A vártnál jobban teljesít az AMD
2004. január 21. 22:53, szerda
Az Advanced Micro Devices (AMD) munkatársai bejelentették, hogy a vállalat a negyedik negyedévben a korábbiaknál jelentősen nagyobb forgalmat bonyolított le, részvényenkénti nyeresége pedig nem kevesebb mint 8 centtel meghaladta az elemzők korábbi előrejelzéseit.

Hirdetés

A sunnyvale-i székhelyű chipgyártó az elmúlt esztendő utolsó negyedévében mintegy 43 millió dolláros nyereségre tett szert, ami részvényenként 12 centes profitot jelent. Ugyanezen időszakban az AMD megközelítőleg 1,2 milliárd dolláros bevételt jegyezhetett fel.

Összehasonlításképp, a vállalat 2002 utolsó negyedévében 686 millió dolláros bevétel mellett 855 millió dolláros, vagyis részvényenként 2,49 dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Érdekesség, hogy elemzők korábban úgy vélekedtek, hogy az AMD 2003 utolsó negyedéves forgalma 1,1 milliárd dollár, részvényenkénti nyeresége pedig mindössze 4 cent lesz. A vállalat egyébként a 2003-as esztendő egészében mintegy 3,5 milliárd dolláros bevételre tett szert, ami 30 százalékos növekedést jelent 2002-höz képest, viszont az AMD vesztesége éves szinten még így is mintegy 274 millió dollár, vagyis részvényenként 79 cent volt.


Az AMD részvényárfolyama az utóbbi egy év folyamán

"A sokakat talán meglepő, remek negyedik negyedéves üzleti eredmények annak köszönhetők, hogy lényegében minden egyes piaci szegmensben jól teljesítettünk. Hasonlóképp a világ összes régiójában kiváló eredményt értünk el, és említést kell tennem arról, hogy a fejlődő országokban, Kínában és Latin-Amerikában rekord eladási mutatókat jegyezhettünk fel" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Robert Rivet, az AMD egyik üzleti vezetője.

A chipgyártó legutóbb 2001 második negyedévében jelentett nyereséget. Az elmúlt negyedéves jó teljesítmény hátterében az áll, hogy az AMD kiváló ár/teljesítmény mutatójú Athlon XP processzorai egyre népszerűbbek a felhasználók körében, illetve, hogy a vállalat bevezette a piacra első x86-64 architektúrájú processzorait. Komoly elismerést jelent a vállalat számára, hogy a világ legnagyobb számítógépgyártó cége, a Hewlett-Packard nemrégiben Athlon 64 processzoros asztali számítógépet dobott piacra.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2004. jan. 23. 22:53 | galéria | válasz | #18
Akko vegyé' intelt, osz örüljél, hogy támogatod a sznobokat :P
mir  
2004. jan. 23. 10:09 | válasz | #17
de annak a cégnek, amelyik már vagy 10 éve nem volt veszteséges(pl. intel) jóval kisebb dolog nyereséget elérni, mint annak, amelyik 2 éve már csak veszteséget termelt...
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. jan. 23. 09:55 | válasz | #16
Ja és, hogy mennyire nem beszélek (mindig) hülyeséget, az alsó grafikon a forgalmat mutatja. Itt is látszik, hogy élénkebb a kereskedelem az AMD papírok iránt. De nem csak ezen papírok forgalma nőtt meg NASDAQ-on, hanem másé is.
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. jan. 23. 09:52 | válasz | #15
Ha valaki veszi a fáradságott és megnézi a intel árfolyamának alakulását (és más cégekét), akkor lehet hogy az AMD tőzsdei teljesítménye nem is olyan nagy szám. Inkább az informatikai szektor valamivel jobb megitélésének (ami az internetes lufi kipukkanása óta nem tért magához) és a lassan, de végre növekedésnek induló amarikai gazdaság felpezsdülésének köszönhető. Én továbbra sem vennék AMD részvényt (procit meg pláne nem). :))
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. jan. 23. 09:48 | válasz | #14
http://chart.yahoo.com/c/1y/i/intc.gif
sztavrosz   "Rest in Peace sztavrosz" 
2004. jan. 23. 09:47 | válasz | #13
<img src="http://chart.yahoo.com/c/1y/i/intc.gif" width="512" height="288" border="0" alt="Chart">
mir  
2004. jan. 22. 21:44 | válasz | #12
2500+@3200+ rulez!
2004. jan. 22. 20:03 | galéria | válasz | #11
Huh, végre használhatom megint a nickemet. 1 éve adtam el a gépemet(AMD850Thunderbird), és most 1 3000+ Athlon XP-t vettem. Nagyon jól m1, 2és fél napja m11folytában, de nem fagy és nem is szarakodik. AMD rulez!
mir  
2004. jan. 22. 18:24 | válasz | #10
contet creation alkalmazások esetény a XEONok megvernek minden opteront majdnem mindenhol. ahol a teljesítmény nem kamatozik a rövide pipeból ott az opteron előnye elvész.
bár a fenti kritériumnak tulajdonképpen csak a különböző típusú kódolások felelnek meg.
2004. jan. 22. 16:50 | válasz | #9
Igen, de az Intel proci árából már vehetsz egy olyan AMD procit, aminél már nem gyorsabb videóban sem a Pentium, másban pedig mindenben verni fogja az adott AMD proci a Pentiumot.
2004. jan. 22. 10:36 | válasz | #8
Intel és az AMD egyszerre jók, mind a két cég nagyon jól szerepel. Otthon van mind a két féle új prociból és nagyon jól teljesítenek. Igaz az intel egy picivel gyorsabb videózásnál. De belefér, én mind a két céggel megvagyok elégedve. Árban természetesen az AMD a nyerő
z.p.e  
2004. jan. 22. 10:24 | válasz | #7
Cégek sem vesznek mindig Intelt !
Nazgul  
2004. jan. 22. 10:10 | válasz | #6
Csak azok vesznek Intel-t a cégeken kívül, akik nem értenek a hozzá. Mások AMD vesznek, ami gyorsabb és olcsóbb...

Vamp  
2004. jan. 22. 10:00 | válasz | #5
akarcsak ertelmes amdsbol :)
mir  
2004. jan. 22. 09:52 | válasz | #4
végre egy értelmes inteles... ilyenből is kevés van:(
2004. jan. 22. 08:34 | válasz | #3
na vegre........
Csak azt nem ertem, hogy eddig mibol eltek ?!
Yfel  
2004. jan. 22. 05:02 | válasz | #2
Minél jobban teljesítenek annál nagyobb konkurenciát jelentenek az Intelnek, így annál olcsóbban fogom kapni a P4 procijaimat

Hajrá AMD ;o)

Y
mittu  
2004. jan. 21. 23:16 | válasz | #1
=]
igy tovább