de még az intelt sem. ezek mellett te felsoroltad az intel gyárait... nagyon dícséretes, hogy ezt mnd megjegyezted, de még mindíg nem értem, hogy HOGY JÖN EZ IDE?
2004. feb. 03. 15:46 | válasz | #6
tök jó, az intelnek olyan országokban van gyára, ahol polókat, meg szalmakalapokat kellene inkább gyártani:) meg is látszik az uj prescotton, vagy mi a neve. A 150millio tranyiból, 75 milló a beépített hősugárzó :)
JTBM  
2004. feb. 03. 14:53 | válasz | #5
Az AMD az utolso negyedevben mar nyereseges volt. Jonnek kifele a hullamvolgybol, mikozben az Athlon64 meg igazan el sem indult.
Cat  
2004. feb. 03. 14:02 | galéria | válasz | #4
izraelben is van
2004. feb. 03. 14:00 | válasz | #3
mégis szart gyárt:P uj p4-is egy röhely lassu meg füt mint mindt a kazán...
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. feb. 03. 13:56 | válasz | #2
Hány gyára is van az Intelnek? Costa Rica, Usa, Malaysia, Irország, Singapure (majd FÁK v. Kína). Erről ennyit.
mir  
2004. feb. 03. 12:10 | válasz | #1
ha megkapják, akkor az AMD ezt rohadt ügyesen csinálta... nem hiába maradtak eddig életben a nagytestvér árnyékában.